Ikarus, 1974 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-28 / 7. szám

Új piac: Latn-Amerika Sikert ígérő tárgyalások Kelemen Pál főkonstruktőr s a MOGÜRT egy képvise­lője távoli földrészen járt február 3. és 26. között. Az utazás céljáról és eredmé­nyeiről az alábbiakban tájé­koztatja olvasóinkat: Küldetésünk célja az volt, hogy felderítsük a latin-ame­rikai piacot és az esetleges üzletkötési lehetőségeket. Elsőrendű útirányunk Pe­ru volt. Mint ismeretes Peru­val az elmúlt évben szerződé­sileg 50 csuklós autóbusz el­adásában egyeztünk meg. A 180-asokat tavaly el is ké­szítettük, és a 3-as gyáregység udvarán tároltuk. Sajnos idő­közben a szerződésben fontos szerepet játszó limai főpol­gármester elhalálozott, és így pénzügyi fennakadások miatt a szállítás elhúzódott. A bu­szok állapota pedig a tárolás közben romlott. Perui tárgyalásaink egyik feladata az volt, hogy a 180- asok helyett korszerűbb, 280- asokat szállíthassunk. Nehéz­séget jelentett a perui minisz­tertanács törvényerejű ren­delete, mely szerint az ország­ba kész autóbuszt szállítani nem lehet. Korábban, tekin­tettel a közlekedési gondokra az 50 autóbuszra külön enge­délyt­ adtak, de típus szerint. Tárgyalásaink során sikerült elérnünk az engedély módosí­tását. Ennek értelmében áp­rilistól megkezdjük ötven 280- as Peruba szállítását. A be­hajózás Fiumében történik. Perui partnereink azonban a továbbiakban kész autó­buszt nem szándékoznak vá­sárolni. Céljuk egy hazai au­tóbusz összeszerelő bázis ki­alakítása. Ehhez ez ideig még nem találtak megfelelő tár­sat.E törekvés ismeretében vettük fel a kapcsolatot a li­mai Moraveco-céggel, mely jelenleg sokrétű tevékenysé­get folytat. Húsz-harminc személy szállítására alkalmas autóbuszokhoz készít kezdet­leges karosszériát import te­herautó alvázra, és többek között hűtőszekrényeket, fém iroda­bútorokat is gyárt. Ami számunkra fontos: most épített egy közel tizen­ötezer négyzetméteres új csarnokot a korszerű busz­gyártás telepítésére és készek lennének az Ikarus termé­keinek szerelésére. Az ötlet számunkra is kedvező, azért is, mert a kész buszokkal (Folytatás a 4. oldalon.) Meghívás Moszkvába Tíz szocialista ország között A Lenin Komszomol Központi Bizottsága és a Népgazdasági Eredmények Kiállítása igazgatósága nagyszabású nemzetközi be­mutatót rendez Moszkvában április 3 és május 20 között. A Komszomol XVII. kong­resszusa és névadásának 50. évfordulója tiszteletére megtartandó kiállításon a szo­cialista országok fiataljainak tudomány­os­­technikai munkáit mutatják be. E nagy­­jelentőségű tudományos seregszemlére tíz szocialista ország — köztük hazánk — ifjú­sági szövetsége kapott meghívást. A kiállításra a kohó- és gépipar tevé­kenységének szemléltetésére tíz alkotást küldenek ki. Ezek között az Ikarus két ki­állítási tárggyal képviseli fiataljainak ered­ményeit. Az egyik: a Kunos Lajos fejlesztőmérnök szakdolgozatának kivitelezésével készült, autóbuszok karbantartását automatizáló berendezés. A közlekedés biztonsága, az autóbuszok összsúlyának növeke­dése meg­követeli a fékberendezések gyakori beállí­tását a fékbetétek elhasználódás­a miatt. A bemutatott berendezés ezeket a be­állítási, karbantartási műveleteket a fék­betétek kopásának megfelelően automati­kusan elvégzi. Az automata berendezés, mely a fékszerkezet lényeges átalakítása nélkül utólag is felszerelhető, az Ikarus autóbuszokba épített szovjet és magyar gyártmányú futóművek kerékfék szerkeze­téhez alkalmazkodik, biztosítva a tengelyek közötti csereszabatosságot is. A szerkezetek teljesen zár­t rendszerűek, így az üzemel­tetés során adódó mostoha körülményekre érzéketlenek, kezelést, karbantartást nem igényelnek. Másik kiállítási tárgyunk a 280-as típusú városi autóbusz makettje, melyet a szak­munkásképző-üzem közössége készített el. Készülődünk a jövőre Intenzív fejlesztés, termelékenységnövelés Március 15-én pártbizottsá­gunk meghallgatta azt a je­lentést, a vállalati középtávú tervezés tapasztalatairól és az ötödik ötéves terv előké­szítéséről, melyet Toldi Jó­zsef vezérigazgató terjesztett be és amelyet 118-án a végre­hajtó bizottság is megvitatott. A negyedik ötéves terv idő­szak első három évének ered­ményeit vizsgálva a vezér­­igazgató többek között meg­állapította, hogy az Ikarus vállalat sikeresen és a Mi­nisztertanács határozatában előírt ütemnél gyorsabban fejlődött, hamarébb túljutott bizonyos gondokon. Ezt bizo­nyítja az elmúlt években gyártott autóbuszok száma is. A módosított Minisztertanácsi határozat szerint 1972-ben 6800-at kellett gyártanunk, azt kilencvenöttel teljesítet­tük túl. 1973-ban pedig a ter­vezett 7200-at 526-al teljesí­tettük túl. Reméljük, hogy ebben az évben 600 autóbusz­­szal gyártunk többet, mint amennyi az előirányzott (8200). Az eredmények elemzése után a vezérigazgató által előterjesztett írásos anyag az ötödik ötéves terv előkészíté­sét értékelte. Gyárunk számára a tovább­fejlődés keretei biztosítot­tak. A jelenleg folyó és 1977- ben befejeződő­­beruházás le­hetővé teszi a termelés felfu­tását. Az értékesítési lehetőségek vizsgálatakor megállapítot­ták, hogy az Ikarus termékei a szocialista országok autóbu­szai között a legkorszerűbbek. Ez a tény önmagában azon­ban még nem biztosítja a jö­vőt. Testvérországaink is majdnem mind gyártanak már autóbuszt, és fejleszteni is szándékoznak gyártásukat. Ennek a fejlesztésnek a mér­tékétől és saját gyártmá­nyaink minőségétől is függ, hogy mennyire találunk pia­cot. Gyárunk a tőkéspiacokra is kíván exportálni, legfőbb te­rületünk előreláthatóan Kö­zel-Kelet marad. Különösen fontos lenne az iraki össze­szerelő üzemhez hasonló üz­letek kötése. Az egyedi kivitelű autóbu­szok iránt ma is nagy a fize­tőképes kereslet. Úgy látszik, hogy gyártásunknak csak ka­pacitásunk a korlátja. A ka­pacitást csak fokozatosan le­het növelni. Hogy belföldre mennyi au­tóbuszt értékesítünk, az az üzemeltető vállalatok beru­házási lehetőségétől függ. A tervek összeállításánál a je­lenlegi tapasztalatokat vették figyelembe. Az eddigi tervek szerint a vállalat 1976-ban 10 300 autó­buszt, 1977-ben 10 800-at, 1978-ban 11 400-at, 1979-ben 12 400-at és 1980-ban 13 600- at kíván értékesíteni. Az ötéves időszak alatt összesen 58 500-at. (Ha az elképzelések valóra válnak, akkor a jelen­legi, negyedik ötéves terv idő­szaka alatt 39 482 autóbuszt készítünk el. Látható a felfu­tás a következő öt évben is jelentős lesz!) A vállalat lényeges lét­számnövelést nem tervez (létszámtartalékkal csak Pusztavám rendelkezik). A továbbfejlődés feltétele és egyben forrása a termelé­kenység növelése. Természe­tesen a termelékenységet ilyen nagymértékben csak je­lentős fejlesztési munkával lehet elérni. Fejleszteni kell a technológiát a termelést, a szervezést és természetesen biztosítani kell annak a le­hetőségét is, hogy a dolgozók (Folytatás a 2 oldalon Irakban indul Mire lapunk megjelenik valószínűleg Irakban lesz a szállítmány, amelyet ebbe a Volvo ka­­ mionba beraktak. Két készlet autóbuszt szállít. Ez az első két olyan autóbusz, amelyet Irakban szerelnek majd össze. Ezzel a szállítmánnyal egyidőben indul el az a két autóbusz is, ame­lyet Pesten készítettek el. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! kaffk­ AZ IKARUS KAROSSZÉRIA ÉS JÁRMŰGYÁR DOLGOZÓINAK LAPJA Az emlékezés koszorúi A Tanácsköztársaság év­fordulójára emlékezve már­cius 21-én megkoszorúzták Mosolygó Antal, a proletár­­forradalomban jelentős sze­repet vállaló munkásforra­dalmár kerületi emléktáblá­ját. Az ünnepségen az Ikarus képviselői is részt vettek. A vszt napirendjén A vszt március 21-i ülésén meghallgatták és megvitatták a vállalat komplex munka­­védelmi, szociális és kulturá­lis intézkedési tervének 1973. évii teljesítéséről szóló beszá­molót, az 1974. évi munkavé­delmi, szociális és kulturális intézkedési tervet, valamint az 1973. évi munkavédelmi helyzetről a munkabiztonság fokozására tett és tervbe vett intézkedésekről készített be­­számolót. A negyedik napirendi pont az 1­973. évi társadalombiz­tosítási költségvetés ismerte­tése és értékelése volt. Kisbuszok Elkészült két Steyr — Ika­rus 7 m-es kisbusz március 113-án. A luxus kivitelű turis­ta buszhoz az osztrák cég szállítja az alvázat és a mo­tort, a karosszériát pedig a fehérvári gyár készíti. Ezzel a gyár új piaci lehetőséget is teremthet meg. Remélhetőleg ezek a buszok is olyan sikert aratniak, mint a 2020-as család tagjai, melyek Európában és a Közel-Keleten egyaránt jól beváltak. Készülnek a szakmai versenyekre A KISZ vb március 26-i ülésén a 2-es csúcsvezetőség tájékoztatóját hallgatták meg, működésének feltételeiről és további feladatairól. Második napirendi pont­ként a szakmai verseny­moz­galmak előkészítéséről és je­lenlegi helyzetéről szóló be­számoló hangzott el. Személyi hírek Az átadóüzem vezetőjét Kovács Hubát saját kérésére beosztásából felmentették, helyére Veszprémi Dénest, a kooperációs osztály eddigi vezetőjét nevezték ki. Új művezetőket nevezetek ki Bucséter József, Kardos László, Antal Zoltán és Sze­kér Ambrus személyében. Az újonnan alakult terme­lés szervezési osztály vezető­je Rajcsányi Ferenc lett. XXII. évfolyam 7. szám 1974. március 28. DCoszútiju­. Az Ikarus vezérigazgatójának, Toldi Józsefnek és az anyagellátási főosztály vezetőjének, Molnár Lajosnak az alábbi levelet küldte a hazánkban ideiglenesen állo­másozó szovjet hadsereg gárdaezredese: Kedves Elvtársak! A parancsnokság és a politikai osztály szívből jövő köszönetét fejezi ki Önöknek egységünk szolgálati szo­bájának felszereléséhez nyújtott segítségükért. Az Önök segítsége elősegíti a tanulmányok sikeresebb lebonyo­lítását, mely kétségtelenül hozzájárul a harckészültség és a Magyar Népköztársaság hadseregének katonái kö­zötti fegyverbarátság sikeres megerősítéséhez. Ezúton kívánunk Önöknek és az Ikarus gyár egész kollektívájának újabb sikereket az MSZMP X. kong­resszusa által megjelölt feladataik megvalósításában, ugyanúgy 1974. éves terv sikeres végrehajtásában, vala­mint jó egészséget és boldogságot a személyes életben.

Next