Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2007. 38/88. évfolyam
Műelemzés - Szilágyi Márton: Két újabb Csokonai-könyvről. Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: „Jöszte poétának”; Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény; Lukács László: Csokonai a néphagyományban 257–263. p.
KÉT ÚJABB CSOKONAI-KÖNYVRŐL gén, a 19. század elején — a viszonyát kívánja megragadni, hanem a folklór Csokonai-képét igyekszik összefoglalni. Lukács László könyve ilyenformán rendkívül nagy feladatra vállalkozik, viszonylag csekély terjedelemben, s a korábbi eredmények szintetizálásának szándéka és új adatok föltárásának igénye egyaránt jellemző rá. A monográfia szerkezete jól kirajzolja a vizsgálandó területeket: a hiedelemtörténetek után a szerző foglalkozik a Csokonai-jövendölésekkel, a Csokonai-anekdotákkal, majd „Csokonai népdallá vált versei"-nek is szentel egy fejezetet, s végül röviden utal a tárgyalkotó népművészetben megragadható Csokonai-ábrázolásokra - megjegyzendő persze, hogy a gazdagon illusztrált kötet képanyaga szintén jórészt ehhez az utolsó egységhez szolgáltat adalékokat. Az irodalomtörténet-írás mindenesetre igen hálás lehet a Lukácstól felsorakoztatott, hatalmas adatmennyiségnek, hiszen a szerző magabiztosan ismeri a szakirodalmat, s él azzal a lehetőséggel is, hogy már az évforduló legfontosabb publikációinak tanulságaira is támaszkodhat; sajnálatos azonban, hogy a rendszerezésre való igény nem kapcsolódott össze élesen és pontosan megfogalmazott hipotézisekkel, valamint a jelenségek mélyebb analízisével. Pedig erre számos lehetőség kínálkozott volna, hiszen a könyv témája folklorisztika, irodalomtörténet, kultusztörténet érintkezési pontján áll, s ez lehetővé tehetett volna egészen finom elemzéseket is. Hogy csak néhány, a könyv nyomán föltehető — bár ott, sajnos, meg nem fogalmazott — problémát sorra vegyünk: fölmerülhet a kérdés, adódik-e valami összefüggés a Csokonai nevéhez kapcsolt, kéziratos és nyomtatott formában egyaránt terjesztett jövendölések jelensége és magának a költői életműnek a folklorizálódása között? A költőszerepnek a folklór oldaláról megmutatkozó, sematikus átfogalmazásáról van-e itt szó (azaz a költő általában olyféleképpen képzelendő el, mint aki mágikus tudás birtokában van), s innen nézvést esetleges, hogy éppen Csokonai köré rendeződik el ez a hiedelem — bár ennek ellentmondani látszik, hogy Berzsenyi körül is kialakultak hasonló képzetek —, vagy egyáltalán nem véletlen, hogy Csokonai lesz a jövendőmondás legfontosabb ágense? Ez a kérdés átvezethet egy másikhoz is: van-e területi vagy felekezeti jellege a Csokonai-anekdoták terjedésének, s mit lehet tudni a Csokonai-versek terjedésének szociológiai bázisáról? Bármennyire is hézagosak és gyakran felemás szempontokra épültek is a különböző időszakból származó néprajzi gyűjtések, sokat segíthetett volna a jelenség - akár csak hipotetikus — körülírásában, ha a szerző legalább kísérletet tesz a felhasznált adatok esetében ilyen jellegű rendteremtésre. Mert futó benyomásom az, hogy a Csokonai-anekdoták alapvetően református közegben, s eminensen a Debreceni Kollégium egykori partikularendszerében terjedtek el — kérdéses persze, hogy ez valóban igaz-e, s módosított-e ezen jelentősen a közoktatás állami egységesítése, amely tananyaggá tette Csokonait, tértől és felekezettől függetlenül. Hiszen feltűnő, IRODALOMTÖRTÉNET