Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1. szám - Jókai
THIMÁR ATTILA :JÓKAI NEMCSAK TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET" Jókai Kamaszkorom óta lelki rokonságot érzek Jókai Mórral, bár nehéz lenne pontosan elősorolni, milyen okok miatt. Először a hatalmas írásmennyiség nyűgözött le, amely kikerült tolla alól. Szaladgáltam lelkesen a nagykörúti antikváriumba, és átböngésztem a polcokat, hogy van-e olyan regény vagy elbeszélés, ami nekem még nincs meg. Végül egész nagy Jókai-gyűjteményre tettem szert, amelyben a szokásos regényeken és elbeszélésköteteken túl a drámák, cikkek, karcolatok, levelezés is ott sorakozott tarkán. A különböző kiadások eltérő méretű kötetei, a borítók fakult, de változatos színvilága egészen jól illett a művekben olvasható világ (vagy világok) kaleidoszkópjellegéhez. Az egyetem alatt, amikor többet foglalkoztam Jókaival, más személyiségvonásait is megismertem: folyamatos és intenzív érdeklődését a természettudományok iránt, erősen hipochonder személyiségét, racionális karrierépítési szívósságát, konfliktuskerülő alaptermészetét. Ha mindezt figyelembe vesszük, érdekes és bonyolult személyiséggel találjuk magunkat szembe. Mostanában különböző okokból újraolvastam A cigánybáró című regényét, amely a 19. századi nagy mesélő talán egyik legismertebb művévé vált a híres magyar animációsfilm-adaptáció elkészítése után. Természetesen újra elvarázsolt a mesélőkedv, az autoriter történetvezetés, amely sem az egykori, 18. század eleji valóság összefüggéseire, sem az ember lelki AZ ÉN JÓKAIM tulajdonságainak általában ismerhető szerkezetére, sem a nyelvi megformálás stílusszintjeinek egységére nincs tekintettel. De lelkesen, monomániásan áradón ragadja olvasóját egy álomvilágba, vagy - éppen aktuálisan fogalmazva - virtuális valóságba. Azt nem állíthatjuk, hogy az általa teremtett 18. századi vagy magyar reformkori múlt ilyen formában sosem létezett, hiszen generációk nőttek fel regényein, elbeszélésein, és számukra ezek ugyanolyan példaadó valóságot jelentettek, mint az, amit történelemkönyvekben olvastak. Kárpáthy Zoltán, Baradlay Richárd vagy Jenő, Tímár Mihály ugyanolyan szépen követhető és utánozható figurák, mint Széchenyi, Petőfi, Bem apó. Jókai megalapozta sok olvasóban a női jellemeknek, ha nem is mély megismerését, de archetipikus osztályozását, amikor Tímeára, Müller Fánira vagy akár Szaffira gondoltak. S a gonoszoknak is pompás sematikus palettáját tudta megalkotni Kárpáthy Abellinótól Feuerstein báróig. S mindehhez társult az a változatos, sokszor logikátlan és nem következetes cselekményvezetés, amellyel mindig az új és új fejezetekhez bilincseli olvasóját, ahogy A cigánybáró kilenc részében is. Jókai nekünk, magyar olvasók számára az a gyógyszer, aki nélkül nem tudunk élni. Megvan minden rossz mellékhatása, amelyek miatt el is dobhatnánk, de végül mégiscsak bevesszük, mert segít: megkönynyebbíti eszénket, kisimítja homlokunkat, eltereli figyelmünket arról, ami éppen fáj. 97