Jelenkor, 1971. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1971-06-01 / 6. szám - Bertók László: Bor Ambrus: Genezáret
Aligha kell ehhez bővebb magyarázat, s talán semmi sem bizonyítja jobban, hogy valóban át kellene már törnie minél hamarabb saját korlátain, ki kellene vergődnie a bizonytalanság, reménytelenség mélyvizéből, hogy a megsemmisülés olyan csodálatos víziói helyett, vagy mellett, mint a Hullámverés, az önmagára találás, az elmélyült humánum versei is helyet kaphassanak. Akkor talán elmaradnak lassan azok a gyengébb, kellően át nem élt, bizonytalankodó versek is (Apák és fiúk, Közjáték, Jelek, stb.) amelyekből egy kis csokorra valót még össze lehetne szedni a kötet verseiből. (Magvető, 1970) SERES JÓZSEF Bor Ambrus: GENEZÁRET Az ötvenéves Bor Ambrus arról vall ötödik könyvének „fülén", hogy későn kezdett írni, ezért nincs ideje „szép történetekre, fél- és negyed-konfliktusokra . . . Mesékre sincs, és arra se, hogy eredményeken" elringatódzon. Másoknak sincs - írja, majd így folytatja: „Évtizedeink és jelenünk ellentmondásaival kell szembenézni, kertelés nélküli számvetésre és számadásra kell az idő." A vallomás és írói program egyértelmű, rokonszenves, nem ígér szenzációt, nem szorul magyarázatra. Az író elhatárolja magát divatos témáktól és megoldásoktól, vállalva ennek minden következményét, nem meghökkenteni, hanem elgondolkoztatni és használni akar. Itt és most. De ez az „itt és most" nem elszigetelt rezervátum. Előzményei vannak, és Bor Ambrus ismeri az előzményeket. Nemzedékével együtt felnőttként élte át az elmúlt harminc év történelmét. Tud viszonyítani. Az emberi aljasság, gonoszság és korlátoltság ismérveit nem könyvekből és mások meséiből tanulta meg, személyesen tapasztalta. Tudja a tiszta kapcsolatok jelentőségét és múlandóságát, a történelem szélvédett völgyeiben kivirágzó apró örömöket, az elviselhető lemondást. Tudja, hogy az egyes ember és az emberiség magával cipeli történelme nyomait, és minden emlékben van valami tanulság. A Genezáret tizenkilenc novellája időben is átöleli az elmúlt három évtizedet. A könyv egyik legdrámaibb, legjobban megkomponált elbeszélése, a Kis mezei futás a nyilas terror embertelen és logikátlan világába visz el, ahol az áldozatok egészen az utolsó pillanatig el sem hiszik, hogy velük is megeshet az, ami másokkal megesett, hogy megaláztatásuk a halál előszobájában történik, hogy a puskacső előtt majd egymással kell versenyt futniuk nyomorult életükért, és hogy ez a futtatás az emberi hazugságnak és aljasságnak a legmagasabb foka, hisz a végén mindkettőjüket lelövik. Az író pontosan fogalmaz, feszültség és erő vibrál a sorok mögött. Nem a szavakat, az általuk megelevenített világ levegőjét érzékeljük, és megborzong a hátunk. Kitűnő írói teljesítmény. A személyi kultusz időszakának bizonytalanságát, emberi és társadalmi kérdőjeleit ábrázoló három elbeszélésben is a hiteles helyzetrajzot, az atmoszférát teremtő írói képességet tapasztalhatjuk. Azokról az évekről van szó, amikor a falujárás elvesztette már nemes lényegét és öncélúvá vált, amikor az emberekre „valamit csak rásütnek", hogy kiemeljék, elvigyék őket, amikor hiábavaló az egyéni boldogulásra való törekvés, az őszinte emberi kapcsolatok megbicsaklottak, a félelem és a szorongás kerítése közé került az élet. A három írás közül a Huszonnégy férce emelkedik ki. Az emlékek visszajárnak. Emberarcok és hangok, tárgyak és helyzetek ébresztik őket. Ott vannak Bor Ambrusnak a mában játszódó novelláiban is. Feltűnnek és feloldódnak. Ma már mások a gondok, mások „a kor tényei". Ma már az Adria partján találkozhat a valamikori vallató és vallatott. Az öregek gondja az, hogy milyen típusú tévét vegyenek, a fiataloké, hogy „Nagyon sok variáció nincs", aközépgenerációé, hogy elmúlik az élet, a szerelem, hogy a lakás, az autó, a biztos kenyér nem minden. Baj van az emberi kapcsolatokkal. Bár Ambrus látja, hogy a fiatalok üresjáratú vitáikban, céltalan kóborlásaikban egymást és az értelmes életet keresik (Genezáret), hogy egy új telefon beszerelése elegendő ok arra, hogy újra osztályozzuk barátainkat, ismerőseinket (Telefonszámok). Látja, hogy a pénz, a viszonylagos jólét nem old meg semmit, ha belül, az emberben üresség marad, ha nem mer leszámolni, ha nem változtatja meg életét. S nem élvezheti igazán a megvalósult álmot, akinek se pénze, se bátorsága nincs hozzá. „Van, ami van, lehet, ami lehet" - fogalmazza újra a