A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)
1981-03-07 / 8. szám
TELEXES VERSENY Kolozsváron jártam Mint a cím is jelzi, január második hetét „külhonban” töltöttem. A városnézés mellett némi képet kaptam — többek között a román oktatási rendszerről. Ezt szeretném most közkinccsé tenni. Bár elsősorban a felsőfokú képzés lehet érdekes számunkra, szólni kell az azt megelőző évek tanítási formáiról is. Az ún. líceum tizenkét osztályos. Ebből tíz kötelező, ez az „általános iskola". A további két év elvégzése, és a vizsga adja az érettségi bizonyítványt. Aki „ebből nem kér", szakiskolában tanulhat tovább. Az osztályozás jóval bonyolultabb, mint nálunk: a legjobb jegy a tizes, az ötös elégséges. Az első négy évben négyes a legrosszabb (egyes), azután azonban már az elégtelen tudást is differenciálják. Négyest kap az, akinek tudása hiányos, fontos tananyagokban tájékozatlan. Ha valaki semmit nem tud: hármas. Aki erre büszke is, netán szemtelen: kettes a jutalom. Az egyest leginkább puskázással lehet kiérdemelni. Ez az osztályozási rend érvényes a főiskolákon és az egyetemeken is. Visszatérve a líceumhoz: a tanév három harmadból áll. Minden évharmadban tárgyanként két jegyet kell kapni, ebből születik egy zárójegy. Ezek átlaga adja az évvégi eredményt; ez már nem feltétlen egész szám. Páldául 8+4+3 =15, 15:3 éppen megfelelt, de 3+8+2=13, 13:3=4,33 már nem elégséges. (Bonyolult?) Ami viszont egyértelműen jó ötlet: a „liörben” ingyen tankönyv van, amit év végén le kell adni. (Olcsó, nem ráz, az évenkénti fölösleges könyvnyomtatás sem köt le jelentős nyomdai kapacitást.) És most néhány szót az egyetemekről. Először a felvételi, a felvehetők száma nemenként meghatározott, így előfordulhat, hogy például a fiúk jóval kisebb tudással juthatnak be. Őket viszont kilenchónapos katonai szolgálat várja, még az egyetem megkezdése előtt. Romániában azonban a lányok is részesülnek katonai kiképzésben. A hét egy napját - órarendi elfoglaltságként - ez foglalja le. A fiúknak ez szabadnapot jelent, de a 38- 40 órás hét így is nagyon zsúfolt. Az oktatás egyébként hasonlóan a honihoz, előadásokból, gyakorlatokból, esetleg labormunkából áll. A vizsgarendszer is sok érdekességet tartalmaz. A két félév végén hat-hét vizsgát kell tenni. (Ez szinte az összes egyetemre jellemző.) A vizsgaidőpontokat a tankörök előre megkapják — válogatás nincs! A „felelés" mindig névsorban történik. A felkészülésre átlagosan öt-hat nap jut. A vizsgaidőszakot szinte mindig szakmai gyakorlat, vagy mezőgazdasági munka követi. Ez utóbbi a diák számára anyagilag még kevésbé hasznos, mint nálunk(!) Most pedig néhány szót az elhelyezkedésről. A megpályázható helyek jegyzékét 4-5 órával a jelentkezések előtt teszik közzé. Ennyi idő marad „letelefonálni” az állásokat, hol a vállalat (legtöbbször más városban), mennyi a fizetés stb. Délután pedig összejön egy nagy terembe az öszszes végzős, ahol egy telex segítségével megkezdődik a verseny. A hallgatók sorrend szerint válaszhatnak. A rangsort egy bonyolult rendszer segítségével lényegében a tanulmányi eredmények határozzák meg, így először az évfolyamelső válaszhat, és így tovább. Vannak úgynevezett kedvezmények is, így például a házastársak egymás után választhatnak. Előfordulhat tehát, hogy az évfolyam utolsó másodikként dönthet, hol kíván dolgozni. Kedvezményt kaphat a hallgató, ha családi okok miatt egy adott városban szeretne elhelyezkedni, de ez csak kiélezett helyzetekben szokott előfordulni. Közben a telexen keresztül kapcsolatban állnak más egyetemekkel is, mert hogy nemcsak egyetemi, hanem városi, esetleg megyei rangsor is van, amit be kell tartani. Emiatt már sokszor az első hat-hét helyezett sem mehet biztosra, mindenesetre elterjedt mondás: „Vagy tanulj jól, vagy évfolyamelsővel házasodj!” A közepes, vagy rosszabb eredményt elért hallgatók tehát gyakorlatilag „vakon” választanak, hiszen nekik már legalább 60-70 helyet kellene letelefonálni ahhoz, hogy ismerjék jövendő munkahelyüket. Ez pedig 5 óra alatt nem megy. Mire pedig az utolsó hallgató is helyet kap, éjfélt is mutathat az óra. Kábé ennyit sikerült megtudnom délkeleti szomszédunk oktatási rendszeréről. Hogy jobb, vagy rosszabb, mint a miénk, azt döntse el ki-ki maga ... Cserkuti György Közhír, február 17. az „érdé”? Mi lehet az Lehet bütykölni Lelkesedéssel és önbizalommal teli elsős koromban (szerencsére eme betegségek — az igen hatékony terápia következtében — ma már érzékeny műszerekkel sem mutathatók ki szervezetemben) hallottam, hogy az „érdé” mostanában igencsak zsenge. Egyedül a tápfeszültség-tartomány behatárolt, de egy erősítőhöz általában tápegységet is szokás építeni, úgy hogy ez nem túl kellemetlen. Nem tudjátok ti megjavítani a tápegységeket? — Sajnos, erre nem érünk rá. Hármunk közül ketten a Várban is rendezők vagyunk. Egyébként is az a helyzet, hogy mindenki örül, hogyha a saját szerkentyűjét van ideje belőni. - A nagyszekis egységekkel hogy álltok? — Felszerelés nincs. Ha valakinek ilyenre van szüksége, a tanszékeken szokott próbálkozni. - Akkor tulajdonképpen bármilyen mérésekkel el lehet menni a tanszékekre? — Ez igaz. Az RD-nek viszont megvan az az előnye, hogy ide a tagok bármikor bejöhetnek, és korlátlan ideig itt maradhatnak, azonkívül innen-onnan kapunk alkatrészeket, rossz paneleket, amit felhasználhatnak. Tehát irány a Kruspér, RD- főnökség: B 706. Útban a műhelyek felé tudom meg — a három vezető egyikétől — a jellemző paramétereket: taglétszám: 25; tagdíj: 30 Ft. A műhely elektromos és barkácsrészből áll. Aki el akarja kérni a kulcsot, beírja magát a nyilvántartó füzetbe, és dolgozhat orrvérzésig. Hosszú alagsori útvesztő után, a folyosó végén tűnik szemembe a tábla. R. D. A nyikorgó ajtó mögött kábé tíz négyzetméteres szoba. Nem nehéz kitalálni, hogy az elektromos műhelyben vagyunk. A falak mellett végig polcok, asztalok, szekrények, tele használható, félig, vagy teljesen rossz szerkentyűkkel. Az egyik asztalon kisebbfajta láda tele IC-vel, fölötte a polcon egy digitális voltmérő árválkodik. A szemközti sarokban egy szkópból, hanggenerátorból, csővoltmérőből összeállított mérőhely van kialakítva. Milyen szintű méréseket lehet itt végezni? — Hangfrekvenciás mérésekhez mindenfajta felszerelés megvan, szkópból, generátorból több is, egyedül a tápegységekkel van baj. Igaz, hogy több is van belőle, de csak az egyik jó, és az is csak +15 V-ot ad. Itt a sarokban berendeztünk egy igen használható mérőhelyet. Mi ez az „érdő”, tettem föl magamnak és másoknak a kérdést, de — nem hivatalos forrásokból — röpke egy év alatt csak annyit tudtam meg, hogy ott lehet bütykölni, és talán még egyegy ingyen alkatrész is akad (mert ez a kollégium rádiótechnikai diákköre.) Mivel magam is szeretek barkácsolni - bár az egyetem ez ellen is jó orvosságnak tűnik —, gondoltam, megpróbálok belesni a kulisszák mögé. A bentlakók biztosan elég jól ismerik a kollégiumi szervezeteket, de a városiaknak és néhány elsősnek talán tudok valami újat mondani. — Nem túl időigényes a panelek szétszerelése?Sajnos, ez a hátrány valóban megvan. Itt van ez a halom IC is, még úgy is nehéz lenne bemérni, ha tudnánk, hogy néz ki belülről, így szinte reménytelen. — Van olyan cég, amellyel állandó kapcsolatot tartotok? — Nincsen. Még annak is örülhetünk, hogy időnként kapunk valamit, ugyanis a vállalatoknak sokkal kényelmesebb bármilyen úton eltüntetni a leselejtezett dolgokat, mint a sok adminisztrációval nekünk átpasszolni, mi meg nem érünk rá utána futkosni. Itt van ez a digit voltmérő is, ennek is megvan a saját sztorija. Az egyik tanszékről szóltak, hogy elvihetjük, mégis egy évbe tellett, míg sikerült minden bürokratikus akadályt leküzdeni, és valóban megkaptuk. Az is akadály, hogy a kör szerszámait és műszereit a kollégium leltárba veszi, és minden új eszköz szükségességéről meg kell győzni az igazgatóságot. Ez is nehezíti a dolgunkat. — Szoktatok valamilyen külső javítási munkát végezni? — Ha megkeresnek minket, szívesen segítünk. Egyébként a rádióklubnak és a stúdiónak szoktunk javítani. A szomszéd helyiségben (ugyanakkora, mint az előző) a mechanikus műhely kapott helyet. A láthatóan barkácsolás céljára készült asztalokon, három nagydarab szerkezet. Egy lemezvágó, egy fúró és egy lemezhajlító. (Az utóbbinak magam is megörülök, mert eddig bármilyen fémdobozt készítettem, már új korában olyan alakja volt, mintha háromszor ledobtam volna az emeletről, igaz kárpótlásul a satupofák nyomán szürrealisztikus minták díszítették.) Van több más szerszám is a lezárt szekrényben. A kör tavalyi vezetője még nem adta át, mert nyáron a gondnok kinyitotta a helyiséget (fehérneműraktárnak használták), a lezáratlan szekrényből eltűnt ez-az. Eddig nem tudták pótolni, pedig kell, mert a hiány a volt körvezetőt terheli. * Mivel úgyis a Várban voltam, rögtön megkerestem az ottani RD-seket is. Üveg mögött A műhely két tágas helyiségből áll. Az egyik kettéosztva egy üvegfallal, amihez csak az „illetékeseknek" van kulcsa. E mögött vannak az értékesebb, pénzt érő alkatrészek. Kívül, az asztalon egy hatalmas lemezvágó szerszám, fúrógépsaruk, reszelők kavalkádja gyönyörködteti a szemet. A szomszéd helyiségben műszerek, szkópok és egy kiszuperált tévé töltik be az asztalokat. — A tévét javítjátok? — Nem, ez a tévészerelő tanfolyam kelléke, amelyet egy most ötödéves néhai Gelkaszerelő vezet. (Ő mellesleg azonos a már fentebb említett tavalyi Kruspér RD-főnökkel.)— Van ezenkívül még valamilyen „szolgáltatásotok"? — Egy cég most ajánlott föl munkát, de még nem tudom, mi lesz belőle. — Kapcsolatban álltok valamilyen céggel, ahonnan alkatrészeket, gépeket kaphattok? — Az elődeimnek volt a MEDICOR-ral kapcsolata, de amióta kinőttek — ez sajnos megszűnt. Mostanában ahonnan éppen jön, elfogadjuk. — Miért nem tartjátok ti a kapcsolatot? — Nem nagyon vannak összeköttetéseink, s hogy felhajtsunk ilyesmit, ahhoz több vállalkozókedv és idő kéne. Azért valamennyi keretünk van rá, mert minden évben kapunk háromezer forintot. Éppen most fogom felvenni, mert be kell szerezni néhány dolgot. Csak még azt nem tudom, mi lesz az új kollégiumban? — Miért, mi a baj? — Megnéztük az RD-nek szánt helyiségeket. Még akkora sincs, mint a Kruspérban. Nem volt túl lelkesítő. — És a kollégium tervezésénél nem érdeklődtek a diákok igényei iránt? — Ugyan, az volt az utolsó, hogy a KISZ-t megkérdezték. Egyébként a Várban sem lehet extra méréseket végezni, de a hangszekis szerkókhoz minden rendelkezésre áll. Hát, valahogy így néz ki most az RD. Hogy ez mennyire jó, vagy rossz, arról Holló Sándort, a most leköszönt tanulmányist kérdeztem meg: — Szerintem az RD a pillanatnyi zavaroktól függetlenül sem áll a helyzet magaslatán. Valahogy úgy kéne működnie, mint a KSZK-nak. Az összehasonlítás persze jogtalan, hiszen mindkét diákkörnek más a struktúrája, de mégis valami hasonlót szeretnénk. Arra gondolok, hogy amikor indult az RD, szerveztek specikólókat, és sokkal több kapcsolatuk volt a vállalatokkal. Aki kedvet kapott — Mi lehet a megoldás? — Remélem, az új koleszba költözés és az ezzel kapcsolatos tennivalók felfrissítik a vérkeringést, és kialakul egy 15- 20-as létszámú társaság, amelyre aztán lehet építeni. A mostani vezetőket is e szerint az elképzelés szerint választottuk. Ennyit kókuszdióhéjban az „erdő"-ről. Aki netalántán kedvet kapott hozzá, az — a Kruspérban — a B 706-os — a Várban — a földszint 47-es szobát keresse. -az-Impulzus, december 10. De nehéz! Bemutatjuk Arra vállalkoztam, hogy szóban is (pontosabban írásban) bemutatom Váradi Gábort, mint grafikust. Meglehetősen felemás helyzetbe kerültem ezáltal, ugyanis a lapszerkesztés kiszámíthatatlan kacskaringói miatt sejtelmem sincs arról, hogy miféle rajzok kerülnek majd a szöveg mellé, így kénytelen-kelletlen arra szorítkoztam, hogy vele magával megismerkedjek. Ez sem volt könnyű. A Libellában, ahol pohár sörök mellett igyekeztem kifaggatni, ő vidáman kacagott erőfeszítéseimen. Olyan kínban fogant kérdésekre, hogy mit és miért rajzol, ugyancsak jókedvű vállvonogatás volt a válasz, így azután kénytelen voltam elsütni azt a régi anekdotát, melynek főszereplője egy eredeti tehetségű költő. Óh mester, ön hogyan írja műveit? - kérdezte egy ízben vallatója. A mester mélyen elgondolkodott, majd mélyen válaszolt: írom, ahogy jön. Valahogy így születnek ezek a grafikák is. Persze lehet mögöttük ennél tudatosabb elképzelés is, hisz csapongó társalgásunk közben elárulta, hogy első önálló kiállítására készül, mint a szegedi grafikai stúdió tagja. (A Képzőművészeti Alap tagja csak az lehet, akinek művészdiplomája van, vagy részt vett nem csoportos kiállításon.) Tehát kiállításra készül, bár még nem tudja, hogy miből áll majd össze az anyag. Ezen még gondolkodik, ahhoz legalább a munkát elindító „koncepció” kell. A végeredmény ugyan ritkán tükrözi az eredeti szándékot, azaz menet közben a vonalak másfelé viszik, de sebaj ... Pálya- és életrajzi adatai közül itt első helyre kívánkozik az, hogy az építészmérnöki kar harmadéves hallgatója. (Lapunk lelkes olvasóinak bizonyára mond valamit az a tény, hogy kedves társunknak a munkában, Kozma Péternek volt csoporttársa, de vele ellentétben Váradi Gábornak esze ágában sincs abbahagyni építészmérnöki stúdiumait. Ezzel kapcsolatban az azars poétikája, hogy amibe belekezd az ember, azt csinálja is végig. Továbbá magától értetődőnek tartja a gondolatot, hogy kenyerét mérnökként keresse majd meg, ámbár...)S ha már itt tartunk, akkor leírhatjuk azt is, hogy jóllehet szegedi fiatalemberről van szó tizenhárom éves kora óta foglalkozik rendszeresen grafikával, s köztudomású, hogy Szegeden van képzőművészeti szakközépiskola - ő mégis általános tantervű gimnáziumban érettségizett. Ennek az oka — bár ezt ilyen karakteresen nem fogalmazta meg —, hogy nem kívánt már kora ifjúságában csak rajzzal, rajzzal és rajzzal foglalkozni az iskola falai közt, mikor ott lehet egyebet is tanulni. Rajzolni pedig a falakon kívül is van mód. Ugyancsak tizenhárom éves volt, amikor elküldte egy grafikáját az És-nek, s ott ezt le is közölték. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelenik meg, számításai szerint eddig mintegy ötven rajzát láthatták az Élet és az Irodalom kedvelői. Munkáival találkozhattak már a Magyar Ifjúság olvasói is, nem is szólva a JM rajongóiról, akik — igaz, csak az utóbbi félévben — egyre sűrűbben láthatták kedvenc újságukat Váradi grafikáival megjelenni. Továbbá a Dél- Magyarország karácsonyi számának illusztrálására is őt kérték fel, s ez év végén jelenik majd meg az a Kincskereső (gyerekfolyóirat), melyet végestelen-végig Váradi Gábor rajzol tele. És a kiállítások. A már említett szegedi stúdiónak „levelező” tagja, s velük együtt vesz részt (például a Galériában is) csoportos kiállításon, eddig mintegy húszan. Hát körülbelül ennyi. Eddig. n .