Igen, 1990 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-03 / 1. szám
BESZÉLGETÉS EGY HITVALLÓVAL B. J.-né egyike annak a sok katolikus családanyának, aki igyekszik a mindennapjaiban a hite szerint élni, Istent állandóan keresni és viszontszeretni. Nehezen szánta rá magát a beszélgetésre, mondván, hogy az ő sorsa általános, és mindannyiunknak az a kötelessége, hogy ahová az Isten állított minket, ott álljunk helyt. Tegyük a dolgunkat csendben, feltűnés nélkül. — Tekintsünk vissza egy kicsit a szülői házban eltöltött időre! Mennyire volt fontos Önöknél a hit, a vallás? — Szüleim egyszerű emberek voltak, bár nagy tudásnak — különösen az édesapám — és a világ dolgai iránt érdeklődők. Apám parasztember volt, aki családi körülményei miatt keveset járhatott iskolába, de rengeteget olvasott, állandóan képezte magát. Rendkívüli éleslátása s példamutató élete miatt az Egyházközség elnöke lett. Édesanyám csendes, melegszívű asszonyként is rengeteg verset tudott. Számomra mindig példa szüleim mély istenhite. Olyan egyszerű és természetes módon éltek együtt Istennel! Minden tevékenységüket, munkájukat Isten nevében kezdték. Emlékszem egy apróságra: szántani nagyon szerettek, mert közben sok tized Rózsafüzért el tudtak mondani. Úgy látom, hogy az egyszerű, természetben élő ember nyitottabb, s minden apró „csodáért” hálát tud adni Teremtőjének. — Akkor nagy lelki örökséget hozott otthonról. — Ez kétségtelen, bár a hitéért mindenkinek magának kell megharcolnia. A mai ember sokszor küszködik azzal, hogy megtalálja az összhangot a mindennapok tevékenységei és az isteni szeretet között. Nálunk a mély hit, a becsületes keresztény élet magától értetődő volt. Ez a Szűzanyát is nagyon szerető, imádságos lelkületű élet nagy indíttatást jelentett nekünk — az öt gyereknek. Szüleim küzdelmes, nehéz, gondokkal teli életükben is kiegyensúlyozott, s úgy vélem boldog emberek voltak. — Gondolom, hogy az otthon megélt pozitív minta szerint próbált a saját családjában is élni... — Én ezt, hogy ilyen szüleim voltak kegyelemnek nevezném. Istennek hála, hívő ember a férjem is. Természetre eléggé különbözünk, de így alkotunk ketten egy egészet. Sokan hitetlenkednek talán azon, amit most mondok, de tényleg így éljük meg a mindennapokban: az idő múlásával egyre jobban szeretjük egymást. — Nem „ünneprontásként” mondom, de bizonyára ez a szeretet is — mint minden eredmény — küzdelem árán érhető el. — Ez így van. Persze hogy sok lemondást, alkalmazkodást, imádságot jelent, de a másikért hozott áldozat is „forraszt”. Talán önmagammal volt mindig a legtöbb problémám. Ha néha úgy éreztem, kicsúszik alólam a talaj, vagy idegesítenek a családtagjaim, mindig magamba kellett néznem, hogy helyreálljon bennem a rend, és helyre tudjam tenni magamban a dolgokat. Óriási erőt ad, hogy a férjemmel minden este együtt imádkozunk, s haraggal a szívünkben még sohasem feküdtünk le. — Mennyire sikerült a három gyermekét hívő emberré nevelni? — Ennek egyedül a Jó Isten a megmondhatója, de én úgy látom — hála Istennek —, hogy nagyon komoly, rendes gyerekek, akik gyakorló katolikusok. A két nagyobb egyházi iskolába járt. Sajnos a legkisebbet nem tudjuk odaküldeni. Különböző nőgyógyászati rendellenességek miatt nem tudott egészségesen növekedni bennem. Nem is tudtuk előre, hogy probléma lesz. De Isten kis küldöttét örömmel fogadtuk. — Miben más ő a két nagyobbhoz képest? — Sokkal később kezdett ülni, járni és beszélni. Mozgása nagyon bizonytalan volt. Többször műtötték, így már elég jól megy. A szobatisztasággal csak tízéves kora óta van kevesebb problémánk, de emiatt közösségbe sem adhattuk. Magántanár jár hozzá, és csak vizsgázni megy az iskolába. Szellemi képességek tekintetében a vele egykorú társakhoz képest le volt maradva. Mára már néhány dologban nagyon okos. Mivel nagyon súlyos szívbeteg is, ő nem tudott játszani, futkározni a gyerekekkel. Legszívesebben olvasni szeret. Földrajzból, történelemből bámulatos a tudása. A Jó Istennek hálát adok ezért a gyermekemért. Annyi, de annyi szeretetet, kedvességet kapunk tőle, hogy az valami csodálatos! Volt elsőáldozó, most készülünk a bérmálkozásra. Valami egészen fantasztikus, csodálatos dolog az, amilyen közeli kapcsolatban van a Jó Istennek! — Sokat imádkozik? — Igen, és sokat beszélgetünk Istenről, a Szűzanyáról, s olyan véleményeket, igazságokat mond, ő is olyan egyszerű, mély hittel, hogy csak tanulhatunk tőle. — Gyakran imádkoznak együtt is a családban ? — Igen, a hálaadáson kívül, azután gyakran kérjük a segítségét, hogy el tudjuk fogadni akaratát, s aszerint tudjunk élni. R. Virág Györgyi .