A Jövő Mérnöke, 1985 (32. évfolyam, 1-40. szám)
1985-02-08 / 3. szám
AMIRE JUT, és amire nem (ígéretünkhöz híven folytatjuk az 1985-ös költségvetési, felújítási és beruházási tervre, illetve a fejlesztési és részesedésialap felhasználási programjára tett javaslat ismertetését.) Ha mindazt leírnánk, amire kell és jut pénz, olvasóink szeme belefáradna a tételek felsorolásába. 1039,4 millió forint felosztása nem kis feladat, ennek átlátására nem kis szakértelemre — s többek között a műegyetem meglehetős ismeretére van szükség. Ez most nem lehet célunk — talán majd egy későbbi, főigazgatói beszélgetés rávilágíthat majd e problémára is, arra, hogy milyen szempontok, érdekellentétek ismerete alapján kell dönteni a pénzek felhasználásáról. Hasznos lehet azonban megtudni, mi is az, amire — a tervek szerint — nem lesz pénz 1985-ben. Nem riogatni akarjuk egymást a gazdasági helyzettel, de minden jel arra mutat: legfőbb ideje véget vetni a „mindenre van pénz egy ekkora egyetemen” szemléletnek, mellyel napról napra találkozhat az ember — akár társadalmi aktívával, akár kisebb-nagyobb állami vezetővel, akár „mezei oktatóval— hallgatóval—dolgozóval” beszél. A feladatokat, s a minden bizonnyal jól megfontolt — pénzigényes — célokat egyre inkább rangsorolni kell. Van amire kell pénz, van amire jut, és van, amit bizony el kell halasztanunk. Lássuk hát nagyjából, hogy mi az, amiről előreláthatólag le kell mondanunk 1985-ben. (Közel 47 millió forint kéne még — pedig úgy tűnik, viszszafogtuk magunkat. Ez az összeg az összfelhasználás 4,5 százaléka, az elvileg tervezhető összeg 22-ed része.) Nincs tehát pénz: a Bertalan Lajos utcai tanteremre (1,6 millió), a műszaki-mechanikai emeletráépítésre (1,5 millió), a Landler-kollégium tornatermére (0,5 millió), ikertornacsarnokra (2,6 millió ) a 110 millióra tervezett beruházással kapcsolatos lehetőségekről előző számunk „Mégis a nagy csarnok?” című cikkében, a gondokról mostani számunk Magánvélemény? Nem. cikkében írunk részletesebben), a mezőgazdasági kémia tanszék labor átépítésére (4,8 millió). Nincs pénz olyan kisebb és előre nem tervezhető munkára, mint például a Geodézia Intézet klimatizálásáira (0,4 millió), szobor posztamensek (talapzatok 50 ezer forint), Áramlástani Intézet szélcsatorna-laborjainak befejezése, Bertalan Lajos utcai jegyzetbolt kialakítása (200 ezer forint), parkolók létesítése (400 ezer forint), tavalyról áthúzódó egyes kötelezettségek (?) (330 ezer forint). Nem jut pénz — többek között — egyes folyosók beépítésére, egyes trafókamrákra, az építőanyag-udvari raktárépület bővítésére, satöbbi. Nem tervezhetőek néhány előadóteremre illetve tanulókörre vonatkozó fejlesztések (elsötétítő — 150 ezer; táblamozgató — 300 ezer; kézi mozgatású tábla — 200 ezer.) Nincs 2,55 millió különböző közműfejlesztésekre (teljés KISZ-tábor gázellátás, lellei üdülő szennyvízcsatorna, kenesei mérőtelep közcsatorna-hozzájárulása, szigethalmi telep közműellátása, Schönherz kollégium, illetve Goldmann, konyha fázisjavítása.) 1,2 millió forint hiányzik s sportpályák és világításuk, valamint a K-épület II. tornatermévél kapcsolatos munkákkal kapcsolatban. Nem jut a Schönherz kollégium (megépítése óta kért) nagytermeinek leválasztására (300 ezer), gépek és műszerek üzembe helyezésére (800 ezer) , a telefonhálózat fejlesztésére illetve bővítésére (összesen 2,3 millió); különböző munkavédelmi feladatokra (munka- illetve tűzvédelmi jelzőkészülékek munkái — 500 ezer; egyéb előírásos(?) munkák — 300 ezer); boglári, illetve füredi üdülő egyes fejlesztési feladataira (7,1 millió); szigethalmi kerítés és vizesblokk (700 ezer).; Rózsa Ferenc kollégium padlástér-beépítése (4 millió). Közel 47 millióval rövidebb tehát a takarónk annál, mint ameddig, ha visszafogottan is, de nyújtózni szerettünk volna idén — ha minden jól megy. A milliárdos terv teljesítésének záloga, a gazdálkodás hatékonyságának növelése, a saját kezdeményezéssel előteremtett pótlólagos bevételek fokozása, a kiadások ésszerű mérséklése, s lehetőségeken túlmenő fejlesztési szándékok korlátozása! (A BME 1985-ös költségvetési, felújítási és beruházási tervére, valamint a fejlesztési és részesedési alap felhasználási programjára tett, az egyetemi tanács által elfogadott főigazgatói javaslat alapján.) — eö — ilyen marha szolidáris *■ — mint mostanában — még sosem voltam a magyar népgazdasággal. Szó sincs arról, hogy az év végi tervjelentések ráztak volna meg ennyire, ennél sokkal, komolyabb az ügy: rájöttem, hogy közös betegségben szenvedünk... Már hónapok óta igen rosszul érzem magam, de az okáról sejtelmem se volt. Egészen addig, mígnem január közepén újságolvasás közben — éppen valami közleményt böngésztem — hirtelen összeállt a kép, s belém hasított a felismerés, hiszen nekem vészes cserearányromlásom van! Ne hidd, hogy az csupán a népgazdaság kiváltsága —, az én gazdaságom is szenvedhet ilyen korban ilyen korban. x'1' “ Egy ideje igen határozott ez a folyamat: legfőbb exportcikkem, az 1 590214 0275 kódszámú biológiai objektum munkaereje egyre rosszabb körülmények között értékesül a piacon. Most már ott tartunk, hogy az árnál — amit bér néven kapok érte — nekem is többe van. Az újratermeléséhez szükséges behozatali cikkeim — a tejtől a pékné triódra készített csülökig — árfolyama pedig szüntelenül duzzad. Azt már tudom a közgazdasági szakirodalomból, hogy ilyenkor valamit sürgősen tenni kell, mert ha ez így megy tovább, akkor tartósan mérleghiányos leszek, s akkor rosszabb esetben szanálnak, de még a jobbikban kérhetem az átütemezésemet (egy másik korba), mert itt már többé rongylabdába se rúghatok.B»* Elkerülendő) tanul'-"mányoztam a szakirodalmat, mit is tehetnék én gazdaságom megmentéséért? A közgazdászok egyik javaslata az árak és bérek egyidejű befagyasztása. Ami ezt illeti, félig már meg is vagyok vele — a bérem már rég befagyott, de az áram — az mint tudjuk, januárban is emelkedett... Valami más módszert kell választanom, például ésszerűen átalakítom az importszerkezetemet. Nem azt fogom vásárolni, amit eddig — emelkedő árak mellett — szoktam, hanem olyasvalamiket, aminek az ára változatlan, vagy éppen esik. Ez igen jó ötletnek látszik, de van egy bökkenő: ahogy így végiggondolom, éppen a munkaerőm az egyetlen cikk a piacon, aminek nem emelkedik az ára. Egy kivétel azért mégis eszembe jutott: a BÁV azt mondja, csökkenni fog a személyi számítógépek ára. Kár, hogy ennek beszerzése a közgazdászok szerint ellenjavalt (különben úgy bevásárolnék belőlük, hogy még ...), hiszen az első lépés a hasonló esetekben mindig a beruházási stop__ Mégiscsak valami mást kell kitalálnom, például, ha az exportszerkezetemet korszerűsíteném ... Ha valami versenyképesebb cikket vinnék piacra, akkor legalább nőnének a bevételeim is. Ha már az eszemből nem tudok, mi lenne, ha a szépségemből próbálnék megélni?... (no jó, hallom a röhögcsélést! — már el is felejtettem ezt az ötletet). Ám ettől még megpróbálhatnék mondjuk az utcánk végén lakó Ica szépségéből megélni. De ezzel is baj van, mert az Ica szépségéből már élnek — ráadásul nem is olyan rossz kondícióban —, ezen felül a feleségem is kikaparná a szememet, ami még egy esetleges gazdasági fellendülés esetén is maradandó hátrány. . Nem nagyon van más lehetőségem. — Nézem a népgazdaság sápadt, beesett kis pofiját és aggódom az éngazdaságomért. A legvégső lehetőség azt tennem, amit ez a beesett pufijú tett: át kell hárítanom valakire a cserearányromlásomat! polgártársak! Mondjátok, nem, kell valamelyikőtöknek — jutányosan a cserearányromlásom? — Mi? Hogy nektek is van? Hogy dömping van belőle? Na tessék, így teszik tönkre még a cserearányromlás-cserémet is... —jó Sorstársam a népgazdaság / A csillék lőszert szállítottak a Duna fölött //. Januárban megépült a csepeli úszó szükségük! Csapataink arra törekedtek, hogy mielőbb bevegyék Budapestet, s ez újabb dunai átkelőhelyek létesítését sürgette, mind közelebb Magyarország fővárosához. És íme, januárban megépült a csepeli úszó szükséghíd. Egységünk főmérnökével, Mihajlovval együtt jelöltük ki a leendő híd helyét, s megrajzoltuk vázlatos tervét Azután utasítást adtunk az alakulatnak ezen — hosszúságát tekintve 365méteres — átkelőhely haladéktalan megépítésére. Sajnos, nem volt szerencsénk , légitámadást kaptunk, s a jégzajlás is zavart bennünket. Súlyos harcok folytak a főváros bevételéért. A csepeli híd befejezése után a front útépítési parancsnokságának főnöke utasított bennünket, hogy készüljünk fel Budapest egyik hídjának újjáépítésére. Az operatív csoport tagjaként a város már felszabadult bal parti részére, Pestre utaztam , felderíteni a terepet, s előkészíteni a vázlatos tervet. Kemény csaták dúltak szüntelen a fasiszta német csapatokkal a város elhódításáért. A szemünk előtt robbantották fel a város legdélibb hídját, a Petőfi-hidat. Ebbena kerületben viszonylag enyhébb harcok folytak ugyan, de a felderítők meggyőztek bennünket, hogy e híd rövid idő alatti újjáépítéséről szó sem lehet, oly mértékben károsult. Feljebb a Duna folyása mentén szintén lerombolva a Ferenc József- (ma: Szabadság-) híd. Itt viszont pillanatnyi szünet nélkül folyt a lövöldözés, s a hídhoz lehetetlen volt közelférkőzni. E híd ideiglenes újjáépítéséhez a következőképpen tudtunk tervet készíteni: Rubahin hadnagynak és nekem — a lövöldözés közepette — sikerült feljutni egy közeli lakóház negyedik emeletére, és az ablakból lerajzoltuk a lerombolt hídnak és megmaradt részeinek vázlatát. Megint megszervezték az építkezést, s mint korábban is, én készítettem az újjáépítés terveit, és a technikai lebonyolítást irányítottam. Még folytak a harcok, de a közeli zárt vásárcsarnok üvegteteje alatt (a mai Dimitrov tér , a ford.) mi már a munka előkészítésén fáradoztunk, s természetesen ez is emberáldozatokkal járt... Szívós és elkeseredett küzdelem után 1945. január 18-án végre csapataink teljesen elfoglalták a főváros bal parti részét, Pestet, február 13-án pedig az egész fővárost, ezt a stratégiailag oly fontos pontot a németek Ausztria felé való visszavonulásának útján. A felszabadításért hálás pesti emberek a híd felé vezető utat Tolbuhin marsallról nevezték el. Budapest bevételéért többek között én is kitüntetést kaptam. De már a következő napon a harmadik ukrán front csapatai parancsot kaptak, hogy délebbre, Székesfehérvár felé vonuljanak; a híd újjáépítésének tervét, s mindent, amit az építés számára előkészítettünk, át kellett adnunk a második ukrán frontnak. Ebben az időben a németeket már visszavettük a Dunától, s a jobb parton helyreállt az átmenő forgalom. Amikor 1945 márciusában a jég levonult a Dunán, elsőként Baján tudtuk ismét felállítani az ideiglenes átkelőhelyet. Ide küldött engem is a parancsnokság, az építkezés technikai részének felügyelőjeként, s a munka irányítójaként. Ezt az építkezést 1945. március 15-én fejeztük be. A továbbiakban már nem fogok lefesteni minden hídépítési és újjáépítési munkát, amelyben még részt kellett vennem. (Ide tartozik a szegedi ideiglenes Tisza-híd, a dunapentelei „úszóhíd” állandó részének megépítése a román úszójármű-parkból, az ideiglenesen felállított veszprémi felüljárórészek a csodálatos, vasbeton ívhíd alapjain, technikai felderítőutak a Balaton teljes északnyugati partja mentén és sok egyéb.) 1945 áprilisának első felében egységünk Sárváron volt, csaknem a magyar—osztrák határon. A fasiszta Németország felett aratott győzelem napja az ausztriai Rorbach falucskában ért bennünket. Augusztus másodikán az útépítési főparacsnokság visszavezényelt a szolgálatból, és mint a harkovi főiskola volt docensét, a hídépítési tanszék vezetőjévé nevezett ki. 1949-ben védtem meg kandidátusi értekezésemet. 1960- ban már mint a tudományok doktora utaztam a BME építészmérnöki és közlekedésmérnöki karára, tudományos kiküldetésben. Itt ismerkedtem meg a „vasbetonszerkezetek” tanszék akkori profeszszorával, Bölcskei Elemérrel, S két, docensével, Tassi Gézával és Orosz Árpáddal...” (A levél további részében Rosszijszkij professzor arról a jó baráti és munkakapcsolatról ír, amely az építőkarhoz, azon belül is a vasbetonszerkezetek tanszékéhez, s annak munkatársaihoz, leginkább Tassi professzorhoz fűzik. A 82 esztendős harkovi professzor 45 évi tanítás s kutatás után ment nyugdíjba 1983-ban. Ennyi ideig tanított Hazájában a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét s a Munka Veteránja kitüntetést kapta meg hosszú, termékeny munkásságáért.) Fordította Zsenics Györgyi SL©n®yki Ját és 1907-1984 Január 7-én búcsúztatták Lengyel Jánost, a gépészmérnöki kar műszaki mechanikai tanszékének nyugalmazott docensét. A mai hallgatók már személyesen nem ismerték, hiszen 1974-ben nyugalomba vonult. Utána még évekig közreműködött a szakmérnöki továbbképzésben. Egyszerű vidéki, több gyermekes munkáscsalád gyermekeként nem volt arra módja, hogy szülei taníttathassák. Ezért már 12 éves korától dolgozott mint vasúti munkás. De a tanulni vágyás arra ösztönözte, hogy középiskolába kerülhessen. Apja munkáskeresetéből erre nem tellett, így már 14 éves korától maga teremtette elő a szükséges költséget. Nyaranta többnyire arató- és cséplőmunkás volt, vagy nagybirtokokon mint napszámos dolgozott. A szorgalmi időben házitanítással biztosította szűkös megélhetését. Érettségi után megtakarított keresetéből beiratkozott a Műegyetem építészeti osztályára. Egy év eltelte után — az akkori súlyos gazdasági válság miatt — tanulmányait meg kellett szakítania. Ismét mint napszámos, majd mint műszaki rajzoló, alkalmilag jutott keresethez. Ezenkívül műegyetemi hallgatók korrepetálásával foglalkozott, így sikerült folytatnia tanulmányait a gépészmérnöki karon, de a háborús évek viszontagságai ezt késleltették. Végül a felszabadulás után tudta csak tanulmányait befejezni. Ezután a Műszaki Főiskola előkészítő tanfolyamain készítette fel az iparban dolgozó munkások százait sikeresen az egyetemi tanulmányok elvégzésére. Az 1951-ben alakult II. műszaki mechanika tanszék gyakorlati oktatását ő szervezte meg. Ezen túlmenően rendszeresen tartott előadásokat. A két mechanika tanszék 1959-ben történt egyesítése után is ő volt az oktatás felelőse. Mintegy negyed évszázadon át oktatta a gépészmérnök-hallgatók nemzedékeit. A mechanika oktatásának minden területén igen eredményesen dolgozott. A szakmérnöki továbbképzésben is hosszú éveken át működött közre. Az esti és levelező oktatásban különösen kitűnt igen eredményes munkájával. Szívügye volt, hogy a mindennapi nehéz elfoglaltságot jelentő munka mellett tanulást ,.vállaló, többnyire családos, felnőtt emberek számára megkönnyítse a tanulás nehéz munkáját. Ebben talán saját ifjúságának nehéz körülményei között szerzett tapasztalatai is segítették. Óriási oktatási gyakorlatával szinte művészi tökélyre tett szert a nehezebben megérthető fogalmak világos interpretálásában. Az esti és levelező hallgatók részére készített módszertani útmutatói mind a mai napig igen hasznos segédeszközt jelentenek a hallgatók számára. Képies és lényegre törő magyarázatai nemcsak a hallgatókat, hanem kollégáit is lenyűgözték. Jóságos lénye állandóan derűt sugárzott. Irigylésre méltó volt az a klaszszikus nyugalom és bölcs humor, amivel úrrá lett a mindennapok nehézségein. A szeretet áradt belőle, és szeretetre méltó volt mindnyájunk számára. Munkája elismeréséül az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és a Haza Szolgálatáért kitüntetésekben részesült. A legnagyobb elismerés az a hála és szeretet, amellyel volt "tanít-' ványainak' ezrei' emlékeznek rá. • Műszaki mechanikai tanszék Tudományos konferenciák, kiállítások A felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére Nagyszabású tudományos ülésszakkal ünnepli meg hazánk felszabadulásának 40. évfordulóját a Budapesti Műszaki Egyetem 1985. február 11-én (hétfőn). A megnyitót és a plenáris ülést követően három tudományos konferencia és három kiállítás várja a nap folyamán az érdeklődőket. A program: 9 óra (K. I. 70. díszterem). Plenáris ülés. Dr. Polinszky Károly rektori megnyitója. Dr. Németh József: Értelmiség, történelem, politika. Dr. Iványi Miklós: Mérnökképzés az ország fejlődéséért. Dr. Tuschák Róbert: Egyetemünk a tudományos kutatómunka szolgálatában. 11 óra (kép. aula): „A műegyetem a népgazdaságért” című kiállítás megnyitója. 12 óra (központi könyvtár, aula): „Műegyetemi könyvek, jegyzetek” című kiállítás megnyitója. 12.30 óra (BME üzemi szakorvosi rendelőintézete): „Az intézet 10 éves története és tudományos munkássága” című kiállítás megnyitója. 13 óra (K. I. 46.): „A hallgatók egészségvédelme a Budapesti Műszaki Egyetemen” tudományos ülésszak megnyitója. 14 óra (A 27 szekció helyszíne és programja a külön füzetben található meg): „Fiatal oktatók és kutatók III. tudományos fóruma”. 14 óra (K. III. 40.): „A marxizmus és Lukács György”. K. III. 43.: „Gazdaságpolitika, gazdaságtörténet”. K. III. 44.: „Társadalom és politika”) „A műszaki értelmiség négy évtizede” tudományos konferencia. (A 2. és 3. szekció február 12-én 9 órától a K. I. 71. teremben, illetve a pb tanácstermében folytatódik.) Mozgásművészeti tanfolyam Nemzetközi Tánc- és Mozgásközpont (International Dance and Movement Center — IDMC) létrehozását határozta el az egyetem közművelődési titkársága. Az első mozgásművészeti műhelytanfolyamot augusztus 11. és 25. között tartják a BME-n, neves külföldi művész-tanárok vezetésével. A tanfolyamon bárki részt vehet, aki kedvet érez hozzá, s befizeti a részvételi díjat (akár amatőr, akár félhivatásos vagy hivatásos). Az IDMC a vidéki résztvevők számára kedvezményes ,szállási és étkezési lehetőséget biztosít. Egy növendék több tanfolyamot is (legfeljebb négyet) végezhet egyidejűleg; a szervezők 10 szakon tervezik elindítani a műhelymunkát. A jelentkezési díj 400 forint, egy tanfolyamért 1200 Ft tandíjat, kettőért 2200-at, háromért 3200- at, négyért 4200 Ft-ot fizetnek a résztvevők. (Tervezett szakok: Jazztánc, koreográfia, modern tánc Graham/Simon tech, step, musicaltánc, commedia dell p arte, pantomim, biomechanika, futó tánc, mozgásterápia.) Egy tanfolyam tizenkét másfél órás foglalkozásból áll.