Ikarus, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1965-05-26 / 21. szám
im. május 1. EMBEREK A BÍRÓ ELŐTT EGY ÜLNÖK NAPLÓJÁBÓL II. Az ülnök, míg bejár a bíróságra, nemcsak a saját ügyeivel foglalkozik, hanem ismerkedik az igazságszolgáltatás gondjaival, betekint más tárgyalásokra, tapasztalatokat szerez, ítéletet formál önmagában. Szabó Istvánná is, amikor szabadideje akadt, ott ült a nézők között, aki Kocsel-Látta a „Királyfit”, olyan nyegle semmiségűküleje van és homloka nőtt a fejtetőre, elől csak néhány hajszál maradt mutatóban. Ez a modern Don Juan? Angol nadrágot visel, világos olasz cipőt de külseje jelentéktelen, és mégis... A királyfi tündöklése Alig öt hónap alatt 140 nővel ismerkedett meg, került közelebbi kapcsolatba, mint ahogyan azt fél évvel ezelőtt a Nők Lapja Egy királyfi és 140 nő címmel megírta. Első látásra már szerelemre lobbant és vallott, megindítóan, érzelmesen: maga az életem; az első pillanatban láttam, hogy maga lesz a végzetem, stb. Ebben az utóbbiban igaza is lett mert az új ismerőseitől kicsalta a megakarított pénzüket összesen harmincezer forintot. — Én mindig a magasabb élet után kívánkoztam. Finom emberekkel társalogni, nők mellett feszíteni, kellemes helyen sütkérezni, hát meg is szereztem magamnak. Keresztbe tett lábbal ül a bíró előtt és cinikusan nevet minden vádra. Majd felpattan, dühbe jön, és a bírót átkozza, hogy elfogult vele szemben. És felvonulnak a nők: a tanúk, a kárvallottak, a kifosztottak, a megszégyenültek. Szépíteni akarják szerepüket, hiszékenységüket és megcsúfolt érzelmeiket takargatni. Az egyik ott áll a bíró előtt, elmondja, hogy rövid ismeretség után pénzt kért tőle a vádlott. A bíró faggatja a tanút: közelebbi kapcsolat volt-e közöttük? A fiatal nő tagad: nem, nem! — Ugyan, ne mondja — szól közbe a királyfi gúnyosan —, tán nem fizettem ötven forintot azért a szobáért, ahová első találkozásunk után elmentünk. A tanú megsemmisül. Egy orvos felesége a vonaton ismerkedett meg vele, ez az asszony is tagadta, hogy közelebbi kapcsolat lett volna közöttük. — Hazudik — veti közbe a vádlott, — már a vonat mellett megcsókolt, amikor elbúcsúztunk és másnap eljött velem a strandra. A tanú megsemmisül és a királyfi cinikusan, keresztbe rakott lábakkal ül. Hogy egyfolytában mennyit fog ülni, arról a bíróság még nem döntött, míg szerencsétlenül ki nem esett a villamosból és meg nem halt. A fiú egyedül maradt. Az apát felszólította a gyámhatóság, hogy nyilatkozzon, mit óhajt tenni a lakással és a gyerekkel. Az apának egyikre sem volt szüksége. A ház lakói megsajnálták a fiút és kérték, hogy hagyják neki a lakást, míg felnő, majd ők vigyáznak rá. Ez a lakás lett a bűnszövetkezet központja, a rabolt holmik gyűjtőhelye. Két 15 éves lány is volt a galeriben, akik hetekig a Dunaparton heverő csövekben aludtak. Hogy a szüleik miért nem keresték őket, ki tudja. A lebukást a lányoknak köszönhetik a fiúk. Ugyanis egy öregaszonyhoz készültek, mert úgy tudták, 50 ezer forintot rejteget otthon. Az első kísérletek nem sikerültek, elment a fiúk kedve. A lányok azonban nekik támadtak: ilyen gyávák vagytok, nem mertek betörni? Betörtek, de az öregasszony felébredt. Összekötözték, betömték a száját és össze-vissza verték. A rendőrség az itt talált nyomok alapján csakhamar letartóztatta őket. Ki hibázik nagyobbat: a fiatalok, akik erkölcsi gátlás nélkül, csordamódra garázdálkodnak, vagy a szülők, akik nem törődnek velük, akik hagyják? Ezer kérdés és kétely támad Szabónéban is. Nem is olyan egyszerű állást foglalni, a fiatalokat, majdnem, hogy gyerekeket börtönbe juttatni. Jól tudja ő, milyen nehéz gyerekeket formálni, irányítani. De mégis: a szemhunyás, a nagyvonalú nemtörődömség bűn; akkor is, ha a szülő követi el, akkor is, ha maga az ülnök. Gerendás Ferenc . A bűn mindig elszomorító és felháborító, bárki követi el, de különösen döbbenetes, ha fiatalokat sodor magával, ha ők törnek mások életére, vagyonára. Az ilyen tárgyalások mindig felkavarták Szabónét, érezte a felnőttek súlyos felelősségét és sokszor a tehetetlenségét is. A galeri és a közömbös szülők A Villányi úti galeri tagjai 15—20 évesek. Van közöttük olyan, aki szüleivel négy szoba összkomfortos lakásban lakik, van, akinek apja háromszorosan kitüntetett, szorgalmas dolgozó. A vezér, 17 éves fiú, egyedül élt egy két szoba összkomfortos lakásban. Szülei ugyanis elváltak, a fiú az apjánál maradt, aki újra nősült. Az apa másodszor is elvált, a nevelőanya magánál tartotta a gyereket és vele élt. A GOMBÁS SZELET ÉS A TÖBBI Valami nincs rendben Gyárszerte beszélik a dolgozók, hogy az üzemi konyha a la carte rendszerű éttermében az ételek minősége és választéka nem kielégítő. Az ételek ára is drágult. A gombás szelet ára például 7,60 helyett 8 forint 80 fillérbe kerül, és nem ritka a 9 forinton felüli ár sem. Általában mintha egy forinttal minden étel többe kerülne — így hangzik az egyik panasz, amelyre Beke Piroska, az étterem vezetője ezt mondja: „A vendéglátóipari konyhákon a múlt év májusától — kormányrendelet alapján —, úgynevezett elszámoló árakat kell alkalmazni. Évente kétszer, nyáron és télen változnak az árak. Ez maga után vonja, hogy egyes ételek árai hat hónapon át, hol alacsonyabbak, hol pedig azonos anyagfelhasználás mellett, valamivel magasabbak lesznek. Egyébként nem tartozik közéjük a panaszban említett gombás étel, bár a gomba árát 20—24 forintról 32 forintra emelték, illetve ennyiben állapították meg. Ezek az árak rögzítettek, a konyha nem önmagától szabja meg. Az árak és eladási értékek helyességét időközönként a szakszervezeti bizottság részéről Herczeg kartárs szokta ellenőrizni, és eddig még sem a kötelező áraktól, sem pedig az eladási áraktól való eltérést nem állapított meg. A választék az árubeszerzés jelenlegi adottságainak megfelelő. A téli cikkek már kifogytak, a tavasziak viszont még nincsenek nagy tételben a piacon.” A választó így, ahogy van — aligha lehet elfogadni. Joggal merül fel a kérdés, hogy az ellenőrzést nem lehetne-e hatékonyabbá tenni. Ehhez az kellene, hogy a szakszervezeti bizottság illetékesei szétnéznének időnként a főváros különböző éttermeiben, ezenkívül más üzemek, vállalatok konyháin, összehasonlítanák az árakat, a minőséget és a választékot, s mindjárt tájékozottabban lehetne állást foglalni a panaszok ügyében. A legkönnyebb panaszkodni ? Waldman Ernő, a fásműhely művezetője, lelkiismeretes ember. Papírra vetette a dolgozók panaszát. Eszerint: „Van az üzemben egy láncfűrész, amelynek a lánca elszakadt, ezért már hónapok óta nem lehet használni. Ha a kereskedelem behozat külföldről egy ilyen gépet, miért nem gondoskodnak hozzá pótalkatrészről?" Varga Imre, a GYGO vezetője válaszolt a panaszra: " Az említett láncfűrészhez körülbelül másfél évvel ezelőtt vásárolt két láncot Négyessy Száva anyagbeszerző, és azokat Waldman Ernő rendelkezésére bocsátotta. Érdekes azonban, hogy a fűrészlánc beszerzése után csak másfél évre kezdett el a művezető érdeklődni, így ekkor derült ki, hogy a cseh gyártmányú fűrészlánc a fásműhely gépéhez nem megfelelő, az eltérő méret miatt. Ekkor másfél hónappal ezelőtt Négyessy és Waldman szaktárs együtt mentett át az élező műhelybe, hogy a láncvezető sínt szélesebbre köszörültessék. A vezetősín azonban annyira görbe, hogy ezt a műveletet elvégezni nem lehet. Az ügy azóta is ennyiben maradt. Megfelelő vezetősínt akkor lehetne beszerezni, ha a fásműhely vezetősége nem a dolgozók hangulatáról panaszkodik, hanem igénylést — megrendelést — állít ki a GYGO részére. Ezt persze, még a mai napig sem tette meg. IKARUS Tizenhat éves volt Móhra Lajos, amikor 1894-ben elmenta sárvári legényegyletbe, hogy a dalosok közé felvegyék. [Mint , ,kappanhangot”, a basszistáik közé állították. Marga sem sejtette, hogy 71 év múlva még mindig dalolnifog. Maga elé néz, halántéka horpadt, ráncos szemhéja félig csukva van. Emlékezik. Az énekről faggatom, de benne adal és az élet egybefolyik; a kettő azonos, elválaszthatatlan. Csak úgy egyszerűen, természetesem, ahogy a szenvedély része az embernek. Tizenhat évesen már túl volt a játékkoron, túl azon, hogy az erdőbe járhasson, varjúfészket kutatva, fiókákat gyűjtve a finom húsleveshez; mindezen túl, már 16 órát görnyedt a kaptafa fölött.Esténként kiegyenesedett és a dalárdában felcsendült a hangja. Éjszaka a kertben aludt, subába burkolózva, és reggel újra a kaptafához ült. Apja volt a szigorú mester, de mit is tehetett most: tizenkét gyereke született, de amint kettő a világrajött, egy mindig meghalt. A születés és a temetés is költséges volt. Keresni, alapozni hogyan is lehetett volna? Lajos 1905-ben zsebrevágta az Amerikába szóló útlevelet és elindult. Ausztriáig jutott el, ahol felvették gépmunkásnak egy gyárba, mert épp megrendelést kaptak, srapneleket, és gránátokat, aknákat szállíthattak a háborúzó oroszoknak és a japánoknak egyaránt. Csakhogy ez a háború is egyszer végetért. Nem kellett az akna, nem volt munka. Zsebében lapult még az amerikai útlevél, de a barátja levelet írt Kossuth Ferenc miniszternek: haza jönnének, ha kapnának munkát. Kossuth közbenjárására a közvetítő iroda, a „köpködő”, Csepelre helyezte őket; később Rákosszentmihályra kerültek, a Reszelőgyárba. Móhr Lajos nemsokára megtanulta a villanyszerelő szakmáit és átment a Ganz Villamossági Gyárba, majd a Siemens-ékhez. Amikor eldördültek az első világháború ágyúi, ő már a vasasdalárdában tenorista. Énekel, bár egyre kevesebb oka van a jókedvre. 1918-ban fegyvert ragad a fosztogatók ellen. 1919-ben, a proletárdiktatúra alatt a Fővárosi Serfőző kőbányai telepén főbizalmi. Nincs idő énekre, élelem kell a népnek. A kommün leverése után előbb a munkástanács tagjait küldik el a vállalattól, majd ő is levelet kap. A levél bal sarkában két angyal tartja a szent koronát a címer fölött, alatta olvasható: Alaptőke 12 millió korona. Sürgöny: Fősor Budapest. Girószámla: Osztrák —Magyar Bank. Valamivel lejjebb Szent István lovasszobra látható, szép koronás bélyegen. Mellette ez a szöveg: Ezennel igazoljuk, hogy Móhr Lajos úr, villanyszerelő nálunk. 1915. augusztus 15— 1919. szeptember 30-ig alkalmazásban volt, amely idő alatt működésével minden tekintetben meg voltunk elégedve. Elbocsátása az üzemredukció folytán történt.” „Meg voltak vele elégedve”, de azért feketelistára került és hiába keresett munkát. A lakása előtt, amely a gyáré volt, 1920. január 9-én, délután 4 órakor megjelent két rendőr, két napszámos és két kocsi. Felpakolták a holmijukat, az asszonyt és a gyerekeket. Elindult a menet, ők nem tudták, hová. A sashalmi Ehmann-telepre vitték őket, épp akkor értek oda, amikor a barakktelepről egy szekér koporsót hozott ki. Munkát nem kapott a városban, de szerencsére a háborúból sok sérült bakancs maradt vissza. Ezeket javítgatták a telepen. Móhr Lajos is újra az árhoz nyúlt. Hamarosan felcsendült a dal, a barakkok között is: dalárdát alakítottak. Az ideszorult tanítók, értelmiségiek és munkások jöttek énekelni. Ettől kezdve Móhr Lajos folyamatosan, a mai napig dalos. Kezdetben gyanúsak voltak még az ilyen összejövetelek is a telepen, és a Babarczi-különítmény éjszakánként is felverte őket, razziáztak. De ez is elmúlt. Néhány év múlva egyik barátjával iparengedélyt váltottak ki. A dalárda is kiköltözött a barakkokból és az egész Sashalomé lett. Móhr Lajos számára ez kevés volt: húsz éven át nemcsak a sashalmi, de a szentmihályi dalárdának is énekese volt. 1944-ben a sashalmi dalárda megszűnt, ettől kezdve Mátyásföldre járt át énekelni, majd, amikor a községi dalárda beolvadt az Ikarus-gyár énekkarába, ide is utánuk jött. Tizenhét éve énekel a gyári dalosok között. Érces, csengő tenorhangja már kissé fátyolos, ajka körül apró redőkbe húzódott a bőr. Halántéka horpadt, 87 éves, szemhéját felemeli és kérdez: hány óra? Már négy? Mennem kell, kezdődik a halóra, és nem szeretek utolsó lenni, sohasem szerettem. g. f. — ------------------------------------------------- ^ Hét évtized a kórusban ! MÁJUSI VIRÁGOK Táborimpiroslik a hegyoldalon... Ivesztöli az IA. utolsó falu, zegzugos utcáival, régi, tornácos épületeivel és a falu végén a hegyoldalba vájt borospincékkel. A hegy meredeken felemelkedik és messzire szaladva, gyönyörű völgyet zár körül. A völgyben turisták, ikaruszosok haladnak, majd lassan kapaszkodnak a hegyoldalon felfelé. A cél: Klastrompuszta. A kolostor romja, az áhitatos csendben élő apácák emlékét idézi; szűk cellák, tágas templom. A csend tengerében ült ez a kolostor egykoron. Kétszáz éves, kiszáradt bükk áll mellette, pőrére vetkőzött törzzsel, fehéren világít, Csontváry ecsetjére való, torzó ágaival, rejtélyes barlangnak beülő odúival. A csenden átszűrődik a bányászok hétvégi üdülőjéből a zene. Odébb, a hegyoldalra tapadtan áll a turistához. Az est sötétségét tábortüzek pirosa színezi. A magasra csapódó láng maga köré vonzza az embereket. Nézik a tüzet, a fa izzását és faggatják egymást, mitől e varázs, melyben mintha a tűzimádók ősi hite éledne újra... Hideg szél gördül le a hegyoldalról. Közelebb húzódnak a tűzhöz. A némaságot tréfás megjegyzések váltják fel. Az éjszaka friss levegője álmot hoz és a hajnal új utakat. Az erdő lombsátora át-átereszti a nap sugarait, és mire felérnek a magasan, a szakadékos hegyoldalban tátongó barlangokhoz, meleg lesz. A Fiú- és a Leány-barlang széles torkában megáll egy szuszszantásra a harminc turista, az öt-hat éves kislány és a kisfiú éppen úgy, mint a nyugdíjas Feri bácsi és Irma néni. A sötét barlang mélyének titkát nem kutatják, ahhoz barlangkutató felszerelés kellene. Az útirány most már Piliscsaba. Kakukk kiáltozza a kérdezők még hátralevő éveinek számát, a levelek közt madarak füttyögnek. Lassan mennek a turista úton. Itt is, ott is lehajolnak egy virágért. Gyöngyvirágot, ibolyát még mindig lehet találni, a sugár kankalin is messzire sárgállik, a macskafarkú veronika és a foltos árvacsalán szerényebb pedig ők is szépek. Az igazi szenzáció a tavaszi hérics. Megáll a csoport és a sárga, nagy virágú növényt nagy lelkesedéssel szedik, még gyökerestül is, mert otthon újra elültetik, szép dísze lesz a kertnek. Mire Piliscsabára értek, a nap már féloldalra dőlve keresi a nyughelyét és nekik vonatra kell szállniuk, hogy a másfélnapos túra után felüdülten, élményekkel gazdagon hazatérjenek. (gerendás) A következő lépés, hogy valóban klub legyen Szeretném, ha nevetnének címmel műsoros délutánt rendeztek a szocialista brigádoknak május 20-án délután. A kárpitos, a fás, a motoros, a fényező és a lemezes üzem dolgozói, körülbelül hetvenen foglaltak helyet a művelődési ház klubszobájában. Egy évvel ezelőtt hívták össze először ilyen céllal a szocialista brigádokat. Azóta sokféle műsort, előadást láthattak. Zenés irodalmi délutánnal kezdték, foglalkoztak könnyűzenével, vendégül" látták Molnár Gábor írót, a brazíliai erdők ismerőjét, majális-bált rendeztek, faggatták a Tenkes kapitányát, Zenthe Ferencet a színművészet titkairól, beszélgettek az örökéletű , Szabó család Lacijával, Garics Jánossal. Somogyi Béla Kossuth-díjas szobrász a giccsről , beszélt a megjelenteknek, a művelődési ház dalárdája az azóta elhunyt Hortobágyi karnaggyal magyarnóta-és népdalestet tartott. Játék-délutánnokon vettek részt a brigádok. A modern betegségekről kéridezgették dr. Nagy Lászlót. Megnézték az Egyesült Izzó irodalmi színpadának műsorát. Beszélgettek a MALÉV egyik pilótájával. A legutóbbi műsorról most legutóbb a művelődési ház színjátszó csoportja adott egyórás műsort Galambos Szilveszter műveiből. Maga a szerző konferált. A Ludas Matyiból jól ismert humorista csakhamar felderítet■ te és felfrissítette a munkában kifáradt embereket. A színjátszó csoport jeleneteket és villámtréfát, sanzont adott elő. A szerző fő erőssége: a bemondások, egy-egy talált megjegyzés mosolyt, nevetést fakasztott. Sajnos, azonban a jelenetek mégsem eléggé hatásosak, mert legtöbbjüknek nincs megfelelő befejezése, nincs poénje. Hiába küszködnek a színjátszók például a Széptevés vagy a Szerelem című jelenetekben, a hatás elmarad. Nem csattan fel a taps a végén. De így van a többivel is. Legjobbak azok a jelenetek, ahol a szövegtől függetlenül komédiázni mernek a szereplők. Sajnálatos, hogy a műsort nem kezdték pontosan és ezzel a várakozók türelmét próbára tették. Gondosabban kell előkészíteni az ilyen rendezvényeket. A klub délután, sajnos, csak erre a műsorszámra korlátozódott, nem volt klub jellege. Megnézték a műsort és utána elmentek az emberek. Még hiányzik az, hogy összeszokottan szórakozzanak, beszélgessenek utána. A fejlődésnek ez a lépése még odébb van. "