A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)
1984-01-20 / 1. szám
Miről írtak az egyetemi lapok dohányfermentáló bádogteteje Nem könnyű az egyetemi lapokat olvasni, mert minden egyetemnek megvan a maga nyelve, a maga mikroklímája. S miközben a járatlan olvasó csak unalmat talál, azok, akik értik a szavakat izgalmas dolgokról olvashatnak. Legalábbis azt hiszem, így van. De nem könnyű az egyetemi lapokat olvasni azért sem, mert az ember óhatatlanul párhuzamokat keres a maga egyetemével és akkor.. De hát lássuk a lapokat. A debreceni egyetem újságja az Egyetemi Élet egyik őszi számában a szexológiai kultúrával foglalkozik és bemutat egy szexológiaoktatással foglalkozó tanfolyamot. A Mi Egyetemünk, a miskolci műszaki egyetem lapja is foglalkozik a szexszel, de megtörtént eset kapcsán. Arról van szó ugyanis, hogy fegyelmit indítottak egy fiú és egy leány ellen, akiket „horribile dictu” — egy ágyban találtak. (A lap nem ír részletesebben az esetről). A cselekmény „sértette a köz érdekeit”. Legalábbis így vélték azok, akik „a bizottság tagjainak egyértelműen tudomására hozták”, hogy milyen döntés volna kívánatos. Vagyis nemhivatalosan közölték a fegyelmi bizottsággal, hogy a „bűnösöket” el kell távolítani az egyetemről! Ám a döntéssel megbízott hallgatók enyhébb büntetéssel próbálták kielégíteni az erkölcsök bősz védőit. A fegyelmi testület két tanártagja pedig egyszerűen nem vállalta magára a döntés felelősségét. Miért vesszenek össze a hallgatókkal, miért vesszenek össze a szigorú döntést óhajtó vezetővel, s a prűdekkel? Az ügy tehát tovább gurult, s „a sors iróniájaként” a szigorú vezetőhöz került, aki maga sem hozott lényegesen súlyosabb döntést, mint maguk a hallgatók. A cikk írója ezek után nem érti, mire volt jó ez az egész huzavona? Érdekes cikkeket közöl a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Mérnök című lapja. Többek között kiderül, hogy a Motolla, Valeta Gazéta című, Ballagó vagy Vicinális stílusú újságokat többen trágárnak, és pornónak találták, olyannyira, hogy ezentúl „az egyetem nevelési bizottsága már a megjelenés előtt figyelemmel fogja kísérni az anyagokat, s előre lektorálja is őket.” Természetesen a hallgatói önállóság tiszteletben tartásával — írja az újság. A november 7-i számban, egy meglehetősen fagyos hangulatú kari tanácsi ülésről van szó. Ezen a gyűlésen a hallgatóknak az őszi mezőgazdasági munkán való részvételét vitatták meg. S miközben az ülés a „hallgatói derekas helytállás” dicséretével kezdődött, a leírás szerint többen mégis arról suttogtak egymás között (oktatók), hogy „lassanként oda jutunk, hogy kikergetnek bennünket az egyetemről”. A dékán „Kedves uram”-nak szólította a KISZ-titkárt. A titkár megszólalása előtt a hangulat odáig fokozódott, hogy egy docens „aki a hallgatói hozzászólások közben félhangosan háborgott, felkiáltott: „ álljon fel, ha a dékánnal beszél!” Az „almavitát” egy hallgatónak az újság szerint többékevésbé korrekt, mások szerint elfogadhatatlan nézeteket hangoztató írása robantotta ki. (Megírta, hogy mikor volt és mikor nem volt munka, nem értette, hogy a gazdaság miért nem volt hajlandó napról napra elszámolni a hallgatók teljesítményét?) A kar dékánja szerint „nem szabad megengedni, hogy egy hallgató ilyet írjon az újságban. Az őszi munka szerves része az agrármérnökképzésnek, ezt a munkát akár ingyen is el kellene végezni, mert feltétele a diplomának, és ez ellen sem a Mérnökben, sem a parlamenten nem fogadunk el reklamációt!” A Mezőgazdasági Mérnök ezen lapszáma egyébként is bővelkedik a fentiekhez hasonló stílusú esetek leírásában. Szó esik például egy oktatóról, aki azért lépett ki a pártból, mert nem vették figyelembe a felsőoktatás helyzetére vonatkozó nézeteit. A lap épp a felsőoktatási intézmények Gödöllőn rendezett ifjúsági parlamentjekor jelent meg, s emiatt többen (elsősorban a megbíráltak) meglehetősen dühösek. „Miért kellett kiteregetni az egyetem szenynyesét? - kérdezi egy KISZ- vezető a lap következő számában. — eö — Létszámuk alig valamivel nagyobb, mint egy átlagos tanköré. Szeretik választott szakmájukat, egyetemi éveiket arra szánják, hogy — a nem kevés tanulmányi kötelezettségen kívül is — minél többet elsajátítsanak, megismerjenek belőle. Nem sajnálják rá az időt, sem a fáradságot. Talán valamivel kevesebbet járnak táncolni, szórakozni, kocsmába, mint a társaik. őket a szakmájuk is szórakoztatja. Az építőmérnöki kar VÁSÁRHELYI PÁL KOLLÉGIUMÁBAN működő SZERKEZETES KÖR tagjai. Az idén KIVÁLÓ KOLLÉGIUMI KÖZÖSSÉG kitüntetést kaptak. Van már egy klubszobájuk, a B-épület VI. emeletén. Az egyik tv-szobát kapták meg és alakították át úgy, hogy a klubélet céljainak megfeleljen. A körön kívüliek természetesen reklamáltak, mert ezzel megszűnt a helyiségbe a szabad bejárás, tévét nézni más emeletre kell járni. A készülék ugyan maradhatott volna, ám féltik a szép, maguk készítette-ácsolta berendezést, a díszítő cserepeket, ami szintén az ő kezük munkája, a diavetítőt, diákot, egyszóval mindazt, amit eddig szereztek maguknak ahhoz, hogy tartalmas klubélet alakulhasson ki. — Igazán jó közösségnek érzitek magatokat? — kérdezem Szabó László ötödévest, a kör leköszönt titkárát, s utódját, a II. éves Komár Györgyöt. — Sikeres év van mögöttünk, s erre büszkék vagyunk. Régen más szervezeti felépítésben működött a szerkezetépítő kör, a vezetők sokat dolgoztak, a lelküket kitették, látszólag eredményes munka folyt akkor is. De közösséggé nem tudtunk összeforrni. Most a jelentkezés önkéntes alapon megy, s akinek- tetézik köztünk, attól már el lehet várni az aktív közreműködést. Azáltal, hogy a kollégiumtól tavaly télen megkaptuk a B 619-es helyiséget, lehetőségünk nyílt olyan bázis létrehozására, ahol bármikor zavartalanul összejöhetünk. Azelőtt rendezvényeinket a nagyteremben tartottuk, elég nyomasztó volt akkora helyen az a néhány érdeklődőből álló közönség, aki lejött meghallgatni az előadásokat. Itt a klub akkor is tele van, ha csak 15-20 ember jön el, közel vagyunk egymáshoz, könnyebben kezdődik el a beszélgetés, kötetlenebb a hangulat, a vita is hamar kialakul egy-egy téma körül. — A kör tagjainak szabad bejárásuk van a klubba? — Gyakorlatilag igen, mert csináltattunk egy csomó kulcsot, a kulcsárok nevét kifüggesztettük, valakit mindig meg lehet találni közülük az épületben. Ezenkívül a kör tagjai — minden nap más — hétköznap késő délutántól, vasárnap pedig déltől ügyeletet tartanak, azaz ilyenkor nyitva van a klub. — A múlt tanév munkájából mit tartotok legsikeresebbnek, leghasznosabbnak? — Volt két rendkívül sikeres szakmai előadás, s nagyon népszerűek a kirándulások, építéslátogatások. Voltunk többek között Pakson, megnézni a lakóóelepet és az atomerőművet. Igaz, csak némi izgalmak s számos félreértés tisztázása után jutottunk be az erőmű területére. A hivatalos papír ott várt minket Pakson, de úgy szólt, hogy az erőmű területén a buszból nem szállhatunk ki. Némi utánjárás, telefonálgatás után végül mégiscsak beengedtek, s megmutatták a nem működő, illetve még építés alatt álló részek minden zegét-zugát. Páratlan élmény volt. Jártunk Debrecenben, a dohányfermentáló üzemcsarnokában, amelynek tetőcsere-terveit KK-munkában mi dolgoztuk ki. Az eredeti, első bádogtető többszöri javítás ellenére is újra meg újra beázott, az egyetem kapott megbízást, hogy új fedést tervezzen. Csoportos KK-munkaként a szerkezetépítő kör néhány tagja — jelenlegi nevelőtanárunk vezetésével—»—csinálta meg a terveket, helyek nyomán az” üzemcsarnok korszerű alumíniumpallós tetőfedést kapott. Elmentünk megnézni, milyen lett, bevált-e? — Csoportos KK-munka, mi ez? — Második éve csináljuk, a megbízásokat a kör tanárelnökének, Brúzsa tanár úrnak közvetítésével a magasépítési tanszék adja. Közösen vállaljuk a munkát, s felírjuk, ki mennyit dolgozik. A kapott teljes összeg 30 százaléka a közé, ezt rendezvényekre, felszerelések vásárlására, folyóirat-előfizetésre stb. használjuk fel. A fennmaradó részt a végzett munka arányában elosztjuk, de csak közös programokra használható fel. Takarékba tesszük, s ha kirándulni megyünk vagy egyéb olyan programunk van, amire pénzt kell befizetni, akkor felvehetik a megfelelő összeget. — S nem zúgolódik senki, hogy másra is kellene neki az a pénz? — Minden elhatározás előtt közösen döntünk, megbeszéljük, megvitatjuk, mit akarunk. Utólag nem szoktuk meggondolni magunkat... — Terveitek? — A klub további építése, díszítése. Mind a kollégiumtól, mind pedig az építőipari labor dolgozóitól már eddig is nagyon sok segítséget kaptunk, és sokat köszönhetünk a kör patronáló tanárának, Tóth Eleknek, aki jelenleg nevelőtanár a kollégiumban. A tanszékekkel szeretnénk szorosabb kapcsolatot. Az acélszerkezeti tanszéktől például ígéretet kaptunk, hogy a nekik járó két külföldi folyóirat fénymásolt példányait megkapjuk. Néhány belföldi szaklapra elő szeretnénk fizetni. A legjobb tdk-dolgozatokból kis házi könyvtárat szeretnénk berendezni, a tanszékekért ugyanis elég körülményes hozzáférni ezekhez. A klubot szeretnénk tartalmas klubélettel fellendíteni, — ebbe minél aktívabban bevonni a közlekedésépítő és a fotókört — hogy valóban olyan hely, bázis legyen, ahonnan a jó dolgok kiindulhatnak. Jelenőleg mégnincsklubi etetésünk, erre a posztra olyan ember kell, akinek szívügye ez. A kör mostani vezetői is ilyenek. Van még egy álmunk, egy-két személyes nyelvi labor létrehozása a klubban. Azoknak, akik önerőből akarnak nyelvet tanulni, hogy nekifoghassanak. Persze, ezek hosszú távú tervek ... (csernovics) Diákok csoportos KK-munkája és más szokatlanságok Hol és hol ne nyomjuk nyomójuk őket a pólc? Levélrészletek Olvastam (cs. m.) hasonló című cikkét a Jövő Mérnöz 1983. december 9-i számának első oldalán. A Vásárhelyikollégium aktívájáról számolt be az újságíró, és közzétette az aktívan felvetődött (és általa gondosan, hiány nélkül lejegyzett) problémákat, hibákat ,valamivel kisebb hangsúllyal az eredményeket. Az jó, hogy foglalkoznak velünk, és az is hasznos, hogy mások is megismerhetik belső életünket, tanulhatnak a cikkből megismert jó és rossz példákból. Mégis, az újságot olvasva egyre kevésbé ismertem rá saját aktívánkra. Akkor lepődtem meg igazán, amikor felszólalásom kivonatos közlését olvastam. A leírt szavak talán megegyeznek a kimondottakkal, de azt hiszem a hangulatból az író semmit nem értett meg. Ezért kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak a Vásárhelyi-kollégium november 28-i aktívájának hangulatáról. Azt hiszem, részletesen csak saját felszólalásomra térhetek ki . Miért mondtam el olyasmit, amit úgyis mindenki tudott? Én feladatokat jelöltem meg magam és mások számára. Csodálkozom a megdöbbenésen, ami ténymegállapításaimat követte. Nézzünk talán szét egy kicsit a kollégiumon kívül is! Telefonfülke. A telefon vandalizmus miatt, javítás alatt. A járdán csikk, papírszemét mindenütt... Csak a Vásárhelyi-kollégiumban nem törődnek a közügyekkel a magánemberek? Ezerszámra élnek öregek, akikkel... nem. ..törődik. „senkin, pedig mindenki tudja, hogy segíteni kéne rajtuk... A közönynek rengeteg jele van. Nem elég, ha csak dumálunk. Kísérletezni kell a problémák megoldásával. Legyen bármilyen naiv is az ötlet, áradjon bár belőle irreálisnak tűnő hurrá-optimizmus, meg kell próbálni. Minden kísérlettel csak nyerhetünk. És, ha nem érjük el a várt eredményt, más módon újra kell kezdeni. Ugye milyen nehéz feladat? Kollégiumi közösségük eljutott arra a magasabb szintre, hogy látom (látjuk) a lehetőséget arra, hogy elkezdjünk harcolni a közönyösség ellen. Itt megmozdult valami. Kertész utca, Lantei-izé, a 2. évfolyam saját ízlésére kifestett és berendezett tanulótársalgója. Az, hogy az elsősök közül jó néhányan kérésemre vállalták a büfé délutáni takarítását, s hogy az új KB új terveket próbál megvalósítani, hogy javuljon a tanulmányi átlag, hogy megszűnjenek a problémák a tanulóik berendezésével, jelentős eredmény. Talán nálunk többen látják már, ho°y a gondnokság és a KB nem elég, hogy minden hibát észrevegyen. Én más után is hajlandó vagyok kimosni a csikket a pohárból, egészen addig, amíg nem jutok el oda, hogy a másik szégyenli újra belenyomni. És nem azért, mert KB-tag vagyok. Ez mindenkinek kötelessége. Itt az idő, hogy így gondolkodjunk. Nem elég ma már csupán dörögni a hibákról. Ezért változtattam meg az eredeti cikk címét, ezért került a „nyomod” helyére a „nyomjuk”, ezért egészítem ki (cs. m.) írását. Tolonics István, a Vásárhelyi-kollégium tagja Tejimádók, figyelem! A felmérések szerint ugyan már 180 kilogramm tejet és tejterméket fogyasztunk el évente, a tejipari vállalatok azonban néhány új termékükkel tovább szeretnék növelni ezt a mennyiséget. Tavalyi fejlesztéseiket elsősorban a maradékanyagok — savó, író, permeát, — felhasználása jellemzi, ennek ellenére nemcsak a fogyni kívánóknak, de a nyalánkságokra vágyók vagy csak egyszerűen éhes kollégistáknak is ajánlhatom. Az év második felében citrom- és narancsízesítésű, savóból készült üdítő ital, illetve zselé, és a FAUNÁ-nak elkeresztelt, hét különböző gyümölcsízzel készíthető lágyfagylalt kerül forgalomba. (A zselénél ettem már jobbat, de a fagylalt igazi szenzáció lesz — ha egyáltalán lehet majd kapni —, ugyanis fantasztikusan jó, tökéletes íz, frissítő hatás, és a szalmonellaveszély kizárva.) Az előbbieken kívül e termékek nagy előnye, hogy jóval tartósabbak, mint a korábbiak, s emellett értékes vitaminokat, ásványi anyagokat, fehérjéket tartalmaznak. A soproni gyárban készülő natúr (enyhén sós) citromos (sütéshez használható) és magyaros ízesítésű vajkrém szintén zsírszegény, körülbelül feleannyi zsírt tartalmaz, mint más vajfajták. Már korábban is használhattam volna azt a kitételt, hogy: „ez a termék egyenesen a kollégistáknak van kitalálva”, de ezt a fordulatot a tejföllel rétegezett túrónak tartottam fenn: ez olyan konyhakész tejfölös túró, ami a házilag készítettel szemben 5-7 napig is eltartható. Pavlovi reflexeinket tehát készenlétbe helyezhetjük — csak aztán lássuk is ezeket az új különlegességeket! T. T. A könyvtár ostroma a védők szemszögéből A múlt év egyik utolsó szenzációja, vagy ha úgy tetszik, a könyvtár dolgozóitól kapott karácsonyi ajándékunk a selejtezett műszaki könyvek december 12-i „szabad rablása” volt. Az erről szóló hírek, — mint a megjelentek elszántságából is láthattuk — igazi mozgósító erővel bírtak. A mozgósító erő ez alkalommal nemcsak a lábakra, de az odaérők és elkésők érzelmeire is egyaránt hatott. Ezért kerestem meg kérdéseimmel Spányi Balázsnét, a könyvtár beszerzési osztályának vezetőhelyettesét, aki a könyv-kommunizmus főrendezője volt. — Hogyan sikerült ennyi — a kereslet szerint — használható műszaki könyvre szert tenni? — Az Állami Könyvterjesztő Vállalat keresett meg minket, hogy van egy halom zúzdára ''váró könyvük, ha találunk köztük a könyvtárunkból hiányzókat, akkor azokat ingyen megkaphatjuk. Küldtek egy címjegyzéket, — ebből válogattam. Volt olyan könyv is, amiből háromezer példányt ajánlottak fel. — Ez rengeteg. — így született a gondolat: osszuk szét őket. A könyvterjesztőnek nem volt kifogása. Mint kísérőlevelükben írták, bár ezek a könyvek náluk eladhatatlanok, örülnének ha végül mégis olvasóra találnának. Első alkalommal — még novemberben — így kaptunk 2600 példányt. — Ez nem sokkal azután volt, hogy a Stúdió ’83 foglalkozott a zúzdába kerülő hibátlan könyvek ügyével. — Érdekes, de a két dolog között szerintem nincs összefüggés. A könyvterjesztő már a műsort és a cikkeket megelőzően megkeresett minket az ajánlatával. (A műsor persze elkészülhetett jóval korábban is, bár rm állítjuk, hogy köze volt a dologhoz. A szerk.) A novemberi szállítmány egyértelműen sikert aratott, pillanatok alatt elkapkodták. Ezen felbuzdulva kértünk egy újabb adagot, de most már az előző mennyiség háromszorosát. Ez érkezett meg december 12-én. Akkor és a következő reggelen ez is elfogyott, összesen 765 ezer forint értékű könyvről volt szó! — Igen ám, de a sok könyvért folyó versenyben nem indulhatott mindenki egyenlő eséllyel. A kora délutáni időpont kifejezetten nem kedvezett a hallgatóknak, s a telefonos propaganda sem érhette utól őket. Arra nem tudtunk vállalkozni, hogy különösebb szervezkedésbe kezdjünk. A kora délutáni időpont egyszerű véletlen volt, akkor érkezett meg a teherautó. Még lerakodni se volt emberünk. A későbbi válogatók közül néhányan hordták be a csomagokat. Természetes, hogy nem mondhattuk nekik, várjanak egy jobb időpontra. Különben is, akkor már az volt a legfontosabb, hogy szabaduljunk a könyvektől, hatalmas felfordulás volt az aulánkban. Bizonyára kiplakátolhattuk volna előre a napot, de senkit sem akartunk a bizonytalanra váratni. Különben sem hiszem, hogy ha még többen lettünk volna, akkor azt még elbírta volna a rendelkezésre álló terület. A második alkalommal így se volt felhőtlen a hangulat. Nem is emlékszem rá szívesen. Sokat hallottam én is, hogy igazságtalan volt az elosztás, egyeseknek mindent, másoknak semmit. Sőt azt is: „nézd, a bennfentesek, hogy viszik a nagy csomagokat!” Valóban vittünk néhányat, az eredeti célra, a könyvtárnak. Nekünk is volt néhány ötletünk az igazságosabb elosztásra, de a lehetőségeinkből enynyire tellett. A lényeg szerintem így is megvalósult, a könyvek nem zúzdába, hanem szakemberek kezébe kerültek! Talán ha valami jelképes összeget kellett volna értük fizetni — mondjuk öt forintot —, akkor mindenki csak azt viszi, amire tényleg szüksége van. De pénzszedésre nem volt jogunk. — Ezek szerint még nem jött el a kommunizmus, hogy mindenki szükségletei szerint ... — Számomra szembetűnő volt az első és második alkalom hangulata közötti különbség. A novemberi a kevesebb könyvvel, sokkal kellemesebb volt. Legutóbb mintha túl sok lett volna a könyv, túl nagy lett volna a szerzési lehetőség — ettől többen elvesztették a hidegvérüket. Ahogy tudom, az elosztás ,,igazságtalanságaik miatt elégedetlenkedők úgy érzik, mintha valami pótolhatatlan, hatalmas lehetőségtől, rendkívüli könyvektől estek volna el, pedig mindössze negyvenféle olyan könyvről volt szó, ami az üzletekben eladhatatlannak bizonyult. S végül még egy tapasztalat: mi időről időre végzünk a könyvtárban selejtezést, ilyenkor a felesleges példányokat kitesszük egy kocsira, ebből — ki tudja miért —, mindenki csak annyit szokott elvinni, amennyire szüksége van. — kajó —