Irodalmi Ujság, 1987 (38. évfolyam, 1. szám)
1987-11-01 / 1. szám
XXXVIII. évfolyam. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1987. 1. szám « Soha ilyen évforduló nem volt, mint ez a harmincadik ». Három nagy európai országból kaptunk részletes beszámolót, — Angliából, Franciaországból és Olaszországból, (olvasóink a további oldalakon találkoznak velük), — mindegyik valami ilyesféle mondattal kezdődik, vagy ezt a tényt mutatja. De azok a hírek, amelyek más európai országokból vagy a tengeren túlról érkeztek szerkesztőségünkbe, ugyanezt sugallják. Soha ilyen méretű ünnepségek, sajtó-, rádió- és televíziómegemlékezések, soha ennyi méltató szó a nyugati közéleti emberek, írók, művészek, tudósok részéről ! Pedig hát nem ez volt az első kerek évforduló, az ember keresi az okot, az okokat : miért ez a mostani felbuzdulás, miért nem találkoztunk hasonlóval az ötödik, a tizedik, a huszadik, a huszonötödik évfordulón ? Nyilván sokrétű a válasz, elmélyültebb tanulmányozást és nem rövid cikket érdemelne. Sommázva és nagyon leegyszerűsítve : valahogy úgy tűnik, hogy három évtized kellett ahhoz, hogy a magyar 56 megérjen a világ tudatában és a világ — a nyugati világ — megérjen 56 jelentőségének megértésére és befogadására. S nem általánosítva három évtized, hanem ez a három évtized kellett, — a csehszlovák 68, Szolzsenyicinnek, Szaharovnak és társaiknak fellépése, a lengyel 80-81, az afgán ellenállás és még sok más kisebb-nagyobb esemény, — hogy a nyugati világ ne csak egyszerű és egyszeri, dicséretre és elismerésre méltó, de mégiscsak rövid, átmeneti fellobbanást lásson 56-ban, hanem világtörténelmi eseményt, egy hosszú és még befejezetlen eseménysorozat bátorságában és (igenis !) eredményességében mindmáig felül nem múlt kiindulópontját. Úgy látszik, a nyugati világnak három évtized, ez a három évtized kellett ahhoz, hogy felmérje : ha egyszer, valamikor egész Európa — valóban európai lesz, ha egyszer, valamikor a világ — új világháború nélkül — megszabadul a náp Múlt és jövő cizmus utáni kor legerősebb és legagresszívebb diktatúrájától, akkor abban elévülhetetlen érdemei lesznek a magyar 56-nak, a kis Magyarországnak. Köszöntötte a magyar októbert a Times, a Neue Zürcher Zeitung, a Le Monde, a New York Times, ugyanakkor az ismert világlap, a Békés Megyei Népújság 1986. november 5-i számában azon gúnyolódott, hogy 56 nyugati megünneplése « kínos kudarcba » fulladt, (hol tudnák ezt jobban, mint Békéscsabán ?), és azon, hogy otthon nem volt tömegmegmozdulás, legfeljebb « a főváros néhány lakásában páran összejöttek és gyertyafény mellett dúdolgattak ». Az embernek az a benyomása, hogy a szelíd és megértő politikai és rendőrhatóságok felajánlották ugyan, hogy akik akarnak, ünnepi megemlékezést rendezhetnek az Operában, tömeggyűlést a Népstadionban, vagy fáklyásmenetben felvonulhatnak az egykori Sztálin-szobor helyére, hogy ott elhelyezzék a szobordöntők emlékére a nemzeti büszkeség koszorúit, de ezekre a nagylelkűen javasolt, már-már elvárt megmozdulásokra nem akadt jelentkező. Valóban olyan ostobának tartják a hazai közvéleményt, és különösképpen az 56-tal rokonszenvező, az 56-ra felnéző fiatalokat és nem-fiatalokat, hogy bedőljenek a legócskább provokációnak, akkor menjenek tüntetni vagy felvonulni, amikor már hetek, sőt hónapok óta fokozott készenlétben álló, gumibotos, vízifecskendős kopók várnak a « fogadtatásukra » ? Igazuk volt azoknak, akik lakásokban, gyertyafény mellett dúdolgattak, azoknak, akik a szívükben ünnepeltek ! Az évforduló nyilvános megünneplését elvégezte helyettük a Hatalom. Ahogy Nyugaton, Magyarországon sem volt soha akkora nyilvánossága 56-nak, mint most, a harmincadik évfordulón. Cikkek százait közölték az újságok, legalább 6-7 könyv jelent meg a különböző kiadóknál, a televízió hat alkalommal sugárzott egyórás műsort az évforduló alkalmából. Hogy ez a párt- és állami propaganda 56 ellen szólt, 56-ot, az « ellenforradalmat », Nagy Imrét és a forradalom vezetőit-résztvevőit gyalázta ? Hát aztán ! Akinek szeme van, láthatta-olvashatta, akinek füle van, hallhatta-kihallhatta a szitkok és átkok mögül a félelmet és az akaratlan tiszteletadást. A Hatalom három évtizeden át arra játszott, hogy a magára és a népre parancsolt csönddel, a más vonatkozásokban nem egyszer bevált agyonhallgatással kitörölheti a korábbi nemzedékek emlékezetéből, az új nemzedékek tudatából 56-ot. Úgy látszik, hogy akárcsak a Nyugatnak, neki is harminc év kellett, hogy felmérje 56 igazi jelentőségét. De utánlövéses utóvédharcával csak azt bizonyítja hazafelé is, kifelé is, hogy 56-ot nem lehet megkerülnie. S bizonyítja azt is, mennyire átmeneti jelenség ő a nemzet történelmében : merevségével és kíméletlenségével a régit, a visszahúzót (saját szóhasználatával : a reakciót) képviseli az újjal, az igazzal, — a haladással szemben. 56 alapköveteléseit, a szabadságot, a függetlenséget, a demokráciát, a semlegességet szidalmazva, a mártírok sírjait rejtegetve ez a Hatalom képviseli mindazt, ami elavult és pusztulásra ítélt Magyarországon . 70 évvel a Habsburg-birodalom felbomlása után a gyarmati függőséget és megalázkodást Európa közepén, a tekintély nélküli tekintélyuralmat, gyermeteg, kétjelöltes választásaival — több mint száz évvel a magyar parlamentarizmus megszületése és több mint 40 évvel az 1945-ös szabad választások után — a népakarattól való rettegést, a kapitalizmust utánozgató felemás reformjaival — legalább félszázaddal a modern gazdaságok mögött kullogva — a dilettantizmussal vegyes kiváltságvédelmet, röviden : mindazt, amit egy idegen szuronyokra-tankokra támaszkodó klikk-uralom jelent. Tulajdonképpen köszönet járna a rendszer nagyméretű, 56 ellenes megemlékezéseiért. Ha még szükség volt rá, akkor most LAPUNK TARTALMÁBÓL A 30. évforduló világvisszhangja (2.-3. old.) Kubinyi Ferenc levele a kommunista párthoz (4. old.) Yves Montand és Tardos Tibor beszélgetése (7.-8. old.) Erdős Tamás : Szent-Györgyi Albert halálára (9. old). Szent-Györgyi Albert : Események és gondolatok (9.-10. old.) Kemény István : Gazdasági jegyzetek (15. old.) Bölcsföldi Andor: Emlékezés Szélig Imrére (16. old.) Faludy György : Államosított irodalomtörténet (17. old.) Schöpflin Gyula : Demokratikus szocializmus ? (18. old.) Zalán Magda : Tolvaj Toronto (19. old.) Mikes György : Ki ölte meg Koestler feleségét ? (20. old.) Landy Dezső : Őrségváltás (21. old.) MELLÉKLET: Kasza László beszélget Hosszú Istvánnal a Zsil-völgyi bányászsztrájkról (11.-14. old.), megmutatta : maga is érzi, hogy kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Indokolt gazdasági siránkozásaival, a dollár-, márka, frank-kölcsönök utáni kilincseléseivel, a rossz és egyre romló közhangulat beismerésével, teljes perspektívátlanságával, az erdélyi és szlovákiai magyarok sorsa fölötti közömbössége és tehetetlensége miatti elkeseredés felszításával már eddig sem hagyott sok kétséget efelől ; az 56 elleni kampányával a sokat emlegetett belső válságot csak tovább mélyítette. Hiábavaló önvigasztalás azt ismételgetnie, hogy 56 — a múlt, és a rá való nyilvános megemlékezése az erő jele. Az igazság ennek az ellenkezője. 56 nem a múlt, hanem a jövő. Nem mögöttünk van, hanem előttünk. A magyar forradalom évfordulóján Harminc évvel ezelőtt, 1956. október 23-án munkások, diákok és katonák rohamozták meg a Rádió épületét Budapesten, mert elegük volt a hivatalos hazugságokból, az igazságot akarták hallani, és hangot akartak adni követeléseiknek. A felkelők lerombolták Sztálin szobrát és lerombolták egy rendszer hitelét, amely a proletariátus diktatúrájának és a nép köztársaságának nevezte magát. Harcuk egyértelművé tette, hogy a magyar nép függetlenséget akar, demokráciát és semlegességet. Hogy békében kíván élni, szabad és emberhez méltó társadalomban. A magyar forradalmat, a kelet-berlini felkelést, a prágai tavaszt, a Szolidaritás nagy társadalmi mozgalmát Lengyelországban szovjet intervenció vagy belső katonai erőszak fojtotta el. Harminc év alatt sokak számára könynyebb lett az élet , némelyek kimondják a véleményüket, és mégsem vetik börtönbe őket. A forradalmárok alapvető követelései azonban nem valósultak meg. FELHÍVÁS Az évforduló napján arra kérjük barátainkat szerte a világon, emlékezzenek velünk együtt a magyar forradalomra. Kijelentjük : közös akarattal küzdünk a politikai demokráciáért, országaink függetlenségéért, az önigazgatás elvére épülő pluralizmusért, a megosztott Európa békés egyesítéséért, demokratikus integrációjáért és valamennyi kisebbség jogaiért. Magyar, csehszlovák, lengyel és keletnémet ellenzékiek közös felhívása az 1956-os magyar forradalom 30. évfordulóján A magyar forradalom 30. évfordulóján magyar, lengyel, csehszlovák és keletnémet ellenzékiek közös felhívást írtak alá. Ilyen méretű közös akció egyedülálló Közép-Kelet-Európában. Ahogy a párizsi Le Monde kommentárja megjegyzi : « Ez a megmozdulás különösen jelentős, az aláírók száma és fontossága miatt is, és amiatt az esemény miatt is, amelynek alkalmából megszületett , egy olyan forradalom évfordulója alkalmából, amely szembefordult a Szovjetunió által egész Kelet-Európára kényszerített, a háború befejezése óta fennálló renddel. Az effajta közös kezdeményezés mindig rendkívül éles irritációt vált ki a Kreml és az egész tömb vezetőiből, és valószínűleg ez a helyzet a most aláírt szöveggel kapcsolatban is, amely a demokráciáért való küzdelemről és a kelet-európai országok függetlenségéről szól. Az alábbiakban közöljük a felhívás szövegét és az aláírók névsorát. Hangsúlyozzuk : kölcsönösen támogatjuk egymást mai erőfeszítéseinkben egy jobb, szabad és emberhez méltó életért országainkban és az egész világon. Az 1956-os forradalom hagyománya és tapasztalatai : közös örökség és közös buzdító erő valamennyiünk számára. Budapest — Berlin (NDK) — Prága/ Pozsony— Varsó, 1986. október 23-án. MAGYARORSZÁG : Bába Iván, Bokros Péter, Buda Géza, Csoóri Sándor, Csurka István, Demszky Gábor, Diószegi Olga, Eörsi István, Gadó György, Gondos Béla, Göncz Árpád, Gyenes Judit, Halda Aliz, Haraszti Miklós, Kenedi János, Keszthelyi Zsolt, Kis János, Kiszely Károly, Konrád György, Könczöl Csaba, Krassó György, Krokovay Zsolt, Kőszeg Ferenc, Lengyel Gabriella, Lezsák Sándor, Magyar Fruzsina, Mécs Imre, Mészöly Miklós, Mikes Tamás, Molnár Tamás, Nagy András, Nagy Jenő, Pákh Tibor, Pálinkás Róbert, Perlaky Gyula, Petri György, Rácz Sándor, Radnóti Sándor, Rajk László, Rusai László, Solt Ottilia, Sulyok Miklós, Szalai Pál, Széll Jenő, Szilágyi Sándor, Talata József, Tamás Gáspár Miklós, Vajda Mihály Vásárhelyi Judit, Vásárhelyi Miklós. CSEHSZLOVÁKIA : Rudolf Battek, Vaclav Benda, Jan Carnogursky, Jifi Dienstbier, Duray Miklós, Jiri Gruntorad, Jiri Hajek, Vaclav Havel, Ladislav Hejdanek, Eva Kanturkova, Jan Kozlik, Miroslav Kusy, Ivan Lamper, Ladislav Lis, Vaclav Maly, Anna Marvanova, Martin Palous, Jiri Rumi, Jaroslav Sabata, Anna Sabatova, Libuse Silhanova, Milan Simecka, Frantisek Starek, Petr Úhl. LENGYELORSZÁG : Konrad Bielinski, Marian Brandys, Jacek Czaputowicz, Marek Edelman, Jacek Fedorowicz, Jan Andrzej Gorny, Janusz Grzelak, Zbigniew Janas, Jan Kielanowski, Wiktor Kulerski, W. Kunicki-Goldfinger, Zofia Kuratowska, Jacek Kuron, Jan Jozef Lipski, Jan Litynski, Barbara Maiak, Wojciech Maziarski, Adam Michnik, Leszek Moczulski, Piotr Niemczyk, Zofia Romaszewska, Zbigniew Romaszewski, Krystyna Starczewska, Stefan Starczewski, Ániela Steinbergowa, Klemens Szaniawski, Jacek Szymanderski, Henryk Wujec. KELET-NÉMETORSZÁG : Martin Böttger, Bärbel Bohley, Reiner Dietrich, Werner Fischer, Peter Grimm, Monika Haeger, Ralf Hirsch, Herbert Misslitz, Lutz Nagorski, Gerd Poppe, Ulrike Poppe, Wolfgang Rüddenklau, Sinico Schönfeld, Regina Templin, Wolfgang Templin, Mario Wetzky. * A felhíváshoz csatlakozott a romániai demokratikus ellenzék három tagja : Corneliu Coposu, Ion Puiu és Nicolae Carandino ; mindhárman Bukarestben élnek. A román aláírók « csodálatukat fejezték ki a magyarok iránt, akik 30 évvel ezelőtt oly hősiesen harcoltak a szabadságért , és hangot adtak eltökéltségüknek, hogy « részt vegyenek abban a harcban, amely a politikai demokráciáért, az önkormányzaton alapuló pluralizmus elveiért, a megosztott Európa békés újraegyesítéséért és demokratikus integrációjáért, valamint minden kisebbség jogaiért folyik ».