Iskolakultúra, 1998/2 (8. évfolyam, 8-12. szám)

1998 / 8. szám - TANULMÁNY - Fried István: Csokonai és Csokonai között

57 Fried István: Csokonai és Csokonai között tétlenül szükségesnél? A Csokonai Vitéz Mihály megkomponáltságához képest minden­esetre oldottabb szerkezetű ez a vers. Az ott következetesen végigvezetett gondolat itt kanyargósabb, cifrázottabb, anélkül, hogy a cifrák egyike-másika valóban „funkcioná­lis” lenne. A Vitéz Mihály ébresztésében csak részben jöhet létre egy újszerűnek ható Csokonai-értelmezés. Ady jó érzékkel választ Csokonai-idézeteket, amelyek egyébként korántsem A magyar Pimodán Csokonai-képének igazolását szolgálják, még csak nem is a Csokonai Vitéz Mihályban megfogalmazottakat erősítik. Igaz, a Csokonai-idézete­ket követő Ady-kommentárok akképpen olvassák szét Csokonait, hogy belőle olyan poétái magatartás kerekedjék ki, misze­rint: „Csokonai első magyarunk volt, aki az egyén isteni felsőbbségét magyarul érezte.” (29) Még egy mozzanat érdemel itt említést. A Vitéz Mihály ébresztése első strófája a Csokonai-költészetet nyelvi mű­alkotásként mutatja be, a személyes sorsot esetlegesként jeleníti meg, amely a költé­szet által nemesedhet, és amely a költé­szet által telítődhet jelentéssel, mintegy esztétikai magyarázatát adva a költő sze­mélyes létének. Az ötödik versszakban lép be a többes szám első személy, egye­lőre ideiglenes jelleggel, hogy aztán a nyolcadik szakasztól kezdve hangsúlyo­zódjék jelenléte. Ezáltal a fölidézett­ ér­­telmezett Csokonai-lírát és -sorsát az iro­dalom hatóköréből fokozatosan kivonja, és a maga létfelfogása részévé teszi. A kölcsönös autorizáció helyébe, írtam már, az ön-autorizáció lép, a Csokonai-idéze­­tek az Ady-portré részletezésének szolgá­latára kényszerülnek, az Ady-szöveg mö­gött eltűnik a Csokonai-szöveg: igen jel­lemző, hogy a kilencedik versszakban ta­lálunk utoljára Csokonai-citátumot, ellenben megszaporodnak az adys kifejezések. A Csokonai Vitéz Mihály vállalja az előfutár-örökös viszonyból adódó ön-autorizációt, s bár teleologikusan, tudniillik a jelenkori költő felé irányulnak a beszéltetett ős monda­tai a szöveg koncentráltsága, egységes hangneme, fokozatosan táguló láthatára a meg­szerkesztettség (és részben a hangsúlyozott stilizáltság) hitével képesek szólni, az idő­beliség lényegi elemmé lesz, a közismert helyzet, az utolsó órák megvilágosodása indo­kolttá teszi az előadás fentebb stíljét. A Vitéz Mihály ébresztése inkább lehetőségeiben jut közelebb egy összetettebb, réteg­zettebb lírai alakzat felé, az alkalmiság egyszerre szabadítja föl (a vers elején) és kötözi meg (a vers második felében) Ady versújító lendületét. S bár az nem tagadható, hogy Ady újragondolja a magyar irodalom történetét, hiszen megteremti a maga előd költő-szemé­lyiségeit, a maga virtuális magyar irodalmát akképpen rendezi el, hogy minden út őfelé, őhozzá vezessen. Ilyen módon költészetét egyszerre jellemezze a hagyományok össze­­foglalása/beteljesítése és új idők új dalainak kizengetése. Az ó és új hum­poétaság mint­ha kinyitná és bezárná Ady költői gondolkodását/elgondolásait, értelmezhető akár hagyo­mány és lelemény szintézisének, bár erre elég nehéz következtetni a vers szövegéből. Eb­ben az esetben viszont Ady a korszakhatáron áll, költészetével úgy reagál az örökségként feltüntetett irodalmi sorra, hogy költészetét záró- és kezdőpontként kanonizálja; az álta-A Vitéz Mihály ébresztése inkább lehetőségeiben jut közelebb egy összetettebb, rétegzettebb lírai alakzat felé, az alkalmiság egyszerre szabadítja föl (a vers elején) és kötözi meg (a vers második felében) Ady versújító lendületét. S bár az nem tagadható, hogy Ady újragondolja a magyar irodalom történetét, hiszen megteremti a maga előd költő­személyiségeit, a maga virtuális magyar irodalmát akképpen rendezi el, hogy minden út őfelé, őhozzá vezessen. Ilyen módon költészetét egyszerre jellemezze a hagyományok össze­­foglalása/beteljesítése és új idők új dalainak kizengetése.

Next