Jel-Kép, 1990 (1. szám)

FÓRUM - Szécsi Éva: Magánvélemény vagy objektivitás? Avagy: lehet-e pártatlan a nemzet rádiója és televíziója?

74 Szécsi Éva Magánvélemény vagy objektivitás? Avagy: lehet-e pártatlan a nemzet rádiója és televíziója? A cím demagóg. A szónoki kérdésre válaszolhatnék szónoki demagógiá­val: merte-e valaha valaki nyíltan meg­kérdőjelezni a pluralizmus előtti időben a médiumok tárgyilagosságát, hiszen nem is olyan régen még taggyűléseken és más szakmai fórumokon az volt a kötelező alapállás, hogy „odaát" manipulálnak, magunkat tilos volt e szóval illetni. Az „elhallgatás" kifejezés ugyancsak tabu volt, s magától értetődően az is, hogy ha­zudunk. Néhány műsor, riport, hír akkor is kiló­gott a sorból, botrány is lett belőle, sőt, az utóbbi években már kirajzolódott né­hány kolléga egyénibb, markáns(abb) ar­culata. Azt is lehetett sejteni, hogy kik a köpönyegforgatók, de hogy a nagy fordu­latot mikor, mennyire szemérmetlenül, pi­maszul és ártalmasan hajtják végre, azt nem lehetett előrelátni. Ami látható volt, az sem több, sem kevesebb, mint amennyit az emberi természetről, jellem­ről, alkatról tudunk; hogy az újságírók éppolyan emberek, mint mások; hogy vannak lelkiismeretesek és gátlástalanok, jellemesek és jellemtelenek, talpnyalók és gerinctelenek, tehetségesek és tehetségte­lenek, műveltek és műveletlenek. Ma már tudjuk, hogy a médiumoknál dolgozók különböző pártállásúak. S ezen a ponton indul az új téma, amelynek fel­dolgozásához hiába hívunk segítségül vagy alibinek nyugati példákat. Igaz, hogy azok közös nevezője a parlamenti demokrácia, de ezután már minden más, a rádiók,tévék tulajdonviszonyától kezdve, anyagi helyzetükön át, a reklám­hoz való viszonyukig, a felügyeleti szer­vek jogköréig, politikai elkötelezettségé­ig. Sok nyugati országban tucatnyi rádió és tévéállomás teljesen független valami­lyen központi, pártatlan felügyeleti szerv­től: magánkézben lévén nyíltan vállalja politikai, kereskedelmi, vagy akár por­nográf jellegét. A hazai rádiókról és tévécsatornákról ma az a jelszó, hogy „a nemzet médiu­mai". Sokan még az egységes nemzeti jelleg mibenlétén vitatkoznak, miközben szaporodnak a magánadók, amelyek vagy keveset politizálnak vagy csevegnek poli­tikai témákról, vagy könnyűzenébe teke­rik a mondanivalót , hírt, villáminterjút. Némelyek reklámból élnek, mások tulaj­donviszonya homályos. Ráüthetjük-e a médiumokra a „nemzeti" stemplit? A népszavazás a köztársasági elnökvá­lasztásról már érzékeltette: a parlamenti választás számszerűen fogja bizonyítani a nemzet jelenlegi (1990-es) politikai hova­tartozását. A tömegkommunikációs esz­közök nemzeti jellegéről folytatott vita egy ebből kiinduló félreértésen alapul, nevezetesen azon, hogy sokan úgy vélik, a médiumoknak tükrözniük kell a szám­szerűsített lakossági politikai közhangula­tot. Ismét nyomatékosan hangsúlyozom: ne hivatkozzunk külföldi példákra, amelye­ket oly kevesen ismernek jól, viszont oly sokan citálnak önkényesen. A magyar rá-

Next