Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Tanulmányok - Rózsa György: Petőfi Sándor képmásai. Ikonográfiai tanulmány. [Illusztrációval.] 207–218. p.
RÓZSA GYÖRGY: PETŐFI SÁNDOR KÉPMÁSAI (Ikonográfiai tanulmány) Petőfi hiteles képeinek összegyűjtésével és arcvonásainak rekonstruálásával sokan foglalkoztak. De az eddigi feldolgozások egyikéről sem lehet elmondani, hogy tökéletes. A kutatók egyoldalúan közelítettek a kérdéshez. Vagy csak személyes ismeretségük alapján, vagy saját gyűjteményükből kiindulva, vagy pedig a tőlük felfedezett képek kiválóságának bebizonyítása céljából foglalkoztak a Petőfi-ábrázolásokkal. Ma, amikor Petőfi megismerésének és megértésének minden akadálya megsemmisült, szükség van a lehetőleg teljes és pontos Petőfi-ikonográfiára, amely a legutolsó feldolgozás óta előkerült anyagot is felöleli. A költőről alkotott képünk teljességéhez az is hozzátartozik, hogy életének és műveinek ismerete mellett pontos fogalmunk legyen külső megjelenéséről is. Petőfi élete a magyar nemzeti művészet első szárnypróbálgatásainak korára esik. Ebben az időben kezd lassan megszűnni az a helyzet, hogy tehetséges művészeink megélhetésük biztosítására külföldre kénytelenek vándorolni, míg a helyi szükségletet külföldi művészek elégítik ki. A nemzeti irodalom létrejötte után fellép a nemzeti művészet megteremtésének igénye. A XIX. század első felének egyik legkedveltebb apűfaja az arckép. Barabás Miklós, aki külföldi utazásai után 1840-ben telepedett le végleg Pesten, maga is az arcképfestés révén vált híressé. De többi biedermeier festőnk is fontos anyagi támaszt talált a portréfestésben. Megrendelőik között már nemcsak főurak és főpapok szerepelnek, a gazdagodó polgárság körében is divatossá vált az arcképkészíttetés. Hogy Petőfiről életében mégis oly kevés kép készült, azt polgárinak egyáltalán nem nevezhető életmódja mellett azzal magyarázhatjuk, hogy már huszonhat éves korában meghalt. A mi szempontunkból ebből a huszonhat évből is csak öt jöhet számításba. Petőfi 1844-ben jött Pestre s neve ekkor vált ismertté. Képeinek egy része a verseit olvasó közönség számára sokszorosított formában jelent meg. Képeinek másik csoportját a vele kapcsolatba került művészek készítették barátságból. Külsejének legbővebb és legpontosabb leírását Perenczi Zoltánnak köszönhetjük, aki Petőfi kortársainak nyilatkozatait, egyeztette össze. „Arca sovány és halvány volt, színe sárgásbarna; szemei aprók, feketék, villogók, úgynevezett bogárezemek ; szemöldei satyrvonalba menők, orra római szabású, de kissé hegyes, tövén a homloknál benyomott, mely felett a szemöldökök közt állandóan két mély ránc feküdt. Homloka nyílt, de nem magasmely fölé felfelé szoktatott, sűrű, majdnem bozontos hajzat borult, melyet beszéd vagy szavalás közben jobb kezével hátra simogatott. Alsó ajka a szó- 1 Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről. Koszoni I. (1879) 10 — 22. 1. — Ferenczi Zoltán: Petőfi arcképeiről. Petőfi-múzeum. II. (1889.) 279 — 283. 1. — Szinyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1905. X. kötet. 999—1001. h. — Ernst Lajos: Petőfi arcképei. Bp. 1922. — Várkonyi Nándor: Petőfi arca. Pécs. é. n. (1940). 2 Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza. Bp. 1896. I. 45. sk. 1.