Irodalmi Szemle, 1987

1987/6 - Kulcsár Ferenc: Bizarr beszéd testünk metaforáiról

KULCSÁR FERENC BIZARR BESZÉD TESTÜNK METAFORÁIRÓL Elképzeltem sokszor — gondolom, jó néhány millió embertársammal az utóbbi kurta két évezredben —, vajon mit szólna — szólt volna —, ha látja, mivé „testesült” „igéje”. Hogy mit szól az, aki János szerint (15,17) végsőt így tes­tált: „Ezt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” Mit szól a keresz­tény- és zsidó- és néger- és cigány- és (végül mindegy milyen) üldözéshez, mit szól keresztes és hódító és világháborúhoz, mit Husz Jánoshoz, Lutherhez, Kálvinhoz... És vajon mit szól az élete (halála) óta elsodródott Történelem­hez? Ahhoz, amely — feledve vagy elhárítva a jövendölést Isten országáról és a siralom völgyéről — osztályharcok történeteként, háborúk és békék szö­vődményeként, tudományos-technikai fejlődéstörténetként terül most körénk apokaliptikus világvége-képzettel vemhesen, hisz nagyon is muszáj tudnunk, mennyi fegyver hallgat a mélyben, míg kínjában-keservében kabhar-eretnek módra tobzódik a felszínen a kétségbeesett és reménykedő világ. Vajon mit szólna ő, a Fiú, akit Jézusnak neveztek el , mint megannyi fiúcskát az ókori Palesztinában —, mit szólna a szenvtelen statisztikákhoz, számok böfögő lajst­romához, hogy hányan harcoltak, tűntek el, haltak és sebesültek meg például az első világháborúban, majd a másodikban (vagy a helyi háborúkban), hogy mennyibe kerül egy pisztoly (plusz töltény), egy puska, egy géppuska, egy gépfegyver, egy harckocsi, egy bomba, egy cirkáló rakéta, egy atombiztos atomsiló, egy AWACS-repülő, egy repülőgép-anyahajó — s mindez a béke ne­vében, a BÉKE kontójára, a béke ÁRFOLYAMÁN, a BÉKE ZÁLOGAKÉNT!... És olvashatók ... cselekvő és cselekvésre felszólító igék. Arról, hogy a jelen­legi világ és élet hamissá, hazuggá torzult é­s igazzá, valóságossá kell változtatni. Arról, hogy az élet és a világ csak az ember, az emberek által világ és élet... És a Fiú, akit Jézusnak hívtak, példát mutatott: önzetlenségből, következetességből, határozottságból, szerénységből, bátorságból, könyörtelen­ségből ... tekintetében ott volt a mosolyos féltés, értünk való hite, bennünk való reménykedése. Hogy nem leszünk hűtlenek hozzá s önmagunkhoz, a föl­ismert igazságokhoz. Hogy bátrak és elszántak leszünk a jóért cselekedni, küzdeni, s akár meghalni. És hogy egy napon szeretni tudjuk majd egymást, Ördögh Szilveszter

Next