Ifjúmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1970-09-17 / 38. szám
AZ EZERSZEMŰ VEZETŐ ember és Nits Árpád rovata gazdaság os alkalmazottak közgyűlése nem újkeletű fórum. Többéves múltra tekint vissza tapasztalatokkal, tanulságokkal a tarsolyában. E napokban különösen jól fognak ezek a tapasztalatok. A közgyűlésre nagy feladat hárul : megvitatja és megalapozza az illető egység ötéves fejlesztési programját. Egyes vállalatokban eddig hajlottak arra, hogy a közgyűlésnek mérleg-jelleget biztosítsanak az elért eredmények hosszas ecsetelésével. Erre viszont most nincs szükség. Ha az ötéves tervet megvitató közgyűlésen visszapillantunk, azt csak úgy tegyük, ha tanulságul szolgál a jövőre nézve. A vita ihletője nyilván a X. Kongresszus, amely megszabta a nemzetgazdaság fejlesztésének távlatait. A kongresszus által kitűzött feladatok valóra váltásához szükség van a kollektív vezetés ezerszemű formájának, az alkalmazottak közgyűlésének hozzájárulása. Ki tudná jobban, hol rejtőzik belső tartalék egy-egy gép jobb kihasználására, mint az, aki nap mint nap a géppel dolgozik. Ki tudna többet beszélni az anyaghiányról vagy pazarlásról (a kettő sokszor öszszefügg, mint az, aki az anyagot feldolgozza ? Legyen az idős vagy fiatal... A közgyűlésen alkotó munkaszellemet kell biztosítani, ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy észrevételeiket, javaslataikat mondják el a kollektív vezetés fórumán. Abból kell kiindulni, hogy abszolút rossz javaslat nincs, ötletet általában ötlet követ — ez a kollektív vezetés egyik tulajdonsága. Használjuk bátrabban az „ötletrobbantást“, senki se érezze úgy magát a közgyűlésen, mintha javaslatát nem hallgatnák meg. Hogyan dolgozzunk a következő ötéves tervben, miként bővítsük a termelést és emeljük minőségi szintjét a nemzetgazdaság igényeinek megfelelően . Az alkalmazottak jelenleg zajló közgyűlésein ezek a fö-fő gondok. A válaszok egyben a hozzáállást is jelzik a X. Kongresszus megszabta feladatokhoz, pártunk politikájához. És ez önmagában is ünnepélyességet kölcsönöz a közgyűlésnek. Nem vettem komolyan azt az előrejelzést, amelyet két éve olvastam egy cikkben , eszerint az automatizált mezőgazdaságban nem lesz majd, aki megnyomja a termelést indító gombot, mert a fiatalok, úgymond, otthagyják az ősi foglalkozást. A nyáron nyílt levél jelent meg a kolozsvári Igazságban. A nagykapusi téesz elnöke arra kérte a bányában dolgozó kapusi fiatalokat, hogy szabad idejükben segítsenek a mezei munkában. Igaza volna a jóslatnak ? — A bányában dolgozó fiatalok eddig is segítettek a téeszben — mondja Butyka Andor főmérnök. — De csak a „részüket“ vették ki. Azt a munkamennyiséget végezték el, amelyért a háztáji parcella jár. Az idei nehéz mezőgazdasági évben ez nem volt elég. Ezért írta az elnök azt a levelet. , A levél hatásáról beszélgetünk. Igen, olvasták, beszéltek róla, és kevesebb volt a vita, ha a mezei munkára embereket toboroztak. A főmérnök példákat is mond. A normateljesítés listáján Török Kondri János és Török G. János 70 éven felüli nyugdíjas bácsik vezetnek. Őket mindennap a közös munkában lehet látni. Van azonban valaki, akinek munkabírására mi sem jellemzőbb annál, hogy télen a fél falu disznótorát segíti elő a böllérízéssel, de ez az ember nem kapálna egy sor kukoricát sem, mert ő nyugdíjas ... így vám ez valahogy a bányában dolgozó fiatalokkal is. Van miből megélniük, munkakedvüktől, lelkiismeretüktől függ, dolgoznak-e a gazdaságban is, avagy sem. Ezért íródott a nyílt levél. A kultúrotthon falragasza bált hirdet vasárnapra. A Hexa boy zenekar játszik. Neve után ítélve, nem a száztizenéveseknek húzza a talpalávalót... Martin Petru, a kultúrotthon igazgatója megerősíti feltevésemet: nagyon szoros kapcsolatban áll a falu egész fiatalságával. Bányászok, építőtelepiek, traktorosok és „itthonmaradottak“ találkoznak itt. A kolozsvári színilázakba is együtt indulnak, bérelt autóbuszokon. A kultúrotthonban nem tesznek különbséget , ki hol keresi kenyerét. A kapusi téesz főmérnökének véleménye ! — Nem ie lenne jó különbséget termi. Tapasztalataira hivatkozik. Geszterágyon (a gazdasághoz tartozó faluban) észrevétlenül elindult egy ilyenfajta megkülönböztetés : téesz tag vagy építőtelepi dolgozó. Rokoni kötelékeket se semmibevevő ellentétek éleződtek így ki. Az egyetértést nehéz volt helyreállítani. Most a geszterágyi építőtelepiek újra dolgoznak a közösben Délutánonként és vasárnap, amikor vehetik. Kapuson nem törekedtek a fiatalok teljes visszavonására. Az iparban is szükség van munkáskézre. Nem fordultak az ipari egységekhez azzal az igénnyel sem, hogy a mezőgazdasági kampány idején ne foglalkoztassák a téeszból elment fiatalokat Másodállást ajánlottak fel. Szép szóval, joguk biztosításával, nyílt levéllel és hasonló módszerekkel biztosítják a betöltését? Meddig? A kérdésre válaszként előttünk a gazdaság fejlesztésének ötéves terve. A lehetőségek alapos felmérésével kezdődik, folytatódik a nagyon szoros szakosítással. Az eddigi jelek szerint Kapuson egyetlen fő termelési ág marad: a tehenészet Az istállókat átalakítják, egységesítik. A vízsugárral való takarítástól ч fejésig minden munkát géppel végeznek majd. A takarmánytermesztésre való átállás a mezőn is lényegesen leegyszerűsíti a munkát, ami ugyancsak elősegíti az általános gépesítést Logikusan következik a folytatás a mezőn és az istállókban nem lesz szükség több száz emberre, mert az iparéhoz hasonló munkakörülményeket teremtenek. Lesz-e kinek ? Lesz. Általános törvény, hogy a munkaerő vonzódik a magas termelékenységű ágazatokhoz. Mert a magas termelékenység nagy fizetést jelent. És emberek vagyunk... Akkor majd a kapusi bányászfiatalok nyugodtan pihenhetnek. A técez nem apellál a szabad idejükre. A kapusi gazdaság ötéves fejlesztési terve nem egyedülálló. Minden termelőszövetkezetben készül, készülnie kell hasonló tervnek a szakosításra, a termelékenység lényeges növelésére. De hogyan lesz e tervek megvalósításáig ? Számos gazdaságban, mint például Bálványosváralján, ahol a munkaerőt otthon marasztotta a hagyomány és a megfelelő javadalmazás, ez a kérdés értelmetlenül hangzik. Ám ahol szükiben vannak a dolgos kéznek, ott hasznos lehet a kapusi példa. Másodállás... Ne idegenkedjünk tőle, jó az az átmeneti időszakban. Mit mondhatunk a fiataloknak a másodállásról azon kívül, hogy valóban lelkiismereti kérdés : kisegítik-e szülőfalujukat ? Nézzenek körül : az igények növekednek. A tágas, drágán berendezett ház, a robogó — közeljövőben az autó — közfogyasztás tárgya. Aki többet dolgozik, több örömben részesül. A téesz által felajánlott másodállásban inkább biztosíthatja a család kenyerét Az ipartól kapott fizetést pedig olyan dolgokra fordíthatja, amely nemrég luxusnak számított. És mert mi aligha emlékezhetünk arra az időre, amikor nem két munkahely vetélkedett egy munkásért, hanem két munkás egy munkahelyért, kérjük meg az idősebbeket, meséljenek róla. Az okulás kedvéért. Kerekes Árpád Érettségizett lányok a gyárban Tizenkilenc érettségizett utasította vissza a nyáron az udvarhelyi munkaelosztónál a gyári munkát. Indoklásaik „nem engedi meg az egészségem“, „nem vállalom a műszakot“, „nem felel meg az illető egység“. De jóval többen akadtak, akik vállalták a gyári életet. — Mi az új cérnagyárral szerencsés helyzetbe kerültünk — mondta a munkaelosztó tisztviselője —, mert tömegesen vettünk fel fiatalokat szakképesítésre. Tanfolyamra inkább jelentkeztek az érettségizettek is, a gyár pedig elsősorban őket kérte, mert az ország legnagyobb és legkorszerűbb cérnagyára művelt szakembereket igényel. S akik tanfolyamot végeztek , maradtak.« Délelőtti műszak. Surrogó gépsorok, fiatal asszonyok. Az érettségizettek közül vannak, akik délutánosok, sokan még a tanfolyam előadásait hallgatják, de itt is találunk délelőttösöket vagy gyakorlati oktatásban résztvevőket. Nem kell kétszer kérni , mondják őszintén, hogyan kezdődött.,. LELKIERŐ EGY HÉTRE Márton Margit: — Június 1-én kezdődött a tanfolyam, s azóta vagyok itt Hát persze, nem ide akartam. Tavaly érettségiztem, magyar nyelv- és irodalomra felvételiztem Kolozsváron. Nem sikerült Az idén meg sem próbálkoztam, féltem felvenni a versenyt a frissen érettségizettekkel. Édesanyám dugott be ide. Nehéz. A nem délelőtti munka különösen. Néha délelőtt is állnak a gépek. Miért nem engedik, hogy akkor dolgozhassunk ? A segédmester kiabál, mert a kezdőknél becsipődik a szál. Vasárnaponként megyek haza Vlahkcára s panaszolom édesanyámnak, ő vigasztal, hogy csak az elején van így. A kezdet mindenütt nehéz, azon át kell esni, azt át kell vészelni. Ez lelkierőt önt belém, eleget a következő hétre. Remélem, lesz majd itt is valami továbbképző, vagy úgy tudok majd dolgozni, hogy minőségi ellenőrré léptetnek elő. Egyelőre azonban— Madaras Krisztina: " — Tavaly érettségi után az egészségügyi technikumba készültem. Közben rokoni látogatásra mentem. A nagybátyám beteg lett, mire hazajöttem, vége lett a felvételiknek. Az idén ? Nem álltam vizsgára, nem készültem. Az embernek azért mégis fáj, hogy nem ment tovább. Huszonheten érettségiztünk Kibéden, abból tizenöten technikumokban, egyetemen tanulnak, s ha eljön majd a tízéves találkozó ideje, mit mondok, mire vittem ? Otthon eleget mondják a faluban, hogy ez vagy az minek érettségizett, ha csak ott van, ahol a hét, nyolc elemit végzettek... A kezdés nehézségeit lemondással súlyosbítják. Küzdenek az előítélettel, amely még tartja magát Nem egy hétre, néha hónapokra való lelkierőre van szükség kezdetben. Aki viszont túljutott ezen.« VÉGLEGES MUNKÁT Duka Ibolya: —■ Sem egyetemre, sem technikumba nem készültem, de voltam tanító, segédkönyvelő, tanárhelyettes. Végleges, biztos munkát akartam, hát idejöttem. A gyárat, az Új és nagy csarnokokat, a korszerű gépeket én is megcsodáltam. A munka persze az elején nehéz volt, szokatlan, a gépek bonyolultak, idegenek. De most már minden olyan ismerős. Tavasszal jöttem ide, június elsején végeztem a szakképző tanfolyamot és most szeptember elsejétől már a minőségi ellenőrzéshez kerültem. Nem panaszkodhattam... Baritz Emese: — Vásárhelyen felvételiztem, de nem jutottam be. Tanítottam, titkárnő voltam, az idén a szakmunkás-tanfolyamra jelentkeztem. De még el sem végeztem, már minőségi ellenőr lettem. Persze szeretnék tovább tanulni, de csak a szakmában, technikumba vagy almérnökire felvételizni, ha erre alkalom adódik. Pálfi Ilona : — Én a gyógyszerészetin próbálkoztam, mert szerettem a vegytant, fizikát, növénytant. Nem sikerült két évvel ezelőtt, az akkor még csak épülő cérnagyárhoz kezdték toborozni a fiatalokat Egy évig dolgoztunk, tanultunk Talmácson. Negyvenen voltunk lányok, valamennyien érettségizettek. Vizsgáztunk. Az első tizet laboráns-tanfolyamra küldték. Én is köztük voltam. Januártól dolgozom itt a laborban. A munkám közel áll egykori vágyamhoz. Már kategória vizsgára is állhattam, a fizetésem jó. PEDIG MÁR JELENTKEZNEK Széll Kálmán, a mester elismeri, hogy a kezdet valóban nehéz a lányoknak, s elsősorban azért, mert zavarja őket, hogy ugyanahhoz a munkához nagyobb végzettséggel állnak, mint a munkásnők többsége. Pedig ez a többlet előbb-utóbb hasznukra válik, mert az üzem közülük választja ki a brigádvezetőket, a minőségi ellenőröket, őket küldik laboráns-tanfolyamra, technikumba, mesteriskolába. A Talmácson végzett lányok esetét említi egytől egyig felelősségteljes munkahelyen dolgoznak. De: a cérnagyárba nem vesznek fel több munkást Pedig már jelentkeznek az idei végzettek. Jövőre indul az új gyapotfonoda. Hatezár szakemberre lesz szükség, tanfolyamra pedig 150—200 embert küldenek. Ám miért csak ezután ! Miért nem igyekszik a textitipari kombinát a fonoda építésével egy- időben kinevelni az új gyár szakember-gárdáját ? Lám, a cérnagyár tavasztól őszig szakmunkás-hiánynyal küzdött, pedig már jó előre megkezdte a szakmunkás-képzést.« Úgy látszik, néha saját kárán sem tanul az ember. Kovács Erzsébet Ifjúmunkás 3 Akinek szárnyai nőttek Egy csomó közmondás közül most az tűnik nekem a leginkább lehangolónak s egyben könyörtelenül igaznak, miszerint senki sem lehet próféta a saját háza táján. Valahogy így szól ez a mondás, amit nagyon nekikeseredett hangulatban mond ki az ember s legyint is hozzá. Pedig ebben a mondásban annyi, de annyi a szomorúság, hogy inkább attól nem tud szólni az ember, nem tudja elpanaszolni a baját, csak legyinteni képes és mozdulatában lemondás meg fáradtság van. Ha egy kicsit belegondol az ember, rájön, hogy ez a bölcs mondás, bár rengeteg esetben bebizonyíthatóan és könyörtelnül igaz, mégis rossz, szinte gyűlöletes. Amikor nekivágunk valaminek, erőnket, gondolatainkat nekifeszítjük a magunk elé tűzött feladatoknak, küzdeni, akarni vágyás dolgozik bennünk. Sokan vannak: szülők, barátok, nevelők, akik biztatnak. Kinek nem kell a biztatás, kit nem segít az elismerés ? Velük kap szárnyakat az ember. Itt van például egy fiatal váradi fényképész esete. Már évtizede a fotózás ad neki önmagát becsülő, egyéniségét kifejező munkát. Egy évtizednyi tanulás, keresés, töprengés, próbálkozás és felmérhetetlen küzdelem után a Fényképész Művészek Egyesületének tagjaként kiállíthatott a fővárosban. Kiérdemelt siker — mondják ismerősei, a kiállítás látogatói. A fényképész mégis elégedetlen, inkább szeretne másfajta elismerést: otthon, Váradon, a fényképész szövetkezetben. Ahol pedig nem jut képességének megfelelő munkához. Bár a fényképészeknek szemük van, látják, már évek óta és elismerik, hogy amit tamnál, az jó : művészet. Mesterségét fejlesztette művészetté, ennek az embernek szárnyai nőttek, de nincs hol kipróbálnia őket. Ezért csüggedten legyint ,de elismétli a prófétáról szóló mondást. Amit magam is nagyon rossznak tartok, mert mindenkit lehangol. S mert tudom, hogy ez a fényképész elismert „próféta“ lenne valahol máshol, csak éppen Váradon nem, mégis biztatnom kell, maradjon és küzdjön, ahogy eddig tette. Mert nem benne és nem is a közmondásban van a hiba. Tor Károly