Jövő, 1921. június (1. évfolyam, 83-108. szám)
1921-06-25 / 104. szám
f. év Bécs, 1921 ]mm 25. szombat 104. szám (fegféfenik naponta, hu fő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, VW Rechte Wienzeile 79 Telefon 30-57 Távirati cím: 1 5vC, Wien v4 Egyes szára ára: Ausztriában............................5 korona Csehszlovákiában .........................120 UK Jugoszláviában ...........1 dinár Romániában............................7 lel Osztrák postatskkék számi 149.678 Csehszlovák pestszikszítű számi 59.644 Jugoszláv pistatakaráki számi 40.106 Unetorurgi folyószámlái Deutsche Bank, Berits Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schaiek H. hirdető Irodája (Wien, I., Wollzelle 11. , Telefon 809, 5271) vesz föl a A hamis szerenád. (s.) Eddig Hegedűs Lóránt, a pénzügyi Beethoven, volt a magyar kormány zeneszerzője, Bánffy Miklós, úgyis mint Kisbán Miklós, inkább novellákat irt és színdarabokat. Most azonban Bánffy Miklós is zeneszerzésre adta bús fejét. Kiderül, hogy ő irta azt a szerenádot, amellyel a magyar kormány a Nemzetek Szövetségétől Magyarország bebocsátatását kéri. A szerenád jeligéje az lehetne: „szép is vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit hamis vagyok.“ Ha ennek a szerenádnak méltatásába belemegyünk, illő óvatosságra figyelmeztetjük magunkat, mert azt a célt, hogy Magyarországot a Nemzetek Szövetségébe fölvegyék, természetesen mi is óhajtjuk s a szerenád hamisságainak túlságosan zord kimutatásával az óhajtott célt kockáztatni semmiesetre sem kívánjuk. Éppen azért halkabbra hangoljuk kifogásainkat s a tisztelt olvasónak annyiból is, ha egyszerűen csak a fejünket csóváljuk. Pedig egyik-másik tételnél ordítani szeretnénk, mint aki ilyen kaliberű Hárvádákra nincsen berendezkedve s a hazugság bunkóját nagyon is hevesen érzi tarkóján. De nem fogunk ordítani, csak diszkréten csóválni fogjuk a fejünket, amit külföldön arra is magyarázhatnak, hogy elandalgunk a szerenád szépségein, ellenben ahol magyarok olvasnak, tudni fogják, hogy elhal bennünk a vér a a hazugság vakmerőségének ilyen tombolásától, így tessék tehát az itt következő kritikai strófákat olvasni. Hát először is. Azt mondja Bánffy fölvételi kérelme, hogy „Magyarország alkotmánya eleget tesz a fölvételhez megkívánt föltételeknek : az országnak állandó kormánya van, világosan megállapított határokkal rendelkezik és a szabadság, igazság és jog alapján nyugvó alkotmánya a legrégibb európai alkotmányok egyike“. Ez a szerenád első strófája s itt méltóztassék tudomásul venni, hogy csóváljuk a fejünket, ami kifelé azt jelenti, hogy el vagyunk ragadtatva, ellenbenbefelé néhány fényjelzéssel megértetjük véleményünket. Az országnak „áldandó“ kormánya van: önök tudják, a hogy ez a csoda hogyan következett be. Magyarország „világosan megállapított határokkal rendelkezik“: önök Ráeszmélnek, hogy ez a melódia a „nem bem, soha“ népies magyar motívumon épült föl. Magyarország alkotmánya a „szabadság, igazság és jog alapján épült föl“ : önök emlékeznek Zalaegerszegre, a Somogyi—Bacsó-balladára és Tomicsányi sajtóreformjára. Mindezekből önök jól értik, hogy miért csóváljuk fejünket si nem kell a dologról tovább beszélnünk. Másodszor. A szerenád következőStrófája ezt mondja: „Magyarországnemzetgyűlését általános választói jog alapján választja, amely így a nép akaratából ered és a nemzet összes nemeit képviseli.“ Ha ennél a strófánál hangosankacagunk, a külföld bizonyára nem értheti másra, csak arra, hogy ez egy tréfás, mulatságos melódia s mi úgy kacagunk, hogy szinte a könnyeink csurognak bele. És úgy jó, hogy a külföld így értse kacagásunkat. De ahol magyarok hallják hangos kacagásunkat, ott meg fogják érteni, hogy az általános választói jog alapján is lehet úgy választani, hogy a független polgárság és a munkásság bele se menjen a választási kockázatba és emlékezni fognak rá, hogy a választások milyen atmoszférában zajlottak le. Hiszen éppen ezt a szakadékot kell áthidalnia annak a finom instrumentációnak, amely disztingvál a „nép“ akaratából lett és a „nemzet“ összes elemeit képviselő nemzetgyűlés között. A „nemzetiből bizonyos elemeket kiszorítottak, hogy ami aztán bekerült a nemzetgyűlésbe, arról azt lehessen mondani, hogy a nemzet összes elemeit jelenti. Hiszen ezért kacagunk, de Svájcban megteszik majd nekünk azt a szűvízsséget, hogy kacagásunkat a legjobbra magyarázzák. Hahaha — ez svájci nyelven azt fogja jelenteni, hogy el vagyunk ragadtatva a második strófától is. Harmadszor. A szerem befejező strófája azt a témát variálja, hogy Magyarország békés szándékai őszinték és az ország teljes mértékben eleget kíván tenni nemzetközi kötelezettségeinek. Ennél a befejező melódiánál fokozottabb óvatosságra int bennünket a felelősség tudata és magyar lelkiismeretünk. Tehát nem csóváljuk a fejünket és nem is kacagunk. Csakzon az oktalan és fölösleges buzgóságon csodálkozunk, amellyel Magyarország körül a szomszédos államok egy vasgyűrű erejéig fogóztak össze. Miért? Mikor a fölvételi beadvány egy fölsőbb fórum előtt is megismétli, hogy a trianoni szerződésben lefektetett nemzetközi kötelezettségeknek teljes mértékben eleget akar tenni s szándékai őszintén békések. Ha Gratz mond ilyet, vagy Teleki, vagy Bethlen , még szabad volna talán kételkedni. De most a kormány az ország nevében beszél és a Nemzetek Szövetsége előtt áll. Most el kellene hinni, amit mond. Mi itthinni akarunk s azt kívánjuk, hogy Bánffy szerenádjának európai sikere nagyobb legyen, mint Hegedűs szimfóniáinak ... Kicserélik a politikai foglyokat az oroszországi hadifoglyokkal. A Bethlen.kor’másik elfogadja az orosz föltételeket. — „Melyik a nagyobb veszedelem , ha a hadifoglyok elpusztulnak vagy ha a politikai foglyokat szélnek eresztik ?“ n történt a nemzetgyűlés zárt ülásán ? — A JövG budapesti munkatársától. — Budapest, Junius 24. A nemzetgyűlés szerdai ülésén, mint ismeretes, Huszár Károly a hadifoglyok ügyében interpellált. Bethlen István gróf miniszterelnök zárt ülést kért és a nyilvánosság kizárásával azonnal válaszolt. — A sok megpróbáltatás után — mondotta —, amelyeken az ország népe már keresztülment, nem tudom, elbirná-e azokat a borzalmas híreket, amelyek hadifoglyainkról Oroszországból érkeznek. És ha elbirná is ezeket, mégis jobbnak látszik, hogy zárt ülésen számoljak be mondanivalómról, mert félő, hogy megbúvó ellenségeink új tőkét kovácsolnak ezekből a borzalmakból, amellyel ellenünk irányuló propagandájukat erősíthetik. — Az oroszországi rémuralom ugyanis náluk rekedt hadifoglyainkat túszoknak tekinti — cserébe a népbiztosokért, az elítélt internált politikai foglyokért — és mint túszokkal a legembertelenebbül bánnak velük. Sokan e bánásmód következtében elpusztultak, sokat ki is végeztek közülük. Ekkor a revali tanácskozáson fölajánlották, hogy hadifoglyainkat 400 megnevezett politikai fogoly szabadonbocsátása ellenében visszaengedik Magyarországra. Ezt a 400 nevet tartalmazó listát Jungerth Mihály osztálytanácsos adta át a kormánynak és mi a reánk háruló felelősség kényszerítő súlya alatt megbíztuk őt, hogy a tárgyalást ezen az alapon is folytassa, más szóval az oroszok föltételeit teljesítse. Jól tudtuk ugyan, hogy e föltétel teljesítésével megcsúfoljuk az igazságszolgáltatást, de hadifoglyaink elpusztulásáért a felelősséget nem vállalhatjuk. Kényszerhelyzetünkben minden föltételt el kellett fogadnunk és csak a parlamentáris elvnek kívánok eleget tenni, amikor e tárgyalásokról és hadifoglyaink visszatérésének lehetőségéről — némi sovány megnyugtatásul — a nemzetgyűlésnek beszámolok. Zárt ülés után Bethlen miniszterelnök rövidesen befejezte szavait, Huszár Károly pedig a folyosón festette át feketébbre a miniszterelnöki beszámolót. — Bethlen — mondotta Huszár — nem mert mindent elmondani. Hadifoglyaink ügye még ennél is roszszabbul áll. Mert, amikor Jungerth az oroszoknak bejelentette, hogy készek vagyunk honfitársaink szabadonbocsátása ellenében a listába foglalt 400 politikai foglyot szélnek ereszteni, az oroszok újabb követelésekkel álltak elő, a 400 fogoly szélnek eresztésével már nem elégednek meg. — Nincs mást mit tenni — szólt itt közbe Sándor Pál — bocsássunk szabadon mindet politikai és internált foglyot. Ezeknek fogvatartásáért csakugyan nem fizethetünk ezer meg ezer magyar hadifogoly életével... Huszár Károly kissé megbotránkozott ezen az egyenes beszéden, majd halkan hozzátette: — Lehet, hogy ezen az állásponton van Bethlen miniszterelnök is ... — Csak az a kérdés — vetette közbe egy kereszténypárti képviselő —, melyik nagyobb veszedelem, ha hadifoglyaink elpusztulnak, vagy ha kommunistáinkat szélnek eresztjük?... Két gyülekezet. Bécs, június 24. Az emberiség jövendő sorsára sok tekintetben egyformán kiható jelentősége van annak a két összejövetelnek, amelyről egyazon órában olvasunk hírfoszlányokat. Az egyik összejövetel a brit birodalmi konferencia, a másik a moszkvai bolsevik internacionálé harmadik kongresszusa. Hogy a brit birodalmi konferencián nagy dolgokról esik szó, abban bizonyosak lehetünk, noha a legfontosabb kérdéseket úgy intézik el, hogy elhatározásaikat vagy terveiket nem kötik az orrunkra, nekünk szegény halandóknak. Lord Curzon külügyminiszter csak „bizalmas“ keretben ad fölvilágosítást azokról az ügyekről, amelyek pedig éppen mmrt a" nagy angol világbirodalomH Krifesgondolatai és szándékai, méltán nevezhetők az egész emberiség ügyének. Sejtéseinknek ugyan elegendő tápot adnak azok a hírek is, amelyeket egyegy szorgos hírforrás föl tud kapni, elég az is, ha annyit tudunk, hogy napirenden az angol-japán és az angolamerikai viszony sorskérdése, a fegyverkezés „megszüntetésének“ ügye van, nem is szólva Ázsiáról és azokról a rengeteg érdekeltségekről, amelyek mint Anglia érdekeltségei, ma a világ minden tájékába még egyébként is kapcsolódnak. Arról se beszéljünk, hogy Lloyd George még ma is szükségesnek tartja, hogy az angol birodalom „biztosságáról“ beszéljen. De érezni, azt szabad. Ez az érzésünk pedig azonos Bernhard Shaw-nak azzal a szorongó érzésével, amely az emberiség e gunyoros szavú, de nagyszivű prófétájának szavaiból kitör, amikor „megmagyarázza“ Lloyd George-nak, hogy az egyik hatalom „biztosságáról“ beszélni annyi, mint azt kívánni, hogy ez a hatalom valamennyi többi hatalmat elpusztítson és hogy végül ugyanennek a hatalomnak egy polgára kiirtsa a többieket mind s azután egymaga őrizze „a biztosságot“ Shaw szerint „a brit biztosság“ egyelőre két háborút jelent a legközelebbi húsz éven belül. Sejtéseink számára, miután a világimperializmus fekete levét egyszer már megittuk, ez éppen elég! Sőt, még sok is, ha halljuk, hogy vészes visszhangként micsoda zaj üti meg ismét a fülünket abból a másik gyülekezetből, Moszkva felől. Amit ott tartogatnak a számunkra, azt még csak a diplomata köntörfalazás cukorpirulájába se takarják. Ott egyszerűen puskatussal mennek neki dobhártyánknak és kibökik, hogy a „új offenzivára“ kell készülni és hogy az elkövetkezendő új harc „nagyon véres lesz“, hogy a legközelebbi világforradalomban már az asszonyok sem lesznek irgalmas ápolónők, hanem ott fognak harcolni a férfiakkal az első sorokban. És valószínű, hogy ebben a gyülekezetben sem akad majd ember, aki megszólaltatná az emberiség szívét és odakiáltaná, hogy ebből a jóból egyelőre éppen elég volt! Pedig bizonyos, hogy a mindenfajta offenzívákba, „le-“ és fölfegyverkezésekbe belefáradt emberiség ezt a szót," ezt a ma valóban megváltó szót várni kellene ezen a két gyülekezeten kívül, sürgősen egy harmadik, egy olyan."