Jogtudományi Közlöny, 1869
1869-09-12 / 37. szám
előző eszköznek mérsékelt alkalmazása iránt rendeletileg intézkedni. Meglehet, hogy a codif. bizottmánynak tudomása van, hogy a testi fenyiték mint fő,mellék vagy súlyosító büntetés az o. b. é. II. cz. 5. és 6. §-aiban foglalt eseteken kívül is alkalmaztatott a megyei törvényszékek és királyi táblák által. Nekem erről tudomásom nincsen, pedig bűnügyi jogszolgáltatásunkat 1861. év óta is folytonos figyelemmel kisérem. Tudtommal a botbüntetés törvényellenesen soha sem alkalmaztatott birói ítéletben, hanem igenis itélet hozatala nélkül, rendőri úton s mindenféle hivatalos hatalommali visszaélés eseteiben, melyekről sohasem szól irott ítélet, és felebbezés sem enyhítheti többé a kiállott fájdalmakat. Ha tehát az épen idézett o. b. é. §-ai a testületi biróságok által kellőleg megfigyeltettek, úgy kár a magyar törvénykezésre azon szégyen bélyeget ütni, mintha még most is a lólopás botozással büntettetnék. ” Én tehát csak azt szeretném kimondatni törvényileg,hogy „a testi fenyíték és bilincs alkalmazása itéletileg ezentúl még az 1840. évi 9. tcz. és más kisebb büntethető cselekvények eseteiben sem alkalmazható. Azt fogja valaki ellenvetni, hogy nem is az ítélethozásról van azon tételekben szó, mert különben nem lenne ott az 5. §., amely egyszersmind hatósági közegekről szól. Többször elolvastam ezen tételeket s mégsem tudtam azoknak más értelmet adni, mint hogy itt kizárólag fegyenczekről és ítéletekről van szó, s az 5-ikra senki másra, mint a bírákra és börtönkezelőkre alkalmazandó. Ilyen homályos fogalmazás mellett akkor tüntetjük fel törvénykezésünket, mintha a rendes bíróságok, tehát a megyei testületi törvényszékek és a királyi táblák alkalmazták volna az eltiltott büntetéseket, holott a törvényjavaslat nem a törvény mellőzéséért amúgy is könnyen felelőségre vonható bíróra, hanem inkább azon hatósági közegekre vonatkozik, melyek mint fentebb mondom e büntetést mindenkor ítélethozatala nélkül s hivatali hatalommal való visszaéléssel alkalmazták. Hiszem, hogy többen azt fogják gondolni, hogy én a bűntetteseket túlságos módon pártolom. Engedjék azonban ezt tagadnom, mert a gyakorlat a legjobb tanító. Én az ítélet súlyát tekintem a legsúlyosabbnak és ezt tapasztaltam mindég másoknál is. Majd húsz évi joggyakorlatom alatt tapasztaltam, hogy kevés elitéltre hatott a büntetés hossza vagy minősége annyira, mint az ítélet maga. Legtöbb közönyös volt a tartam és sulyosítás iránt, ha már bűnösnek és büntetendőnek kimondatott, s igy e tekintetben részletekben nem ereszkedem. Ellenben szintén tapasztalás folytán a testi fenyitéteket és bilincs alkalmazását, mint fegyelmi eszköznek eltörlését, nem pártolhatom. Konok, javíthatlan és ravasz fegyenczek különösen megrögzött (visszaeső) bűntettesek furfangossága és leleményessége, valamint gonoszsága ellen legjobb eszköz a testi fenyiték akkor, midőn különben mint ítéleti büntetést, nem alkalmaztatik s annak érzékenysége ellen az egyén el nem fásittatott. Egy 60—100 főből álló megrögzött gonosztevők állati csoportja ellenében a tettlegesség elkerülhetlen, s így a testi fenyítéket, mint fegyelmi eszközt, épen úgy kívánnám a miniszteri szabályozásnak fentartani, mint a bilincs alkalmazását, mert most, midőn már a királyi törvényszékek rendesebb és felelősebb létesítésének küszöbén állunk, a visszaélésektől kevesebbet lehetne tartani. A törvényjavaslat 4-ik §-ának lakonikus szavai ezek: „A vérdíj eltöröltetik." Ez ugyan „kurz und gut," de ha Werbőczy uram is sokféleképen magyarázta azon „dijat" (homagium), úgy nagyon szükséges volna, hogy a törvényjavaslat is megmagyarázná, hogy tulajdonképen mit akar eltöröltetni. Itt tehát csak gondolomra kell észrevételeimet megtenni, miután tudtommal szentesített törvény azon magyar szóval, „vérdíj" nincsen. Gondolom pedig, hogy a törvényjavaslat a vérdíjt ugyanazon értelemben veszi, melyben a gyakorlat szerint dr. Földi munkatársunk a „Jogt. Közi." f. évi 5-ik számában vette, nevezetesen a holtdij (homagium raortuum) értelmében vagyis azon összegül, melyet a biróságok gyilkosság és emberölés esetében a meghalt legközelebbi rokonának megítélni szoktak. Nem tudom azonban, váljon a homagium vivum, azaz: a fájdalomdíj is eltöröltetni szándékoltatott e? Mindkét esetben pedig önként azon kérdés merül fel, hogy miután törvényeink, a vérdíj eltörlése után a kártérítés iránt miféle intézkedést sem fognának tartalmazni, váljon a meggyilkolt árvái minden kártérítési joguktól megfosztatnak-e? Eddig gyakorlati szokás volt, hogy a bűntettes vagyona azonnal zár alá vétetett; de hogy jövőre mikép fog a kártérítési jog fentartásáról gondoskodva lenni, azt nem tudom megfejteni és úgy hiszem, hogy ez is a törvényjavaslat készítőinek feladatához tartozott volna. A tj. 8. és 9. §. a kisebb hatalmaskodás vagy erőszak és a becsületsértés eseteit a büntető eljárás útjára tereli s az elsőt vétségnek, az utóbbit kihágásnak kívánja tekintetni. A kisebb hatalmaskodás esetei közül megérdemlik ugyan némelyek, hogy bünfenyitőleg tárgyaltassanak, de nem mindannyi. Hogy azonban a becsületsértések is bünfenyitöleg tárgyaltassanak és fogsággal fenyitessenek, az iránt eltérhetnek a nézetek, de a „Jogt. Közi." eddigi álláspontjánál fogva, bizonyára örömmel üdvözli a törvényjavaslatnak ezen intézkedését, melynek már korábban hathatós szószólója volt . Ezzel bezárom észrevételeimet, kimutatván, hogy a törvényjavaslat tárgyai sokkal fontosabbak, semhogy mélyebb megfontolást, behatóbb tanulmányozást s több munkát ne igényelnének. KACZIÁNY NÁNDOR, pesti sajtóügyi vizsgáló bíró. Észrevételek „a büntető törvényre és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésről" szóló törvényjavaslat 8-ik §-ára. A kisebb hatalmaskodás vagy erőszak fogalmát törvényeink és commentáraink következőkép adják: „kisebb hatalmaskodás alatt értetik minden oly bántalom, mely habár igazság színe alatt, erőhatalommal vitetik végbe." — Ezen bántalmak Kelemen szerint lehetnek: a) személybeni, b) vagyonbani és c) jogokbani bántalmak. — A személybeni bántalmak jelenleg már vagy vétség vagy kihágás eseteit képezvén, büntetésöket a büntető törvények szabhatják ki; — a vagyonbeli bántalmak azonban történjék az akár ingóságok elvitele, akár a föld terményeinek vagy gyümölcseinek elvonása, akár magában a birtokbani háboritás által, ujabb időben csak visszahelyezési keresettel orvosoltatnak, — ez utóbbi több esetekben tulajdoni keresettel is, — így ezen bántalmak valamint a jogbani bántalmak is a visszahelyezési vagy tulajdoni kereset alapját képező esetek keretébe mentek át. Nézetem szerint a kisebb hatalmaskodás vagy erőszak esetei és a visszahelyezési keresetek alapját képező esetek közt csak azon különbség létez, hogy az előbbinél erőszak vagy tán nagyobb erőhatalom és ezzel elkövetett önhatalmaskodási tény forog fenn, míg az utóbbinál