A Jövő Mérnöke, 1971 (18. évfolyam, 1-39. szám)
1971-01-09 / 1. szám
Dr. Gábor László profes Szor, az építészmérnöki kar dékánja, az épületszerkezetek tanszékének vezetője, 60 éves, s születésnapja alkalmából a kormány a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Két rövid tény. Az elsőt egy kis meghökkenéssel veszi tudomásul az ember, talán azért, mert aki ismeri a professzort, hallotta, látta előadásain, a tanszéken, tanácskozásokon, különböző egyesületekben, civilben és „hivatalosan” — egy szellemileg, fizikailag fiatal, mozgékony embert látott és hallott, akinek közéleti tevékenységére, szakmai tudására, derűs iróniájára mindig érdemes odafigyelni. Kinek, s miért jutott volna eszébe odafigyelni a múló időre?! S most itt van ez a 60-as szám, amely ugyan igazán nem számít valami soknak, de még így is túl vaskosnak, zömöknek, mit kerteljek, öregesnek tűnik, egész egyszerűen nem illik a professzorhoz. Legszívesebben azt mondanám, olyan ez a hatvanas életkor, mint egy elméretezett, rosszul szabott zakó, ne hordja, professzor úr! A másik tényt ellenben természetes, igaz, őszinte örömmel vesszük tudomásul. Az arany fokozat több évtizednyi, termékeny, kiemelkedő munkásság elismerése, az Állami díj, Ybl-díj, Magyar Munka Érdemrend, Kiváló munkáért jelvény, a Felsőoktatás kiváló dolgozója kitüntetés után. Húsz perc áll rendelkezésemre ahhoz a beszélgetéshez, amelyre több óra sem bizonyulna elegendőnek. Gábor professzor programját is, mint mostanában mindenkiét az egyetemen — a vizsgaidőszak hajrája, viharos tempója szabja meg. Délig vizsgáztatott, aztán ebédelt, délután kettőre az Építőművészek Szövetségében van dolga.S ha holnap jönnék? Ugyanez. Legfeljebb a délutáni program más. S holnapután? Vagy még később? Miért lenne több a szabad idő? Dékán, tanszékvezető, az Akadémia Építéstudományi Bizottságának alelnöke, Épületek és Épületszerkezetek Szakbizottságának elnöke, az Építésügyi Minisztérium Építőipari Műszaki Fejlesztési Tanácsának tagja, több kiadvány szerkesztő bizottságának elnöke, illetve tagja, kár is vesződni a hivatalok, munkakörök felsorolásával...) Rosszkor jöttem tehát, mondom, tétovázva, mire odacsíp a válasz, hogy mindig rosszkor, s ebből azonnal tudom, hogy nyugodtan le lehet ülni. Hány évről is szeretnék én itt legalább töredékeket kicsalogatni, legalább néhány jellemző részletet bemutatni a profeszor életéből, munkásságából?! Az igyekezet bizony elég reménytelen.Lassan negyven éve „van a szakmában”, s 1949 óta oktat, irányít, végez tudományos munkát a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1932 a diplomázás esztendeje. A diákévek szépségéről nem esik szó, mert ilyen nem volt. 29-es gazdasági válság. Sok éhezés, sok nyomorúság, amiből az egyetemi polgár sem maradt ki. A tanulás mellett állás, havi 80 pengőért, a lakbér 100 pengő. Mínusz húsz pengőből ki tud megélni? Aztán vége az egyetemnek, kezdődik a munka, amelynek küzdelmeihez képest végül is csaknem szépnek, s könnyűnek tűntek a diákévek. — De azért minden nehézség ellenére állíthatom —, mondja Gábor professzor —, hogy életem 1932. és 1944. közötti időszaka igen érdekes és változatos volt, akkor alapoztam meg a szakmai tudást. Minden egyes munkáért, megbízásért verekedni kellett. Létkérdés volt, hogy az ember mennyire önálló, megbízható, pontos, mindig jót és még jobbat kellett produkálni, aki csak egyszer is kihagyott valamit, az egyhamar nem kapott újabb munkát. A küzdelem, a bizonytalanság legalább úgy inspirálta, hajtotta akkoriban a fiatal mérnököket, mint a szakma iránti lelkes szeretet. Mérnök sok volt, megbízás kevés, hiszen tervezőiroda sem volt sok. Ami volt, az sem dolgozott nagy stábbal, négy-öt mérnök, gépírókisasszony, s kész. Az országban folyó építkezések mennyisége is nevetségesen kevés volt, különösen ha a mostanival vetjük össze. 1940-es esztendők. Letartóztatás, fogság. 1944-ben megszökött, s átvergődött a szovjet csapatokhoz. Debrecenből azzal a vonattal érkezett, amely az új magyar kormányt hozta Pestre. Ez a vonat szinte szimbóluma volt az új életnek, az újrakezdésnek, a „helykeresés” és munkálkodás lázas ütemének. 1948-ig tervező építészként dolgozott, részben önállóan, részben állásban, az államosítások után vállalatvezető lett, majd a közéleti pályán mozgott. Volt vezérigazgató az Állami Építőipari Vállalatnál, dolgozott az Építésügyi Minisztériumban, ahol két főosztályt is vezetett. 1949 őszén került a Műegyetemre, innen indul oktatói és tudományos pályafutása.* — Elsősorban tervező építésznek tartom és vallom magam. Ma is szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amikor önálló, alkotó munkát végezhettem, mint például a nyergesújfalui műréstgyár, a mátyásföldi karosszériagyár, a mai IKARUSZ „őse”, és még jó néhány szép és jó feladat... Bizonyos nosztalgia van bennem, nem tagadom. Az ember millió dologban aprózza el magát, s most nem az oktatásról beszélek, a heti négy előadásomról, a tanszék vezetésével kapcsolatos tennivalókról, ezek elsőrangú fontosságúak, hanem egy sereg kisebb-nagyobb feladatról, amit el kell végezni, holott elvégzésükhöz nem kellene okvetlenül dékán, tanszékvezető. Ügyintézések, adminisztrálások halmazában élünk, s az az érzésem, hogy olykor túlságosan is sokat tanácskozunk, sokat beszélünk. Cselekvő, alkotó munkára van szükség. Az építészképzés rengeteg tennivalót kínál, korántsem vagyunk a tökéletesség fokán, ami szép és nagyszerű az építészetben, hogy ugyanis művészet, de legalábbis elválaszthatatlan rokona a művészetnek — az számtalan problémát is okoz, s az ilyen „elméleti” jellegű problémák mellett ott van a még ma is meglehetősen nagy helyhiány. — Professzor urat — bizonyára tudja és érzi — szeretik, tisztelik hallgatói, s professzor úr is szereti őket. Miért, és mit szeret bennük? — Azt, hogy sok köztük a tehetséges, az igazán építésznek való. Az viszont kevésbé tetszik, hogy általában hiányzik belőlük az a heves, lázas lelkesedés, amit érezniük kellene a szakma iránt. Pontosan tudom, hogy ennek az oka nemcsak bennük van. Egyrészt a biztonság, az állások közötti bőséges válogatás lehetősége — ami persze nagyszerű dolog —■, nem éppen hajtóerő. Nincs verekedés, kényelem van. Másrészt — ami már igen sajnálatos tény — hoszszú idő óta nincs meg hazánkbart az építészetnek, az építésznek az a rangja, megbecsülése, ami kijárna. Ez amolyan magyar specialitás. Az „alárendeltség” érzése nemcsak azokra hat rosszul, akik már dolgoznak, produkálnak a szakmában, hanem a hallgatókra, a kifelé készülő ifjúságra is. Talán ha sikerül ezen az áldatlan állapoton változtatni (s ezen már igen sokan fáradoznak) , nagyobb lesz az izgalom, a lelkesedés, a mindig többre, jobbra vágyás. A kapásból felsorolt társadalmipolitikai okok persze nem mentik teljes egészében a hallgatókat. A szakmával szemben nem szabad közömbösnek, szellemileg kényelmesnek lenni. Különösen annak nem, akinek tehetsége van. B. T. A pártbizottság nagymarosi tanfolyama Egyetemünk pártbizottsága az idén is megrendezi az alapszervezetek aktívái részére a háromnapos nagymarosi tanfolyamot, így egymást követő turnusokban a közlekedési, a villamos, a vegyész, a gépész, az építész, az építőmérnöki és a gazdasági alapszervezet aktívái vesznek részt ezen a fontos és gazdag programú tanfolyamon január 4-e és február 3-a között. Ezeken a tanfolyamokon módja nyílik pártszervezeteink aktíváinak, számszerűit több száz párttagnak, hogy megismerkedjenek az egyetemi pártmunka főbb tartalmi kérdéseivel, módszereivel, stílusával, a pártszervezetek hatáskörével és annak gyakorlásával, valamint az egyetempolitikai munka súlypontjával, az egyetemfejlesztési koncepció kialakításának feladataival és ennek kari vonatkozásaival. Ennek megfelelően a résztvevők három napon át változó tematikájú anyaggal foglalkoznak, amelyek a X. kongresszus határozataira épülve foglalkoznak ezekkel az igen lényeges kérdésekkel. A kérdésekhez a pártbizottság részletes írásos anyagot adott ki a résztvevők számára. A tanfolyam munkájára későbbi számunkban vissza fogunk térni. Német miniszterhelyettes Egyetemünkön előadást tartott Günther Bernhardt elvtárs, az NDK felsőoktatási miniszterhelyettese. A pártbizottság tanácstermében megtartott előadás nagy érdeklődést váltott ki. (Fotó: Ladányi Gyuláné) Rektori dicséret A MAFC férfi kosárlabda csapata megnyerte az 1970. év Nemzeti Bajnokságot. Ebből az alkalomból egyetemünk rektora, dr. Perényi Imre, az alábbi levelet küldte a MAFC kosárlabda szakosztályának tanárelnökéhez. „Dr. Kerkapoly Endre tanszékvezető egyetemi docens, MAFC kosárlabda szakosztályának tanárelnöke, Vasútépítő tanszék. Örömmel értesültem arról, hogy a Műegyetemi Atlétikai Football Club férfi kosárlabda csapata a Magyar Népköztársasági Kupa megnyerése után az 1970. évi Nemzeti Bajnokságot is megnyerte. Egyetemünk csapatának e régen várt kettős sikere hősizú évek tervszerű munkájának eredménye, a tanulás és sportmunka tervszerű összeegyeztetésének jó példáját igazolja Megelégedéssel állapíthatom meg, hogy a csapat tagjai ezt szép eredményt egyetemi tanulmányaik, illetve mérnöki tevékenységük kifogástalan elvégzése mellett érték el. A bajnokság megnyerése a MAFC és a Budapesti Műszaki Egyetem hazai és nemzetközi hírnevét egyaránt öregbítette. A bajnokcsapat minden tagjának, s a sikerekben része szakosztályvezetőségnek tanulmányi és sprtsikerekben gazdag boldog új évet kívánok. Dr. Perényi Imre rektor 1989 Bukaresti delegáció is BME-re Az elmúlt év decemberében a Budapesti PB meghívására román pártküldöttség tagjai érkeztek fővárosunkba. A küldöttség tagjai Virgil Cazacu elvtárs, a Bukaresti PB titkára vezetésével ellátogattak a BME-re is. A kölcsönös üdvözlés és bemutatkozás után dr. Perényi Imre elvtárs, egyetemünk rektora beszélt az egyetem múltjáról, az itt folyó munkáról, kiemelve, hogy a mérnökképzésben nem a mennyiséget, hanem a minőséget tartjuk fontosnak. Az oktató- és a nevelőmunka mellett nagy szerepe van a kutatásnak. Ennek színvonalát jelentősen növeli a tudományos fokozattal rendelkező oktatók tevékenysége. A gazdasági életünk követelményeihez való rugalmas alkalmazkodás változásokat hozott az egyetem életében. Az új gazdasági mechanizmus jótékony hatása érezhető volt az ipari megbízások számának növekedésénél, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudomány és az ipar olyan mértékben használja ki az egyetem kapacitását, mint amenynyire lehetne.(1) Változást jelentett az ország főiskolai hálózatának átszervezése alkalmával a hetedik karként egyetemünkhöz csatolt bajai vízgazdálkodási főiskola, és a vegyészkaron folyó kísérleti kétfokozatú mérnökképzés. Az Elnöki Tanács és a kormány határozata alapján egyetemünkön megvalósult az osztott vezetés, amely azt jelenti, hogy a kérdések egy része az egyetemi tanács elé kerül kollektív döntésre, más része pedig a rektor egyszemélyi vesztése alá tartozik. Az egyetemi tanácsban most már nemcsak az egyetem profeszszorai vesznek részt, hanem az oktatók, dolgozók, hallgatók képviselői is. Prt ,f. ..engressiumanak, a tudománypolitikai irányelveknek a hatása az egyetemen is érvényesül, a különböző célkitűzések felülvizsgálatában, és érezhető lesz a minisztériumi igényeket figyelembe vevő új tanrendekben. Az egyetem életének, munkájának átfogó ismertetése után Thernesz Vilmos elvtárs, egyetemünk pártbizottságának titkára a pártszervezet ifjúságpolitikai tevékenységéről beszélt. Ez a tevékenység az egyetem oktató-nevelő munkája, a KISZ-szervezet és a párt által közvetlenül — a párttag hallgatók révén — realizálódik. Az egyetem marxista-leninista szellemű oktatómunkáját közvetve segítik az oktatók számára szervezett programok. Az előadások választ adnak a kifejezetten műszaki embereket érdeklő kérdésekre. Ezeknek a speciális tematikájú foglalkozásoknak a látogatottsága növekszik, s ez kívánatos is, hiszen a szaktárgyak ,marxista—leninista szemléletű oktatása alapvető. Megfelelően látja el a KISZ is kettős — politikai és érdekvédelmi — feladatát. A direkt politikai munkába tartozó tudományos diákkörök aktivitása közül a marxistáé a legnagyobb. További fontos direkt tevékenység a minden szinten folyó vezetőképzés. Nagy szerepük van a politikai munkában az alapszervi vitaköröknek és politikai fórumoknak. A pártszervezet közvetlen tevékenységének fokozódását mutatja, hogy a hallgatói pártépítés az utóbbi években állandóan erősödött — most 152 hallgató párttag — ennek egyik oka a kiválasztottakkal való egyéni foglalkozás. Ez azért is lehetséges, mert a tagfelvételi korhatár csökkentése fokozott felelősséget kíván. Az egyetemen folyó ifjúságpolitikai munka ismertetését beszélgetés követte. A vendégek főként az ipari megbízások és az üzemi gyakorlatok, valamint a politikai fórumok szervezése iránt érdeklődtek. Látogatásuk — a BME-et ábrázoló emlékplakett átvétele után — az egyetem területén tett sétával, a központi könyvtár és az atomreaktor megtekintésével zárult. T. K. J. A román pártküldöttség. Jobbról a második Virgil Cazacu elvtárs. A román—magyar barátságra! (Ladányi Gyuláné felvétele)