A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)

1981-03-07 / 8. szám

TELEXES VERSENY Kolozsváron jártam Mint a cím is jelzi, január második hetét „külhonban” töltöttem. A városnézés mellett némi képet kaptam — többek között­­ a román oktatási rendszerről. Ezt szeretném most közkinccsé tenni. Bár elsősorban a felsőfokú képzés lehet érdekes számunk­ra, szólni kell az azt megelőző évek tanítási formáiról is. Az ún. líceum tizenkét osz­tályos. Ebből tíz kötelező, ez az „általános iskola". A to­vábbi két év elvégzése, és a vizsga adja az érettségi bi­zonyítványt. Aki „ebből nem kér", szakiskolában tanulhat tovább. Az osztályozás jóval bonyo­lultabb, mint nálunk: a leg­jobb jegy a tizes, az ötös elégséges. Az első négy évben négyes a legrosszabb (egyes), azután azonban már az elég­telen tudást is differenciálják. Négyest kap az, akinek tudá­sa hiányos, fontos tananyagok­ban tájékozatlan. Ha valaki semm­it nem tud: hármas. Aki erre büszke is, netán szemte­len: kettes a jutalom. Az egyest leginkább puskázással lehet kiérdemelni. Ez az osz­tályozási rend érvényes a fő­iskolákon és az egyetemeken is. Visszatérve a líceumhoz: a tanév három harmadból áll. Minden évharmadban tárgyan­ként két jegyet kell kapni, eb­ből születik egy zárójegy. Ezek átlaga adja az évvégi ered­ményt; ez már nem feltétlen egész szám. Páldául 8+4+3 =15, 15:3 éppen megfelelt, de 3+8+2=13, 13:3=4,33 már nem elégséges. (Bonyo­lult?) Ami viszont egyértelműen jó ötlet: a „liörben” ingyen tan­könyv van, amit év végén le kell adni. (Olcsó, nem ráz, az évenkénti fölösleges könyv­­nyomtatás sem köt le jelentős nyomdai kapacitást.) És most néhány szót az egyetemekről. Először a felvételi, a felve­hetők száma nemenként meg­határozott, így előfordulhat, hogy például a fiúk jóval ki­sebb tudással juthatnak be. Őket viszont kilenchónapos katonai szolgálat várja, még az egyetem megkezdése előtt. Romániában azonban a lá­nyok is részesülnek katonai ki­képzésben. A hét egy napját - órarendi elfoglaltságként - ez foglalja le. A fiúknak ez szabadnapot jelent, de a 38- 40 órás hét így is nagyon zsúfolt. Az oktatás egyébként ha­sonlóan a honihoz, előadá­sokból, gyakorlatokból, esetleg labormunkából áll. A vizsgarendszer is sok ér­dekességet tartalmaz. A két félév végén hat-hét vizsgát kell tenni. (Ez szinte az összes egyetemre jellemző.) A vizsga­­időpontokat a tankörök előre megkapják — válogatás nincs! A „felelés" mindig névsorban történik. A felkészülésre átla­gosan öt-hat nap jut. A vizs­gaidőszakot szinte mindig szakmai gyakorlat, vagy mező­­gazdasági munka követi. Ez utóbbi a diák számára anya­gilag még kevésbé hasznos, mint nálunk(!) Most pedig néhány szót az elhelyezkedésről. A megpá­lyázható helyek jegyzékét 4-5 órával a jelentkezések előtt teszik közzé. Ennyi idő marad „letelefonálni” az állásokat, hol a vállalat (legtöbbször más városban), mennyi a fize­tés stb. Délután pedig össze­jön egy nagy terembe az ösz­­szes végzős, ahol egy telex segítségével megkezdődik a verseny. A hallgatók sorrend szerint válaszhatnak. A rang­sort egy bonyolult rendszer se­gítségével lényegében a tanul­mányi eredmények határozzák meg, így először az évfolyam­első válaszhat, és így tovább. Vannak úgynevezett kedvez­mények is, így például a há­zastársak egymás után választ­hatnak. Előfordulhat tehát, hogy az évfolyam utolsó máso­dikként dönthet, hol kíván dol­gozni. Kedvezményt kaphat a hallgató, ha családi okok mi­att egy adott városban sze­retne elhelyezkedni, de ez csak kiélezett helyzetekben szokott előfordulni. Közben a telexen keresztül kapcsolatban állnak más egyetemekkel is, mert hogy nemcsak egyetemi, ha­nem városi, esetleg megyei rangsor is van, amit be kell tartani. Emiatt már sokszor az első hat-hét helyezett sem me­het biztosra, mindenesetre el­terjedt mondás: „Vagy tanulj jól, vagy évfolyamelsővel há­zasodj!” A közepes, vagy rosszabb eredményt elért hall­gatók tehát gyakorlatilag „va­kon” választanak, hiszen ne­kik már legalább 60-70 he­lyet kellene letelefonálni ah­hoz, hogy ismerjék jövendő munkahelyüket. Ez pedig 5 óra alatt nem megy. Mire pedig az utolsó hallgató is helyet kap, éjfélt is mutathat az óra. Kábé ennyit sikerült meg­tudnom délkeleti szomszédunk oktatási rendszeréről. Hogy jobb, vagy rosszabb, mint a miénk, azt döntse el ki-ki ma­­ga ... Cserkuti György Közhír, február 17. az „érdé”? Mi lehet az Lehet bütykölni Lelkesedéssel és önbizalom­mal teli elsős koromban (sze­rencsére eme betegségek — az igen hatékony terápia következ­tében — ma már érzékeny mű­szerekkel sem mutathatók ki szervezetemben) hallottam, hogy az „érdé” mostanában igencsak zsenge. Egyedül a tápfeszültség-tarto­mány behatárolt, de egy erősí­tőhöz általában tápegységet is szokás építeni, úgy hogy ez nem túl kellemetlen.­­ Nem tudjátok ti megjaví­tani a tápegységeket? — Sajnos, erre nem érünk rá. Hármunk közül ketten a Vár­ban is rendezők vagyunk. Egyébként is az a helyzet, hogy mindenki örül, hogyha a saját szerkentyűjét van ideje belőni. - A nagyszekis egysé­gekkel hogy álltok? — Felszerelés nincs. Ha valaki­nek ilyenre van szüksége, a tan­székeken szokott próbálkozni. - Akkor tulajdonképpen bár­milyen mérésekkel el lehet men­ni a tanszékekre? — Ez igaz. Az RD-nek viszont megvan az az előnye, hogy ide a tagok bármikor bejöhetnek, és korlátlan ideig itt maradhat­nak, azonkívül innen-onnan ka­punk alkatrészeket, rossz pane­leket, amit felhasználhatnak. Tehát irány a Kruspér, RD- főnökség: B 706. Útban a mű­helyek felé tudom meg — a há­rom vezető egyikétől — a jellem­ző paramétereket: taglétszám: 25; tagdíj: 30 Ft. A műhely elektromos és barkácsrészből áll. Aki el akarja kérni a kul­csot, beírja magát a nyilvántar­tó füzetbe, és dolgozhat orrvér­zésig. Hosszú alagsori útvesztő után, a folyosó végén tűnik szemem­be a tábla. R. D. A nyikorgó ajtó mögött kábé tíz négyzetmé­teres szoba. Nem nehéz kitalál­ni, hogy az elektromos műhely­ben vagyunk. A falak mellett végig polcok, asztalok, szekré­nyek, tele használható, félig, vagy teljesen rossz szerkentyűk­kel. Az egyik asztalon kisebb­fajta láda tele IC-vel, fölötte a polcon egy digitális voltmérő árválkodik. A szemközti sarok­ban egy szkópból, hanggenerá­torból, csővoltmérőből összeállí­tott mérőhely van kialakítva.­­ Milyen szintű méréseket le­het itt végezni? — Hangfrekvenciás mérések­hez mindenfajta felszerelés megvan, szkópból, generátorból több is, egyedül a tápegységek­kel van baj. Igaz, hogy több is van belőle, de csak az egyik jó, és az is csak +15 V-ot ad. Itt a sarokban berendeztünk egy igen használható mérőhelyet. Mi ez az „érdő”, tettem föl magamnak és másoknak a kér­dést, de — nem hivatalos forrá­sokból — röpke egy év alatt csak annyit tudtam meg, hogy ott le­het bütykölni, és talán még egy­­egy ingyen alkatrész is akad (mert ez a kollégium rádiótech­nikai diákköre.) Mivel magam is szeretek barkácsolni - bár az egyetem ez ellen is jó orvosság­nak tűnik —, gondoltam, meg­próbálok belesni a kulisszák mögé. A bentlakók biztosan elég jól ismerik a kollégiumi szervezeteket, de a városiaknak és néhány elsősnek talán tudok valami újat mondani. — Nem túl időigényes a pa­nelek szétszerelése?­­Sajnos, ez a hátrány való­ban megvan. Itt van ez a ha­lom IC is, még úgy is nehéz len­ne bemérni, ha tudnánk, hogy néz ki belülről, így szinte re­ménytelen. — Van olyan cég, amellyel ál­landó kapcsolatot tartotok? — Nincsen. Még annak is örülhetünk, hogy időnként ka­punk valamit, ugyanis a válla­latoknak sokkal kényelmesebb bármilyen úton eltüntetni a le­selejtezett dolgokat, mint a sok adminisztrációval­­ nekünk át­passzolni, mi meg nem érünk rá utána futkosni. Itt van ez a di­git voltmérő is, ennek is meg­van a saját sztorija. Az egyik tanszékről szóltak, hogy elvihet­jük, mégis egy évbe tellett, míg sikerült minden bürokratikus akadályt leküzdeni, és valóban megkaptuk. Az is akadály, hogy a kör szerszámait és műszereit a kollégium leltárba veszi, és minden új eszköz szükségessé­géről meg kell győzni az igaz­gatóságot. Ez is nehezíti a dol­gunkat. — Szoktatok valamilyen külső javítási munkát végezni? — Ha megkeresnek minket, szívesen segítünk. Egyébként a rádióklubnak és a stúdiónak szoktunk javítani. A szomszéd helyiségben (ugyanakkora, mint az előző) a mechanikus műhely kapott he­lyet. A láthatóan barkácsolás céljára készült asztalokon, há­rom nagydarab szerkezet. Egy lemezvágó, egy fúró és egy le­mezhajlító. (Az utóbbinak ma­gam is megörülök, mert eddig bármilyen fémdobozt készítet­tem, már új korában olyan alak­ja volt, mintha háromszor le­dobtam volna az emeletről, igaz kárpótlásul a satupofák nyo­mán szürrealisztikus minták dí­szítették.) Van több más szerszám is a le­zárt szekrényben. A kör tavalyi vezetője még nem adta át, mert nyáron a gondnok kinyitotta a helyiséget (fehérneműraktárnak használták), a lezáratlan szek­rényből eltűnt ez-az. Eddig nem tudták pótolni, pedig kell, mert a hiány a volt körvezetőt ter­heli. * Mivel úgyis a Várban voltam, rögtön megkerestem az ottani RD-seket is. Üveg mögött A műhely két tágas helyiség­ből áll. Az egyik kettéosztva egy üvegfallal, amihez csak az „il­letékeseknek" van kulcsa. E mö­gött vannak az értékesebb, pénzt érő alkatrészek. Kívül, az asztalon egy hatalmas lemez­vágó szerszám, fúrógépsaruk, reszelők kavalkádja gyönyör­ködteti a szemet. A szomszéd helyiségben műszerek, szkópok és egy kiszuperált tévé töltik be az asztalokat. — A tévét javítjátok? — Nem, ez a tévészerelő tan­folyam kelléke, amelyet egy most ötödéves néhai Gelka­­szerelő vezet. (Ő mellesleg azo­nos a már fentebb említett ta­valyi Kruspér RD-főnökkel.)­— Van ezenkívül még valami­lyen „szolgáltatásotok"? — Egy cég most ajánlott föl munkát, de még nem tudom, mi lesz belőle. — Kapcsolatban álltok vala­milyen céggel, ahonnan alkat­részeket, gépeket kaphattok? — Az elődeimnek volt a ME­­DICOR-ral kapcsolata, de­­ amióta kinőttek — ez sajnos megszűnt. Mostanában ahon­nan éppen jön, elfogadjuk. — Miért nem tartjátok ti a kapcsolatot? — Nem nagyon vannak össze­köttetéseink, s hogy felhajtsunk ilyesmit, ahhoz több vállalkozó­kedv és idő kéne. Azért vala­mennyi keretünk van rá, mert minden évben kapunk három­ezer forintot. Éppen most fogom felvenni, mert be kell szerezni néhány dolgot. Csak még azt nem tudom, mi lesz az új kol­légiumban? — Miért, mi a baj? — Megnéztük az RD-nek szánt helyiségeket. Még akkora sincs, mint a Kruspérban. Nem volt túl lelkesítő. — És a kollégium tervezésénél nem érdeklődtek a diákok igé­nyei iránt? — Ugyan, az volt az utolsó, hogy a KISZ-t megkérdezték. Egyébként a Várban sem le­het extra méréseket végezni, de a hangszekis szerkókhoz minden rendelkezésre áll. Hát, valahogy így néz ki most az RD. Hogy ez mennyire jó, vagy rossz, arról Holló Sándort, a most leköszönt tanulmányist kérdeztem meg: — Szerintem az RD a pillanat­nyi zavaroktól függetlenül sem áll a helyzet magaslatán. Vala­hogy úgy kéne működnie, mint a KSZK-nak. Az összehasonlítás persze jogtalan, hiszen mindkét diákkörnek más a struktúrája, de mégis valami hasonlót sze­retnénk. Arra gondolok, hogy amikor indult az RD, szerveztek speci­kólókat, és sokkal több kapcsolatuk volt a vállalatok­kal. Aki kedvet kapott — Mi lehet a megoldás? — Remélem, az új koleszba költözés és az ezzel kapcsola­tos tennivalók felfrissítik a vér­keringést, és kialakul egy 15- 20-as létszámú társaság, amely­re aztán lehet építeni. A mosta­ni vezetőket is e szerint az elkép­zelés szerint választottuk. Ennyit kókuszdióhéjban az „erdő"-ről. Aki netalántán ked­vet kapott hozzá, az — a Krus­pérban — a B 706-os — a Vár­ban — a földszint 47-es szobát keresse. -az-Impulzus, december 10. De nehéz! Bemutatjuk Arra vállalkoztam, hogy szó­ban is (pontosabban írásban) bemutatom Váradi Gábort, mint grafikust. Meglehetősen felemás helyzetbe kerültem ez­által, ugyanis a lapszerkesztés kiszámíthatatlan kacskaringói miatt sejtelmem sincs arról, hogy miféle rajzok kerülnek majd a szöveg mellé, így kénytelen-kelletlen arra szorít­koztam, hogy vele magával megismerkedjek. Ez sem volt könnyű. A Libellában, ahol pohár sörök mellett igyekez­tem kifaggatni, ő vidáman ka­cagott erőfeszítéseimen. Olyan kínban fogant kérdésekre, hogy mit és miért rajzol, ugyancsak jókedvű vállvonogatás volt a válasz, így azután kénytelen voltam elsütni azt a régi anekdotát, melynek főszereplő­je egy eredeti tehetségű köl­tő. Óh mester, ön hogyan ír­ja műveit? - kérdezte egy íz­ben vallatója. A mester mé­lyen elgondolkodott, majd mélyen válaszolt: írom, ahogy jön. Valahogy így születnek ezek a grafikák is. Persze le­het mögöttük ennél tudato­sabb elképzelés is, hisz csa­­pongó társalgásunk közben el­árulta, hogy első önálló kiállí­tására készül, mint a szegedi grafikai stúdió tagja. (A Kép­zőművészeti Alap tagja csak az lehet, akinek művészdiplo­mája van, vagy részt vett nem csoportos kiállításon.) Tehát kiállításra készül, bár még nem tudja, hogy miből áll majd össze az anyag. Ezen még gondolkodik, ahhoz leg­alább a munkát elindító „kon­cepció” kell. A végeredmény ugyan ritkán tükrözi az erede­ti szándékot, azaz menet köz­ben a vonalak másfelé viszik, de sebaj ... Pálya- és életrajzi adatai közül­­ itt első helyre kívánko­zik az, hogy az építészmérnöki kar harmadéves hallgatója. (Lapunk lelkes olvasóinak bi­zonyára mond valamit az a tény, hogy kedves társunknak a munkában, Kozma Péternek volt csoporttársa, de vele el­lentétben Váradi Gábornak esze ágában sincs abbahagy­ni építészmérnöki stúdiumait. Ezzel kapcsolatban az az­­ars poétikája, hogy amibe bele­kezd az ember, azt csinálja is végig. Továbbá magától érte­tődőnek tartja a gondolatot, hogy kenyerét mérnökként ke­resse majd meg, ámbár...)S ha már itt tartunk, akkor leír­hatjuk azt is, hogy jóllehet szegedi fiatalemberről van szó tizenhárom éves kora óta foglalkozik rendszeresen grafi­kával, s köztudomású, hogy Szegeden van képzőművészeti szakközépiskola - ő mégis ál­talános tantervű gimnázium­ban érettségizett. Ennek az oka — bár ezt ilyen karaktere­sen nem fogalmazta meg —, hogy nem kívánt már kora if­júságában csak rajzzal, rajz­zal és rajzzal foglalkozni az iskola falai közt, mikor ott le­het egyebet­ is tanulni. Rajzol­ni pedig a falakon kívül is van mód. Ugyancsak tizenhárom éves volt, amikor elküldte egy gra­fikáját az És-nek, s ott ezt le is közölték. Azóta több-keve­sebb rendszerességgel jelenik meg, számításai szerint eddig mintegy ötven rajzát láthatták az Élet és az Irodalom ked­velői. Munkáival találkozhat­tak már a Magyar Ifjúság ol­vasói is, nem is szólva a JM rajongóiról, akik — igaz, csak az utóbbi félévben — egyre sűrűbben láthatták kedvenc újságukat Váradi grafikáival megjelenni. Továbbá a Dél- Magyarország karácsonyi szá­mának illusztrálására is őt kérték fel, s ez év végén je­lenik majd meg az a Kincs­kereső (gyerekfolyóirat), me­lyet végestelen-végig Váradi Gábor rajzol tele. És a kiállí­tások. A már említett szegedi stúdiónak „levelező” tagja, s velük együtt vesz részt (példá­ul a Galériában is) csoportos kiállításon, eddig mintegy hú­szan. Hát körülbelül ennyi. Eddig.­­ n­ .

Next