Ikarus, 1980 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-30 / 11. szám

Harmincegy év nagy idő, sok önmagá­ban, de főleg akkor, ha azt valaki egyetlen munkahelyen tölti el. Már­pedig Fintor Istvánné július 31-én jubilál. E hűséges asszony a fényező­üzemben szakmunkás és a Kossuth Szocialista Brigád tagja. Jó munkájáért Kiváló Dolgozó kitüntetésben többször is részesült: 1955-ben, 1969-ben, 1971-ben, 1978-ban és legutóbb most, május elseje tiszteletére. (Fotó:Wéber) A szemekben, az arcon, a mosolyban öröm bujkál. Tóth Arturé, a busz II lakatos szakmunkása is Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. Tóth Artumé 1967-től dolgozik az Ikarusban, a Május 1. Szocialista Brigád tagja, de tagja a 11-es pártvezetőségnek is, sőt pártalapszervezetében nőfelelősként te­vékenykedik. Három gyermekéből két lánya szintén itt dolgozik­­ a törzs­gyárban. (Fotó:Wéber) velem, kellemesnek vagy elviselhetőnek tart, húsz százalék szeret, húsz százalék az ellenségem, de nem tudom, hogy miért. Ha statisztikát csinálsz, te sem jutsz jobb ered­ményre... — Azt mondják, hogy amit kérsz, rögtön kéred... — Nem mindent Esetenként azonnal kell határozni, úgy kell intézkedni, beszélni, hogy utólag ne bánjam meg. Ehhez lehet, hogy azonnal kellenek a hivatalos ügyira­tok. Honnan tudom valamiről, hogy sür­gős? Gyakorlatból. A következtetésből. Gondolkodom és döntök. — Vezető és nem vezető között különb­séget teszel? — Miért tennék? Megadom a tiszteletet. Velem még nem volt goromba senki. — Te voltál? — Igen, de van erőm bocsánatot kérni. — Meg tudsz te lenni munka nélkül? — Nem. Mindig találok magamnak tenni­valót. Ha nem szól a telefon, előszedem, amire nem volt időm, rendbeteszem. Vagy éppen fölhívok egy-két embert, akivel már régen beszéltem és megkérdezem tőle, hogy van... Apró-cseprő ügyeket nem viszünk a vezérigazgató elé. Végvári Jóská­val, a titkárság vezetőjével megbeszéljük és elintézzük. De mindenről tájékoztatjuk a vezérigazgatót. Negyvenöt éves volt Kristi, amikor a külkereskedelmi főiskola egyéves tanfo­lyamára beiratkozott. Előtte, utána más tanfolyamokra is járt. — Kellett, muszáj volt. Nekem tudnom kell, mit jelent az a versenytárgyalás. Ha nem értem, kellemetlen helyzetbe hozha­tom a vállalatot. Ugyanilyen okból jártam műszaki tanfolyamra, ahol technológiai ismeretre és rajzolvasásra tettem szert. Közben három gyermeket fölnevelt. Negyvennyolcban, negyvenkilencben és ötvenben született három kislánya. Julika — Ódor Ferencné — a vezérigazgató-he­lyettes titkárnője — mondja róla .„Örökké magam előtt látom, amint három kislányát egy fakocsiban húzza Rákosszentmihályról a Baross utcai Ikarus óvodába." Szóbahozom a fakocsit, a gondot a gye­rekekkel: — Hogy bírtad, hogy bírod? — Azt csináltam, amit a többi asszony. Amikor még egészen picik voltak, s nekem bent kellett maradni, tíz-tizenkét órákat dolgoztam az ötvenes években, a gyereke­ket bevittük a szüleinkhez. De hamar önál­lóságra neveltük a lányokat. A kicsi vigyá­zott a kisebbre. Korán megtanulták, hogy saját magukért és testvéreikért is felelősek. A munka után nálunk első a család. Ez a fölfogás öröklődött. Közben otthont te­remtettünk. Ahogyan a család kívánta, to­vább építkeztünk. Annamária — Katona Józsefné — itt a gyárban cukrász. A férje a vezető, ő a helyettese. Velük és a családdal együtt egyszintes házat építettünk a magunké mellé. Itt laknak ők. Sutyiéknak — Köteles Jánosnénak, aki a munkaver­seny iroda adminisztrátora — a Cente­nárium lakótelepen van lakásuk. Erzsiké, aki az egyik budapesti követségen dolgo­zik, nálunk lakik a férjével. Nincs lakásuk, csak kilátásban van... — Hallottam, hogy mostanában gépkocsi jogosítványt szereztél.. Valakinek panasz­kodtál, hogy életedben először elvették az önbizalmadat... — így igaz. Emeberfeletti módon kínoz­tam magam érte. Ötödik nekifutásra vizs­gáztam. Ha ez nem sikerül, többször nem is kísérletezhettem volna. Agyongyö­törtem magam. Nem akartam elhinni, hogy ezt én nem tudom. A minap dicsé­retet kaptam a férjemtől, kezdő vezetőnek megfelelek, most már meglátszik rajtam, hogy van jogosítványom. Tavaly ugyanis vettünk egy használt kocsit, azon gyako­roltat a férjem. Meg szeretnénk vele ismer­ni az országot, de még Budapestet is. Amikor a gyerekek kicsik voltak, nem mehettünk, amikor nagyobbak, az épít­kezés miatt nem tehettük. Néha, nagyke­servesen ha útrakeltünk, úgy néztünk ki mint a karácsonyfa. Férjem nyakában a három lány, én a pelenkákat és az enniva­lókat cipeltem. Most majd fölváltva vezet­jük a kocsit, szétnézünk az országban... —dunajcsik Ilona— SIKERTÉNYEZŐK ÉS GYENGE PONTOK Hogy jól szervezett gépezet legyen Belénk ivódott az aggodalom és a bizalmatlanság. Nem véletlen. Furcsa és ellentmondásos helyzetben vagyunk. Olyan vállalatnál dolgozunk, amely szemünk láttára nőtt, egyre nagyobbra, némi túlzással, mint a palackból kiszabadított szellem. Talán sokan emlékeznek még a Bagdadi tolvaj című filmre. Abban a gyermek főszereplő a tengerparton egy palackot talál. A dugót kihúzta és a palackból kijött a szellem és az nőtt, nőtt egyre hatalmasabbá, felhőnagyságúvá terebélyesen és el akarta tiporni a kisfiút. Végül mégis a gyerek győzött. Csellel. A hatalmas szellem a szolgája lett. Mi most még sokszor úgy érezzük, hogy nem „győztük" le a világ negyedik, legnagyobb autóbuszgyárát. Sokszor kiszolgáltatottak vagyunk, hajszoltan dolgo­zunk, hogy a nagy gépezetnek munkáját segítsük, biztosítsuk. Kitüntetéseket kap a vállalat, országos vezetők dicsérik, elismerik munkánkat és sokan mégis fanyalognak. Nem hiszik, hogy megérdemeltük az elismerést, pedig a világpiacon egyre inkább számolnak az Ikarusszal, termékeink áraival. Nem ért volna sokat ez az átvilágító tevékenység, ha csak ilyen megállapítá­sokat tesz. A pontos kórkép azonban alap­ja a gyógyításnak. A vállalat távlati és rövid távú céljainak rögzítése után meg­vizsgálták mi fenyegeti e célok megvalósí­tását, mi gyengíti és mi az, ami a fejlődés lehetőségét biztosítja és mi a vállalat erős­sége. Csak az érzékeltetés kedvéért a pél­dákból: távlati célunk a változatlan profil típusválaszték-bővítéssel, a tőkés export erőteljes növelése, helyzetünk tartása, a szocialista piacon stb. Lehetőséget teremt: a KGST integráció, a rendszer-export; a tőkés kooperáció, a szerelőüzemek stb. Gyenge pontunk például a háttéripar; a variálható dokumentációk hiánya, de erős­ségünk: a rugalmasság; a nagy termelési mennyiség; a piacon rólunk kialakult jó kép, (goodwill) stb. (Zárójelben: már elő­fordul, hogy akkor is a mi buszainkat kéri a vevő, ha a konkurrencia kevesebbért kínálja a gyártmányát!) A vállalatban lévő folyamatok, majd a külső és belső „sikertényezők" vizsgálata után elkészítettek egy javaslatot a folya­matokra, az adatszolgáltatásra, azaz egy korszerű információs rendszer kialakí­tására. A jelentőségét aláhúzhatjuk azzal, hogy ezt nem kötötték a meglevő szerve­zethez, nem azt vizsgálták például melyik főosztálynak mit kell végeznie. Az elvég­zendő folyamatokat vizsgálták és hogy ezek milyen „adatosztályokat" mondanák úgy, hogy­­milyen jellegű feladatköröket érintenek, így például a kiállított tábláza­ton azt lehet megnézni, hogy a piaci fela­datok milyen folyamatokat követelnek, így piackutatást, nemzetközi együttmű­ködést, ajánlatot, propagandát, műszaki fejlesztést, tervezést, stb. Ezzel a módszerrel tehet eleget az infor­mációs rendszer annak az alapvető felada­tának, hogy képes legyen: „túlélni a szer­vezeti és vezetői változásokat." Miért ellentmondásos a helyzetünk? És hogyan lehet ezt föloldani és vele a jövőn­ket megalapozni? A kérdés-föltevés nem új. Évek óta egyre jobban érezzük az erőteljes fejlődés köz­ben keletkezett gondokat. Világos, határo­zott és főleg ígéretes választ mind ez ideig nem kaptunk. Most igen! Végre úgy keresi a megoldá­sokat az Ikarus, ahogyan ma egy korszerű nagyvállalatnak illik. Módszeresen, alapo­san átgondolt elemzésekkel. Nem kisipari módszerekkel, egyes vezetők vagy szakem­berek fölvillanó ötletei alapján. Egy korábbi lapszámunkban írtunk már arról, hogy egy amerikai számítógépeket és szervezési rendszereket eladó cég, az IBM irányításával, egy munkacsoport alakult. A cél:„vállalatátvilágító" tevékenység. Talán ez a találó kifejezés: vállalat-átvi­lágítás, elég szemléletesen érzékelteti, mi­ről is van szó. Azt már talán eddig is mindenki tudta, vagy legalább saját ideg­­rendszerén érezte, hogy a vállalat roha­mosan fejlődött, évről évre egyre többet termelt, új gyárai lettek és mind több dolgozója,­­ csak messze nem ilyen iram­ban fejlődött a szervezet, a belső munka­­megosztás, a belső információs rendszer. (Itt nem események hírüladását értjük, hanem például az egyes szervek egymásnak nyújtott adatszolgáltatásait, a kereske­delmi tárgyalásoktól, a dokumentáció ké­szítésektől, az utókalkuláció visszajel­zéséig, stb.) Az „átvilágító" csoport tagjai február­ban, márciusban adatokat gyűjtöttek, majd március 20-tól két hónapon keresztül keményen dolgoztak. Május 12-én a szak­­igazgatói értekezlet elé terjesztették az elkészített tanulmánytervüket. Részt vet­tek az értekezleten az IBM és a SZÁMKI vezetői, szakemberei is. A szakigazgatói értekezlet döntése könnyű volt: módszeres alapos, sokoldalú munka előzte meg, így csak lényegében rá kellett mondani az áment Legyen! Kezd­jük. A döntés azért mégsem olyan egy­szerű. A jelenlevők tisztában voltak ugyanis azzal, hogy olyan útra indítják el az Ikarust, amelyen talán évtizedekig jár­nia kell, olyanra, amely viszont megte­remtheti az egyensúlyt, a rohamos fejlő­désnek nemcsak az ellentmondásait oldja föl, hanem a további lét, a növekedés föltételeit is megalapozza. Ennyi „szöveg" után az Ikarus olvasója már bizonnyal gyanakszik és türelmetlen „már megint mellébeszélés, hitegetés". No, nem. Már a munka azóta megkezdő­dött, vagy mondjuk úgy folytatódott. Aligha lehet kéthónapos elemzés­ ered­ményét néhány soros újságcikkben érdem­ben ismertetni. Az érzékeltetést azért meg­kíséreljük. A vállalat átvilágításának egyik legszemléletesebb eredménye az a táblázat, amely a jelenlegi helyzetet vizsgálta és kimutatta, hogy egy-egy kérdésben melyik szervezet dönt, ki szólhat bele, ki kap a döntésről értesítést, stb. Meghökkennénk, ha nem ismernénk a mindennapi életet. Kusza a rendszer. Egy példa: a raktározás ügyében döntenek: az igazgatási főosz­tályon, a szerszámgyáregységben, az anyagellátási főosztályon, az üzemfenntar­tási és a termelő egységekben, a szociális és jóléti, a kereskedelmi és a vevőszolgálati főosztályon. (Az eddigi felsorolás csak a törzsgyárat érintette, de hasonló a helyzet a vidéki gyárakban is.) A példa magától is bizonyítja, hogy számos alkalom van arra, hogy keresztül­­kasul intézkedjenek, a munkaerőket és a raktárakat rosszul használják föl. Ilyen módszerrel, a folyamatok és a szer­vezetek összefüggését vizsgálva többek kö­zött megállapíthatták: a szervezeti irányí­tói rendszer korszerűtlen — nem jó ez a telephelyek között sem; rendezetlenek a hatáskörök; szűk a szellemi kapacitás, de ugyanakkor párhuzamos szellemi tevé­kenységek folynak; a kereskedelmi és a műszaki munka kapcsolata hiányos, stb. Mindebből talán még mindig nem lehet elég jól érzékelni a téma rendkívüli fontos­ságát. De az már kézenfekvőbb, ha úgy fogalmazunk: jelenleg a vállalat „rákfe­néje" a programozás. Ezt kell mindenek­előtt rendbetenni. A programozás azonban — ha hát hasonlatot használunk — nem az alap, hanem a falak. Előbb meg kell terem­teni az alapokat. Ezért az információs rendszer cselekvési programja a következő sorrendet írja elő: 1. A műszaki dokumentációs alrendszer kidolgozása. (Határidő: 1981. március.) 2. A műszaki változtatási alrendszer ki­dolgozása. (Határidő: 1981. március.) 3. A programozási alrendszer kidolgo­zása. (Határidő: 1981. június.) 4. A vállalkozási alrendszer vizsgálata. (Ezt el kell végezni ez év decemberéig, és utána döntenek ebben a témában.) A korszerű információs rendszer termé­szetesen ma már csak a számítástechnika segítségével képzelhető el. Ennek érde­kében a vállalat számítóközpontot kíván létrehozni. A tanulmány készítői gondoltak arra is, hogy mivel a feladatok valóban több évre elhúzódnak, szükség lesz átmeneti megol­dásokra. Ezek tervét 1980. októberéig ki kell dolgozni. Végigolvasva a Karászy György vezér­­igazgató helyettes által vezetett BSP cso­port által készített tanulmányt, s meghall­gatva a szakigazgatói értekezletet, úgy érezzük: most alkalma nyílt az Ikarusnak, hogy az üvegből kiszabadult szellemet megzabolázza, szolgájává tegye, mint a bagdadi kisfiú tette. Nagy lépést tehet tehát a vállalat afelé, hogy ne az emberek idegei egyensúlyozzák ki, egyenlítsék ki a fejlődés ellentmondásait, hanem egy jól szervezett gépezet. A munka megkezdődött — bízzunk! — gerendás ferenc — MOTOROS ELŐDÖK A próféta színe és a csintalankodás (2. rész) Egy forró nyári napon a Mercedes Pallas cég pesti képviseleténél megjelent Török­országból Mehdov bej, Uszküb városának főura, ki sok-sok hajlongás udvarias bóko­lás után kinyilatkoztatta autóvásárlási szándékát. A bej kísérete a földre teleped­ve, buzgón fohászkova Allah segítségét kérte az eddigi kereskedelmi gyakorla­toktól eltérő autóvásárlási ügylet sikeres lebonyolításához. Kis idő múlva, a képviselet műhelymes­tere, Kerkai Ferenc a hatás kedvéért han­gos dudálás közepette fölvezette az eladó tűzpiros színű Peugeot automobilt, úgy mint az akkor a lóvásártéren szokás volt az eladó paripákkal. A bej egykedvűen szem­lélte az élénkpiros autót, majd atyafiaival tartott rövid, suttogó tanácskozás után anélkül, hogy az autót közelebbről is meg­tekintették volna, kijelentette: ez a masina nem jó. Feri bácsi, aki bulgáriai sofőrködé­­sének köszönhetően, m­egértette a török nyelvet, hosszú faggatás után rátapintotta bej fájdalmára: az autó azért nem jó, mert nem a Próféta zöld színére van festve. Ha csak ennyi a baj, azon Allah segedel­mével könnyen segíthetünk, különösen akkor ha a bej az autót illendő módon leelőlegezi — felelte magabiztosan Feri bácsi, aki mint látható, fiatal korában sem volt üzleti érzék híjával. Mehdov bej látva Feri bácsi határozott föllépését, hármat tapsolt, mire a kíséretéből előlépett egy szolga, kinek derekáról elbontották a rá­csavart kendőt, melynek rejtekéből a jó bej foglalóul leszámolt 30 csengő arany­pénzt foglalóul Adorján János képviselet­­vezető kezébe. Adorján János (az Ikarus vevőszolgálat mérnöke 1958-ban) nagyon furcsálta, hogy a bej egy szolgát használt pénztárcának, ki alkalomadtán le is léphet, a rengeteg értékkel. Adorján János aggodalmaira a bej a leg­mélyebb keleti bölcsességgel válaszolt: a földön minden Allah akarata szerint van, de mivel az égiek jóindulata mellett a földiek óvatossága sem árt, a „kincs­tárnok" családját otthon hazatértéig őri­zetben tartják. A bölcs­lej kiegészítette információját még azzal is, hogy az arany­pénz szállítása nagy súlya mellett még igen veszélyes munka is. Hazájában, de máshol is mindig azt ölik meg a rablók, akinél pénzt sejtenek! Befejezésül a bej hozzá­tette, hogy hazánk közbiztonságáról nincs eléggé tájékozódva, és ezen praktikus ma­gyarázat után kíséretével elvonult azzal: két nap múlva az autóért­­ visszatér! Feri bácsi nem késlekedett azonnal ke­rékpárjára pattant, és kikarikázott Sasha­lomra, a Gizella úton lévő házacskájához, honnan a kerítés festésére vásárolt zöld olajfestéket bevitte a műhelyükbe. Elő az ecsetet, és kis idő múlva a piros autó átveszve a próféta zöld színében pompá­zott. Másnapra a festés még ragadt, de két nap múlva már száraz volt. Igaz, sok helyen megfolyt a festék és így csikós volt, mint egy zebra. Ráadásul a ráragadt le­gyektől olyan volt, mint egy légyfogó. Adorján János, a főnök ugyancsak elször­­nyülködött, és erős kételyei voltak, hogy az autó ilyen formában eladható. Csak a mi Feri bácsink volt vidám és magabiztos. Délutánra ígérete szerint megjött a bej!... Mikor meglátta a zöld autót, elragadtatva kiáltott föl: Allah csodát tett — Allah nagy és hatalmas! A bej nagy örömében, sok jó aranypénz azonnali lefizetése mellett Feri bácsit, a nagy varázslót fölfogadta sorfőr­­jének. És a furcsa színű autó furcsa uta­saival elindult Uszküb városa felé volán­jánál a hitetlen gyaurral, a mi Feri bácsink­kal. A balkáni rossz utakon lassan bandu­kolt az autó, melynek a teteje még nem volt áramvonalas és nagyon hasonlított egy mai gyümölcsös bódéra. A hatalmas gumi­­labdás kézikürt riogató hangjára a megijedt ökrök riadtan ragadták magukkal az árok felé a veszettül nyikorgó kétkerekű tali­gákat, a még veszettebbül üvöltöző, átko­zódó igazhitűekkel együtt. A kis városka utcácskáin erősen dübör­­gő-pöfékelő automobil hangjára meg-meg­­lebbentek az ablakok függönyei, bizo­nyítva a leselkedő hölgyek rokonszenvét a hetykebajuszú, jóvágású magyar legény iránt. Mitagadás, a török leányok ezen vonzalmát Feri bácsi igyekezett alkalom­­adtán viszonozni — olyannyira, hogy a jó törökök egy ízben rajta is kapták csinta­lankodás közben. Az osztrák—magyar kon­zulnak csak nagy nehézségek árán sikerült Feri bácsit és a férfiasságát hazamenteni, ez utóbbitól ugyanis a helyi szokások sze­rint, meg szokták szabadítani a túl kot­nyeles atyafit, Dabi Lajos. NEM ÍZLETT? ! Kútba esett a vacsora. Úgy is mondhat­nánk: meglepő érdektelenség fogadta a törzsgyári üzemi konyha hasznos kezde­ményezését. A kezdeti húszról tizenket­tőre fogyott a befizetők száma, így a kony­ha nem vállalta tovább a vacsorafőzést. Erőfeszítésük így is dicséretet érdemel. Úgy kezdtek neki a vállalkozásnak, hogy bíztak a közmondásban — evés közben jön meg az étvágy i­s abban, hogy a jelent­kezők száma gyarapodni fog. Sajnos nem így történt. A háziasszonyok úgy látszik, nem fedez­ték föl a kezdeményezés előnyeit. Az is lehet: soknak találták a komplett vacso­ráért a 16 forint 38 filléres árat. Pedig hát... A lehetőség azonban nem veszett el. Legalább harminc adag megrendelése esetén a konyha újból hajlandó a szolgál­tatásra. Az érdeklődők továbbra is a jóléti osztályon jelentkezhetnek. &­niÉMFMÜ lírai. BUDAPEST Busz I Az 1715-ös üzem dolgozói elkészítettek egy tároló állványt a homlokfal gyártósor­hoz. A tároló felállításával megszűnt egy balesetforrás, mely a rendszertelen anyag­tárolásból adódott. Az 1714-es üzemben dolgozó NDK-fiata­­lok brigádja elkészített egy mászókát a Fóti Gyermekváros részére. Busz II Az 1726 vonalkiszolgáló-üzem Május 1. villanyszerelő brigádja elkészítette a kiállí­tási trolibusz összes gyengeáramú elektro­mos szerelvényeit és műszerfalát. 3-as gyáregység A gyáregység szocialista brigádjai május 10-i határidőre legyártották az első 50 kubai rendeltetésű autóbusz 48 féle alkat­részét az 50-es raktár Sallai Imre Szo­cialista Brigád pedig elszállíttatta. Szerszám A forgácsoló- és szerszámkészítő-üzem szocialista brigádjai határidőre elkészí­tették az USA autóbusz gyártásához ren­delt két sajtoló szerszámot A forgácsolóüzem mintakészítő műhe­lyében dolgozó Dimitrov Szocialista Bri­gád soron kívül elkészített hat műgyanta üvegkalibert az USA autóbuszhoz. A forgá­csolóüzem Dimitrov és Universal Szocialista Brigádjai határidőre elkészí­tették az új típusú autóbusz gyártásához szükséges levegőcsatorna lamináló és vá­­ku­mformázó szerszámokat. Sajtoló A József Attila Szocialista Brigád a 272-es buszok sajtolt alkatrrszeit határ­időre legyártotta. Vállalták, hogy a 281-es jobbkormányos tanzán­ kocsik sajtolt al­katrészeit határidőre elkészítik. A gyáregység rendjére és a környezet szépítésére 100 társadalmi munkaórát for­dítottak.

Next