A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)

1985-02-08 / 3. szám

AMIRE JUT, é­s amire nem (ígéretünkhöz híven folytat­juk az 1985-ös költségvetési, felújítási és­ beru­házási tervre, illetve a fejlesztési és részese­dési­­alap felhasználási prog­ramjára tett javaslat ismerte­tését.) Ha mindazt leírnánk, amire kell és jut pénz, olvasóink sze­me belefáradna a tételek fel­sorolásába. 1039,4 millió forint felosztása nem kis feladat, en­nek átlátására nem kis szak­értelemre — s többek között a műegyetem meglehetős isme­retére van szükség. Ez most nem­ lehet célunk — talán majd egy későbbi, főigazgatói beszélgetés rávilágíthat majd e problémára is, arra, hogy milyen szempontok, érdekel­lentétek ismerete alapján kell dönteni a pénzek felhasználá­sáról. Hasznos lehet azonban megtudni, mi­ is az, amire — a tervek szerint — nem lesz pénz 1985-ben. Nem riogatni akarjuk egymást a gazdasági helyzettel, de minden jel arra mutat: legfőbb ideje véget vet­ni a „mindenre van pénz egy ekkora egyetemen” szemlélet­nek, mellyel napról napra ta­lálkozhat az ember — akár társadalmi aktívával, akár ki­sebb-nagyobb állami vezető­vel, akár „mezei oktatóval— hallgatóval—dolgozóval” be­szél. A feladatokat, s a minden bizonnyal jól megfontolt — pénzigényes — célokat egyre inkább rangsorolni kell. Van amire kell pénz, van amire jut, és van, amit bizony el kell halasztanunk. Lássuk hát nagyjából, hogy mi az, amiről előreláthatólag le kell mondanunk 1985-ben. (Közel 47 millió forint kéne még — pedig úgy tűnik, v­isz­­szafogtuk magunkat. Ez az összeg az összfelhasználás 4,5 százaléka, az elvileg tervezhe­tő összeg 22-ed része.) Nincs tehát pénz: a Berta­lan Lajos utcai tanteremre (1,6 millió), a műszaki-mechanikai emeletráépítésre (1,5 millió), a Landler-kollégium tornatermé­re (0,5 millió), ikertornacsar­­nokra (2,6 millió ) a 110 mil­lióra tervezett beruházással kapcsolatos lehetőségekről elő­ző számunk „Mégis a nagy csarnok?” című cikkében, a gondokról mostani számunk Magánvélemény?­ Nem. cikké­ben írunk részletesebben), a mezőgazdasági kémia tanszék labor átépítésére (4,8 millió). Nincs pénz olyan kisebb és előre nem tervezhető munká­ra, mint például a Geodézia Intézet klimatizálásáira (0,4 millió), szobor posztamensek (talapzatok 50 ezer forint), Áramlástani Intézet szélcsa­torna-laborjainak befejezése, Bertalan Lajos utcai jegyzet­bolt kialakítása (200 ezer fo­rint), parkolók létesítése (400 ezer forint), tavalyról áthúzó­dó egyes kötelezettségek (?) (330 ezer forint). Nem jut pénz — többek kö­zött — egyes folyosók beépíté­sére, egyes trafókamrákra, az építőanyag-udvari raktárépü­let bővítésére, satöbbi. Nem tervezhetőek néhány előadóteremre illetve tanuló­körre vonatkozó fejlesztések (elsötétítő — 150 ezer; tábla­­mozgató — 300 ezer; kézi moz­gatású tábla — 200 ezer.) Nincs 2,55 millió különböző közműfejlesztésekre (teljés KISZ-tábor gázellátás, lellei üdülő szennyvízcsatorna, kene­sei mérőtelep közcsatorna-hoz­zájárulása, szigethalmi telep közműellátása, Schönherz kol­légium, illetve Goldmann, konyha fázisjavítása.) 1,2 millió forint hiányzik s sportpályák és világításuk, va­lamint a K-épület II. torna­termévél­ kapcsolatos munkák­kal kapcsolatban. Nem jut a Schönherz kollé­gium (megépítése óta kért) nagytermeinek leválasztására (300­ ezer), gépek és műszerek üzembe helyezésére (800 ezer)­ , a telefonhálózat fejlesztésére illetve bővítésére (összesen 2,3 millió); különböző munkavé­delmi feladatokra (munka- il­letve tűzvédelmi jelzőkészülé­kek munkái — 500 ezer; egyéb előírásos(?) munkák — 300 ezer);­ boglári, illetve füredi üdülő egyes fejlesztési felada­­­­taira (7,1 millió); szigethalmi kerítés és vizesblokk (700­­ ezer).; Rózsa Ferenc kollégium padlástér-beépítése (4 millió). Közel­ 47 millióval rövidebb tehát a takarónk annál, mint ameddig, ha visszafogottan is, de nyújtózni szerettünk volna idén — ha minden jól megy. A milliárdos terv teljesítésének záloga, a gazdálkodás haté­konyságának növelése, a saját kezdeményezéssel előteremtett pótlólagos bevételek fokozása, a kiadások ésszerű mérséklése, s lehetőségeken túlmenő fej­lesztési szándékok korlátozá­sa! (A BME 1985-ös költségveté­si, felújítási és beruházási ter­vére, valamint a fejlesztési és részesedési alap felhasználási programjára tett, az egyetemi tanács által elfogadott főigaz­gatói javaslat alapján.) — eö — ilyen marha szolidáris *■ — mint mostanában — még sosem voltam a ma­gyar népgazdasággal. Szó sincs arról, hogy az év végi terv­jelentések ráztak volna meg ennyire, ennél sokkal, komolyabb az ügy: rájöt­tem, hogy közös betegség­ben szenvedünk... Már hónapok óta igen rosszul érzem magam, de az okáról sejtelmem se volt. Egészen addig, mígnem ja­nuár közepén újságolvasás közben — éppen valami közleményt böngésztem — hirtelen összeállt a kép, s belém hasított a felismerés, hiszen nekem vészes csere­arányromlásom van! Ne hidd, hogy az csupán a népgazdaság kiváltsága —, az én gazdaságom is szen­vedhet ilyen korban ilyen korban. x'1' “ Egy ideje igen határozott ez a folyamat: legfőbb ex­portcikkem, az 1 590214 0275 kódszámú biológiai objek­tum munkaereje egyre ros­­­szabb körülmények között értékesül a piacon. Most már ott tartunk, hogy az árnál — amit bér néven kapok érte — nekem is töb­be van. Az újratermelésé­hez szükséges behozatali cikkeim — a tejtől a pékné triódra készített csülökig — árfolyama pedig szüntelenül duzzad. A­zt már tudom a közgaz­­dasági szakirodalomból, hogy ilyenkor valamit sür­gősen tenni kell, mert ha ez így megy tovább, akkor tartósan mérleghiányos le­szek, s akkor rosszabb eset­ben szanálnak, de még a jobbikban­ kérhetem az át­ütemezésemet (egy másik korba), mert itt már többé rongylabdába se rúghatok.­­B»* Elkerülendő) tanul'-"­mányoztam a szakirodalmat, mit is tehetnék én gazdasá­gom megmentéséért? A közgazdászok egyik ja­­vaslata az árak és bérek egyidejű befagyasztása. Ami ezt illeti, félig már meg is vagyok vele — a bérem már rég befagyott, de az áram — az mint tudjuk, január­ban is emelkedett... V­­alami más módszert­­ kell választanom, pél­dául ésszerűen átalakítom az importszerkezetemet. Nem azt fogom vásárolni, amit eddig — emelkedő árak mellett — szoktam, hanem olyasvalamiket, aminek az ára változatlan, vagy éppen esik. Ez igen jó ötletnek látszik, de van egy bökkenő: ahogy így végiggondolom, éppen a munkaerőm az egyetlen cikk a piacon, ami­nek nem emelkedik az ára.­­ Egy kivétel azért mégis eszembe jutott: a BÁV azt mondja, csökkenni fog a személyi számítógépek ára. Kár, hogy ennek beszerzése a közgazdászok szerint el­­lenjavalt (különben úgy be­vásárolnék belőlük, hogy még ...), hiszen az első lé­pés a hasonló esetekben mindig a beruházási stop__ Mégiscsak valami mást kell kitalálnom, például, ha az exportszerkezetemet kor­szerűsíteném ... Ha valami versenyképesebb cikket vin­nék piacra, akkor legalább nőnének a bevételeim is. Ha már az eszemből nem tudok, mi lenne, ha a szép­ségemből próbálnék megél­­ni?... (no jó, hallom a rö­­högcsélést! — már el is fe­lejtettem ezt az ötletet). Ám ettől még megpróbál­hatnék mondjuk az utcánk végén lakó Ica szépségéből megélni. De ezzel is baj van, mert az Ica szépségéből már élnek — ráadásul nem is olyan rossz kondícióban —, ezen felül a feleségem is kikaparná a szememet, ami még egy esetleges gazdasági fellendülés esetén is mara­dandó hátrány. . Nem nagyon van más le­hetőségem. — Nézem a nép­gazdaság sápadt, beesett kis pofiját és aggódom az én­gazdaságomért. A legvégső lehetőség­ azt tennem, amit ez a beesett pufijú tett: át kell hárítanom valakire a cserearányromlásomat! polgártársak! Mondjá­­tok, nem, kell valame­­lyikőtöknek — jutányosan a cserearányromlásom? — Mi? Hogy nektek is van? Hogy dömping van belőle? Na tessék, így teszik tönkre még a cserearány­romlás-cserémet is... —jó Sorstársam a népgazdaság / A csillék lőszert szállítottak a Duna fölött //. Januárban megépült a csepeli úszó szükségük! Csapataink arra töreked­tek, hogy mielőbb bevegyék Budapestet, s ez újabb dunai átkelőhelyek létesítését sür­gette, mind közelebb Magyar­­ország fővárosához. És íme, januárban megépült a csepeli úszó szükséghíd. Egységünk főmérnökével, Mihajlovval együtt jelöltük ki a leendő híd helyét, s megrajzoltuk vázlatos tervét Azután utasí­tást adtunk az alakulatnak ezen — hosszúságát tekintve 365­­méteres — átkelőhely ha­ladéktalan megépítésére. Saj­nos, nem volt szerencsénk , légitámadást kaptunk, s a jég­zajlás is zavart bennünket. Súlyos harcok folytak a fő­város bevételéért. A csepeli híd befejezése után a front útépítési parancsnokságának főnöke utasított bennünket, hogy készüljünk fel Buda­pest egyik hídjának újjáépíté­sére. Az operatív csoport tag­jaként a város már felszaba­dult bal parti részére, Pestre utaztam , felderíteni a tere­pet, s előkészíteni a vázlatos tervet. Kemény csaták dúltak szüntelen a fasiszta német csapatokkal a város elhódítá­­sáért. A szemünk előtt rob­bantották fel a város legdé­libb hídját, a Petőfi-hidat. Ebben­­a kerületben vi­szonylag enyhébb harcok folytak ugyan, de a felderí­tők meggyőztek bennünket, hogy e híd rövid idő alatti újjáépítéséről szó sem lehet, oly mértékben károsult. Fel­jebb a Duna folyása mentén szintén lerombolva a Ferenc József- (ma: Szabadság-) híd. Itt viszont pillanatnyi szünet nélkül folyt a lövöldözés, s a hídhoz lehetetlen volt közel­férkőzni. E híd ideiglenes új­jáépítéséhez a következőkép­pen tudtunk tervet készíteni: Rubahin hadnagynak és ne­kem — a lövöldözés közepet­te — sikerült feljutni egy kö­zeli lakóház negyedik emele­tére, és az ablakból lerajzol­tuk a lerombolt hídnak és megmaradt részeinek vázlatát. Megint megszervezték az építkezést, s mint korábban is, én készítettem az újjáépí­tés terveit, és a technikai le­bonyolítást irányítottam. Még folytak a harcok, de a közeli zárt vásárcsarnok üvegteteje alatt (a mai Dimitrov tér , a ford.) mi már a munka elő­készítésén fáradoztunk, s ter­mészetesen ez is emberáldoza­tokkal járt... Szívós és elkeseredett küz­delem után 1945. január 18-án végre csapataink teljesen el­foglalták a főváros bal parti részét, Pestet, február 13-án pedig az egész fővárost, ezt a stratégiailag oly fontos pontot a németek Ausztria felé való visszavonulásának útján. A felszabadításért hálás pesti emberek a híd felé vezető utat Tolbuhin marsallról ne­vezték el. Budapest bevételéért töb­bek között én is kitüntetést kaptam. De már a következő napon a harmadik ukrán front csapatai parancsot kap­tak, hogy délebbre, Székesfe­hérvár felé vonuljanak; a híd újjáépítésének tervét, s min­dent, amit az építés számára előkészítettünk, át kellett ad­nunk a második ukrán front­nak. Ebben az időben a néme­teket már visszavettük a Du­nától, s a jobb parton hely­reállt az átmenő forgalom. Amikor 1945 márciusában a jég levonult a Dunán, első­ként Baján tudtuk ismét fel­állítani az ideiglenes átkelő­helyet. Ide küldött engem is a parancsnokság, az építkezés technikai részének felügyelő­­jeként, s a munka irányítója­ként. Ezt az építkezést 1945. már­cius 15-én fejeztük be. A to­vábbiakban már nem fogok lefesteni minden hídépítési és újjáépítési munkát, amelyben még részt kellett vennem. (Ide tartozik a szegedi ideig­lenes Tisza-híd, a dunapente­­lei „úszóhíd” állandó részé­nek megépítése a román úszó­jármű-parkból, az ideiglene­sen felállított veszprémi fe­lüljárórészek a csodálatos, vasbeton ívhíd alapjain, tech­nikai felderítőutak a Balaton teljes északnyugati partja mentén és sok egyéb.) 1945 áprilisának első felé­ben egységünk Sárváron volt, csaknem a magyar—osztrák határon. A fasiszta Németor­szág felett aratott győzelem napja az ausztriai Rorbach falucskában ért bennünket. Augusztus másodikán az út­építési főparacsnokság vissza­vezényelt a szolgálatból, és mint a harkovi főiskola volt docensét, a hídépítési tanszék vezetőjévé nevezett ki. 1949-ben védtem meg kan­didátusi értekezésemet. 1960- ban már mint a tudományok doktora utaztam a BME épí­tészmérnöki és közlekedés­mérnöki karára, tudományos kiküldetésben. Itt ismerked­tem meg a „vasbetonszerke­zetek” tanszék akkori profesz­­szorával, Bölcskei Elemérrel, S két, docensével, Tassi Gézá­val és Orosz Árpáddal...” (A levél további részében Rosszijszkij professzor arról a jó baráti és munkakapcsolat­ról ír, amely az építőkarhoz, azon belül is a vasbetonszer­­kezetek tanszékéhez, s annak munkatársaihoz, leginkább Tassi professzorhoz fűzik. A 82 esztendős harkovi pro­fesszor 45 évi tanítás s kutatás után ment nyugdíjba 1983-ban. Ennyi ideig tanított Hazájában a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét s a Munka Veteránja kitüntetést kapta meg hosszú, termékeny munkásságáért.) Fordította Zsenics Györgyi SL©n®yki Já­t és 1907-1984 Január 7-én búcsúztatták Lengyel Jánost, a gépészmér­nöki kar műszaki mechanikai tanszékének nyugalmazott do­censét. A mai hallgatók már személyesen nem ismerték, hi­szen 1974-ben nyugalomba vo­nult. Utána még évekig köz­reműködött a szakmérnöki to­vábbképzésben. Egyszerű vi­déki, több gyermekes munkás­család gyermekeként nem volt arra módja, hogy szülei ta­níttathassák. Ezért már 12 éves korától dolgozott mint vasúti munkás. De a tanulni vágyás arra ösztönözte, hogy középiskolába kerülhessen. Apja munkáskeresetéből erre nem tellett, így már 14 éves korától maga teremtette elő a szükséges költséget. Nyaranta többnyire arató- és cséplőmunkás volt, vagy nagybirtokokon mint napszá­mos dolgozott. A szorgalmi időben házitanítással biztosí­totta szűkös megélhetését. Érettségi után megtakarított­­ keresetéből beiratkozott a Műegyetem építészeti osztályá­ra. Egy év eltelte után — az akkori súlyos gazdasági vál­ság miatt — tanulmányait meg kellett szakítania. Ismét mint napszámos, majd mint műsza­ki rajzoló, alkalmilag jutott keresethez. Ezenkívül műegye­­tem­i hallgatók korrepetálásával foglalkozott, így sikerült foly­tatnia tanulmányait a gépész­mérnöki karon, de a háborús évek viszontagságai ezt késlel­tették. Végül a felszabadulás után tudta csak tanulmányait befejezni. Ezután a Műszaki Főiskola előkészítő tanfolya­main készítette fel az iparban dolgozó munkások százait si­keresen az egyetemi tanulmá­nyok elvégzésére. Az 1951-ben alakult II. műszaki mechanika tanszék gyakorlati oktatását ő szervezte meg. Ezen túlmenően rendszeresen tartott előadáso­kat. A két mechanika tanszék 1959-ben történt egyesítése után is ő volt az oktatás fe­lelőse. Mintegy negyed évszá­zadon át oktatta a gépészmér­nök-hallgatók nemzedékeit. A mechanika oktatásának min­den területén igen eredménye­sen dolgozott. A szakmérnöki továbbképzésben is hosszú éveken át működött közre. Az esti és levelező oktatásban kü­lönösen kitűnt igen eredmé­nyes munkájával. Szívügye volt, hogy a mindennapi ne­héz elfoglaltságot jelentő mun­ka mellett tanulást ,.vállaló, többnyire családos, felnőtt em­berek számára megkönnyítse a tanulás nehéz munkáját. Eb­ben talán saját ifjúságának ne­héz körülményei között szer­zett tapasztalatai is segítették. Óriási oktatási gyakorlatá­val szinte művészi tökélyre tett szert a nehezebben meg­­­érthető fogalmak világos inter­pretálásában. Az esti és leve­lező hallgatók részére készített módszertani útmutatói mind a mai napig igen hasznos se­gédeszközt jelentenek a hall­gatók számára. Képies és lényegre törő ma­gyarázatai nemcsak a hallga­tókat, hanem kollégáit is le­nyűgözték. Jóságos lénye ál­landóan derűt sugárzott. Irigylésre méltó volt az a klasz­­szikus nyugalom és bölcs hu­mor, amivel úrrá lett a min­dennapok nehézségein. A szeretet áradt belőle, és szeretetre méltó volt mind­nyájunk számára. Munkája elismeréséül az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és a Haza Szolgálatáért kitün­tetésekben részesült. A legna­­gyobb elismerés az a hála és szeretet,­­ amellyel volt "tanít-' ványainak' ezrei' emlékeznek rá.­­ • Műszaki mechanikai tanszék Tudományos konferenciák, kiállítások A felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére Nagyszabású tudományos ülésszakkal ünnepli meg ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulóját a Budapesti Mű­szaki Egyetem 1985. február 11-én (hétfőn). A megnyitót és a plenáris ülést követően három tudományos konferen­cia és három kiállítás várja a nap folyamán az érdeklődőket. A program: 9 óra (K. I. 70. díszterem). Plenáris ülés. Dr. Polinszky Károly rektori megnyitója. Dr. Németh József: Értelmiség, történelem, politika. Dr. Ivá­­nyi Miklós: Mérnökképzés az ország fejlődéséért. Dr. Tu­­schák Róbert: Egyetemünk a tudományos kutatómunka szolgálatában. 11 óra (k­­ép. aula): „A műegyetem a népgazdaságért” című kiállítás megnyitója. 12 óra (központi könyvtár, aula): „Műegyetemi könyvek, jegyzetek” című kiállítás meg­nyitója. 12.30 óra (BME üzemi szak­orvosi rendelőintézete): „Az intézet 10 éves története és tudományos munkássága” cí­mű kiállítás megnyitója. 13 óra (K. I. 46.): „A hall­gatók egészségvédelme a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen” tudományos ülésszak megnyi­tója. 14 óra (A 27 szekció helyszí­ne és programja a külön fü­­­zetben található meg): „Fia­tal oktatók és kutatók III. tu­dományos fóruma”. 14 óra (K. III. 40.): „A marxizmus és Lukács György”. K. III. 43.: „Gazdaságpolitika, gazdaságtörténet”. K. III. 44.: „Társadalom és politika”) „A műszaki értelmiség négy évti­zede” tudományos konferen­cia. (A 2. és 3. szekció február 12-én 9 órától a K. I. 71. te­remben, illetve a pb tanács­termében folytatódik.) Mozgásművészeti tanfolyam Nemzetközi Tánc- és Moz­gásközpont (International Dan­ce and Movement Center — IDMC) létrehozását határozta el az egyetem közművelődési titkársága. Az első mozgásmű­vészeti műhelytanfolyamot au­gusztus 11. és 25. között tart­ják a BME-n, neves külföldi művész-tanárok vezetésével. A tanfolyamon bárki részt vehet, aki kedvet érez hozzá, s befize­ti a részvételi díjat (akár ama­tőr, akár félhivatásos vagy hi­vatásos). Az IDMC a vidéki résztve­vők számára kedvezményes ,szállási és étkezési lehetőséget biztosít. Egy növendék több tanfo­lyamot is (legfeljebb négyet) végezhet egyidejűleg; a szer­vezők 10 szakon tervezik elin­dítani a műhelymunkát. A je­­lentkezési díj 400 forint, egy tanfolyamért 1200 Ft tandíjat, kettőért 2200-at, háromért 3200- at, négyért 4200 Ft-ot fizetnek a résztvevők. (Tervezett sza­kok: Jazztánc, koreográfia, modern tánc Graham/Simon tech, step, musicaltánc, com­­media dell p arte, pantomim, biomechanika, futó tánc, mozgásterápia.) Egy tanfolyam tizenkét más­fél órás foglalkozásból áll.

Next