Jogtudományi Közlöny, 1987
1987. szeptember / 9. szám
490 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY bán semmilyen védelmet nem adunk a magzatnak. Az elméleti probléma megoldása kétféle lehet: vagy elismerjük, hogy a magzatelhajtás során nem védjük a magzat életét (véleményem szerint ez a rossz megoldás), vagy a legális igénybevétel körét szűkítve egyúttal az eljárás során tényleges érdekképviseletet adunk a magzatnak. Az abortusz szabályozásának hazai alakulása Az 1878. évi Btk. 285—286. § szigorú büntetéssel fenyegette a magzatelhajtást. Mégis az 1920—30-as években a jelentősen csökkenő születési arányszámból arra lehetett következtetni, hogy nagyon magas a tiltott művi vetélések száma. Nyilvántartás hiányában ezt nem lehetett megállapítani, ugyanis sem a vetéléseket, sem a terhességeket nem kellett bejelenteni. Ez időben a világ számos országában erőteljesen felléptek az abortuszok ellen, s így tettek a magyar orvosok is. A Szegedi Orvosi Kamara például 1938-as ülésén határozatott fogadott el, melyben javasolják új szülészeti törvény megalkotását, a vetélésekre s a terhességekre a bejelentési kötelezettség előírását. Megállapították, hogy az esetleges büntetőeljárás csak ritkán hoz eredményt, idézték Roosevelt elnök híressé vált mondatát: „Az a nép, melynek fiai a munkát, aszszonyai a terhességet nem kívánják, pusztulásra van ítélve." A helyzet azonban nem változott; a magánorvosok és bábák tovább végezték a tiltott abortuszokat, veszélyeztetve a nők egészségét, s a népesség szaporodását. Ezen a helyzeten kívánt változtatni a 1004/1953. Mt. határozat az anya- és gyermekvédelem fejlesztéséről. A VI. fejezet a Küzdelem a magzatelhajtás ellen címet viseli s megállapítja, hogy a gyakori magzatelhajtás „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre". Ennek nyomán keletkezett a 8100—1/1953. EüM. utasítás a terhességek kötelező bejelentéséről, majd a 8100—2/1953. EüM. utasítás a méhűri beavatkozások s a vetélések bejelentéséről, nyilvántartásáról. Mindkét jogszabály szigorú következmények terhe mellett számolta fel az addigi „dzsungel" állapotokat, s lényegében elérte, hogy a művi vetélések végrehajtása csak gyógyintézetben vált lehetségessé. Ezt követte a sok vitát kiváltó 8100—9/1953. EüM. utasítás a terhesség megszakítása tárgyában. A jogszabály az abortuszt általában csak egészségügyi indikációval tette lehetségessé; a betegségek felsorolását a jogszabály II. melléklete tartalmazta 16 csoportban, széles skálával. Lehetséges volt egészségügyi indikáció nélkül is a terhesség megszakítása a nő életkorára s rendkívüli méltánylást igénylő személyi vagy családi körülményeire tekintettel. Erre alapozva feltehetőleg nagyon kevés engedélyt adtak, s jellemző volt a korszakra az illegális abortuszok szigorú büntetése is. Több és jogos kritika érte az 1953-as szabályozást szociális szempontból; a nők, családok mai szemmel alacsony életszínvonalát tovább rontotta a nem kívánt gyermek, jelentősen megnőtt az állami gondozottak száma, ami feltétlen káros következmény volt. Mégis az a tény, hogy népességünk az 1980-as évekig szaporodott, az 1953-as szabályozásnak köszönhető, az utóbb bevezetett gyermekgondozási segély mellett. 1953—56 között valóságos népességrobbanás történt, s az 1970-es évek kedvező népesedési statisztikáit is minden valószínűség szerint az alapozta meg, hogy ekkor került szülőképes korba ez a népes női korosztály. Lényegi változást hozott a terhességmegszakítás gyakorlatában az 1047/1956. Mt. határozat, majd az ennek alapján kiadott 2/1956. (VI. 24.) EüM. rendelet. A jogszabályok továbbra is fenntartják a terhességmegszakítás engedélyhez kötését, s kötelező gyógyintézeti végrehajtását. Alkalmazásra egészségügyi okból, illetve családi és személyi körülményekre tekintettel kerülhet az abortusz. Döntő változás viszont az a lehetőség, hogy ha a nő felvilágosítás ellenére is kéri terhessége megszakítását a kérelem elbírálására jogosult bizottságtól, az engedélyt meg kell adni. Ez a jogszabály tette lehetővé a fogamzásgátló szereknek alacsony áron való forgalomba hozatalát. A szabályozás szinte az egész világon egyedülálló volt, mivel a nő részére korlátlan rendelkezési jogot biztosított magzata felett. A jogszabály létrejöttét valószínűleg szociális okok indokolták, amellett, hogy léte valószínűleg köszönhető az 1953-as szabályozás rendkívüli szigorára való visszahatásként. Mégis létrejöttétől sok támadás érte a szabályokat, mivel az abortuszok száma ugrásszerűen emelkedett, s az 1970-es évek elejére elérte az évi kettőszázezret. Ezért született meg az 1040/1973. Mt. határozat, s ennek nyomán a 4/1973. (X. 1.) EüM. rendelet, mely megszüntetve az anya kizárólagos rendelkezését a magzat sorsa felett, az abortuszt ún. medico-szociális indokkal engedélyezte. (Ezt a rendszert már sok ország alkalmazza, az egészségügyi szociális indokok száma azonban széles skálán mozog a világban.) Az Mt. határozat bevezetőjében kimondja, el kell érni, hogy a nem kívánt terhességet megelőzzék, ne pedig megszakítsák. Erre tekintettel taxatíve felsorolja azt az okot, melynek fennállása esetén a terhesség megszakításához az engedélyt meg kell adni. A jogi szabályozás némi szigorodásáramellette a fogamzásgátlás más módjainak rohamos elterjedésével) a 80-as évekre a terhességmegszakítások száma kb. évi 80 ezerre csökkent. A magzat „jogviszonyai" a polgári jogban A magzat a polgári jog szempontjából fogamzása pillanatától létezik. Ettől az időtől kezdve az anya—apa—magzat alapjaiban hármas jogviszony rendszerében pontosan meghatározható vagyoni jogviszonyoknak feltételes jogosultja. Ha elfogadjuk, hogy ez a hármas polgári jogviszonyrendszer létezik, akkor a polgári jogviszonyok alapvető jellemzője, a mellérendeltség is kell, hogy érvényesüljön. Ez az adott helyzetben azt jelenti, hogy a három fél közül egyik sem tehetne a másik két fél érdekeivel, jogaival gyökeresen ellenkező jogcselekményt, különösen nem úgy, hogy ezáltal maga polgári jogi, vagyoni előnyhöz jut. Márpedig az abortusznak szinte kizárólagos anyai joggá emelésével ez történik; az anya a magzat sorsa feletti rendelkezésével kiemelkedik e hármas jogviszonyból, magatartása alapvetően meghatározza a másik két „fél" helyzetét. Milyen polgári jogosultságok potencionális címzettje lehet a magzat? 1. Feltételesen jogképes (Ptk. 9. §). Törvényben meghatározott vagyoni jogokat a magzat már fogam- 1987. szeptember hó