Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1956. 44. évfolyam

Vita - Vita egy Jókai-regényről. K. Deme László: Jókai Mór: És mégis mozog a föld; Barta János: Különvélemény az Eppur si muove ügyében 76–84. p.

elpirul és zavarba jön az őt mustrálgató főispán előtt, amikor arról van szó, hogy az fölveszi-e magához jurátusnak. A fiatalabbak valóságos kisfiús módján dühös Bálvándy bárója, de egyben imponál is neki a lényegében semmitévő, de gavallér főúr könnyedsége, eleganciája. Kétségtelenül bájos és az alakot testközelségbe hozó részlet, amikor Jókai otthon, magányosan, szobájába zárkózva mutatja be alakját, amint éppen vív egy vaskályhával, mert elő­ akarja készíteni önmagát arra, hogy bebizonyíthassa Bálvándy bárónak, »hogy van nálánál derakabb ember is a világon«. És ezután is, csak lassan, buktatókon, megtorpanásokon keresztül tudja vállalni hiva­tását. A felmerülő akadályok pedig nem jelentéktelenek. Egy húszéves fiatalember életének egyik döntő mozzanata az asszonnyal való találkozás, a Csollánné iránti fellobbanás, az ilyen első megtorpanás Kálmán életében. A szorgalmas, szabadidejében a költészetnek élő Jeneyből, aki csakúgy dolgozik Korczánál, mint szegény barátja, Biróczy, egycsapásra léha divathős lesz, amikor Sátory Katinkához kerül közel. A szép szalmaözvegy iránti szerelem mindent elfelejtet vele. Mulatós, kicsapongó fiatalemberré válik, aki, hogy a szépasszonyt Ostendébe kísérhesse, nem minden ingadozás nélkül, de mégis csak felvesz egy uzsorástól kétezer forintot lényegében azzal a kikötéssel, hogy tízezret fog helyette visszafizetni. Ez Kálmán életének első nagy megpróbáltatása. Nem is tudna tán egyedül átvergődni rajta, ha barátai nem segítenék, ha Barkó Pál példája nem ösztönözné. Utána még mindig nagyon távol áll attól, hogy az irodalomnak szentelhesse az életét. Még előbb le kell győznie magában a közéleti érvényesülés utáni vágyat, szakítania kell a nádori udvar fényes környezetével, a Decséry grófokkal, és ami számára a legfájóbb, nagy szerelmével Dorotheával. De Jókai még ezt sem érzi elégnek. Elviszi hősét Olaszországba, festőművésszé teszi, hogy meghozassa vele a legeslegnagyobb áldozatot, lemondani a művészetről a másik kedvéért. És mindezek nem mennek simán. Az író tudja ábrázolni Jenny alakjában az emberi hibákat, gyöngeségeket, a nagy erények mellett, és ezzel képes életszerűvé tenni hősét. Például, amikor nagyanyja rábízza a döntést, hogy vagy úr lesz az ő akaratának megfelelően, vagy annak ellenére poéta, lényegében egy áthidaló megoldást választ : készül magasállású úrnak Decséryéknél és ugyanakkor szabadidejében próbál költő lenni. Nagy tragédiájának kudarca pedig úgy látszik egészen elszakítja az irodalomtól és csak Bányaváryék, a színészet ügyét mindenáron szolgáló példája téríti őt vissza eredeti útjára. Mint a felsorolt példákból látható, Jeney jellemfejlődésének rajzában komoly realista tendenciák érvényesülnek. S az a tény, hogy ezek az Eppur si muove-ban nemcsak a mellék­alakokban, hanem mint eddig láttuk, a főhős alakjában is megvannak, ezt a regényt Jókai egyik legjobb művévé teszi. Érdekes Jeney alakjával kapcsolatban, hogy a regény cselekményének bonyolításában, a főhős sorsának alakításában, van valami szerkezeti hasonlóság a népmese cselekm­énybonyo­lításával. Az író ugyanis mindig nagyobbodó feladatok elé állítja hősét. A próbák, amelyeken Kálmánnak át kell magát verekednie, egyre nehezebbek. Először csak egy szép asszonyról, azután egy fiatalembernél még ennél is sokkal nagyobb kísértést jelentő társadalmi érvényesü­lésről, majd igazi nagy szerelméről, Dorotheáról, s végül a festészetről kell lemondania, hogy eljuthasson céljához. Lehetetlen itt nem érezni valami hasonlóságot a népmesék hőseinek sorsával, akik szintén csak egyre fokozódó próbák árán valósíthatják meg feladataikat. És itt nem árt megállnunk egy pillanatra! A népmesék romantikus szerkesztőmódszere, az egyre fokozódó próbák motívuma ugyanis arra ad lehetőséget Jókainak, hogy ezekkel kapcsolatban Kálmán vívódásait bemutassa. A cselekménybonyolításnak tehát ez a lényegében népi módon romantikus volta együtt jelentkezik a realista lélekrajz igényével, sőt annak eszköze lesz. Megvannak a realizmus elemei, megvan a típusalkotásra való törekvés, de azért mégsem mondhatjuk, hogy az »És mégis mozog a földi realista regény. Miért nem? Mert Jókai nem képes ezeket a törekvéseket következetesen érvényre juttatni. Elsősorban a regény végén nem. Itt sajnos Jeney alakja elveszti életszerűségét. Jókai abban a törekvésében, hogy olyan alakot teremtsen, akiben benne vannak a reformkort előkészítő időszak nagyjainak összes kimagasló emberi értékei, a regény végén valóban túlidealizálja hősét. Tiltakozik például az olvasó valóságérzéke, hogy miután Kálmánt, mint Magyarország legnagyobb íróját látta, rövidesen mint Olaszország egyik legnagyobb festőjét lássa viszont. Az is igaz, amit Mikszáth mond Jókairól szóló monográfiájában, hogy Jeney nyomora a regény végén nem ébreszt részvétet, mert csak ki kellene nyújtania a kezét, a végén már semmiféle feltételhez sem kötött vagyon után és rögtön módjában állna megszüntetni azt. Ugyanakkor a cselekmény egyenesvonalú előrehaladása is törést szenved. Ez szorosan összefügg Jenőy alakjának elhalványulásával. Amilyen mértékben hanyagolja el és teszi vázlatossá Jókai Jenőy jellemének kidolgozását, olyan mértékben fordít egyre több figyelmet

Next