Igaz Szó, 1966. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)

1966-12-01 / 12. szám

ÚJ KÖNYVEK FRANZ KAFKA: A per. Regény. Fordította Szabó Erde. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. FRANCOIS MAURIAC: Viperafészek. Ha kiejtjük a nevet, Tolsztoj - száz közül kilencven­kilenc olvasó a Háború és békére gondol, ha azt mondjuk: Proust - az eszmetársításba egy, a regényt forradalmasító „fogás“ ugrik be, az emlékezésben epika-anyaggá realizált időé. Flaubert neve a vidéki patikusné tragédiáját idézi fel. Kafka emlegetésekor csak másodsorban jutnak eszünkbe a prágai biztosítási tisztviselő szerelmei, Miléna vagy Dóra, a Kastély Földmérője, vagy a féreggé változó Gregor Sam­­sa. Kafka a világ köztudatában elsősorban fantomizált szellemi jelenség és közérzetállapot-kifejeződés. Paradoxáli­­san: előbb volt „kafkaizmus“, tehát ideológia és hatás, mint Kafka, a mű és a költő. Előbb tudtuk, mi a véleményünk Kafkáról, mint hogy egyetlen sorát olvastuk volna. Olajozott jelzőkkel értékeltük, de még ujjbeggyel sem érintettük külö­nös világát. A szurrogátum ismeret pedig félrevezető. Főleg ha egy olyan sokdimenziós eszmeiségű műről van szó, mint a Kafkáé, mely mindent, tehát bármit igazolni látszik. Mi a teendő? A forrásból meríteni. A legalaposabb tanulmány, a legszellemesebb esszé, a legragyogóbb glossza sem pótolja az olvasást. Ezért teljesített hasznos feladatot a kiadó, ami­kor A pert, legjellemzőbb művét, 9 000 példányban kiadta. Kafka­­ a mítosz ellen, leghatásosabb gyógyszer Kafka - a mű. Földes László higgadtan egyszerűsítő tanulmánya kö­zelebb tereli az olvasót a megértéshez. Egyetlen hiányérze­tünk van: az elérhető legfontosabb román és magyar nyelvű forrásanyagot jegyzetben közölni kellett volna. Előítéletek és jelzők foglyai vagyunk. Irodalomtörté­neti séma Mauriacról: konzervatív harcos katolikus regény­író. Az alkotó és a mű teljesebb és összetettebb, mintsem egy ilyen szűk rekeszbe érvényesen beleférne. Az író ars poeticáját így fogalmazta meg: a regény­kísérlet a szenve­délyek és a kegyelem harcának minél teljesebb és minél hívebb ábrázolására. Ezért minden műve súlyos, szikrát vető dráma. „Kicsi a területe, de olyan az ereje, mint az összenyomott rugóé.“ Tája: Bordeaux és a tücsökdaltól remegő landes-i erdők. Világa: a borból, gyantából és ten­gerből vagyonosodott délfrancia polgárság. Színpada: az el­sorvadt erényű, képmutatással beszennyeződött család. Ez a viperafészek. Az apa gyűlöli gyermekeit, s rejti vagyonát. A gyerekek sóvár szövetséget kötnek a vagyon megszerzé­sére. A vő sem a szerelem, sem a pénz szerződését nem tartja be. A törvénytelen fiú pénzt kap­­ szeretet helyett. Az anyát az érdekek vitustánca pusztítja el lassacskán. Az író erkölcse az ítélkezés. Tisztánlátása nemcsak lélek- és erkölcstani, de történelmi is. De az egész fölött Pascal taní­tásának árnya lebeg: elsősorban önmagunkban kell legyőz­nünk a Rosszat, hogy lehetőséget teremthessünk önmagunk újjáteremtésére. E többfelé sújtó küzdelem egyik leggyöt­­rőbb vallomását tartjuk kezünkben. Vallomást,­­ mely doku­mentum is. A lélektani és társadalmi realizmus markáns példája, melyet mindenféle egyoldalú rendszerezés csak szegényíthet. A regényhez Szilágyi Júlia írt tájékozott, gon­dolatgazdag utószót. Regény. For­dította Benedek Marcell. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966.

Next