Ifjúmunkás, 1971 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-07 / 1. szám

4 Ifjúmunkás Szeptember 28-án a szatmári milícián előzetes letartóztatásba he­lyeztek két fiatalt. A vád ellenük : rablás bűntette. ELRÖPPENT SZOLIDARITÁS A tágas hivatali szobában négyen vannak , a kihallgatást vezető tiszt, Kiss Gergely a sértett, Varga Jó­zsef és Berki Ferenc vádlottak. Kiss Gergely ötven esztendős, Varga Jó­zsef tizennyolc, Berki Ferenc tizen­öt. Az ablaknál íróasztal, mögötte a fiatal őrnagy, szemközt az idős munkás, oldalt Varga József. Berki zsebre dugott kézzel a falat támaszt­ja. Azt mondja : ártatlan. Őt csak belekeverték. A többiek ütöttek, de ő nem. — És Varga 7 — Ő se ... Varga kap az ötleten : — Igen, én se, meg 6 se... A többiek voltak, egy húszéves fiú is velünk volt, azt nem ismerjük, a nevét se tudjuk, az ütött. Kiss Gergely csendesen ingatja a fejét: — Láttam a fiúkat közeledni, de nem gondoltam rosszra, hiszen a Berki családdal szomszédosak vol­tunk. .. Berki Ferenc hozzám lépett és tüzet kért. Abban a pillanatban, ahogy megálltam, valami kemény tárggyal gyomron ütött. Ugyanak­kor egy másik meg hátulról sújtott rám boxerrel vagy kővel... — Nem próbált védekezni . — Nem tudtam. Berki ellép a faltól, hirtelen meg­görnyed, majd térdre hull. Homloka a padlót érinti, két kezét tarkójára kulcsolja : — Teccik látni ? Rögtön így le­esett, ahogy Mandzsu fejbe vágta ... Elharapná a szót, de már késő. Kiegyenesedik, lassan feláll és rá­mered a mosolygó őrnagyra. A má­sik fiú dühösen felhorkan : — Te kutya, először te ütöttél. Amikor a földön feküdt, akkor is ütötted. Vé­res volt a kő, amikor eldobtad... VALLOMÁSOK „Alulírott, Varga József, akit Mandzsunak is neveznek, születtem 1952 júliusában. Moziban voltunk akkor este Berkivel és hazafelé me­net találkoztunk másik három fiú­val, velük együtt mentünk tovább. Amikor megláttuk az öreget, hogy jön szembe az elhagyatott úton, a Május elseje kombinát mögötti töl­tésen, Berki hozzálépett és tüzet kért tőle. Farkas Ferenc kikapta a zsebéből a pénzét. Berki gyomron ütötte, Farkas meg én egy-egy kő­vel hátulról leütöttük. Amikor le­esett, megrugdaltuk, míg mozgott. Észrevettük, hogy az utcavégen em­berek jönnek, erre elfutottunk. Én a zsákmányból 30 lejt kaptam ...“ „Alulírott, Berki József, születtem 1955 júliusában Szatmáron ... ne­kem 40 lejt adott Farkas a rablott pénzből, mert mi barátok va­gyunk... A másik két fiú távolabb volt, ők nem vettek részt a vereke­désben, a pénzt se látták, nem kap­tak belőle...“ „Alulírott, Farkas Ferenc, szület­tem 1957-ben ... amikor az ember mellé léptem, láttam, hogy kidudo­rodik a kiskabátja zsebe. Kölnis üveg volt benne, mellette meg pénz. Kirántottam. Berki akkor már meg­ütötte. A pénzből 190 lej lett az enyém...“ Tényállás : 1970. április 27-én este tíz órakor Kiss Gergely szatmári la­kost Varga József, Berki Ferenc, Farkas Ferenc kiskorúak megtámad­ták, bántalmazták és megfosztot­ták a nála levő 260 lejtől. Az idős embert, aki az ütlegelés következ­tében 70 nap alatt gyógyuló sérülé­seket, köztük térdkalácstörést szen­vedett, Costea Ioan, Costea Vasile és Costea Floare szatmári lakosok eszméletlen állapotban találták meg. A vizsgálat bebizonyította, hogy a támadás kimeríti a rablás bűntettét s mint ilyet, a Büntetőtörvénykönyv 211. cikkelyének 2. bekezdése alap­ján, háromtól tíz évig terjedő bör­tönnel büntetik. A sérült kártérítési igénye 3800 lej. A MIÉRT... Szürke öltöny, fehér ing­ letar­tóztatására csak a cipője utal, amelyből hiányzik a fűző. Varga József, akit ferdemetszésü szeme miatt Mandzsunak­­ neveznek, a 18 évével, vezér volt a kisebbek kö­zött. Azzal védekezik , ittasak vol­tak. — Meggondolatlanság volt, osto­baság. .. De hát ittunk és nem tud­tuk, mit teszünk... — Követett el már zsebtolvajlást, akkor is ittas volt ? — Szakmája van 7 — Nincs. Hat osztályt jártam csak, aztán dolgoztam... és elso­rolja négy vállalat nevét. — Hol, mennyi ideig 7 — Hát... Két hetet, hármat egy helyen. Azért kényszerültem lopni, mert a feleségem gyermeket vár, s hogy nekik legyen ... A vizsgálat során kiderült, hogy nőtlen s a fogyasztott italmennyiség egyetlen üveg sör volt Berki újra elemében érzi magát, hogy szerepelhet: — Én öt zsebtol­vajlást követtem el... Jól fejlett, jól táplált, izmos fiú. Itt-ott hegek emlékeztetnek régi nagy verekedésekre, vad csínyekre. — Mit mondanak a szüleid ? — Anyám sír, apám előbb azt mondta, annyi baj legyen, sűrü a vérem ... Csak amikor az őrnagy úr megmondta, hogy milyen bünte­tést kapok, akkor akart agyonütni, de az őrnagy nem engedte. Most újra megbékélt már, hoz tiszta ru­hát, ennivalót, mert én vagyok és én maradok a család büszkesége. A többi hét testvérem mind lány ... KALAND JÁTÉKBÓL, KALAND VALÓSÁGBAN Farkas Ferencet nem tartóztatták le. Ott játszik a hatalmas udvaron a többi gyermekkel: rablósdit. Mű­anyagpisztolyt szegez az „áldozat­nak“ : Pénzt vagy életet! (Az ápri­lisi kaland végződhetett volna „élet­tel“ is ; Kiss Gergelyt súlyos ütés érte a halántékán). Amikor meglát, pillanat alatt eltűnik az épület mö­gött s már fent fut a töltésen. Szü­lei nincsenek otthon, egyik nénje SÜRÜVÉRÜ LEGÉNYEK menti ! — Tudjuk, hogy­­a vitába kerül, addig hadd teljen a kedve... Berkiné sír, sopánkodik, de köny­­nyei mögött kész az anyai bű­nbocsá­nat : — Nem tehet róla, sűrű a vére, az apjától örökölte a természetét... Az is el volt ítélve egyszer huliga­nizmusért ... A testvérek a vállukat vonják. A nagyobbak, akik tisztában vannak a következményekkel, sajnálkozón, a kisebbek, úgy érzem, némi elégté­tellel , sok jogtalan ütleget szenved­tek el tőle, annak alapján, hogy ő a család szeme fénye. Lehajtott fejjel áll a legidősebb Varga testvér. Sapkáját babrálja, egyetlen szó nélkül, keserű tekin­tettel. — A szégyen bántja ? — Inkább az a gondolat, hogy mi lesz vele azután — sóhajtja. — Nagynénink nevelte, amióta a szü­leink meghaltak, hozzá kívánkozott, én meg örültem, hogy jó helyen van. De utóbb nem bírt vele, s mire én megtudtam, már én sem bírtam ve­le. .. Azt mondta, ne prédikáljak neki. Merthogy mindig óvtam, min­dig figyelmeztettem. Egyszer egy karórát láttam nála, amiről nem tudott számot adni, hogy honnan van. Akkor kitiltottam tőlünk, s utána már csak letartóztatása után láttam... ★ Valahol harang kondul. A gáton, ahol egy tavaszi estén Kiss Gergely szinte az életével fizetett három fia­tal felelőtlenségből eredő tettéért — e percben rajtam kívül sen­ki sincs. Nem, nem történhetnek mindennap ilyen esetek, nyugta­tom magam, sikertelenül. Mert egyetlen egynek sem szabadna tör­ténnie. Életünk még egy szikrányi félelmet, rettegést sem tűrhet meg magában. Néhány fiatalemberről van szó csupán, meg egy rosszemlé­kű, kisiklott tavaszi estér­ől. De mi­lyen az ember ? Örökké a tökéletes­ségre törekedne : önmagában, és raj­ta kívül, a társadalomban is. Molnár Erzsébet Evellei László felvétele ! „Nem születési hiba“ Naponta sok olyan apró eset adó­dik, amikor a szívélyes szó, a figyel­messég, a baráti hang sokat jelenthet az embernek. Többnyire nem nagy dolgok ezek: megfogjuk például a g­yermek kezét, amikor át akar sza­­adni az utcán, felsegítjük az autó­buszra az idős nénikét, bácsiskát, a játszótéren néha csak annyit kellene mondani a heveskedő gyermekeknek: „Hagyjátok abba, baj lesz belőle..." Sokan szidják a fiatalokat. Azt mondják róluk : semmivel sem tö­rődnek, semmi nem érdekli őket, csak a tánc, a beat-zene, léhák, cini­kusak, közömbösek. Pedig a többség nem ilyen. Nemrégiben a kolozsvári építőipari líceum egyik összejövetelén vettem részt. Többek közt szó esett a közöm­bösségről. 17—18 éves fiatalok ilye­neket mondtak : — Egymással törődni , én ezt ter­mészetesnek tartom. Jó dolog azt érezni : segítettünk másokon, számí­tanak ránk. Persze, vannak, akik az elismerésért csinálják... De ez még mindig jobb, mint a közömbösség... — Segíteni azon, aki bajban van — kötelességünk, hiszen összetartással, együttműködéssel érünk el mindent... — A közömbösség nem születési hi­ba. Tehát lehet és kell rajta változ­tatni. .. — Nem szabad mindig arra gon­dolnunk, mi nekünk a kényelmesebb. Mindegyikünk kerülhet nehéz helyzet­be, amikor szüksége lehet mások segítségére, megértésére. A közöm­bös ember káros a társadalomra, mert sok tragédiának lehet az oko­zója. .. Fodor György, Kolozsvár káros vagy nem káros? Iskolánk vezetősége már több ta­nulót menesztett pár napja nem kí­vánatos „szabadságra", amiért a dohányzásnak hódoltak..­. A magam részéről ezt a döntést jogosnak és hasznosnak tartom, hiszen köztudott dolog: nikotin őfensége káros az egészségre, az égő cigaretta pedig nemegyszer tüzet okoz... Annál inkább zavarba jövök vi­szont, ha például az orvosi rendelő­be lépek , ahogy mondani szokás, vágni lehet a füstöt... Vajon mikor érjük meg azt az időt, amikor mindazok, akik másokat hi­vatottak meggyőzni a „dohányzás ártalmasságáról" — maguk járnak elöl jó példával ? Azt hiszem, érvelé­sük így sokkal hatékonyabb lenne. Z. V. Tas­nád Atom „A kézdivásárhelyi líceum ... új lap oldalain köszönti az Olvasót. Az is­kola évek óta megjelenő irodalmi lapját természettudományi folyóirat követi, az ATOM..." Szerény, sok­szorosított füzettel kopogtatott be hozzánk a fenti ajánlás, a kézdivásár­helyi diákok alkotókedvének és ér­deklődésének újabb bizonyítéka. Cik­kei, közleményei talán kevésbé von­zóak, mint irodalmi testvérpárjáé, ám ami sajátos bennük, az lapozgatás közben határozottan érződő­­ diák vagy volt diák számára sem közöm­bös laboratóriumi órák és kísérletek különös hangulata, műszerek, retor­­ták, savak és kéken villogó gázlán­gok világa, hová a tanuló sokáig csak megtűrt, ölbe tett kezű szemlélő­ként léphetett, tanárára bízva a cse­lekvés szerepét... Ez a szerep most jelentősen kitágult. Erről vall az ATOM a maga módján : szerényen, mint egy Hamupipőke. Nem ágál, a­­zonban észre kell vennünk : két ujját a levegőbe emelte — jelentkezett. Co­bor] Üzenjük BENDEL LÁSZlÓnak Tasnádra : Sajnos nem rendelkezünk megfele­lő sportfénykép-készlettel, próbál­kozz talán a sportlap szerkesztőségé­nél — hátha gazdagabbak. .NYILUK A RÓZSA" jeligére. Nyolcadikos vagy s mint írod, „költői pajára szeretnél szert tenni", bár le­het, jobban szereted a rajzot. Sose búsulj, amíg érettségizel, eldől a do­log. Külön költői „pája" amúgy sem létezik. A másik nagy „dilemmádat“ — hogy tudniillik ének- vagy kézi­munka-órára menjél-e — tényleg je­lenthetted volna az osztályfőnököd­nek. Végül azt írod : „Egyenlőre az a célom, csak akkor küldöm el ver­seimet, amikor egész füzetre való lesz belőlük..." Rendben van, mi te­hát „egyenlőre” várunk... K. E. jeligére : Ez a második levél nem nekünk való — a jelenlegi cí­med annál inkább érdekelne. LEVÉL jeligére : A mellékelt „lánc­levelet" nem kell komolyan venni. Egyeseknek okosabb dolog nem jut eszébe, s akkor elindítják a „lavi­nát”... LAKATOS EDITnek Nyárádszeredá­ra : A beküldött rajzok egyelőre nem a nagyobb nyilvánosság elé valók... IFJÚSÁG jeligére : A szakiskolákba a Vili. után kell felvételizni, a tíz osz­tály elvégzése nem jelent előnyöket — persze, ha a tudást nem tekintjük előnynek. SAMI DEZSŐnek Szilágyballára : Három hetedikes lány — kitűnő tanu­lók — különböző helyekről pénzt lo­pott. Büntetésük: hetes magaviselet. Azt kérded : nem túl kevés? Remél­jük, nem... TÓTH FERKÓnak Szamosordóra : Cikket természetesen írhatsz. Hogy bekerül-e a lapba, azt előre nem lehet tudni... Ha jó, bekerül. PÁRIZS jeligére: A francia kom­munista fiatalok lapja, az Avantgar­de, bár nem közöl címeket, biztosan továbbítja a leveledet, ha megkéred erre. Címe : Redaction Avantgarde 9 rue Humblot Paris 15e, France. Nem tudjuk felhasználni a MIHÁLY FERENC, STIER GIZELLA és PARASZ­­KA MIKLÓS leveleit. Többet, érdeke­sebbet, egyénibbet várunk. TÖRÖK ÉVA Szamosújvárról ez úton tudatja olvasóinkkal : senkivel nem akar levelezni. Címét más küld­te be szerkesztőségünkbe ,a tréfából.. Ha látná szegény, hány fiókot tölt ki nálunk a levelezési szenvedély... Rovatvezető : Müller Ferenc ARS FOTOGRAFIKA A fényképezőgé éppúgy alulról nézi a produk­ciót, mint a mikrom. S mégis fanyarabbul, fölé­nyesebben . Az emberek gyakran mindent kimondanak, amit gondolnak, csupán arról feledkeznek meg, hogy min­dig meggondolják, amit mondanak. • Az akarat intelligencia, képzelőerő és megfigyelő­készség híján semmi több ártalmas energiánál. • Az életben két lehetőség között választhatni : vagy ló vagy, vagy lovas. • Amikor kifogysz az érvekből és nem akarod, hogy lássák, nincs igazad, azzal vádolod vitatársadat, hogy abszurd nézetei vannak. • Leggyakrabban akkor pirulsz el, mikor őszinte vagy. • Egyesek olyan ragyogóan tudnak utánozni, hogy csak azt róhatod fel nekik, hogy­­ utánoznak. DR. CRUTIU CONSTANTIN AFORIZMÁK • Beszélj a lehető legegyszerűbb nyelven az osto­bákkal, mert ha nem értenek meg, téged néznek hü­lyének. • Uralkodni anélkül, hogy szeressenek, ugyanaz, mint birtokolni valamit, amivel nem rendelkezel. • Azt akarod, hogy ne gyűlöljenek ? Alkoss véle­ményt mindenről, de következtetéseidet tartsd meg magadnak. • Az ostoba messzelátóval kevesebbet lát, mint az értelmes rövidlátó szemüveg nélkül. • Az adott szó adott, s nem kölcsönzött. • Ne hidd, hogyha visszatérsz arra az útra, ame­lyen egyszer elhaladtál, megtalálod az elveszített időt. (I. L. fordításai) Kedves Ifjúmunkás I EBERLENN MIKES Duó KŐMŰVES KÖLTŐK Zilahon évekig tartó csend után újra irodalmi kör alakult, a Kiss Károly-kör. Mintegy 20—25 költő-író és olvasó-jelölt látogatja a felolvasó- és vitaesteket. Folklórt gyűjtenek és vitatkozni ta­nulnak, előadássorozatokat terveznek, mint pl.: Romániai magyar írók. A kör lelke: Demeter Attila és Fejér László. A líceum Astrialis című folyóiratából érthetetlen módon kiszorultak. Ady Endre egykori iskolájához méltatlan, hogy legte­hetségesebb növendékei — még ha esti líceumba járnak is — ne találjanak fórumra saját iskolá­jukban, miközben az irodalmi lapok már rég fel­fedezték őket. GITTAI ISTVÁN : Köznapi portékák Egy zörejtől lavina születhet a hegyek halántékán egy szikrától tűzözön hamu-végvár mégis tüzet gyújtunk ha fázunk és ordítozunk ha beszorultunk MÜLLER DEZSŐ: Öreg fa Megsajnáltam­­ engedtem, hogy fejembe szögeket verjen. Kijózanodtam, s ekkor fák jöttek felém. Szédültem, elgondolkodtam jobbra néztem fa balra néztem fa hátra néztem fa előre néztem öreg fa elindultam az öreg fa felé ! SIMONFFY JÓZSEF : Mintha ezt a hangot mintha kaptam volna ezt a simogatást, a reggelt... ma egészen boldog vagyok — mintha valakitől kölcsönkaptam volna magam. Vacsora a sötét sonkája egy stráfot a kutya hűségéből aztán a csillagok fulladó élniakarása a csendet karóra ítéljük így — — — most szépen megcsókollak A költészet, úgy lát­szik, mindig él, ott is, akkor is, mikor nem tud megszólalni, csak a torkot szorítja. Más­képp mivel magyaráz­hatnánk azt, hogy mi­nél nagyobb a csend, annál hangosabban szó­lal meg, annál tisztáb­ban, erőteljesebben ? Zilahon éveken át akkora volt a csend, hogy alig ismertem rá, mikor egyszer csak fel­verte az építkezések zaja. De a belső csen­det csak belülről lehet áthasítani. A belső csend makacsabb. Van olyan csend, amit csak­­a költészet tud áthasí­tani. Mélyről szakad fel Zi­lahon a költészet hang­ja. S a fiatalok, akik megszólalnak, többnyi­re munkások, esti lí­ceumba járnak, több­nyire kőművesek. Nem azért írom ezt, hogy elnézőbben bírál­juk el verseiket. Nincs szükségük elné­zésre. Tehetségesek. De egy kőműves-költőnek olyan gondjai vannak, amelyeket nem tudhat segítség nélkül egyedül megoldani. Tárulni szeretne, többet, mint amit az esti líceum nyújthat, többet, mint amennyit egész napos munka után fáradtan képes megemészteni. Tanulnia kell, hiszen nem természetes az, hogy valakinek már több verse is megjelent az Utunkban, Korunkban, de még nem tanult meg helyesen írni ! Sajnos, csak tehetséges. Még olvasáshoz is úgy fog, olyan bizalmatlanul, mint aki nem bízik a nyomtatott szavakban. Simonffy József elha­tározta volt ,hogy nem olvas semmit. Elvből. Aztán mégis hagyta meggyőzni magát és Shakespeare összes műveivel kezdte... Nem hiszek az őstehet­­ség-mítoszokban. Meg­győződésem, hogy aki tehetséges, annak ta­nulnia kell, hogy ne a csupasz látomásával maradjon. Az is meg­győződésem, hogy e te­hetségnek lehetőséget kell teremteni, hogy kifejlődhessék. A zilahi kőműves-költőknek be kell jutniuk az egye­temre. De ha még a helyesírást sem tudja egyikük-másikuk, akkor hogyan ? A fontos persze az, hogy erőteljes belső ví­zióval jönnek, eredeti hangot hoznak. Egy görcsösen küszködő életmód hangját. Oda kell figyelni rájuk. De arra is oda kell figyel­ni, hogy mit tudnak kezdeni a tehetségük­kel ? Hervay Gizella Dehogyis öregszünk —­ Vagy: nyílt levél egy volt kollégához — Nem, eszem ágában sincs port hinteni a ma­gam vagy a mások sze­mébe, esetleg csak úgy egyik napról a másikra megtagadni a lét örök törvényeit. Hulló haj, felgyülemlő ráncok, erő­teljesebb hidegvíz­iszony, sűrűsödő lihegés már az első emeleten — amúgy is árulkodó tények. Minek tagadni őket, mint bűneit a fényes nap­pal tetten ért tolvaj... Valljuk csak be szépen és őszintén: sejtjeink­nek már nem kell any­­nyi táplálék, s álmaink sem olyan mélyek, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Túl vagyunk már — többnyire — az első sze­relmeken, nosztalgikusan integetünk feléjük a völgyből... De csakis ezek és a hasonló dolgok figyel­meztetnek az idő mú­lására, és nem az — ó, egy percig sem az —, hogy nem értjük meg a kiborulókat, a mindenna­pos kiborulókat, rajtuk kívül pedig a nagyké­­pűeket, az öntelteket, a nyöszörgő poétákat. Nem fiatalkori hevünk tovaillanása okozza, hogy nem ejtünk köny­­nyet a búsképű, „meg nem értett", „(ős)tehet­­séges" szomorkodók áb­rázata láttán. Hanem, hogy felnőttünk és for­­rófejűségünk idején csí­­rázó-bimbózó ítélőképes­ségünk szárba szökkent — a visszerekkel egyidő­­ben. Azt hiszem, már az el­ső sorokból megértetted Gálfalvi György bará­tom, mire is célozgatok itt a lehető legnyíltab­ban, a lőtér kellős kö­zepére állva. Azt írtad a novemberi irodalmi melléklet hasábjain — igaz, nem teljesen egy­értelműen —, hogy né­ha-néha, mintha a múló időben keresnéd az okot, amiért nem tudsz megérteni néhány fia­talt, akik — úgymond — írói tehetségük „zavar­talan" kibontakozásáért kimaradtak nemcsak az egyetemről, de — az Új tollak kinövése után — a középiskolából is. Hát barátom, én es­küdni mernék — tíz éve ismerlek —, nem értet­ted, nem érthetted vol­na meg te ezeket a fia­talokat akkor sem, ami­kor még náluk is fiata­labb voltál. Elősdi nép­ség az ilyen „kimaradó" társaság, én mondom — mintha te is mond­tál volna ilyesmit évek­nek előtte —, hiszen u­­gyan bizony, melyik lap fizet nekik annyit bot­ladozó soraikért, hogy abból teljék ruhára s a mindennapira? Szabó Gyula vagy éppen Far­kas Árpád indulásakor is meg lehetett már élni az irodalomból — ugye, mennyit küzdött, kilincselt ezért a derék Vörösmarty Mihály is —, és lám, az ő kibon­takozásukat szemernyit sem akadályozta az „óralátogatás és a ta­nárok értetlensége". Ne szomorodj tehát, ne verd meg egyetlen kondulásnyira sem a rozsdás vészharangot — sejtésem szerint még mindig ifjú — fejed fö­lött, amiért nem tudsz egyetérteni néhány fia­tal, kissé beképzelt és tehet(etlen­ ségtől gör­nyedő fiatallal. Itt van például egy ismerősöm: becsületes, szorgalmas munkás volt mindaddig, amíg egy vendégművész kalapot emelt műkedve­lői tehetsége előtt. Az­óta görénymód iszik, marcangolja lelkét a sors „igazságtalansá­ga", amiért egy kijelen­tésben felfedezett tehet­ségének a kétkezi mun­ka mindennapjaiban kell elsorvadnia. Sem öregek, sem kon­zervatívak nem lettünk, amiért nem veregetünk cimboramódon vállon néhány rímfaragó ka­maszt, akiknek könnyű hátat fordítaniuk a fog­lalkozást is nyújtó szor­galmas munkának, mert a kövér apanázs fehér kenyeret és pénzt is biz­tosít a téblábolások hát­teréül. Jankó István Ifjúmunkás 5 „Állati jó kiállítás! Ilyen még nem volt Vá­radon. Ez a kiállítás valahogy az őskorba ve­zet vissza, de annak el­lenére a művek nagyon modernek. Gratulálunk a művészeknek és to­vábbi sok sikert kívá­nunk“. Ezek a sorok, melye­ket egy csoport nagy­váradi középiskolás di­ák írt alá, Веке Mária textíliáinak és P. Emő­­di Etelka kerámiáinak szólnak. A két fiatal művésznő az idén vé­gezte el a kolozsvári főiskolát , s most egy nagyon ízléses, nagyon üde és nagyon ígéretes kiállítással mutatkozott be. Nemcsak azért van igazuk a diákoknak, mert mind a kerámia, mind a textília rögtön az emberréválással kez­dődött, hanem azért is, mert mindketten szán­dékosan keresik az ősi formák tisztaságát és egyszerűségét ,­s ez­által sikerült modern­nek lenniük. Веке Má­ria kiválóan uralja a textil-technikát, spár­gafelvetőre szőtt ken­­derkóc, gyapjú és mű­szói faliszőnyegei a rajzkompozíció igényes­ségével tűnnek ki. P. Emődi Etelka kerámiái bizonyítják, hogy a mű­vésznő különösen ért a szép mázak csorgatásá­­hoz, s nemcsak dísztár­gyakat, hanem sok hasznos cikket, pohara­kat, tálakat is kiállít. (—­) ILYEN MÉG NEM VOLT

Next