Ifjúmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1972-11-09 / 45. szám
6 ifjúmunkás BARABÁS ENDRE 4. Az automata számolás kezdetei Az előző fejezetben leírt számolóeszközök nem automaták. Minden elvégzendő aritmetikai művelethez a kezelő személynek kell betáplálnia a kiinduló adatokat, kiadnia a parancsot az illető művelet elvégzésére, majd lemásolnia az eredményt. Az asztalomon álló elektromechanikus számológéppel ugyanazt a tíz osztást nyolcszor hamarabb végzem el, mint kézzel, másfélszer gyorsabban (és négy számjeggyel pontosabban), mint logarléccel. A modern nem-automata számológépek jelentősen meggyorsítják és hibamentesítik a tulajdonképpeni aritmetikai műveletet, de kezelésük nehézkessége miatt a számolás sebessége tovább már nem fokozható. Sok nagy fontosságú számítás viszont annyi műveletet igényel, hogy nemautomata számológépekkel belefogni egyszerűen kilátástalan dolog lenne. Ezért van szükség automata számológépekre. Automata számológépen (ezután számítógépnek fogjuk nevezni) olyan szerkezetet értünk, amely előre meghatározott program szerint, emberi beavatkozás nélkül képes elvégezni a matematikai műveletek elvben bármilyen hosszú sorát. Az első számítógépet Charles Babbage angol matematika professzor szerkesztette 1822-ben, a szerkezet másodfokú polinomok értékét számította ki, nyolc számjegynyi pontossággal. A masina működése azon a matematikai tényen alapszik, hogy meghatározott program szerint végzett összeadások (kivonások) sorozatával bármilyen polinom értéke kiszámítható, a változó bármilyen értékének megfelelően. A polinom-értékek automata kiszámítása azért jelentős, mert, bizonyos határok között, egy polinom-jellegű kifejezéssel nagyon sokféle függvény értéke megközelíthető. Sajnos, ez az első szerény kis szerkezet maradt Babbage egyetlen befejezett számítógépe, jóllehet a feltaláló még további ötven évet élt és dolgozott! Babbage elvei alapján Georg Schentz svéd mérnök épített egy negyedfokú polinomokat tizennégy számjegy pontossággal kiszámító gépet, amely 1864-ig (kb. harminc évet) működött. A század végéig még több hasonló gépet szerkesztettek. Maga Babbage hatodfokú polinomokat húsz számjegy pontossággal kiszámító gép építésébe fogott, amely húsz évig épült, az angol kormány 17 000 fontot költött rá — akkor hatalmas összegnek számított! — és sohasem készült el. Babbage legnagyobb terve azonban egy univerzális mechanikus számítógép volt, az Analytical Engine, amely ugyancsak nem készült el. Ez azonban semmit sem von le Babbage tervezői zsenialitásából: az Analytical Engine terveiben a mai számítógép-konstrukció valamennyi alapelve megvolt! Babbage balsikerének fő oka a korabeli technológia fejlettségéhez és általában a tisztán mechanikai konstrukciók lehetőségeihez képest túl nagy ambíciója volt: az Analytical Engine-nek ötvenjegyű számokkal kellett volna dolgoznia! (A mai nagy számítógépek pontossága általában hét, speciális programozásban is csak tizenhat számjegy. A számítógép-technikában ma használt adatfeldolgozó berendezések fejlődése külön történet. Az adatok betáplálására a legfőbb eszköz mindmáig a lyukkártya A lyukkártyás adatfeldolgozást Joseph Marie Jacquard lyoni szövőmester fedezte fel a XIX. század elején. Találmányának lényege abban áll, hogy bonyolult minták szövéséhez a láncfonalak emelését papírkártyákba ütött lyukak segítségével irányította. Babbage ismerte és csodálta Jacquard találmányát és Analytical Engine-jében mind a kezdeti adatok bevitelét, mind a számítás menetének irányítását lyukkártyák végezték volna. Az első számítógép-típusú berendezéseket amelyek a Jacquard-féle lyukkártyák segítségével működtek. Hermann Holerith építette Amerikában 1890 táján, a népszámlálás gépesítésére. A lyukkártyás gépek számos tökéletesítően mentek át és századunkban széleskörűen elterjedtek, a könyvelésben éppúgy, mint a tudományos kutatásban. Babbage álma, az univerzális számítógép, száz évvel tervei megszületése után, az 1940-es évek közepére készült el. Két úttörő példányról kell megemlékeznünk. Howard Aiken vezetésével 1944-re készült el a Harvard Egyetem és az IBM (International Business Machine Corporation, az akkori legnagyobb lyukkártya-berendezés-gyártó cég, ma az elektronikus számítógép-gyártás feje, a világ egyik legnagyobb mammutvállalata) közreműködésével a Mark I vagy ASCC (Automatic Sequence Controlled Calculator), az első és mondhatni utolsó univerzális elektromechanikus számítógép. A Mark I őshüllőre emlékeztetett: óriási volt — húsz méter hosszú, két és fél méter magas — és kései leszármazottaihoz képest végtelenüllusta és primitív: másodpercenként mindössze három összeadást tudott végezni. 760 000 alkatrészből állt (800 km drót), de ezek legnagyobb része csak hét féle volt, kapcsolók és relék hét típusa. Szabványosított IBM-termékek összeszerelése útján készült és — szó ami szó — rendkívüli „egészségnek" örvendett: tizenöt évig használták éjjel-nappal. Pontossága is normán felüli volt, huszonhárom számjegy. Az adatokat kézi kapcsolókkal vagy lyukkártyán lehetett betáplálni, az eredményeket lyukkártyán vagy villamos írógépen szolgáltatta. A műveletek programját viszont lyukasztott papírszalagon lehetett beletáplálni. (Folytatása a jövő héten) program szerint A TECHNIKA rejtvényverseny végeredményét most közöljük, a sikeres részvevők megnyugtatására. A könyvjutalmat januárban postázzuk. Engel Béla, Nagyvárad 452 pont; Keszler Jenő, Kolozsvár 352; Zakariás Margit, Udvarhely 347; Schumann Gyula, Torda 346; Deé Attila, Udvarhely 346; Lazányi Zoltán, Kolozsvár 344; Adorján Zoltán Mezőpanit 342. Olvasóink nagy többsége bizonyára ismeri az olvasmányos, afrikai vadászatok, népszokások leírásában bővelkedő könyvet, az Életem Afrika címűt. Nos, nemrég ritka élményben volt részem, pár kollégám társaságában találkozhattam és elbeszélgethettem a könyv szerzőjével dr. Sáska Lászlóval. Igazi élmény volt hallgatni ezt a majdnem félévszázadnyi távollét után először, rövid időre hazatért tudóst. Nyolcvankét évesen is életerős, szellemileg friss, alig győztünk kölcsönösen csodálkozni. Ő az itteni nagyméretű változásokat próbálja számba venni, mi meg rajta, emberi nagyságán, életútjának felemelő és olykor lesújtó fordulatain csodálkoztunk. A tizenegy tagú családból származó gyermek a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumában kapja első útravalóját, a természet, a növény és állatvilág szeretetét. A tulajdonképpeni kutatómunka megkezdéséhez azonban megfelelő megélhetési lehetőségre, gazdag ismeretanyagra van szüksége. Csak a nehéz anyagi körülmények között folytatott egyetemi évek után, az orvosi diploma megszerzése után szentelheti életét a tudományoknak. Mint orvos jut el Afrikába, gyermekkori nagy álmainak DR. SÁSKA világába. S orvosi teendői mellett, úgymond, mellékesen foglalkozik a kutatással. Afrika, ez a rejtelmes, még ma is sok felfedeznivalót tartogató világ a kitartó, nehézséget nem ismerő természetkutató előtt lassan kezdte feltárni titkait. Ma már gyűjtemények, preparátumok Sokasága, könyvek, leírások, több kilométernyi mozgó- és ezreket kitevő diafilmek munkásságának konkrét bizonyítékai. Növények és állatok tucatját fedezte fel, mint mondja, néha teljesen véletlenül. Természetesen minden ilyen véletlennek megvan a maga ára. Nemhiába „viseli“ több élőlény nevében a SASCAI szót... De az egykori enyedi diák Afrikában nemcsak a természet híve. Neve világszerte orvosi körökben is ismert. Kedvelt kutatáskörébe korunk egyik legrettegettebb betegsége, a rák tartozik. Az egyhónapnyi, hazai látogatásának java részét is orvostudományi előadások, kísérletek, bemutatók foglalták le, hiszen a Román Orvostudományi Akadémia meghívottjaként jött haza. Személyes ismeretség, jó barátság fűzte Hemingwayhez és más világhírű személyiségekhez. Hemingwaynek a Kilimandzsáró volt kedvelt vulkánja. Sáska László vadászként is az alacsonyabb, „szintén oly gyönyörű“ tanganyikai Meru szerelmese. Hosszabb afrikai bolyongás után már az első években letelepszik a Meru lábainál, Arusha városban, most már úgy tűnik, véglegesen. Amikor arra kérem, hogy üzenjen valamit fiataljainknak, azt mondja: „Emberszeretetet, kitartást a munkában, a célok elérésében, múltunk emlékeinek hűséges ápolását. Ezt üzenem nekik. Mit is ajánlhatnék hirtelen egyebet.“ Kovács László váraink A krónikások első építőkként dákokat emlegetnek. Tudós történészek azokhoz az ún. teuton várakhoz számítják, amelyeket hazánk területén ez a német lovagrend XIII. század eleji betelepítése után emelt. Vannak, akik a legelső falak mestereinek az Erdélyből átköltözött besztercei szászokat tartják, innen eredeztetik a Neamt-vár (Német-vár) nevet A históriai igazság az, hogy Neamt-várát Moldva fejedelmei építették. Talán már Petru Muşat hordatott ide követ, meszet, fát az évszázados erdőből, ugyanaz, aki a fejedelmi székhely, Suceava építője volt az 1300-as évek végén. Neamt vára Moldva nyugati felét védte. Őrizte azt az utat, amely a Szeret és Putna völgy fölött Erdélybe, a Székelyföldre visz. Ez ősidőktől fogva fontos kereskedelmi és hadi út, de egyben a baráti segítség útja is volt. A vár elrendezését tekintve trapéz alakú, faragott kőtömbökből, téglából, folyami kavicsból épült, többemeletes, hatalmas tornyokkal, négyszögletű, kisebb belső várral, és a Ștefan cel Mare által építtetett külső, második védőfallal és hatalmas kapubástyával. A bejutás nyolc óriási pillérre támaszkodó, bivalybőrrel borított sajátos szerkezetű „felvonóhídon“ történt. Neamţ várának első okleveles említése 1395. február 3-án történik Luxemburgi Zsigmond egyik oklevelében aki az akkori fejedelemtől, Ştefan Muşattól itt vereséget szenvedett. Ştefan cel Мате itt zúzta szét Albert János lengyel király hadseregét, amely előbb 1497-ben Suceavát ostromolta. A vár későbbi története hasonlóan alakult számos, más nagynevű társáéhoz. Az idegen elnyomókkal küzdő, nagy uralkodókat gyengék, töröknek-tatárnak behódolok, a dicsőséges harc éveit a keserű elnyomás napjai követték. A vár megújítóinak erőfeszítéseit, mint amilyen Petru Rareş, Vasile Lupu, Mihail Racovita voltak, kényurak nemtörődömsége tette hiábavalóvá. A XIX. században Neamt vára történetében is bekövetkezett az elhagyatottság, a felelőtlen rombolás korszaka. A nemzet dicsőségét őrző kövekből kocsmát, bejárt udvarházakat emeltek. A megváltó ájulás, a harci hagyományok tiszteletét szem előtt tartó újjáépítés napjainkban következett be. A „legendák ködében tanyázó öreg rom“, mint Sadoveanu ötven évvel ezelőtt keserű szívvel írta, ma dicső történelmi ereklyeként, Stefan vajda és anyja emlékét idézve, a helytállás szimbóluma. Gyulai Pál — Olyan az egész, mint egy álom. Mint egy szép, háziszőttes álom. Oh, de boldog vagyok! — Oh, ne mondja! — De biza mondom! — Akkor mondja! — Mondom: jöttem keresztül az úttesten ... Egyszer csak: Frruu! — Az mi? — Füttyszó. Édes-édes muzsika... — Ki fütyült? — A milicistanő. És intett nekem. Ha látta volna azt a bájos, kecses mozdulatot, ahogy intett: jöjjek, meg még... közelebb! Először azt hittem, hogy álmodom. Arcomba csíptem, meghúztam a fülem. Még mindig intett. Finom mosolyt küldött felém, én csak álltam az út közepén, mint egy szobor. Talpig kőbe. Folytassam? — Most már mindegy, ne hagyja abba. — Se nem láttam, se nem hallottam. Behunytam a szemem, s egymásután többször átéltem a pillanat varázsát. Megigazítottam a nyakkendőmet, rohantam. Mint egy gyorsvonat. Uuu'. Tisztelegve fogadott. Lóránt vagyok — mutatkoztam be. Aztán elakadt a lélegzetem. — Aliért? — Életemben nem láttam olyan szép, opálkék szemeket. Minden erőm elhagyott. Belebámultam a kék gömbökbe, ereimben szódavíz bizsergett... Megkukultam. Alig tudott lelket önteni belém — Mit mondott? — Azt mondta, hogy feleljek a kérdéseire. Csak annyit mondtam: Igen! Szép, lágyzöngével suttogtam: Igen. Az utolsó szótagot megrezegtettem: Igeén. Nagyon szépen mondtam. A szívem helyén nagy darab vajat éreztem. Teavajat. A hő, mi bennem dúlt, megolvasztotta a vajat, s szétkente bensőmben. — És? — És. Felhívta a figyelmemet, hogy rosszul csinálom, amit csinálok. Mit csináljak? kérdeztem. Azt mondta, nyúljak a zsebembe. Egyből megsrült ereimben a vaj... — Lyukas volt a zsebe? — Dehogy! Restelltem elővenni a pénztárcámat. Szakadozott, kopott erszényecske, még nagyapámtól örököltem. Fáj ránézni. Tudja, hogy van: madarat tolláról, emberi pénztárcájáról ... — Elővette? — Mit csináljak? Szinte, hogy elsüllyedek a szégyentől, rá sem néztem, úgy adtam át az ötvenest... Csak azután néztem rá. Képzelje, mintha mi se történt volna, kedvesen mosolygott, tisztelegve. Oh, de boldog voltam! Olyan az egész, mint egy álom, mint egy... Hm... Vagy dilis, vagy humorista... Dörgő Dénes