Irodalmi Ujság, 1966 (17. évfolyam, 1-19. szám)

1966-12-15 / 19. szám

1966. december 15.-1967. január 1. Irodalmi Újság Talány és metafizika EGY ARANY — EPIGRAMMÁRÓL ARANY JÁNOS rendkívül von­zódott az elmés játékokhoz, nyelvi tréfákhoz, szellemes rejtvények­hez. Vajon ez az érdeklődés a szellemi pihenést célozta csupán, vagy pedig összefügg Arany egyé­niségének és alkotásának mélyebb, centrális rétegeivel ? A kérdésre egyik kis versikéjének, a ’’Cilin­­der”-nek elemzésével próbálunk megfelelni. A verset 1860-ban írta és terjedelme nem több négy sor­nál : A kalapom cilinder, Nem holmi csekélység , Ha fölteszem magasság, Ha leveszem mélység. Olvassuk előbb figyelmesen a vers utolsó két sorát, mint önálló egységet. Az eredmény : egy, a szövegbe rejtett találós kérdés : Ha fölteszem magasság, Ha leveszem mélység. (Mi az?) Ilyen és hasonló rejtvények nagy számban élnek a nép köré­ben. A ’’Cilinder” szövegében a ta­­lálós kérdés azonban nem önál­lóan szerepel, hanem indirekt mó­don , megfordított formában. A szokásos talánnyal ellentétben Arany itt a ”megfejtés”-ből indul ki és onnan halad visszafelé í­rt kérdéshez. Ilyesfajta fordított rejt­vényformát Arany máskor is be­épít verseibe, így ”A csillag hul­lásakor” (1867) címűbe . Azt beszélik rendjelt kaptam, Nem vetettem, de arattam.­­ E versikébe rejtett rejtvény köz­vetlen formában így hangzanék : ’’Nem vetik, de aratják. Mi az?” Minthogy a népi talányok jó része a szántás-vetés körébe eső témákat dolgoz fel, a vetéssel és az aratással Arany valóban a talá­lós kérdések hangulatát idézi fel. VANNAK Arany versei között játékos találós kérdések. Mint pél­dául a ’’Verses rejtvény”, amely a talányok egyik ismert válfajához, a d­radokhoz tartozik : Fogj össze kettőt, s már többen leszünk . Más hármat , akkor börtönben veszünk . Siralmas sóhaj az ott maradó : Vedd az egészet s olvasd (Mi­rab­ó) Nem egy nagy ember talált szórakozást az ilyen pusztán for­mális elme­játékokban, az efajta, merőben agygimnasztikai találós kérdések kigondolásában, illetve megfejtésében. Franz Brentano, a filozófus, több kötetre való rejt­vényt tett közzé annak idején. E rejtvények zöme azonban nem volt több formális agytornánál. Azok a kiváló elmék, akik a 18. és 19. században szeretettel mű­velték ezt a fajta agytornát, ma­guk sem tulajdonítottak neki a szórakozáson és szórakoztatáson túlmenő szellemi funkciót. Arany rejtvényei általában mélyebb lelki talajból nőnek ki. E rejtvények hangulatát jól érzékelteti a költő egyik képrejtvénye, amelynek meg­fejtése az ismert népi tréfás sira­tóvers : Vége Víg Andrásnak, Mert neki sírt ásnak , Ma ásnak Andrásnak, Holnap ásnak másnak. Aranynál a népi hagyomány Víg András a szimbólummá emel­kedik : az ember szimbólumává. Vígan ás az ember, mígnem eljön a nap, a perc, amikor neki ásnak sírt, hogy aztán holnap a sírásó­jának is sírt ássanak. Az Arany­rejtvények két alapvető elemét kap­tuk itt meg : borongós hangulatát és filozofikus tárgyát. A borongó életérzést fejezi ki Arany egyik kései megnyilatkozá­sa, az ugyancsak talányra emlékez­tető, kétsoros ”Mi vagyok én?” Mi vagyok én ? Senki Pál, Egy fájó gép, mely pipál. (1882) De már előbb, 64. születése nap­ján ilyen szellemben használta fel a népi kultúrákból ismert találós kérdéssorozatot az életkorokra vo­natkozóan : Nyolcvan év Ritka szép . Hetven év Jó ha ép : Hatvannégy esztendő untig elegendő. (Évnapra, 1881) Arany János számára a talány nem merő elmejáték, hanem — akár az ősi és a klasszikus kultú­rákban — az élet legmélyebb problémáin való töprengés eszkö­ze. Érdeklődik a klasszikus kultú­rák rejtvényei iránt. Jól ismeri a nevezetes bibliai talányt, amelyet a Bírák Könyve őrzött meg (14. feje­zet 14. vers) : ”az evőből étel jött ki és az erős­ből édes” (Megfejtés : az oroszlán állkapcsá­ban mézet találtak) Fel is használja ezt, amikor ver­set ír Görgey Arthur leányának emlékkönyvébe, 1865. november elsején : Mese, mese : mit találtam E világban járván ? Szép ibolyát villámzúzta Délceg cserfa árnyán : Oroszlánnak felszakított kebeléből mézet — Így elegyít erőt bájjal Az anya-természet ! ☆ NAGYSZERŰEN érzékeli a rejtvények szerkezeti sajátosságát , az antitézisek és paradoxonok sze­repét. S még egy fontos vonásu­kat : a kettős értelmet. Ez utóbbi­ra nézve érdekes ”A hamis ta­nú” befejezése : a vén Márkus, aki hamisan esküdött, halála után szellemmé változik. Időről időre előbukkan a vizek mélyéről és rejtvényszerű, kettős értelmű kér­déseivel veszélybe hozza a körösi halászokat : Ne feleljetek rá, kőrözsi halászok! Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok. Kötni , összekötné hálótok egy bogba, Oldni , széjjeloldná hosszan a ha­bokba. V VISSZATÉRHETÜNK kiinduló­pontunkhoz, a ”Cilinder”-hez. A vers rejtvény formája már önma­gában is arra figyelmeztet, hogy ne tévesszen meg bennünket a látszatra jelentéktelen téma : fi­gyeljünk az elrejtett mély mon­danivalóra. A találós kérdés — mint említettük­­— fordított. Nem az olvasónak kell a ’’megoldást” kitalálnia. Viszont — ami ennél sokkal nehezebb — utána kell él­nie a költő élményét és élmény­asszociációit a cilinderre vonatko­zóan. A négy rövid sor a költő töprengéseinek egy pillanatát örö­kíti meg. E töprengések első sí­kon társadalmiak. Fölteszem, le­veszem a süveget. A magyar em­ber megsüvegeli az urat : a köszö­nés mivolta és mikéntje szimboli­zálja a különböző rétegek közöt­ti viszonyt. A cilinderek beszéde : jelbeszéd. Hadd nézzem, milyen magasan tartod cilinderedet, mily mélyre viszed köszönés közben, é­s megmondom, hol állsz a társa­dalmi hierarchiában. Ennyit mond Aranynak a cilin­derek felületi élete. Őt azonban jobban izgatja ennél a cilinderben megtestesülő, szimbolizálódó relá­ció. Ugyanaz a cilinder — asze­rint, hogy felteszem, vagy leve­szem — lehet magasság és mély­ség. A cilinder különös jószág , magasság és mélység egysége. Milyen képzeteket asszociál Arany a magassághoz, illetőleg a mélységhez ? Társadalmi síkon a válasz egyszerű : a társadalom fel­ső, illetve alsó rétegeit. Magasság és mélység egysége társadalmi sí­kon azt jelenti, hogy Arany a társadalmi hierarchia szokásos és szentesített kategóriáit nem isme­ri el feltétlen érvényűeknek. A vers szimbolikája azonban nemcsak társadalmi. A magasság és a mélység mélyreható filozófiai gondolatsorokat indíthatnak meg. Amikor filozófiai és kozmikus ér­telemben beszél magasságról, il­letve mélységről, akkor a magas­ság az üdv, a mélység pedig a kárhozat és pusztulás birodalmát jelentheti számára. Jelbeszéde : a zsidó-keresztény szimbolika nyel­ve. Figyelemre méltó, hogy az ősi kultúrák klasszikus rejtvényeiben is gyakran van szó az égről és a földről, s ezek keletkezéséről. A régi korok emberének azonban a kozmosz ’’topológiája” szilárd volt. A menny a magasban van, a po­kol a mélyben. E viszonylatok megváltoztatása lehetetlen. Arany magatartása ezzel ellentétes : két­ségbevonja magasság és mélység abszolút voltát, abszolút ellentétes­ségét. Magasság és mélység, üdv és kárhozat adott esetben nem is áll oly messze egymástól. A ’’Cilinder” paradox volta ket­tős. Társadalmi síkon a társas hie­rarchia relativitását, filozófiai sí­kon a kozmikus kategóriák vi­szonylagos voltát mutatja meg a maga képnyelvén. NÁDOR GYÖRGY ☆ Öt magyar író — angol szemmel Mervyn Jones az Oxfordi Egye­temen klasszika-filológiát adott elő. De érdeklődése az 1956-os forradalom után a magyarok, a magyar irodalom felé fordult. Ki­tűnően megtanulta nyelvünket, majd több esztendei búvárkodás után most ”Öt magyar író” cím­mel (Five Hungarian Writers, Cla­rendon Press , Oxford University Press , 307 old.) tanulmány­köte­tet jelentetett meg. Könyve Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Vörös­marty Mihály, Eötvös József, Pe­tőfi Sándor irodalmi és emberi arcképét rajzolja meg tudományos felkészültséggel, irodalomértő fi­nomsággal. A szerző prózafordításban ki­vonatokat is közöl az öt költő és író munkáiból (lábjegyzetben az eredeti magyar szöveggel) és érzé­kelteti angol olvasóival Zrínyi, Mi­kes, Vörösmarty, Eötvös, Petőfi — a Szigetországban t­alán exotiku­­san ható, de azért nem rokontalan — problematikáját, érzésvilágát, stílusát. A szerző tudja, mi kel­ti fel az angol olvasó érdeklődé­sét, miként lehet számára pers­pektívába állítani egy távoli or­szág sorskérdésekkel vívódó irodal­mát. A könyvvel az angol kritika behatóan foglalkozott. Az ”Öt magyar író” most arra vár, hogy magyar irodalomtörténész elemez­ze, mi fedezhető fel az angol szemmel látott, angol mértékkel festett magyar portrékban — ma­gyar szemmel, magyar mértékkel. Verhaeren, a munka költője A modern belga irodalomnak ed­dig nem volt művészibb és huma­nisztikusabban érző költője, mint Verhaeren, aki az első világhábo­rú közepén, 50 évvel ezelőtt, 1916. novemberében vonatszerencsétlen­­ség áldozata lett Rouen-ban. Emile Verhaeren a szimbolizmus új líráját képviselte a belga iro­dalomban. Nem kétségbeesett ön­magát keresi, kérdezi és vádolja, hanem a szenvedő, új világot ala­kító emberiséget. Nem tudatalatti énjének határkérdései, hanem a gomolygó, lázadó, sistergő élet ér­dekli. Szimbolizmusában a szabad, új kötetlen formák befejezett egy­séget alkotnak az élményeknek és benyomásoknak élettől és huma­nitástól áradó teljességével ; lírá­jában a szabad forma szükségsze­rű, kikerülhetetlen törvényszerű­séggel találkozik a világgal. Az emberi végzet metafizikai rejtélyeinek, tragikus népszerűsé­geinek állandó, soha meg nem pi­henő kutatása közben jut el a munkásosztályhoz és semmi sem akadályozta meg, hogy vele érzel­mi és világnézeti kapcsolatot ta­láljon. A Les Campagnes halluci­­nées, a Les Villes tentaculaires, a Les Visages de la vie című remek­­befaragott versciklusaiban találha­tók a Koldusok, a Gyárak, a Tö­meg, a Tett című költeményei. Egyike az első modern költőknek, akik a gépek zakatoló életét meg­énekelték. Ő zengi valóban a gépek jajduló dalát és dicsőíti a mun­kát. A Gyárak című verse a mun­ka halhatatlan himnusza, magasz­talja a munka hősét , a proletárt, miképpen Constantin-Meunier a vasmunkásokról és a bányászokról faragott szobraiban. Verhaeren lírájában a munkás keze nem a gép eszköze, hanem a fejlődés és az új civilizáció alakítója. Amikor a gyárak szüntelen lihegését, a gé­pek kattogását, a munka lázas harcát érzékelteti, ünnepli az al­kotó életet, a dolgozók teremtő hősiességét, azt a munkát, amely nem a rombolást, hanem az épí­tést szolgálja. Jóságot sugárzó szava van az élet kitaszítottjaihoz, a koldusok­hoz is, ’’akiknek külseje olyan bo­londos s akik magukkal vonszolják örökös aggodalmaikat és titkai­kat”. Melyik költő öleli magához a parasztságot nagyobb szeretettel, mint ő ? Művészi hangszerelésű lírája ráborul a földet munkáló népre, mint akár a nagy Millet piktúrája, hogy azután tőlük töb­bé el ne szakadjon. A parasztság­nak mély, átszellemült költői szeretete dobban a Les Campagnes hallucinées című grandiózus, vará­­zsos verssorozatában. Ő az, aki megérzi ennek a misztériumos paraszti népnek minden keserű­ségét, felborongó melankóliáját, ’’végtelen szerencsétlenségét, alá­vetettségét”, nehéz harcát az élet­tel. Költői humanizmusában a munkás és paraszt élete megújul. Lírája egy szebb és jobb világnak a hordozója. Egy új korszaknak, egy új hitnek a prófétája. Az emberiségnek verhaereni sze­retete megveti a háború gondola­tát. A háborús őrjöngés megvadult idejében, ő is, mint Romain Rol­land, vállalta az igaz költőknek és íróknak hivatását, hogy a civilizá­ció minden formáját megcsúfoló barbársággal, emberi öldökléssel és rombolással szembeforduljon. A Les Ailes rouges de la guerre című megigéző apokaliptikus versciklusa Verhaeven pacifizmusának meg­nyilatkozása. Ő is az élet szépsé­geit, az egyetemes lélek békéjét harsogta, mint egykor a hedonista Rabelais, az örökifjú Spinoza, az aszketikus és szellemforradalmár Erazmus, az idealista Diderot, a szocialista Rousseau, a nagylelkű Beethoven. Ezt az eszményivé szélesedett etikai demokráciát vallotta ma­gáénak a Hajnalok című lebilin­cselő erejű költeményének felejt­hetetlen soraiban : az emberiség­nek végső találkozását a békében, a szabadságban és az életet meg­újító boldogulásban. BEREGI TIVADAR 11 VITÉZ GYÖRGY ............................................................­­ Szirakúzába igyekeztem . Szirakúzába igyekeztem szárnyas pásztorok lelkeivel­­ későtavaszi záporok nyomában — a szorongás gyolcsába göngyölt ■ üzenetet hurcoltam — elképesztő titkokat kellett menekíteni­­ felhő-kentaurok elöl — jámbor autósnak álcáztam magam­­ ki a szűkszavú benzinkutasokat sávos átokkal meghintettem I mert úgy tettek mintha nem látnák hogy üldözőim ■ terebélyesedő árnyéka az elnyúló aszfaltot szimatolja , majd a véletlenre leső csenevész fácskák között motoszkál ■ végül az útmenti nádas szittyáiban lesüpped ■ amint a nap megbúvik az Ezersziget tövében , és a vörös sziklákra vetődik a víz. — Hát ismét megmenekültem , nyomom veszett a hétmérföldes agyonjárta örökkön­ remegő f lóherelevél rajzát utánzó út rengetegében. • Ó Szirakúza, a pásztorok, a középiskolás könyvekből megismert­­ görögség! ! Onassis hajói a nagy tavak felé igyekeznek , de a parton többnyire tányérmosók Szicília és Kréta szülöttei­­ és rohan a bádogszekér Szirakúza (New York) felé ■ a pásztorok Magna Graeciából átplántált lelkes bukórepüléssel ! riasztják meg a fenyőillatú réteken legelésző • fekete-tarka üszőket — mekkora ország ez hol az otromba ; országúti I hirdetések mögött van még legelő és rengeteg erdő — a dombok ; kétmillió éve púposítják hátuk. Ráérnek. Várják míg belefullad­t piszkába a kétszáz millió a betont szederindák tövise vigyázza ; s a visszavadult tehenekre az utolsó ítélet utáni­­ rézbőrüek vadásznak­­— nyirfakenák s a huszonkettedik század ■ romantikája­­— ; Vándorlók■ — négykerekű zarándok — az aszfalt Moebius Z szalagján , mely a világ (és magam) körüli utamra visszatérít , mert kétszázezer élő közt Szirakúzában ;­­—- (bólongattak megbékélt morfinisták festetten bódék sarkán ; haragos-részeg csavargók alamizsnát követeltek ; a főutcán nyüzsgött a nagyérdemű vásárlóközönség) — • egy teremtett lélekre se találtam­­ kire a szorongás gyolcsába göngyölt üzenetet­ ­ rá mertem volna bízni. Z Talán nincs is elképesztő titok Z csak sarkvidéki szél és jégeső és összeszorított fogú ügynökök Z kik Ithakába (New York) igyekeznek Z mert fölújult az érdeklődés szalámiban melltartóban és (bő , választék) , gyorstüzelő kézifegyverekben. Szivárvány-híd

Next