Iskolai Szemle, 1892 (12. évfolyam, 1-20. szám)

1892-05-25 / 10. szám

180 A nemzet nem kü­zdött többé sem létéért, sem nyelvéért! Halotti néma­ság borult az országr­a; csak egy-két költő virrasztott a haldokló nemzet fölött, dalolva a múltról, eltűnt dicsődőről és nemzeti nastjungról! Mint kiáltó szózat a néptelen pusztában, úgy röppent tova a dal ered­­ménytelen­ü­l. Költőink hasztalan kezdtek új dalra, nem volt felébreszthető nagy álmaiból, a hajdan erős magyar! Az eszme­áramlatok útja nagyon hasonlít a csillagok pálya­futásához. Egy-egy csillagász évtizedekkel megjósolja egy vagy más égitest megjelené­sét — a nagy tömeg azonban csak évtizedek múlva gyönyörködhetik vagy rettegheti azok megérkezését vagy elölHnését ! Egy-egy lángész évtizedekre előre megjósolja egy-egy eszme feltűnését, diadalát, megdicsőítő nagyságát, vagy vértanúságot termő hatását, nem rit­kán még akkor, midőn az eszme úttörői és megvalósítói vagy talán vértanúi gondtalanul játszák gyermek­játékaikat! A csillagász az égbolt fénypontjának évezredes tanulmánya alapján mondja el jóslatát — és mégis megbámulják csodás előre látását. A lángész nem halad évezredek szorgalmával kieszelt térkép keretben. Látnoki erővel ruh­ázza fel őt idő köre és határokon túl élő szelleme .... Ez utóbbi jóslatát legtöbbnyire sem meg nem értik, sem át nem érzik, sem el nem hiszik kortársai eleinte. Ez a sors jutott a legnagyobb magyarnak is! Elhangzik ugyan ajkairól a jelszó: „magyar nem volt, de lesz!“ De nincs akit e jelszó megillessen . . . alig van aki abból lelkesültséget merítsen. Hogyan is hihetné el­­? Hiszen e jóslat merőben ellentétesnek látszott. Ép úgy nem hisznek e jóslat betelje­sülésében, mint egy évtized múltán nem értik meg miként kiálthat a legna­gyobb magyar, hogy az ő lelki szemei előtt „vér és mindenütt vér!“ látszik, holott még az egész nemzet a legszebb remények világában gyönyörködött . Míg végre a Széchényi, Wesselényi nyomán küzdő államférfiak kisded csoportjából előállott próféták már csaknem kifáradnak a félig meddőnek látszó küzdelemben,­­ a kifáradt küzdők helyébe két lángész áll elő pót­lóul. Lángeszük által egy-egy korszak­alkotó erőt képviselve: ez Kossuth és Petőfi. Mint a váratlanul előbukkanó üstökös fénye, úgy tűnt fel a nemzet egén Petőfi és Kossuth. Beigazolták azt ők rövid idő alatt, hogy nincs elhagyatva az isten által az a nemzet, amely nemzetiségét el nem hagyta ! Nemcsak hogy sietve lerombolták a nemzetet a külföldtől elszigetelő sorompókat, de mégis győzték affelől, hogy a sajtót meg lehet rendszabályozni, a honfiakat Be lehet börtönözni, a szabad eszmék hősei közül, a keg­gyel kitüntetéssel el lehet tántorítani az álprófétákat, de a sajtó­szabadság magasz­tosságában vetett hitet kiirtani épen úgy nem lehet, mint ahogy lehetetlen a hon szeretet gyökerét a szivekből kitépni, vagy megsemmisiteni! Vagyon, születési előjogok, családi fényes összeköttetések nélkül veszik kezükbe a vezérszerepet és általános lelkesedést ébresztve viszik véghez a legszebb hőstettet: álomba­ merült nemzet felébresztését!! És a nemzet lelkesülten kezd hinni azokban a jóslatokban, melyeket kevéssel azelőtt lehetetlenségnek vélt és epedve leste a szót, mely látnokai ajkairól elcsendült!!!

Next