Kapu, 1990. július-augusztus (3. évfolyam, 7-8. szám)
Tisztelt Olvasó, ebben a nyájas melegben az embernek szinte nincs kedve dolgozni! No, nem azért adtunk dupla terjedelmű lapot (július—augusztusi számunkat összevontuk), hogy aztán lustálkodjunk — a szeptemberre készülünk. Ősztől ugyanis a hónap elején fogunk megjelenni. Vásároltunk, és veszünk még számítógépeket, s így folyóiratunk a leggyorsabb és legmodernebb eszközökkel fog készülni. Beszereztünk mikrobuszokat is. Könyveink és lapunk terjesztésére fogjuk használni. Meg filmforgatásra. Most készülünk Csehországba, a lapunkban megjelent riportsorozatot (szerzők: Lékó István és Badin Ádám) filmesítjük meg, mi lett azzal a több tízezer felvidéki magyarral, akiket a háború után odatelepítettek. Aztán Erdélyben is készítünk dokumentumfilmet. Műsorainkat — mint eddig — a Magyar Televízióban tekinthetik meg. A nyugaton élő magyarok és magyar szervezetek pedig megrendelhetik nálunk a kazettákat. Illusztrálva tevékenységünk bővítését, van szerencsénk közölni olvasóinkkal, hogy kiváló szórakoztató filmek szinkronizálását kezdtük el, s ezeket videokölcsönzőkben forgalmazzuk. Ahogy két évvel ezelőtt jeleztük: több lábon állni! Csak így tudunk prosperálni. Cégünk, az M. and B. Kiadó, két új lapot is indít: a „Mi Újság?” — diákújságot és a „Hard Life” zenei havi folyóiratot. Mindkettő a fiataloknak szól, s a megbízható belső tartalom mellett a legfontosabb — hogy olcsók leszünk. Nem a csicsás küllemre, hanem a vásárlók jövedelmére tervezünk. Ha hazánk gazdagabb lesz, úgy drágább és szebb kivitelű lapokat fogunk előállítani. Azt hiszem, túl sokat fecsegtem Önöknek az M. and B. cégről — bocsássák meg, ha fárasztó volt. E duplaszámunkat a nyár jegyében készítettük el. Könnyebb és szórakoztatóbb nyári olvasmányokat kínálunk Önöknek, melyek még árnyékban is fogyaszthatók”. Be kell számoljak egy utamról. Június 7—10-ig Párizsban tanácskoztak az európai magyar emigráció vezetői. Erre meghívták a KAPU-t is. (Külön köszönet dr. Szén Józsefnek a szervezésért.) A tanácskozás egyik témája a trianoni évforduló volt. A másik: a nyugaton élő magyarok, miként tudnak segíteni az óhazán — és viszont. E tanácskozásra meghívták dr. Kiss Gyula tárcanélküli minisztert is. Beszéde felrázta, megkönnyeztette a magyar hallgatókat. Dr. Kiss Gyula megkövette a kormány nevében a magyar emigrációt. Az elmúlt 45 évet, az elmúlt 34 évet. Elüldöztetésükért. Áldozati mivoltukért. Látták volna olvasóink, hogy beszéde után (többször közbetapsoltak), hogy felbolydult a hallgatóság! A végén mindenki felállt és a Himnuszt énekelte. Volt aki zokogott. Jelentős nap volt ez a magyar emigráció történetében. És ez így van rendjén. Csak köszönettel tartozunk nekik, hogy azok után, ami történt velük , mégis magyarok maradtak, mégha szerteszóródtak is a világban. Brády Zoltán