Jóbarát, 1977 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1977-05-05 / 18. szám
Élete története alapján akár egy ifjúsági kalandregény hősének is tarthat nők. Húszéves korában otthagyja iskoláit, felcsap huszárnak, végigverekszik két kemény hadjáratot, majd kénytelen idegen földre menni. Nyugtalan, helyét nem lelő természete itt is továbbhajtja. Sokféle mesterséggel próbálkozik, előbb szabóinasnak áll és segéddé képzi magát, majd felhagy ezzel, bútorkereskedést nyit a török birodalom fővárosában, de csődbe megy, világhatalmak háborújában tolmácsnak csap fel, majd útra kel, meg sem áll Párizsig, ott szeretne beiratkozni egyetemre, de az akkori Franciaországban ehhez sok pénzre lenne szüksége, tovább megy, átkel a csatornán, Angliába, ahol a szegény diákok elől nincsenek annyira elzárva az iskolák, a tanulás mellett munkájukkal fenntarthatják magukat, kikeresik a tandíjat. Mérnöki diplomát szerez, de alig teszi zsebre bizonyítványát, egy készülődő újabb háború köti le a figyelmét, Itáliába akar menni, hogy ott ismét kardot kössön, immár századosi rangban részt vegyen a küzdelemben. De a háború előbb ér véget, mint hogy odaérkeznék és a többszörös obsitos szétnéz a világban, hol is lehetne reá szükség igazán Fiatalkori katonasorsának magasztalt vezére úgy hagyta volt meg neki bujdosásba induláskor, hogy lehetőleg szülőföldjük közelében telepedjenek le, hogy kéznél legyenek, ha ott újra fellobban a forradalom lángja. A leszerelt katonatiszt, a volt szabóinas, bútorkereskedő és tábortolmács a hajdani Bukarest felé veszi útját. Itt az első naptól belekapcsolódik az ország életébe, az új, akkor divatossá váló háromszögelési módszer szerint méri a falvak, uradalmak határát, tagosít, vasúti pálya útját jelöli ki és közben írja az emlékeit. Telnek az esztendők, az ország megbecsült embere, kitüntetések, elismerések sora jelzi, hogy a társadalom nagyra értékeli tudását, szorgalmát, munkáját. És ekkor, egy újabb háborús készülődés jelére megint csak, immár hányadszor is abbahagyja békés mérnöki munkáját. Negyvenkilenc esztendős, nehezére esnék a fegyverforgatás, de találékonyságára, lelkiismeretességére nagy szüksége van a háborúra készülő országnak. Hadiszállítónak csap fel, búzát, szénát, zabot szállít a hadrakelt seregnek, és mivel sűrűn tartózkodik a front közelében, feljegyzi háborús élményeit, majd rangos lapoknak azonnyomban el is küldi őket. így válik a háború egyik népszerű, hiteles krónikásává, így elmondva csakugyan egy kalandos életút sejlik fel előttünk. Kalandnak érezzük, ha nem ismerjük az indokokat, a célt, ami hajtotta, amiért mindezeket cselekedte. Izgalmasabb, fordulatosabb kalandregényt gazdag fantáziájú író sem találhat ki Csak hát Veress Sándor— mert az ő életét meséltem el az előbb — nem kalandregény kitalált hőse volt, hanem egy emberi sors, egy magatartás megtestesítője. Nem valamiféle kalandvágy, vagy éppen a tanulástól való menekülés hajtotta arra, hogy húszéves fejjel elhagyja iskoláját. Mikor Szilágysomlyón felcsapott huszárnak, az 1848-as forradalom vívmányait kívánta fegyverrel a kezében védelmezni Bem tábornok seregében. A nagy lengyel szabadsághős közelében verekedte végig a két erdélyi hadjáratot, Bemtől kapta hadnagyi rangját. Veress Sándor apjaként tisztelte parancsnokát, aki a népek szabadságának bajnoka volt, lengyel szülőföldjén kívül számos európai országban harcolt a szabadság ügyéért, Erdélyben pedig a nép rajongott Bem apóért. Veress Sándor az 1849-es bukás után Bemmel együtt menekült át a Dunán, az akkori török birodalomba. Nem romantikus kalandvágy, hanem a megélhetés gondja kényszerítette arra, hogy kitanulja a szabóságot, majd a kereskedéssel is megpróbálkozzon. Tolmácsnak a krími háborúban szintén azért állott, hogy létfenntartását biztosíthassa. Majd a békésebb esztendőkben tanulmányait kívánta folytatni az a debreceni diák, aki egykoron Petőfi Sándor barátja volt. Londonban úgy végezte el az egyetemet, hogy közben földmérésoktató professzora mellett dolgozott nagy szorgalommal. A londoni egyetemen szerzett tudását hasznosította Romániában, ahol mérnöki munkáját a nép és a hivatalosságok közös megelégedésére végezte. És mi volt az oka annak, hogy a majdnem 50 esztendős férfi újra a háború közelébe vonzódott? Az 1877-es függetlenségi háború mozdította ki otthonából. A sokat látott és tapasztalt veterán katona, jó tollú krónikás tudta, hogy ez a háború létfontosságú a román nép számára, amelynek körében oltalmat és otthont talált. Úgy érezte, hogy Kossuth és Bem egykori katonájának ott a helye, ahol a román nép egyszerű fiai és képzett katonái a szabadságért harcolnak. Hadiszállítmányai nagyon szükségesek voltak a háború megnyeréséhez, de az újságokban, folyóiratokban fennmaradt tudósításai még fontosabbaknak bizonyultak az idők távolából, hiszen azt tanúsítják, hogy 1877-ben a bukaresti magyar emigránsok szívvel-lélekkel kivették részüket a független Románia megteremtéséért folyó történelmi háborúból. Veress Sándor példája és tudósításai így váltak valamennyiünk számára a román-magyar sorsközösség becses örökségévé. BARDÓCZ GERGELY PlEVNAI HARCOK Korabeli metszet két Érdekes KEZDEMÉNYEZÉS Hargita megye nyolc pionírházának szakkörvezetőit látta vendégül a gyergyói városi pionírtanács. Az összejövetel célja: megvitatni a pionírok munkára, életre nevelésével kapcsolatos tapasztalatokat és tennivalókat A széles körű tapasztalatcsere során a részvevők betekintést nyertek a pionírház munkájába, megtekintették a helyi Minitechnikus kiállítást, a pionírok személyi gyűjteményeit, és ellátogattak a 8-as számú óvoda «Szorgalom műhelyébe», ahol a legifjabb gyermekszervezet, A haza sólymas tagjai gyakorlati tevékenységének lehetőségeiről győződhettek meg és folytattak gyümölcsöző eszmecserét. A meglátogatott három rendezvény csak látszatra különálló. A valóságban egymáshoz szorosan kapcsolódik, egymást kiegészítő tevékenység: lehetőségei a munkára való nevelésnek, ébresztői és ösztönzői az alkotó munkának, a hasznos szenvedélyek kiélésének. Ezt bizonyítja a Művelődési Házban megrendezett kiállítás is, ahol a pionírok által készített érdekesebbnél érdekesebb technikai tárgyak és különféle gyűjtemények mellett szép számban szerepeltek az óvodások hasonló munkái is. A legszebb gyűjteményeket, a kiállítás különlegességeit, (Axente Robert cigarettásdoboz; Lukács Éva: csokoládépapír; Sírbu Constantin: szalvéta; Gudor Zsuzsanna: bélyeg; Óvodások: márciuska: Portik Attila: vasúti- és autóbuszjegy; Árus Emőke: gyufacimke) Karancsi Sándor képzőművész Ex libriseivel díjazta. Május harmadik és negyedik vasárnapján kerül sor a község-és városszinten szervezendő játékfesztiválra, amelyet a Pionírszervezet Hargita Megyei Tanácsa kezdeményezett a helyi népi hagyományok felelevenítése és népszerűsítése céljából. Ennek a játékfesztiválnak első, tapasztalatcserével is egybekötött bemutatóját láthattuk április 3-án, Szárhegyen. Énekszóval, szervezetten vonult a közeli hegyoldalra az iskola aprajanagyja. A haza sólymai szervezet tagjai és a pionírok csoportonként, osztagonként más-más kötelező és szabadon választott játékokat mutattak be. A gazdag repertoárt előzetes gyűjtőmunka alapján állították össze: mintegy harminc népi játékot gyűjtöttek a pionírok. Említsünk meg néhányat közülük: Lovasvár, Kerékvár, Kenyerezés, Hová megyen, öregapó? Komámasszony, hol az olló? A megbeszélésen Tarisznyás Márton, a gyergyói múzeum igazgatója a népi játékok gyűjtésének módszereit ismertette és a játéktárgyak gyűjtését szorgalmazta. Megyei tanácsunk eredeti kezdeményezése, az első játékfesztivál, a hozzáfűzött reményeket máris igazolta. A részt vevőknek örömet, felszabadult, boldog perceket jelentett. MIJA ARANKA im'UWLUL Beszélgetések A VÉLEMÉNYEK KÜLÖNBÖZNEK Wiener kibernetikáról szóló könyve nemcsak a világ tudósainak, filozófusainak körében váltott ki vitát, hanem a pionírosztagban is. — Hogyan ismerhették egy tudomány törvényeit, alapelveit akkor, amikor a tudomány még nem is létezett? — szegezték nekem a kérdést. — Ugyanaz történt, ami a tudományok, technika, általában az emberi megismerés történetében többször előfordult már — az emberiség által összegyűjtött tapasztalatok, a tudósok felfedezései, a technika vívmányai, megterem-