Kalligram, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-10-01 / 10. szám
Szesztina a nyárról A sarki boltban, hogyha itt a nyár, idegesebb a sarki boltos ember, kell hózentrógere alá a hőség dacára is egy póló, vagy bepállik, az öv se jobb, mert az meg vág, hiába, nem hoz számára semmi enyhülést. Az én számomra sincsen enyhülés e férfikorban, mely mondhatni nyár, hol a szorító időből hiába próbálna meg kibújni már az ember, a könnyűléptű ifjúság bepállik, elszívja minden tetterőnk a hőség. Mint szukkultusz hajol fölénk a hőség, nem várható maholnap enyhülés, megbántam azt a szót már, hogy bepállik, dehát ilyesmiket sugall a nyár, meg az időjárásjelentő ember, kit a tévében bámulunk hiába. A nap mindenhogy szembesül, hiába húzná szemébe kalapját a hősség látszatát keltve átlátszón az ember. Ó, hol vagy ihlet, hol vagy enyhülés? A múzsa csókja, hogyha itt a nyár, a költő homlokán bizony bepállik. Mint egy rímhívó szó, mondjuk „bepállik", mi csüng fölöttünk kínzón, és hiába várjuk, nem rímel juszt se rá a nyár, úgy döng lecsaphatatlanul a hőség, amelyre éjjel sem jön enyhülés. Sosem jut el Nepálig, ó, az ember. A nyár nyilától nyámnyilán az ember nem juthat el. A józan ész bepállik, düh fortyan bennünk, mely nem enyhül, és „Állj meg Tybalt! Mercutio!" - hiába, a bökkenő, hogy rekkenő a hőség, egy perc alatt tesz gyilkossá a nyár. Aludna bár nyári álmot az ember, mikor a hőségtől a szív bepállik! Dehát hiába, nincsen enyhülés. Varró Dániel (Budapest, 1977): költő, műfordító. Legutóbbi kötete: Akinek a kedve dacos - mondókák apró lázadóknak (2014, Manó Könyvek).