Jelenkor, 1973. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1973-04-01 / 4. szám - Bertha Bulcsu: Interjú Ladányi Mihállyal

töltött káposztát tálal sült hússal. Eszegetünk, kortyolgatjuk rá a csemői bort. Főzni tud, a jelek szerint a borhoz is ért. Falatozás közben faggatom tovább. - Voltál már komolyan beteg? - Még soha életemben, nem ismerem a betegséget. Hála istennek . .. Vi­gyázok magamra . .. Kétségbeejtő lenne ilyen körülmények között egy beteg­ség. A betegség szabad pályán katasztrofális. Semmi mástól nem félek, csak a betegségtől. Kezdetben több minden kikezdte az életemet, de a szabad ter­mészetben való munka, a hasznos tevékenység teljesen rendbe tette az élete­met, egészségemet. - Álmodni szoktál? Vannak visszatérő álmaid? - Nem szoktam . . . Teljesen mélyen alszom. Nagyon keveset, négy-öt órát alszom egy éjszaka. Ha elkezdek álmodni, akkor már baj van az egész­ségemmel. Ha nyugi van, egyik percről a másikra frissen ébredek. A szak­könyvekben is utánanéztem, miért nem álmodok ... Biztosan álmodok, de nem emlékszem rá. Az élet kényszerített rá a rövid alvásokra. Megtanultam jógáz­­ni, és percek alatt, önhipnotikus módszerrel elaltatom magamat. Elalvás előtt lezárom a napot. Visszapergetem az eseményeket, és arra igyekszem, hogy megoldatlan, lezáratlan ügyem ne maradjon. Ez a módszer nagyon alkalmas arra, hogy az ember ilyen lehetetlen körülmények között is dolgozni tudjon. - Mit vennél most, ha nyernél egymillió forintot? - Nagyon hülyén elvenném. Nem tudnék többre menni vele, mint a havi jövedelmemmel. Egy kocsira nagy szükségem lesne, hogy a Békés megyei szo­ciográfiát befejezzem, így is előbb-utóbb kell. Azt hiszem, hiányokat pótolnék. Fiatal íróknak befizetnék például egy albérlők házára. Semmiképpen nem igyekeznék ebből magamnak jobb, elegánsabb életet kialakítani. Nagyon jól tudom, hogy az én művészetem az életforma függvénye. Ha jómódba kerülnék, befejezném a pályát, így aztán nem költöznék fel a Rózsadombra, de egy lakó­telepre sem, a kerületet sem hagynám el szívesen. Tulajdonképpen nincs is szükségem egy ilyen lottónyereményre. Egyszer volt egy négyes találatom, de a szelvényt elfelejtettem bedobni. - A szorongást, mint érzést ismered? - Különösebben nem ... Egy időben féltem a hatósági tisztviselőktől. Mostanában abszolút semmi szorongásom nincs. Keserűség is csak akkor fog el, ha úgy fekszem le, hogy nem dolgoztam. Az ilyen rossz nap, semmiféle ki­elégülése nincs az embernek. - Voltál életveszélyben? - Voltam egyszer-kétszer... 1956-ban átmentem a Szabadság-hídon. Az egyetemről hazafelé tartottam ... A pesti hídfőnél pufajkás nemzetőrök füstö­lögtek. Valószínűleg gyújtógolyóval lőttek beléjük. Már nem éltek. A Gellért­­fürdő bejáratával pontosan szemben, a híd baloldalánál fegyveresek közeled­tek . . . Nagyon álmos voltam, három napja nem aludtam. Szembefordult ve­lem egy géppisztolyos katona, és hirtelen felötlött bennem, hogy mit csináljak? Beugorjak a vasszerkezet mögé, vagy menjek tovább nyugodtan? Mentem. Nem lőtt. Akkoriban maradhatott abba a lövöldözés.­­ Azért nem tanultam meg úszni, mert 1945-ben egy légógödröt ástunk az udvaron apámmal. Egy kétfedelű felderítő repülőgépről lövöldöztek és bombát dobtak le ránk. A lég­nyomás beledobott egy vályoggödörbe, ami tele volt vízzel. Ha az apám ki

Next