Jelenkor, 2000. január-június (43. évfolyam, 1-6. szám)
2000-01-01 / 1. szám - Hárs Endre: Fikció=önéletrajz : Filozófiai antropológiai vázlat avagy fiction-science
gesztusával jellemezhető fikcionalizálását a fikció hasznának, szükségességének, s végül valóság-státuszának felmutatásával korrigálja. E folyamat végeredményeként ,,[a] fikció - [korábban] mellékes jelentőségű - filozófiája jelenleg a fikció - központi jelentőségű - filozófiájává alakul át, amelynek tárgya a filozófiának illetve az Emberi fikciófüggő realitásának a fikciója." De nemcsak a filozófia, hanem egy ideje tudvalevőleg a történettudomány is komoly figyelmet szentel a valóságfogalom - bizonyos tudományos kérdezésmódok szempontjából cseppet sem ártalmatlan - felülvizsgálatának: mindig öröm Hayden White-ot olvasni. A kulturális antropológia egyes irányzatai pedig, ha szabad ezt mondani, épp a fikció és a valóság határainak problematizálása mentén tornászták fel magukat etnológiából azzá, aminek ma hívják, illetve amiként ma művelik őket. Kérdés, hogy jót tesz-e ez a szemléletváltás a professziók ama szűkebb csoportjának, amely - Platón óta termékeny defenzívából - mégiscsak magáénak vallhatta azt, amin most mindenki osztozkodik: a filozófusok, a történészek, a kultúrantropológusok - a médiatudományról vagy a fikcionalitással szembeni mulasztásaikat lassan, de biztosan ledolgozó természettudományokról nem is beszélve. Ezt a kérdést azonban most átjátszanám egy másikba, ami a következőképpen hangzik: Mi volna, ha megfordítanánk az Önéletrajz/fikció témamegjelölés kínálta sorrendiséget, éspedig valahogy így: A fikció mint önéletrajz? Első látásra ennek nem sok értelme van. Leszámítva persze azt az esetet, amire itt határozottan nem gondolnék: a fiktív önéletrajz műfaját. Az önéletrajz fiktivitásának teoretikus perspektívájából nézve ugyanis azoknak a fikcionális szövegeknek a játéka a referenciával, amelyeket elbeszélőjük, néha szerzőjük, néha olvasójuk önéletrajzként pozícionál, látszatra inverze ugyan, de csak mint metareflexió inverze az önéletrajz-mint-fikció viszonynak. Ha a korábban nemfikcionális műfajként kezelt önéletrajzot új ismeretelméleti státusza nem különbözteti meg a fikcionális szövegektől, azoktól a szövegektől sem különbözik érdemileg, amelyeket a metafikció önéletrajzzá avat. És vice versa. Én tehát más szempontból nevezném elsőre képtelenségnek az önéletrajz-mint-fikció viszony megfordítását. Az önéletrajzról mint műfajról vagy szövegtárgyról mondhatjuk, hogy fikcióként választottunk hozzá egy modalitást, az igazságkritériumok egyfajta pozicionálását vagy egy olvasásmódot, amely meghatározza a hozzáférhetőséget számára, illetve számunkra. Megfordítva ez a viszony azonban nem látszik stimmelni. Hiszen festhetjük zöldre a kutyát, de nem festhetjük a zöldet kutyára. Más szóval azt az elvont 5 Odo Marquard: „Kunst als Antifiktion", i. m. 83. o. - Fordítás tőlem - H.E. 6 Lévén szó manapság felkapott szerzőről, megelégszem a hivatkozással: Hayden White: „A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás", Ford.: Heil Tamás, In: Uő: A történelem terhe, Budapest (Osiris) 1997, 68-102. o. 7 „A fikciónak, a retorikának és a valóságnak az irodalomtudomány számára központi jelentőségű kapcsolata [...] az etnológiai reflexió tárgyává vált. A fikció éppenséggel nem a valóság ellenfogalma; a valóság azon tulajdonságára vonatkozik, hogy nem adott dolog, hanem konstruktum. A kultúrát illetve a kultúra leírását jellemző fikcionalitás és részletben valóság kiindulópontul szolgál a kultúra retorikájának új szemléletmódjához" - írja Doris Bachmann-Medick etnológia és irodalomtudomány érintkezési pontjait keresve. Doris Bachmann-Medick: „Einleitung", In: Uő (Szerk.): Kultur als Text. Die anthropologische Wende in der Literaturwissenschaft, Frankfurt/M. (Fischer) 1996, 7-64, 36. Fordítás tőlem - H.E.: Ugyancsak e témához kapcsolódik még: Eberhard Berg-Martin Fuchs (Szerk.): Kultur, soziale Praxis, Text. Die Krise der ethnographischen Repräsentation, Frankfurt/M (Suhrkamp) 1993. p. 8 Elégedjünk itt meg egyetlen homályos hivatkozással: Paul Feyerabend: Három dialógus a tudásról, Ford. Tarnóczi Gabriella, Budapest (Osiris-Gond) 1999.