Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Orosz Beáta: Csokonai Vitéz Mihály Anakreoni Dalok című kötete mint a XVIII. századi Anakreón-recepció összegzése 55–81. p.
OROSZ BEÁTA „örömhozó", „erős", „szerelmeket leheltő" dalok „kellemes", „bölcs" poétájának sorsa, akinek megadatott a boldog elmúlás, az „édes lebágyadás", s „drága híre Mint rózsaszag kiterjedt Szívünkre és hazánkra". Az ő szellemét megidézve, sírhalma körül ünneplőbe öltözött, „Kökény szemű Leányok", „ritka földi Nimfák" és „barna kondor ifjak" táncolnak, énekelnek, rózsával hintve, borral öntözve azt. A befejezésben a fő motívumok együtt jelennek meg, követendő példaként tárva föl a keleti dalnok költészetét, életét, halálát, feloldódását a természetben: Mit érzek! a' virágok Bimbójikon kinéznek, Habosan terűl az illat, A' fellegek szaladnak, Belőlök a' szelíd Nap Mosolyog derűltt egünkre A' filmilék zenegnek, 'S egy szellet a' rozsának Bimbójiból kilendül: Mit - ah mit érzek! - édes E' szellet' ihletése! -Óh szent öröm! szerelmek! -Megelégedés nyomási! -Te vagy - te vagy - HAFIZNAK Árnyéka! csendes Árnyék, Te lebegteted hajunkat! -Üljünk le sírja mellett A mirtusos ligetben, Üljünk le, szép Leányok! Harmónia, életöröm, szépség, a pillanat nyújtotta boldogság élvezete, költői ihlet - etek e világ fő jellemzői. Egyrészt korlátozott, hisz a csupán „tanulni és szeretni" vágyó magatartás a földi boldogságot a beteljesült szerelemmel azonosító szemléletmód elutasítását jelenti, másrészt a kevéssel is megelégedő, ,,a fösvénységtől, nagyravágyástól, haszontalan aggodalmaktól üress" életelv természetszerűen oldja föl a boldogság és az ember múlandóságától való félelmet, hisz „érzi, hogy jó az élet, és a" halált is csak úgy nézi, mint az örömnek és megelégedésnek utolsó pontját, mellyen meg kell nyugodni". A békés, derűs földi életen és a halállal való nyugodt szembenézésen túl e filozófiai és költői programnak remélt, mélyen áhított, de csak a költészet világában bizonyosan megvalósulónak hitt jutalma a költői halhatatlanság.79 Ennek látomását A Szeretet című prózai írásában Háfiz ünnepléséhez hasonlóan festi le Csokonai: „Majd talán a háládatos Szép Nem, az érzékeny Leánykák, és kedvetelt Menyetskék ki fognak ollykor az én temetőmhöz jönni, midőn az ember emberebb lesz, 's megemlékezvén az én Éne- 68