Iskolakultúra, 1998/2 (8. évfolyam, 8-12. szám)
1998 / 8. szám - TANULMÁNY - Fried István: Csokonai és Csokonai között
57 Fried István: Csokonai és Csokonai között tétlenül szükségesnél? A Csokonai Vitéz Mihály megkomponáltságához képest mindenesetre oldottabb szerkezetű ez a vers. Az ott következetesen végigvezetett gondolat itt kanyargósabb, cifrázottabb, anélkül, hogy a cifrák egyike-másika valóban „funkcionális” lenne. A Vitéz Mihály ébresztésében csak részben jöhet létre egy újszerűnek ható Csokonai-értelmezés. Ady jó érzékkel választ Csokonai-idézeteket, amelyek egyébként korántsem A magyar Pimodán Csokonai-képének igazolását szolgálják, még csak nem is a Csokonai Vitéz Mihályban megfogalmazottakat erősítik. Igaz, a Csokonai-idézeteket követő Ady-kommentárok akképpen olvassák szét Csokonait, hogy belőle olyan poétái magatartás kerekedjék ki, miszerint: „Csokonai első magyarunk volt, aki az egyén isteni felsőbbségét magyarul érezte.” (29) Még egy mozzanat érdemel itt említést. A Vitéz Mihály ébresztése első strófája a Csokonai-költészetet nyelvi műalkotásként mutatja be, a személyes sorsot esetlegesként jeleníti meg, amely a költészet által nemesedhet, és amely a költészet által telítődhet jelentéssel, mintegy esztétikai magyarázatát adva a költő személyes létének. Az ötödik versszakban lép be a többes szám első személy, egyelőre ideiglenes jelleggel, hogy aztán a nyolcadik szakasztól kezdve hangsúlyozódjék jelenléte. Ezáltal a fölidézett értelmezett Csokonai-lírát és -sorsát az irodalom hatóköréből fokozatosan kivonja, és a maga létfelfogása részévé teszi. A kölcsönös autorizáció helyébe, írtam már, az ön-autorizáció lép, a Csokonai-idézetek az Ady-portré részletezésének szolgálatára kényszerülnek, az Ady-szöveg mögött eltűnik a Csokonai-szöveg: igen jellemző, hogy a kilencedik versszakban találunk utoljára Csokonai-citátumot, ellenben megszaporodnak az adys kifejezések. A Csokonai Vitéz Mihály vállalja az előfutár-örökös viszonyból adódó ön-autorizációt, s bár teleologikusan, tudniillik a jelenkori költő felé irányulnak a beszéltetett ős mondatai a szöveg koncentráltsága, egységes hangneme, fokozatosan táguló láthatára a megszerkesztettség (és részben a hangsúlyozott stilizáltság) hitével képesek szólni, az időbeliség lényegi elemmé lesz, a közismert helyzet, az utolsó órák megvilágosodása indokolttá teszi az előadás fentebb stíljét. A Vitéz Mihály ébresztése inkább lehetőségeiben jut közelebb egy összetettebb, rétegzettebb lírai alakzat felé, az alkalmiság egyszerre szabadítja föl (a vers elején) és kötözi meg (a vers második felében) Ady versújító lendületét. S bár az nem tagadható, hogy Ady újragondolja a magyar irodalom történetét, hiszen megteremti a maga előd költő-személyiségeit, a maga virtuális magyar irodalmát akképpen rendezi el, hogy minden út őfelé, őhozzá vezessen. Ilyen módon költészetét egyszerre jellemezze a hagyományok összefoglalása/beteljesítése és új idők új dalainak kizengetése. Az ó és új humpoétaság mintha kinyitná és bezárná Ady költői gondolkodását/elgondolásait, értelmezhető akár hagyomány és lelemény szintézisének, bár erre elég nehéz következtetni a vers szövegéből. Ebben az esetben viszont Ady a korszakhatáron áll, költészetével úgy reagál az örökségként feltüntetett irodalmi sorra, hogy költészetét záró- és kezdőpontként kanonizálja; az álta-A Vitéz Mihály ébresztése inkább lehetőségeiben jut közelebb egy összetettebb, rétegzettebb lírai alakzat felé, az alkalmiság egyszerre szabadítja föl (a vers elején) és kötözi meg (a vers második felében) Ady versújító lendületét. S bár az nem tagadható, hogy Ady újragondolja a magyar irodalom történetét, hiszen megteremti a maga előd költőszemélyiségeit, a maga virtuális magyar irodalmát akképpen rendezi el, hogy minden út őfelé, őhozzá vezessen. Ilyen módon költészetét egyszerre jellemezze a hagyományok összefoglalása/beteljesítése és új idők új dalainak kizengetése.