Irodalmi Ujság, 1973 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1973-08-15 / 8-12. szám
18 Korok és körök AZ BIZONY elég szomorú, amikor Kuala Lumpurban egy kis klubocska csillogni akar és mindent beszerez, amit amerikai filmekről elles. Például : filléres szerencsejátékhoz falraszerelt automatát, azt a bizonyosat, amit az angolajkú országokban félkarú banditának neveznek, mert karját, fogantyúját többnyire hiába húzogatja az ember, a pénzt csak nyeli, ahelyett, hogy ontaná. De unaloműzőnek azért megfelel a gépezet, arra jó, hogy öttíz percig szerencsét próbáljon vele bárki, a nagy hátha jegyében. Amint pörgetem a pénznyelő kerekeket és elvillannak előttem az együgyű képecskék, amelyekből háromnak valahogyan egyeznie kellene a nyeréshez, megjelenik a klub másik sarkában egy európai hölgy, felül a magas bárszékre és rendel valami konty alá való, szomjoltő koktélt. Nem fiatal nő, hatvanon felül járhat, öltözéke afféle szerény elegancia, arcán értelem és némi lemondás, ékszere semmi, haja szürke. Rám néz, én rá. Más ugyanis nincs a klubban a maláj bárfiún kívül. Már szól is hozzám : — Maga francia ? — Nem. — Hová való ? — Angliába. — De nem angol, érzem a kiejtéséről.— Nem. ITT MEGAKAD a társalgás. A kérdezőnek is van valami különös akcentusa, az angol szavakat idegenes dallammal mondja ki, de lehet, hogy csak velszi dialektusról van szó, amely még különösebbé vált ki tudja hány éves kuala lumpuri tartózkodás után. — Hol született ? — kérdi a hölgy és itt, távol Európától nem tűnik olyan etiketta sértésnek ez a túlbuzgó, az angol társadalmi játékszabályoktól teljesen elütő kérdezősködés, mint másutt. — Magyarországon születtem — válaszolom kelletlenül. Nem mintha szégyelném szülőhelyemet, csak éppen előre unom a sztereotip mondatokat, amelyek a nagy reveláció után rendszerint következni szoktak. A nő azonban teljes extázisban leszáll a bárszékről, odahozza az italát mellém és az izgalomtól tágrameredt szemmel rámnéz. — Én pedig orosz vagyok — vágja ki lelkesen. — Oroszországból a forradalom elől menekültünk el, amikor még kislány voltam. S tudja, hová vezetett az első utunk ? Magyarországra, Veszprémbe. Életem legszebb zavartalan, háborítatlan két évét töltöttem Veszprém mellett egy uradalmi kertészházikóban, amelyet magyar ismerőseink a rendelkezésünkre bocsájtottak. MOST MÁR magam is látom a különös hölgy arcán a jellemzően szláv vonásokat és nagyon jó, korrekt angol beszédén átsüt az orosz jek és jok puhasága. — Tudja, most, hogy megöregedtem, egyedül maradtam, a férjem meghalt, a lányom Kanadában van férjnél, gyakran gondolkodom azon, hogy esetleg ellátogathatnék Oroszországba. De aztán leintem önmagam , a minek ? Minden megváltozott Moszkvában, az emberek is. Veszprémbe azonban elmennék egyszer. Vissza a múltba, a gyermekkoromba, gondtalan bakfiséreim szép színhelyére. Bár, ki tudja, mennyire változott meg ötven év alatt Magyarország ? Ugye, megváltozott ? — Meg bizony — bólogatok. Az orosz nő sóhajt : — Tudja, még egy kicsit magyarul is megtanultam. Próbáltak együtt taníttatni a kontesszekkel és a gyerekek olyan gyorsan elsajátítanak mindent ! Csuda milyen az agyuk, mint a spongya ! Persze, hol vannak már a grófok és uradalmak. Talán a táj nyugalma sem maradt meg háborítatlanul. Az orosz nő elgondolkozik és lassan kortyolgatja az italát. Lelki szemei előtt bizonyára sárgára festett kúria jelenik meg, filagória, lovak, parasztok. — Tudja, — töri meg a csendet, — számolni is tudtam egy kicsit magyarul. Tízig. Hogy is van ? Enyhe zavarban számolok a hölgynek, lassan s oktató hangon : „Egy, kettő, három, négy...” Várom a hatást. A földet nézi, ötven év távlatából keresi a magyar szavak emlékét. Aztán lemondóan sóhajt : — Nem. Ez is megváltozott. Akkor ez nem így volt... SÁRKÖZI MÁTYÁS VÉGSŐ fokon, a pénzügyminiszter is ember, — suttogja valamelyik karcolatában Kishont Ferenc — (aki 49 év előtt született Pesten és Izraelbe való bevándorlása után Efrájim Kishonná lett) és ebben, még nemzetközi értelemben is, igaza van. Tudott dolog, hogy az izraeli izraelita annyiban hasonlít a nem izraelitához, hogy valamennyien utálják, ha állami civilek vagy törvényes státusszal rendelkező in- és outsiderek a zsebükbe nyúlnak vagy a tyúkszemükre lépnek, legyen az illető finánc, rendőr, végrehajtó, üzlet vagy házastárs. De azért a „zsidó szív” megbocsát az erszényében turkálónak és „végső fokon” emberszámba veszi őt is. Az enyhén bővített tőmondatban meghúzódó gondolat alapjában jellemző Kishont jótétlelkű alkotói eszmekörére, megfigyelő erejére, találó humorára. KISHONT szatírája olyan sajátos ízű hogy úgyszólván versenytárs nélkül áll. A hibák vagy visszásságok szuggesztív megjelenítése által kiérlelt nevetés vagy felszabadultsági érzet elmélyül akkor, ha az egyéni önmegbecsülésbe egy kortynyi szerető szánalom, játszótársi bensőség vegyül. Pontosan ez a helyzet áll fenn Kishont esetében. A nagyvilág, de főleg a szentföldi őslakó és a különböző bevándorlási hullámokkal érkezett emigráns, minden törzs, amely újságot olvas, könyvet böngész, rádiót hallgat, televíziót néz vagy színházba jár, jól ismeri az írót. Hihetetlen gyorsasággal férkőzött az emberek szívébe, — nemre, rangra, korra való tekintet nélkül , a „Ludas Matyi” - nál eltöltött rövid inaskodása után történt ki és Izraelbe való bevándorlása után —, szinte perceken belül az ország héber nyelvű tollforgatójává integrálódott. Az olvasó vagy a mozilátogató a hangulati varázzsal telített cselekmények állandóan ágáló főszereplőiben önmagát keresi és az eléje tartott görbe tükörben saját fölényesen vagy félszegen vigyorgó, de mindig emberszabású képére ismer. Egyik 10 év előtt megjelent könyvének címe : „Egy a tegnap esték közül”. Daumier-szerű vázlataiból hadd említsem a „Miniszterelnöki operáció”-t, amely egy gramofon-vám körül felmerült vitával kapcsolatban az egymásba Kishont gubancolódott hatóságok közötti súrlódást taglalja, a csiga lassúságú postatisztviselő történetét, akit próbaidőre alkalmaztak, (vallásos érzésének kipuhatolására), és az üres koffert cipelő házalóról szóló históriát, akitől úgysem vesznek, tehát kár a benzinért, viszont valamiből csak élni kell... VANNAK HUMORISTÁK, akik szándékolt chaplini esetlenséggel akarnak hangulatot kelteni maguk iránt. Kishontnak sem erre, sem más műfogásra nincs szüksége. „Remekül tudok hazudni” — mondta egyszer. „És sohasem fognak meg. Aki ezzel a képességgel rendelkezik — kész író”. Aztán így folytatta : „A valóságfanatikus emberek rendszerint gyenge jellemek. Olyan helyzetekben, amikor megkönnyíti az életet, a füllentés egyenesen kötelező. Ha egy-egy történetet nem én találok ki, akkor családom ihlet rá. Az eképp kiérlelt témákat az egész világ megérti, ezért is kedvelem őket”. Hírlapírói munkásságában elsődlegesen politikai témákat szólaltat meg. Izrael legelterjedtebb független napilapjában közölt (s az angol és magyar nyelvű sajtóban is átvett) glosszáiból a hatnapos háború eseményeit a maga módján összefogó , „Bocsánat, hogy győztünk” című, húsz nyelvre lefordított műve a világ minden sarkába eljutott. Első, 22 év előtt piacra került könyvétől a nemrégiben megjelent „Salamon másodfokú ítélete” című regényéig 30 könyvvel gazdagította az izraeli irodalmat. („Nézz hátra Lot”, „A beteg cethal”,stb.) ; könyveinek példányszáma közel jár a hatmillióhoz ! Több színdarabja („Akinek a szekerét tolják”, „A házasságlevél”) Izraelben egyenként legalább 600 előadást ért meg . „Sallah Shabazi” című maga rendezte filmje, amely az elmaradt keleti törzseknek az izraeli modern valóságba való körülményes beidegződését parodizálja, elnyerte a hollywood-i külföldi sajtó által létesített „Golden Globe”, valamint a San Francisco-i Nemzetközi Fesztivál „Golden Gate” nevű nagydíját. IZRAEL ez év májusában ünnepelt „ezüst jubileuma” alkalmából „25” címmel, Farkas (Zéev) Jakab, neves magyar származású karikaturista rajzaival, harmincezres példányszámban megjelentek Kishont válogatott humoreszkjei. A harmonikusan összecsendülő, felvidító történetek között szerepel az „Ez az ország” című, megindító, szemérmesen szentimentális prózavers, amelyből ideiktatok néhány jellegzetes sort : „Ez az ország olyan kicsi, hogy a glóbuszon nem fér el a neve a területén”. „Ez az ország, amelyben az anyák tanulják fiaiktól az anyanyelvet”. ,„Ez az ország, amelyben minden ember katona és a katonák mégis emberek”. „Ez az ország, amelyben héberül írnak, angolul olvasnak és jiddisül beszélnek”. „Ez az ország, amelynek léte állandó veszélyben forog szomszédaitól, de lakosai mégis az emeleten lakó szomszédoktól kapnak gyomorfekélyt”. NASCHITZ FRIGYES IRODALMI ÚJSÁG TOLLAS TIBOR gyűjtésében és szerkesztésében megjelent a SZABADSÁGHARCUNK A VILÁGIRODALOMBAN 1848 - 49 című antológia. Harminc nemzet háromszáz költeményét eredeti nyelven és magyar fordításban, külföldi művészek száz alkotását és több mint harminc zeneművét találja az olvasó a 350 oldalas, gazdagon illusztrált kötetben. Közülük sok ismeretlen volt eddig az irodalom, a művészet és zenetörténet számára is. Olaszország, Anglia és Amerika nagy visszhangja mellett a kötet meglepetése a Kárpátmedencében 1000 éve sorsunkban osztozó történelmi társnépeink őszinte együttérzése a szabadságért küzdő magyarsággal. Ezzel ösztönösen rakták le lelki alapköveit Kossuth és társai Duna-konföderációs tervének Számunkra mindez örömteljes felfedezés, amely nemcsak a múltba, hanem egy reményteljesebb jövőbe is mutat. Megrendelhető a Nemzetőrnél, München, 34 Postfach 70. Ara fűzve 9. - $ (21. - DM), vászonkötésben 11. - $ (26. - DM) vagy ennek megfelelő valuta. 1973 augusztus - december VOX HUMANA Kodály Zoltán emlékének ritkán szólt hozzájuk az ég sakálüvöltés kergette a holdat azon az éjen is és dülledtszemü békák kuruttyoltak azon a lázban kotló órán mikor foganta őket valahol talán egy szolgálólány mi haszna volt a fénynek s gázláng hunyorgott át a pinceablakon csodálkozott a szénrakáson valaki hordta magzatát valaki sírt hogy lásson egy pillanat volt csak de mintha már a tűzölti öröklét termékenyült meg volna ott a mélyben vizek fölött valaki rázta öklét s nyújtózkodott hogy éljen ritkán jutott fülükbe hang nem az a hang mi úgy száll mint távozó darvak szava a csillagos kapuknál csak ami belülről sír a bordák mögül vádol mintha szikákat görgetne a párás éjszakából mikor születtek fátyolosan rezgett arasznyi testük hangszerén egy sóhaj a mélyvízi harang szavából egy lassan halkuló jaj bőrük alatt már akkor kicsíráztak billentyű-fehéren a fúgák s átfutott rajtuk néhanap a gyilkos szomorúság aztán hogy nőttek nőtt velük az oboák a sípok síráma is s a trombiták réztorka úgy vakított hogy szemlesütve hallgatták hogyan hullámzik át fejük felett a dallam hogyan fut szerteszét s hal meg a zivatarban mert ekkor már mindenfelől véres oltárok tüze látszott a hárfaszóba zaj vegyült nyílsuhogás vad zuhanások recsegtek az árbócrudak egy karcsú híd a vízbe omlott s a lebzselő város fölött megreszkettek a tornyok egy kisfiú almát evett lábánál hű kutyája valahol egy ablak mögött kihunyt a holdvilág-szonáta ritkán hallgattak végig valamit amint csendjük se volt sohase teljes őserdők legyezőin sörényes pálmák árnyékában mér lüktetett a dob mér villózott a kénes áram vonaglottak az idegek a bársonybőrű ingoványon s talán még meg se született meghalt máris a síró lábnyom aztán a hangok nem húroké nem kutyabőrök rezdülése de mint kövek közé szorult kés sípoló tüdők klarinétje nem táncosan selypítő trillák de mintha gyors hegyomlás volna a rémület sötét lapályán tátongó torkok szakszofonja fogsorok csorba xilofonján vacogó tél világra dermedő fagy jégbe szökött a dal s egy zúzmarác kéz megfojtotta a víg folyókat ritkán szól vissza bennük már a hajnal az este is sarutlanul suhan hol van a régi cimbalom a vérerek zenélő szövevénye belebrummog-e még a bőgő álmaik kellős közepébe vagy csak fekete hollót bújtat kezük az esteli zsolozsmán míg künn a nyirkos szárnyú éjben járkál az ordító oroszlán szájukban is a varjak csőre fekete sírás ver tajtékot a nyárfasor fölött a szélben szállnak a sötét buborékok ritkán a gordonkák és még ritkábban a hegedűk a furulyák a csengők csak hördülő mell magány Getszemánt elhagyták őket minden hangszerek a némaságban nem lehet megállni marad a test az összezárt ajak hulló szempillák jeltelen tenyér mikor a sziklák mind leomlanak mikor a tengervíz mind összeér rájuk borul a hallgatás homálya két felvonás dermesztő szünetében fölsír halkan a VOX HUMANA