Iskolai Szemle, 1892 (12. évfolyam, 1-20. szám)
1892-05-25 / 10. szám
180 A nemzet nem küzdött többé sem létéért, sem nyelvéért! Halotti némaság borult az országra; csak egy-két költő virrasztott a haldokló nemzet fölött, dalolva a múltról, eltűnt dicsődőről és nemzeti nastjungról! Mint kiáltó szózat a néptelen pusztában, úgy röppent tova a dal eredménytelenül. Költőink hasztalan kezdtek új dalra, nem volt felébreszthető nagy álmaiból, a hajdan erős magyar! Az eszmeáramlatok útja nagyon hasonlít a csillagok pályafutásához. Egy-egy csillagász évtizedekkel megjósolja egy vagy más égitest megjelenését — a nagy tömeg azonban csak évtizedek múlva gyönyörködhetik vagy rettegheti azok megérkezését vagy elölHnését ! Egy-egy lángész évtizedekre előre megjósolja egy-egy eszme feltűnését, diadalát, megdicsőítő nagyságát, vagy vértanúságot termő hatását, nem ritkán még akkor, midőn az eszme úttörői és megvalósítói vagy talán vértanúi gondtalanul játszák gyermekjátékaikat! A csillagász az égbolt fénypontjának évezredes tanulmánya alapján mondja el jóslatát — és mégis megbámulják csodás előre látását. A lángész nem halad évezredek szorgalmával kieszelt térkép keretben. Látnoki erővel ruházza fel őt idő köre és határokon túl élő szelleme .... Ez utóbbi jóslatát legtöbbnyire sem meg nem értik, sem át nem érzik, sem el nem hiszik kortársai eleinte. Ez a sors jutott a legnagyobb magyarnak is! Elhangzik ugyan ajkairól a jelszó: „magyar nem volt, de lesz!“ De nincs akit e jelszó megillessen . . . alig van aki abból lelkesültséget merítsen. Hogyan is hihetné el? Hiszen e jóslat merőben ellentétesnek látszott. Ép úgy nem hisznek e jóslat beteljesülésében, mint egy évtized múltán nem értik meg miként kiálthat a legnagyobb magyar, hogy az ő lelki szemei előtt „vér és mindenütt vér!“ látszik, holott még az egész nemzet a legszebb remények világában gyönyörködött . Míg végre a Széchényi, Wesselényi nyomán küzdő államférfiak kisded csoportjából előállott próféták már csaknem kifáradnak a félig meddőnek látszó küzdelemben, a kifáradt küzdők helyébe két lángész áll elő pótlóul. Lángeszük által egy-egy korszakalkotó erőt képviselve: ez Kossuth és Petőfi. Mint a váratlanul előbukkanó üstökös fénye, úgy tűnt fel a nemzet egén Petőfi és Kossuth. Beigazolták azt ők rövid idő alatt, hogy nincs elhagyatva az isten által az a nemzet, amely nemzetiségét el nem hagyta ! Nemcsak hogy sietve lerombolták a nemzetet a külföldtől elszigetelő sorompókat, de mégis győzték affelől, hogy a sajtót meg lehet rendszabályozni, a honfiakat Be lehet börtönözni, a szabad eszmék hősei közül, a keggyel kitüntetéssel el lehet tántorítani az álprófétákat, de a sajtószabadság magasztosságában vetett hitet kiirtani épen úgy nem lehet, mint ahogy lehetetlen a hon szeretet gyökerét a szivekből kitépni, vagy megsemmisiteni! Vagyon, születési előjogok, családi fényes összeköttetések nélkül veszik kezükbe a vezérszerepet és általános lelkesedést ébresztve viszik véghez a legszebb hőstettet: álomba merült nemzet felébresztését!! És a nemzet lelkesülten kezd hinni azokban a jóslatokban, melyeket kevéssel azelőtt lehetetlenségnek vélt és epedve leste a szót, mely látnokai ajkairól elcsendült!!!