Iskolakultúra, 2004/2 (14. évfolyam, 8-12. szám)
2004 / 9. szám - TANULMÁNY - Majtényi György: A szakérettségi intézményéről és a szakérettségizettekről
Majtényi György: A szakérettségi intézményéről és a szakérettségizettekről fejezte ki azt, amit pártunk megvalósított.” Megállapítása szerint kisebb hibák ellenére - például volt, aki „frázisokat is használt” (!) - „a vizsgázók derekasan dolgoztak”. (36) A különböző felsőoktatási intézmények hallgatóiról készített korabeli felmérések regisztrálják a szakérettségizettek lemaradását egyetemi, főiskolai társaikhoz képest. (37) Középiskolát végzett diákoknál nagyobb arányban maradtak ki az egyetemekről. (38) Egy felmérés szerint a szakérettségizettek a műszaki egyetemen átlagban két-három évvel idősebbek voltak, mint társaik. Sokuknál megfigyelhető volt, hogy „alapelemekben bizonytalanok”, nem tanulnak önállóan, „beszédük ideges, kapkodó, rendszertelen, sokszor magyartalan és pongyola.” Beilleszkedésüket lélektani nehézségek is hátráltatták. Ezek között elsősorban a kisebbségi érzést említették, amit csak fokozott a gimnáziumot végzettek irányukban tanúsított magatartása. „Még mélyebben gyökerező hiba a szívósság, az akaraterő hiánya.” A különbség mégis „kulturális téren” volt a legszembetűnőbb: „Még sokban fejletlenek a szakérettségisek kulturális igényei. A „szakbarbárság” jelenségei igen gyakoriak közöttük...” Legtöbben csak a Népsportot olvasták, a napilapokat nem. „Elenyészően csekély az érdeklődésük a képzőművészetek és a zene iránt... Magatartásukban gyakran van faragatlanság, darabosság (modor, beszéd, étkezés, társaság). Gyakran tiszteletlenek az idősebbekkel szemben is.” A leány-szakérettségisekben gyakran felmerült „egy különös kisebbségi érzés“: „nem bíznak abban, hogy a mérnöki pályán érvényesülni fognak, hogy kellő tekintélyük lesz beosztottjaik előtt.” (39) Az egyetemek, főiskolák csökkenő tanulmányi színvonalával magyarázták, hogy az 1955-1956-os tanévben az egyetemek, főiskolák nappali tagozatára már csak azokat a szakérettségizetteket lehehetett fölvenni, akik a tanfolyamot záró érettségi vizsgán kitűnő jeles vagy jó eredményt értek el. A többiek az egyetemek esti (levelező) tagozatán tanulhattak tovább. (40) A kollégium A diákotthonba felvett szakérettségis hallgatóknak az oktatás egész időtartama alatt a kollégiumban kellett lakniuk. Itt teljes ellátást (lakhatást, napi ötszöri étkezést, tanszert) biztosítottak a számukra, s minden hallgató családi körülményei alapján megállapított ösztöndíjban is részesült. (41) Ennek fejében a hallgatóknak szigorú napirend szerint és kizárólag a tanulásnak kellett élniük. Napirendjüket a következőképpen határozták meg: 6.05-6.20 Reggeli torna (télen nem volt kötelező) 6.20-7.30 Mosakodás, öltözködés, szobarendezés, reggeli 7.30-12.00 Egyéni tanulás (korrepetálás) 12.00- 14.00 (13.00) Ebéd, szabad foglalkozás 14.00 (13.00 19.00 Iskolai elfoglaltság 19.00- 20.00 Szabadidő és vacsora 20.00- 21.00 Sajtóolvasás (hetenként egyszer sajtóbeszámoló, vita) 21.00- 22.00 Szabadidő 22.00 Villanyoltás A diákotthon vezetője adhatott engedélyt arra, hogy a nős vagy férjezett hallgatók a munkaszüneti napot megelőző estén hazamehessenek, s másnap 23.00 óráig otthon „tartózkodhassanak”. Ha azonban erre a napra közösségi programot szerveztek, úgy nekik is a kollégiumban kellett maradniuk. (42) (Van, aki ennek kapcsán visszaemlékezésében fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem voltak „nagy zavarok az aktusok elmaradása miatt”.) (43) Nemcsak a szakérettségis hallgatók és tanáraik között voltak jelentősnek mondható szocializációs különbségek, de a kollégiumon belül a diákok között is, ami megnehezít ttette az együttélést. A folyosón egymás mellett öltözködött a tatabányai bányász, aki mindig borosdemizsont tartott a szekrényében, a budapesti nyomdász-szakmunkás és a Mezőkövesd környéki kis „cigányfaluból” származó fiú. (44) A különféle kulturális háttér