Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló (Leopold Lahola: Véletlen ismeretség)

tatására támaszkodva — kimutatja, hogy II. József hírlapcenzúrája a valóságban és különösen a magyarországi gyakorlatban nem volt olyan liberális, mint azt a „kiter­jesztett sajtószabadságként“ is emlegetett cenzúrarendelete alapján általában vélik. A három pozsonyi újságnak (Magyar Hírmondó, Pressburger Zeitung, Presspurské No­viny) az ellenőrzése 1784-től (mikor a Helytartótanácsot Pozsonyból Budára helyezték) a városi Magisztrátus hatáskörébe tartozott. „A pozsonyi Magisztrátus kijelölt revizo­rainak előzetes cenzúráján túl a budai, majd a bécsi és nyitrai államigazgatási szer­vek, és rajtuk keresztül gyakran maga az uralkodó is beleszólt az újságok ellenőrzé­sébe és tartalmukkal kapcsolatban számos kifogással éltek — írja Kókay. — Sőt, az az uralkodótól származó átirat, amely a kancellárián keresztül jutott el a pozsonyi Magisztrátushoz, és amely a pozsonyi újságok túl enyhe cenzúráját — különös tekin­tettel az erdélyi jobbágyok felkeléséről beszámoló és általában az államot érintő cikkekre — szigorú bírálat tárgyává teszi, nemcsak megismétli az eddigi előírásokat, hanem szigorú büntetéseket is helyez kilátásba az újságszerkesztők számára." Nem túlzunk, ha Kókay György monográfiáját a magyar nyelvű sajtó hőskorára (1780—1795) irányuló eddigi kutatások szintézisének tekintjük. Ez a szintézis azért vált lehetővé, mert a szerző a szuverénül felhasznált irodalmat a tárgy összes lényeges vonatkozásában konfrontálni tudta a saját kutatási eredményeivel. A vizsgált anyagnak és a vonatkozó irodalomnak beható ismerete és biztos kezelése nemcsak az eddigi ku­tatás eredményeinek egyszerű összegezését, hanem a tárgynak új módszerrel történő és a történelmi és irodalomtörténeti összefüggéseket is felölelő komplex, analitikus feldolgozását eredményezte. A monográfia gazdag, sokrétű anyagából a recenziónk csak csekély és a szlovákiai vonatkozások kiemelése, hangsúlyozása folytán egyoldalúnak is látszó ízelítőt tudott nyújtani. Indokoltan és tudatosan voltunk egyoldalúak, mert egyrészt a tárgyalt sajtó­történeti korszak szlovákiai vonatkozásainak mennyisége, aránya valóban rendkívül nagy, másrészt (illetve ennek tudatában, ennek alapján) azt is éreztetni akartuk, hogy Kókay György könyve jelentős részben olyan feladatot oldott meg, amely a csehszlo­vákiai magyar tudományos kutatásnak is a profiljába tartozik. Turczel Lajos olvasónapló (Leopold Lahola: Véletlen ismeretség) Az árvai származású, 1918-ban szüle­tett Leopold Lahota partizánja volt A Szlovák Nemzeti Felkelésnek, s mint a csehszlovák hadsereg tisztje az első szovjet harckocsizókkal részt vett Prága felszabadításában. Ez a két tény s a hu­manizmus elvétől diktált antifasizmusa, amely korai haláláig egész életén át vé­gigkíséri, kimeríthetetlen forrása lett irodalmi munkásságának. A háború és a Felkelés valamennyi neves egykorú és idősebb szlovák kortár­sa alkotó tevékenységét determinálta, de míg társainak regényei és drámái — tá­vol minden elidegenedési és abszurd jel­legtől — a realizmus jegyében fogannak, Lahola valóságlátását szürrealista és expresszionista vonások torzítják, és fi­lozófiájában Sartre egzisztencializmusá­nak hatása is tükröződik. Irodalmi pályáját Peter Karvaš segít­ségével drámaíróként, Szélcsend Zuelá­­ban című színjátékával, 1947-ben kezdte. Nem érdektelen, hogy Karvaš a felsza­badulás utáni első esztendőkben a po­zsonyi Új Színpad dramaturgja volt, és ebben az akkor még csorbítatlan, a szín­ház műsorpolitikáját teljes felelősséggel kialakító hatáskörben felfedező és te­hetségkutató erényével elindítója, meg­alapozója lett az új szlovák drámának. Lahosa első darabjában az otthon és a világ, a morális ember és az élősdi ellentéte adja a konfliktus magvát. Egy markolásra túl soknak, zsúfoltnak bizo­nyult mondanivalója, lírizáló és filozo­fáló hajlama is gátolta, hogy igazi drá­mává formálja az anyagot, ám minden gyöngéi ellenére a kezdet sokat ígért, és Lahota beváltotta a tehetségéhez fű­zött reményeket. Egy esztendővel később, a Szlovák Nemzeti Színházban bemuta­tott A világ négy sarka című drámájá­ban, majd az 1949-ben ugyanott színre került Merényletben felkelők állnak a

Next