Igaz Szó, 1982. január-június (27. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 9. szám
P. Iván Trolimovics: FELLEGEKBE Az első megbízatás Plakszin százados végül is megkapta Siskov őrmestert, de Sadrint nem. — Megérted, neki ez már nem az első esete — mondta a politikai helyettes. — Mifelénk azt mondják: az embernek egy hibáját meg lehet bocsátani, de kettő ilyen rövid idő alatt... ... Sadrin sorsa nem csupán Plakszint és Siskov Szását nyugtalanította. Az ezrednél nem akadt egyetlen repülő sem, aki fegyelemsértésében óriási vétket látott volna. Sőt, még a Csemovval történt esetet — amiről többen hallottak —, sem írták fegyelmezetlenségi vagy virtuskodási számlájára. „Fiatalember és belement a játékba — mondogatták. — De viszont hogy repül!” Mesterség és bátorság — ezeket a tulajdonságokat a repülők mindenek elé sorolják. — Van kiút — súgta a rossz kedvű Plakszinnak Burkin Nyikolaj. — De ez köztünk maradjon! Én beteget jelentek és szállítógépen fognak átszállítani. A gépemet tehát nem lesz kinek áttelepítenie ... Muszáj segíteni a fiún! És elérkezett a felszállás napja! Repülőgépek fülsiketítő zaja hatolt be a fogdaablakon. Sadrin nem találta a helyét. Nem is egyszer odament a tömör ajtóhoz, hogy ökleiveltiszta erőből dobolni kezdjen azon. De miben lehet segítségére az ajtó másik oldalán felállított őrkatona ?! Ebéd előtt végre kinyílt az ajtó és belépett a fogdaparancsnok, egy idősebb törzsőrmester. Hozta Sadrin derékszíját és térképtáskáját. — Öltözzön, a parancsnok hívatja! Néhány perc múlva Gennagyij már a szabad levegőn volt. Lihegve rohant a harcálláspontra, ahol a parancsnok és a politikai helyettes tartózkodott. Zubkov őrnagy egy ideig a tekintetével méregette a főtörzsőrmestert, majd kijelentette: — Sadrin, áttelepítesz egy repülőgépet az új repülőtérre. Az átrepülést az irányításom alatt hajtod végre. Engem kell követned, mint vezérgépet! Gennagyij szeme felcsillant, mint egy kisdiáké, aki a vizsgán szerencsés tételt húz ki. — Értettem! A parancs: áttelepíteni a repülőgépet az új repülőtérre! Örömét a politikai helyettesnek az a kijelentése sem zavarta, hogy számára ez a repülés az utolsó, az elkövetett fegyelmezetlenségéért még felelnie kell. Mi lesz azután — azt majd meglátjuk. A legfőbb — repülni. Amikor eltávozott, a parancsnok odafordult Argunhoz. — Tudod, ez a fiú nekem mindinkább tetszik ... A tekintete igen becsületes. És úgy tűnik, szeret repülni. — Nekem is tetszik — adta be a derekát végre a politikai helyettes is. 38