Igaz Szó, 1986. július-december (31. évfolyam, 7-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
GÁRDISTA A HONATYÁK ■ ■ KÖZÖTT Nem jártam még a ködös Albionban, de tudom, hogy különleges rangot jelent, ha egy gárdista bekerül a Parlamentbe. Igaz, ott a küllemük szerint válogatják őket, s rátermettségüket feszes díszlépésekkel, látványos tisztelgéssel kell bizonyítaniuk. A budapesti Parlament nem támaszt ilyen alaki követelményeket, ha egy gárdistáról van szó. Elég, ha megválasztják a szavazói, mint Vári Miklóst, a makói ifjúgárdisták parancsnokát. Az apátfalvai Aranykalász Tsz 39 éves művezetője 1985-ben lett a Makó környéki tucatnyi településen élő 37 ezer ember országgyűlési képviselője. Ott nyerte el a választók bizalmát, ahol született, ahol felnőtt, ahol fiatalok és felnőttek jól ismerik. De mi köze ennek a gárdához? - Lehet ez kérdés egyáltalán? - csodálkozik rám Vári Miklós. - Én úgy mondanám, hogy mindent annak köszönhetek, felkiáltójellel a mondat végén. S még azt is hozzáteszem, hogy ma még el sem tudom képzelni az életemet az Ifjú Gárda nélkül, bár belátom, hogy előbbutóbb át kell adnom a helyet a fiatalabbaknak. Még akkor is, ha ez nem életkor kérdése. Régi igazság, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, s én nem érzem magam még középkorúnak sem. De ha összeszámolom, az idén 23 éve, hogy az Ifjú Gárda jelvényét, egyenruháját hordom. A Makói 601. Számú Ipari Szakmunkásképző Iskolában lettem tagja a gárdának, persze akkor még nem tudtam, hogy egy életre elköteleztem magam vele. Az élet úgy hozta, hogy nem sokkal ezután találkoztam Janus Jánossal, a Csongrád Megyei KISZ-bizottság honvédelmi felelősével, aki így válaszolt, amikor a makói ifjúgárda parancsnokáról faggattam: - Vári Mikiben fantasztikus a tenni akarás, elsöprő a lendülete, s az, ahogy ez alatt a két évtized alatt a fiatalokért vívott sok, kemény csatában mindig talpon tudott maradni. Ha befejezi a műszakját a keverőüzemben, rohan haza átöltözni, s nyakába veszi a környék településeit, szervez, foglalkozásokat tart, ellenőriz, vagy éppen Makóra indul az ifjúgárdista alegységparancsnokok felkészítésére. Már ez is több, mint amit kívánhat tőle a szőkébb, vagy nagyobb közösség, s ehhez jött még a képviselőség. Egy éve már, hogy mindkettőt teljes erővel, lendülettel végzi, s aki csak ismeri, csodálja az erejét, energiáját, szívesen ellesné a titkát. Pedig nincs különösebb titok ebben, így nőtt föl, s ahogy Vári Miklós elmondta: a gárdában szerzett első élmények meghatározóak voltak további életútjára. A családi életében is azért természetes ez az életforma, mert a felesége már ilyen sürgő-mozgó embernek ismerte meg, s így fogadta el. Vári Miklósban pedig az alföldi emberekre jellemző szívósság formálta azt a harmóniát, amelyben képes összeegyeztetni a család, s a társadalom érdekeit, igényeit, amelyben úgy érzi, hogy neki mindez kötelessége is. Vallja, hogy tovább kell adnia azt a tapasztalatot, tudást és lelkesedést, amit itt szerzett a fiatalok között, hogy a közös célokért éppen az Ifjú Gárda munkájának vonzóbbá, tartalmasabbá tételével kell megmozdítani a fiatalokat. Mert igenis lehet vonzó az „alaki", a tereptan, az elsősegélynyújtás, csak az kell, hogy az alegységparancsnokoknak, a foglalkozásvezetőknek sikerüljön elszakadni a leírt tematikák betűitől, hogy mindezt színesebbé, egyénibbé tudják tenni. Az kell, hogy a kiképzési foglalkozásokat eszköznek tekintsék arra, hogy formálják a fiatalokat, neveljék őket, hogy igaz hazafiak, becsületes emberek legyenek, hogy tudjanak kulturáltan, igényesen viselkedni és szórakozni, s majd később fegyelmezetten dolgozni. Vári Miklós így fogalmazta: -Ebben a munkában az a gyönyörű, hogy mindig más közegben dolgozunk. A fiataloknak csak egy kis része gyökeresedik meg közöttünk évekre, többségük egy idő után elköszön tőlünk. Ezért kell minden évben újrakezdeni az alapok megszilárdítását. Amit sajnálok, hogy nem mindig tudjuk átörökíteni azokat a romantikus elemeket, amelyekkel az úttörőgárdából hozzánk érkeznek a legfiatalabbak. Pedig a továbblépésnek feltétlen ez az útja, hiszen a tartalmi oldalakat is főként az érzelmi kötődésekkel tudjuk erősíteni. Nem tagadom, engem is ez marasztalt mindmáig a gárdánál. Akik ismerik - néhány ezren személyesen - azoknak , ma is a Vári Miki, vagy ahogy Szegeden mondták: a makói Miki. Nevéhez sokféle vidám tréfa fűződik, de azt is tudják, hogy az igazáért, a közösségért a végsőkig képes küzdeni. Vári Miklós, a gárdista, nem változott azzal, hogy képviselő lett, legfeljebb az időbeosztása még szorosabb. Úgy érzi, még többet kell tennie a közösségért, mint eddig. S ha leköszön majd a gárdista tisztségéről - mert az idő múlik -, akkor sem válik meg a fiataloktól. Nem is teheti, hiszen tapasztalatát, tudását - s tegyük hozzá: most már képviselői tekintélyét igényli az ifjúsági mozgalom, s jó felelősséget érez a jövendő felnőttjeiért is. • K. F. Fotó: KÍSÉRI NAGY FERENC .