Ifjúmunkás, 1964 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1964-07-09 / 27. szám

Új országnév Afrika té képén: M A L A W ! Vasárnap, július 5-én születése napját ünnepelte a 35. független afrikai állam. A festői fekvésű Zomba főváros stadionjában magas árbócra kúszott az új állam nemzeti zászlaja, a hegyek ormain lángok ezrei lobbantak fel, a Nyasza-tó partján végedes végig máglyákat gyújtottak, hogy a lángok hírül vigyék a szomszédos államokba, Tanganyikába, Mocambique-ba, Mészak- Rhodesiába, új nap virradt Nyaszaföld népére. Blantyre városka közelében ünnepélyes hangulatban került sor a függetlenség emlékművének leleplezésére. Ebből az alkalomból dr. Hastings Banda miniszterelnök, a nemzeti függetlenség ismert harcosa kijelentette, hogy Malawi állam kormányát valamennyi ország iránt a barátság és az együttműködés politikája fogja vezérelni. Van valami szimbolikus abban, hogy az új független ország neve a legelterjedtebb nyaszaföldi nyelv szóösszetételében — lángokat jelent. Mert a kolonializmus rabláncait lerázó legújabb afrikai állam — éppúgy, mint elődjei az utóbbi két évtizedben — lángokban, harc árán született meg. TÖRTÉNELEM DIÓHÉJBAN Először 1619-ben járt európai ember a „nagy víz", a Nyasza-tó tájékán. Gáspár Bucarronak hívták a portugál expedíció vezetőjét. Felfedezése a feledés homályába veszett közel két és fél évszázadon át. 1859-től kezdve több kísérlet történt portugál és angol részről a 840 km. hosszúságban húzódó földsáv meghódítására. 1889-ben aztán megjelent Afrika déli tartományai hírhedt gyarmatosítójának, Cecil Rhodes-nak a megbízottja, bizonyos Harry Johnston. Zsebében a British South Africa Company igazoló papírjával küldetéséről és 10 000 fontsterlinggel. Az írni-olvasni nem tudó törzsfőnököknek fogalmuk sem volt arról, hogy mit jelent az a szó, kolonializmus (a későbbiek folyamán megtanulták !), s a kapott összegek ellenében készségesen nyomták rá ujjukat bizonyos papírlapokra. Nem sejtették bizonnyal, hogy ujjlenyomatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Malawi népét rabigába hajtsák. 75 esztendőn át nyögte a nép a külföldiek rabságát. Igaz ugyan, hogy a gyarmatosítás cégére többször változott, 1953-tól például Rhodesia és Nyaszaföld Államszövetsége volt a firma — de a lényeg ugyanaz maradt: könyörtelen kizsákmányolás, szellemi sötétség, éhség-üzött bujdosás... De éppígy nem változott meg — az évek során éppenséggel erősödött — Malawi népének szabadság utáni vágya. DERENG A „KAWAKA“ Évtizedek óta tűzték lobogójukra a Kawaka jelszót a Malawi függetlenségéért küz dő hazafiak. Kawaka annyit jelent, hogy hajnal. A hajnal felvirradásáért száll síkra a színtéren 1944-ben megjelent Nyassaland Africain Party, majd 1959 óta a helyébe lépő Malawi Congress Party, melyet dr. Hastings Kamuzu Banda vezet. 1961 augusztusában a Törvényhozó Gyűlés választásán a Malawi Congress Party a szavazatok 99 százalékát kapta. A párt határozottan síkraszállt amellett, hogy Nyaszaföld kilépjen a rasszista államszövetségből. Nyaszaföld kitartó küzdelme végül is 1963 decemberében az államszövetség összeomlását eredményezte. Az ország felvette régi nevét, s a Nyasza-tó partján élő nép július tűző ege alatt bizalommal rálépett a szabadság és függetlenség útjára. HOGY NE A KAPA LEGYEN A SZIMBÓLUM „Dél-Nyaszaföld szimbóluma a rövid, hajlított nyelű kapa" — jegyezte meg találóan egy néger publicista. Egy ország, hol a kapa a jelkép, ismeri az éhezést is. Hárommillió ember ismerte meg az éhség pokoli kínját, miközben a 9400 fehér bőrű európai jóval nagyobb jövedelmet zsebelt be, mint a hárommillió néger bennszülött. Ipar teljességgel idegen fogalom Malawiban, ha csak a néhány manufakturális kócerájt, javítóműhelyt nem tekintjük annak. Pedig az ország altalaja nagyon gazdag, a Gyarmatügyi Hivatal jelentése 1957-ben 38 különböző ásványkincsről beszél, a többi között ttániumról, bauxitról, aranyról. De az ország területén nem létezik egyetlen bányakitermelő vállalat sem! A malawiak tízezrei Észak- és Dél-Rhodesiában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, sőt még Kongóban is fúrják a hegyek gyomrát. A háromnegyed százados gyarmati rabság sötét örökségének képét tovább lehetne festeni. Beletartozna ebbe az őslakosság 99 százalékának analfabétizmusa, a tuberkulózis és a malária réme, az egyes tartományokban 50 százalékra rúgó csecsemőhalandóság. Megszabadítani a népet a gyászos örökségtől, kiaknázni az altalaj, az erdőségek, a Nyasza-tó kincseit, könyvet adni a nép kezébe, száműzni az éhséget — ilyen roppant nehéz, de felemelő feladatokkal vág neki független állami létének Malawi. A nemzeti függetlenségért harcoló fiatal államokkal szolidáris országok népei — köztük a mi népünk is — azt kívánja Malawi népének, hogy földje felett végérvényesen felvirradjon a „Kawaka". Lázár László London lakosai hatalmas tömegtüntetésen bélyegezték meg a dél-afrikai hazafiak ellen hozott pretoriai ítéletet чмма* в/»ь(угеe ) ? cun be Cinkosság és omerta Salvatore Giuliano halálának körülményeiről két ellentétes verzió kapott lábra. A hatóságok változata szerint a bandavezért 1950 július 14-én éjjel Perenze csendőrkapitány ölte meg De Maria ügyvéd castelvetranoi házának udvarán. Ezt a verziót maga a célba akkori miniszterelnök is nyilvánosan állította. Sajtóértekezleten szó szerint ezeket mondotta : „A bandita futni próbált a Castelvetrano község központjában levő házból, ahol menedéket talált, és ellenállást fejtett ki a rendőri erőkkel szemben. Hosszas üldözés után a banditát tűzváltás során megölték.” Giuliano testét valóban az említett ház udvarán találták meg, de amikor odakerült, már halott volt. Benedetto Minasola, alias „don Nitto”, a monrealei Maffia egyik vezére rávette Gaspare Pisciotta-t, Giuliano helyettesét, hogy ölje meg bűntársát. Pisciotta alvás közben főbe lőtte Giulianot; ezt követően kihurcolták az udvarra, s a kövezeten úgy helyezték el, mintha tűzharc közben érte volna a halál. Perenze kapitány golyószórójának füstölgő csöve — amelyből több golyó fúródott Giuliano holttestébe — tehát csak „falazás” volt. E „falazás” célja pedig: a Csendőség és a Maffia együttműködésének álcázása. Pisciotta egyébként a Portella deli- Ginestre-i mészárlás megrendezői ellen emelt viterboi per során azt vallotta, hogy ő gyilkolta meg Giulianot. Ez a beismerés nem kis főfájást okozott Mario Scelba miniszterelnöknek. De még kellemetlenebb volt kormányára nézve, hogy a Giuliano-féle banda alvezére megnevezett néhány politikust, kormánypárti képviselőt, aki kapcsolatban állt a Maffiával, és utasítást adott a Portella delle Ginestre-i vérengzésre. Pisciotta nem titkolta, hogy találkozott a célbával is, és vallomásának alátámasztására számos kompromittáló dokumentumot bocsátott a bíróság rendelkezésére, lerántva a leplet Giuliano, a Maffia, a rendőrség és bizonyos magas rangú hivatalnokok közötti bűnös összejátszás valóságos szövevényéről. Gaspare Pisciotta azonban nem mondott el mindent a per során. Később a palermói Ucciardone börtönben kihallgatást kért a város főügyészétől, hangsúlyozva, hogy el akarja mondani a teljes igazságot a politikai élet és a Maffia képviselőinek Giuliano bandájához fűződő cinkosságáról. Erre azonban már nem került sor. Néhány nappal később Pisciotta cellájában „rossz" kávét ivott. Pisciotta félt, hogy a börtönben is utoléri a Maffia keze. Ezért apjával együtt külön cellába kérezkedett. Minden ételt — akár kívülről, akár a börtön konyhájáról származott — tüzetesen megvizsgált, többször megszagolt s a gyanúsakat visszautasította. Engedélyt kapott arra, hogy saját kávéfőzőt, kávét, cukrot és üveg olajat tartson a cellában, utóbbit „minden eshetőségre” való hivatkozással. A „rossz” kávét is maga főzte. Apja és egy börtönőr ugyanabból ivott, semmi bajuk sem történt, ő hiába vergődött őrjöngve a fájdalomtól az olajos üvegig, hiába ivott belőle a hányás reményében, a sztrichnin-nitrát másodpercek alatt végzett vele. Hogy miként került az erős méreg Pisciotta csészéjébe, talán örök titok marad. Mint ahogy meggyilkolása is a Maffia egyik „csúcsteljesítménye”, annál is inkább, mert ezzel megakadályozta az igazságszolgáltatást abban, hogy felelősségre vonhassa a Portella delle Gineette-i mészárlás megszervezőit. Egy hónappal Pisciotta halála után, ugyanabban a börtönben mérgezett bort ivott Angelo Russo, Giuliano bandájának egyik vezetője, aki ott volt a parasztokra tüzet nyitó gyilkosok között. Néhány évvel később, 1960 szeptember 20- án San Giuseppe Jato község piacterén kilenc revolvergolyó megölte Benedetto Minasolát, a már említett don Nitte-t, aki ismerte a portellai tömeggyilkosság és Giuliano halálának körülményeit. Alig egy esztendővel utána a Maffia meggyilkolta a palermói Filippo Riolot, aki ott volt az Ucciardone börtönben, amikor Pisciottát megmérgezték, s a börtönseprő szolga feljelentette, hogy ő volt a tettes, bizonyítékok hiányában (ismét az örök formula !) azonban felmentették. A gyilkosságok e valóságos láncreakciójának kirobbantásával a Maffia igyekezett eltüntetni a Portella deli© Ginestre-i mészárlás nyomait. Pisciotta azért halt meg, mert nem tartotta tiszteletben a Maffia íratlan törvényét, az omerta-t, vagyis azt a szabályt, hogy „aki hallgat, él — meghal, aki Michele Pantaleone „Mafia e politica ’ című könyvében megemlíti, hogy 1951-ben a caltanissettai Malaspinaegyház udvarának falára egy életfogytiglanra ítélt idős fogoly minden reggeli séta alkalmával piros betűkkel felírta a Maffia egész Szicíliában hírhedt figyelmeztetését: „Chi e orbu, surdu e taci, campa centu anni’n pace”, ami magyarul azt jelenti, hogy „aki vak, süket és hallgat, száz évet él békében.” Persze, ez nemcsak a Maffia tagjaira vonatkozott, hanem mindazokra, akik a terroristák bűntetteiről megtudtak valamit. Jellemző erre egy corleonei pásztorfiú, Giuseppe Letizia esete. Corleone vidékén a Maffia marhalopásra specializálta magát. A környék maffiózóinak bűnös üzelmeit Placido Rizzotto, a carbeonei Munkakamara szocialista titkára többször leleplezte a parasztok előtt. Rizzotto földműves szövetkezetet létesített a községben és síkra szállt azért, hogy a helyi báró parlagon heverő földjét oszszák szét a nincstelenek között. A Maffia banditái egy este megvárták a hazainduló titkárt, elhurcolták és meggyilkolták. Testét egy ismeretlen szakadékba dobták, ahol csak két év múlva bukkantak ki csontjaira a palermói tűzoltók. A kis pásztorfiú tanúja volt Rizzotto meggyilkolásának, és miközben a banditák a szakadék felé cipelték áldozatukat, rohant jelenteni a látottakat. A halálra rémült gyermek elbeszélése összefüggéstelen volt, s mert az átélt szörnyűségek okozta reszketésből sehogy sem tért magához,, kórházba szállították. Ott Michele Navarra orvos injekciót adott be neki, amitől meghalt... Navarra a Maffia egyik vezére volt. Placido Rizzotto él®*«* Luciano Liggio banditái oltották ki. (Vége következik) Bodor Gy. Tamás M AFT1A (III) Ifjúmunkás Murmanszk lakói búcsút intenek az ötödik arktiszi útjára indult „Lenin" atom jég töröltek Az iparosodó Nis Belgrád és Szkoplje között, Jugoszláviát széltében-hosszában átszelő új és korszerű autósztráda mellett terül el az ország egyik legrégibb városa a Nis. A Nyugat-Európát és Balkánt összekötő utak kereszteződésénél fekvő város az évszázadok során sok vihart ért át. Történelme rendkívül gazdag eseményekben. De mindezt feledtetni képes mostani rohamos, sokoldalú fejlődése, mozgalmas élete. A több mint 100 000 lakost számláló ipari városban az utóbbi években több nagyüzem épült. Ezek közül a legjelentősebb, egész Jugoszlávia gazdasági életében is számottevő az elektronikai üzem. A jugoszláv dolgozók jogosan állítják róla, hogy szocialista iparuk egyik büszkesége. A hatalmas üzemegység tulajdonképpen nyolc gyárból áll. Egységei nem kevesebb, mint 1500 terméket állítanak elő. Televíziót és különféle, a zsebrádiótól kezdve egészen a legújabb típusú magnetofonnal, lemezjátszóval felszerelt világvevő készülékig, de gyártanak itt bonyolult orvosi felszereléseket, röntgengépeket és telefonközpontokat. Az üzem dolgozói nemrég készítették el egy elektronikus teleimprimátor és egy színes televíziókészülék prototípusát. Nem érdektelen megjegyezni, hogy az üzem 11 000 munkásának, 1500 mérnökének és technikusának a fele fiatal. Nagy részük az üzem keretében működő hároméves szakiskolákban és főiskolán tanul. A városban ezenkívül még számtalan jelentős üzem termel. Ilyen egyebek között a gépgyártó-, a színesfémfeldolgozó- és a textilüzem. Nis iparosodásával egyidőben a városban nagyszabású lakásépítkezés folyik, rohamosan fejlődik kulturális élete, bővül iskolahálózata. Nyolc főiskoláján, negyven elemiés középiskolájában több ezer fiatal tanul. Színházát, nyolc moziját sokan látogatják. K. L.