Jogtudományi Közlöny, 1874
1874-12-03 / 49. szám
Kilenczedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: ÜLLŐI. UT 1-töl., II. em. KIADÓHIVATAL: EGYETEM-UTCZA 4-dik vám alatt. c^1^ 40. SZ. Budapest, 1874. decz. 2. I A NAGY-VÁRADI, KASSAI ÉS KOLOZSVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE. a kiadó hivatalhoz inlluendiók A kéziratok bermentve A SZERKESZTŐVTŐ. TARTALOM: A magyar büntetőtörvénykönyvi javaslatról. Körösi Sándor, jogtanár úrtól. — A női és özvegyi jogok a magyar törvények szerint. Kasenczky József, árvaügyi osztályfőnök úrtól. — A bizonyitási kötelezettség. Zlinszky Imre, kir. táblai pótbiró úrtól. — Jogirodalom. Dr. Bozóky Alajos, n.váradi jogtanár úrtól. — Törvénykezési szemle. Egy vitás kérdés. A korlátlan halasztás. Telekkönyvi jogeset. MELLÉKLET: A büntetőtörvény javaslata — Curiai határozatok. MAEGJELENIK MINDEN SZERDÁN. ELŐFIZETÉSI DU: félévre ... fiért negyedévre 3 . A MEtIBEMSELÉSEK A magyar büntetőtörvénykönyvi javaslatról. Az idő teljessége sok vajúdás után megszülte a magyar uj büntető törvényjavaslatot, melyet a szent atyák régóta vártak s melyről a próféták jövendőt mondottak. Elkészült a törvénykönyv, melynek jogszabályai hivatvák hazánkból jogállamot alkotni, s melynek, mint minden állam létfeltételének, mindjárt 1867-ben el kellett volna készülnie. Vájjon ez a negyedik magzat, melyet a magyar törvényhozás hivatva lesz adoptálni,szerecsésebb lesz-e elődeinél? Két előde, t. i. az 1790-iki, és az 1827-iki javaslatok halva születtek; harmadik előde, az 1843-iki, élve született, de azt az adoptálásra hivatott apák egyike megfojtotta. Vájjon ez a negyedik magzat, az adoptálásra hivatott apák, s a kereszteléshez meghivott bírálók kezéből életképesen kerülend-e ki? Várjon a születést üdvözlő „homániák" után nem fog-e hangzani a bírálók ezen irtóztató kiáltása: feszítsd! feszítsd fel a fára! Mind oly kérdések, melyekre a legközelebbi jövő megadandja a feleletet. Részemről azt hiszem, hogy ez a negyedik javaslat egy kis köldökmetszés, és keresztvizzeli mosogatás után életképes lesz, és feladatának meg fog felelni? Ámde, nehogy a tisztelt tudós férfiak neheztelését magamra vonjam, elhagyom e hangot, s a komoly tárgyhoz illőleg szólandók a czimzett javaslatról Már az 1874-ik évi szeptember 15-én megjelent „Ellenőrben" közlött czikkemben kijelentettem, hogy e büntető törvényjavaslat lehet egyben — másban hiányos — , minthogy nézetem szerint az is — de mindamellett alkalmas arra, hogy a szakértő közönség, és a törvényhozás bölcsessége által kijavítassék. Elmondottam, hogy a javaslat készítője felkereste az összes műveit világ törvénykönyveit, számba vette a tudomány vívmányait, habár sokszor a műveit világ törvénykönyveiből nem mindig a leghelyesebb intézkedéseket vette át, s a büntetőjogtudomány terén létező vitás álláspontok közül nem mindenütt a szabadelvű álláspontot foglalta el. Ezt most is állítom, s állításomat az illető helyeken megkísérlendem bebizonyítani. Ha azonban állításomat nem mindenütt támogathatnám külföldi tekintélyek műveiből vett idézetekkel, vagy egyáltalában nézeteim gyengéknek találtatnának, ugy az első miatt mentsen ki azon körülmény, hogy a javaslat megbírálására nekünk magyar jogászoknak nem adatott meg a szükséges idő, másodikra szolgáljon mentségemül ama régi példaszó: kiki olyan kalappal köszön, amilyen van. A tárgygyal ismerősök tudják, hogy a külföldön létrejött büntető törvénykönyvek javaslati minőségben évekig forogtak közkézen, és a szakférfiaknak elég idejük volt az alapos bírálat elkészítésére. Mi egyszeri átolvasás után vagyunk kénytelenek e kötelességet megtenni, mert már maholnap a törvényjavaslat tárgyalása megkezdetik az országgyűlés által kiküldött bizottság tanácskozásaiban, s észrevételeinket elő nem adhatjuk. Pedig azt hiszem, e javaslathoz nekünk, mint választópolgároknak, jogunk van szólni, hogy képviselőink ismerhessék nézeteinket, mint e szakkal foglalkozóknak még kötelességünk is. Ezek elmondása után a javaslat indokai sorrendet tartva szem előtt, következőkben adom elő nézeteimet. I. Az alapelvről. Az indokok 3-ik lapján bevezetésül kimondatott, hogy e legutóbbi javaslatunk készítésénél folytonos és különös gond forditatott az 1843-ik évi javaslatra, s nem foglaltatott abba egy tétel, mely ellenkeznék az 1843-iki javaslatnak megfelelő tételével, vagy megállapításával, hacsak az eltérés szükségessége gondos birálat, és egybe hasonlítás után kikerülhetlennek nem bizonyult ? E tételben foglalt állítás a javaslat szövegével ellentétben áll, mert úgy látszik, hogy attól a javaslat készítője gyakran eltérni volt kénytelen és pedig nem holmi csekélységekben, hanem a büntetőjog leglényegesebb alapelveiben, úgyhogy gondos egybehasonlítás után a két javaslatnak csak tárgya ugyanazonos, t. i. mindkettő a törvényszegések miképi megbüntetéséről rendelkezik, de hogyan, mily büntetéssel,és mily mérvben kérdéseire vonatkozólag gyakran a két javaslat egymással poláris ellentétben áll. Eltekintve azonban az elvi ellentéttől, az uj javaslat kül és belalak, nyelvezet, fogalom meghatározás,és ujabbi intézkedések tekintetében az 18-13-ik évi javaslatunk felett fölényben van. A javaslat, miint az indokokban olvashatjuk az 1840. 5. 1. czikkben foglalt alapelvet, az igazság és hasznosság egyesített elméletét, fogadta el. Nézetem szerint a büntetés jogalapját megállapítani nem a tételes törvényhozás feladata, sőt ezt tenni képtelen is, mivel eddig még a tudomány sem állapította meg. Igaz, hogy azon idő óta, miótl a franczia törvényhozás az ember jogairól 1793-ik évi június 8- a törvényt hozott, s kimondotta, hogy: „ a loin «e doit décerner que des peines strictement, et évidemment nécessaires; les peines doivent être proportionnées au délit, et utireu la société," majd minden tételes törvénykönyv készítő előtt valamelylyik büntetjogi elmélet lebegett, s azt akarta megvalósítani. Így a francia Code-pé mi Pentham hasznossági elvét vette alapelvül. Az ostrák 1893-iki