Izraelita Tanügyi Értesítő, 1888 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1888-01-01 / 1. szám
e mek szellemére és szívére ; de az tény, hogy egy tantárgy sem hat oly ébresztőleg s elevenítőleg az érzékek működésére, mint épen a természettudomány, mégpedig azáltal, hogy segédeszközéül elsősorban is az érzéki szemléltetés szolgál. Nem akarjuk ugyan ezzel azt mondani, hogy a természettudomány szerepvivő legyen a népiskola tantervének, nem, ez már a tantárgyak fokozatos fejlődésével s az iskolába való bevezetésével állana ellentétben; az írás és olvasás, s evvel kapcsolatban a nyelvtani oktatás, a hittan s a számtan természetüknél fogva mindenesetre megérdemlik, hogy a természettudományi oktatásnak elébe helyeztessék, mert ezek az általános műveltség alapkövei. Sőt tekintettel azon viszonyra, melyben az általános és részletes (értem honi) földrajz épen a természetrajzhoz van, kívánatos, hogy ez is elébe helyeztessék a természetrajznak. Kérdés most már, mikép kell a természettudományokat a népiskolában tanítani, hogy avval fejlődéséhez mért eredményeket érjünk el. A domináló rendszer előbb az úgynevezett deduktív (lehozó) volt. Dívott az Aristoteles és Plinius óta, miért nem volna jó most is, volt az általános ellenvetés a legújabb korig. E módszer abban állott, hogy először e természet és természeti tárgyak és jelenségek fogalmát meghatározták s azokat leírták. E szerint felosztották a temészettudományt természetrajzba és természettanba : előbbiben kezdtek az osztálylyal, végezték az egyeddel, az utóbbi beérte az égi s földi jelenségek okadatolatlan felhozásával. De a methodikából értettek már annyit, hogy a tanítónak törekednie kell az általa előadott dolgot lehetőleg érdekessé tenni, valamivel csak kellett ama űrt, mely a természeti tárgyak s jelenségek száraz előadása s a gyermek fejlődő tudványa közt tátongott áthidalni, s e ״ horror vacui־ adta kezükbe azon eszközt, hogy a gyermek képzelő tehetségét lehetőleg felcsigázták a legkülönfélébb csodahistóriákkal s természetfölötti mesékkel. Csak e század elején léptek föl oly egyének, kik a természettudományok valódi becsét és fontosságát az iskolára nézve belátták s annak a népiskolában, mint az emberi elme bölcsőjében, melynek eszméire tovább épít a szellem, nagyobb tért kezdtek hódítani. E férfiak elsősorban azt kívánták, hogy a természettudományok oktatása mindenekelőtt szemléltetésre s ebből kifolyólag öntapasztalásra legyen fektetve, továbbá, hogy a természeti tárgyak leírása az egyedből induljon ki s fokozatosan hahaladjon pl. az ország fogalmáig. Evvel az induktív (lehozó, származtató) rendszer lépett előtérbe. E rendszer kiinduló pontját az egyed (individium) képezi s fokonként vezet az általános fogalmára. Valamint a vidéket legjobban áttekinthetni akkor, ha a hegy csúcsából nézzük, de nem nagyon világosan, ha a hegy hátán vagyunk, és úgy persze a gyermek könnyen áttekintést az összműködés mivoltára, ha az egyed életével és működésével tisztában van. E szerint kezd a természetrajz az állat-, növény- és ásvány-egyeddel, s megegyező tulajdonságaik rendszeres csoportosítása által nyeri a faj, nem, család és ország fogalmát; a természettan pedig elsősorban is természeti jelenségeket, akár önként jelentkeznek, akár mesterséges úton kell azokat előidézni, fogja tárgyalás körébe vonni. Míg a deduktív rendszer a gyermeki elmét fárasztotta, unatkoztatta, az induktív a természettan oktatását érdekessé és élénkké tette. Az Autopsia (önszemlélés) folytán a gyermek a természetben semmit sem fog különösnek találni, mintegy tudja, hogy tekintettel az előzményekre ez vagy amaz fog bekövetkezni s úgy az e rendszer alapján tanítot tárgy önműködésre serkenti a gyermek szellemét.