Kapu, 2006. május (19. évfolyam, 5. szám)
MAGYAR MÚLT - Bakay Kornél: Tallózás az újabb történeti irodalomban
MAGYAR MÚLT é lezhető. Varga Géza is utal például Nemeskürty Istvánra, aki tele van hazaszeretettel, tele van jóindulattal, műveivel mégis sokszor többet árt a helyes magyar őstörténetnek, mint az ellenfeleink. Nincsenek igazi műhelyeink, nincsenek erős szervezeteink. A László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület rendkívüli szerepet vállalt magára úgy is, mint kiadó s úgy is, mint szervező, de egyelőre eléggé elszigetelt. Vannak persze más kiadók is, amelyek fontos könyveket adnak ki, de ezidáig egyetlen egy sem akadt, amelyik a haszonelvűség önös szabályai és gyakorlata mellett teret biztosított volna a nemzeti táborhoz tartozó kutatók távlatos kutatásának, az alapvető forráskiadványok rendszeres megjelentetésének. Kellemes kivétel a HUN-IDEA Kiadó, amely rendre közzétesz őstörténeti munkákat. Legutóbb Aradi Éva, A hunok Indiában. A heftaliták története. Budapest, 2005. és Csajághy György, Lehel kürtje. Budapest 2006. c. kötetekkel hívta fel magára a figyelmet. Aradi Éva új könyve hiánypótló, remek munka, amint ezt Bárdi László előszava is hangoztatja, kivált fontossá pedig az teszi, hogy komoly tudományos érvekkel támasztja alá a szerző az ázsiai hun (xiongnu) és az európai hun nép azonosságát. A nagy ívű történeti áttekintést indiai úti élmények színes leírásai tarkítják. A tíz fejezetre tagolt könyv először számba veszi a hunok őshazáját (Belső- Mongólia és az Ordosz vidéke), majd - ha nem is határozottan- utal a kusánok és a fehér hunok kapcsolatára és birodalmuk kialakulására. Nem egyszer a sorok között, szinte rejtve, foglal állást alapvető kérdésekben, mint például a földrajzi nevek értékelését illetően, mert a népek viszik magukkal a földrajzi neveket, vagy egyes hun szavak továbbélését illetően (Pál, Bállá, Csohán, Gál, etc.), de kijavít megkövült tévedéseket is, mint például a Buddha szó helyes kiejtése, amely Buda avagy a sámán szó, amely szanszkritül papot, szerzetest jelent! Nyilvánvalóan igaz az a megjegyzése is, hogy egy nép általában „nem vész ki”, ezt műveletlen, történelmi szemlélettel nem rendelkező egyének állítják csak. A kutató magányosságának, magára hagyottságának jelei azonban Aradi Éva értékes művében is lépten-nyomon megmutatkoznak. Nem sikerült felhasználnia a régészet,10 a vallástörténet 11 és a forráselemzők 12 eredményeit, jóllehet rendelkezésére állhatták volna. Kiváló áttekintést ad viszont az indiai kutatók szerfelett izgalmas eredményeiről és vitáikról, bár nem aknázza ki eléggé például a pénzverés igen lényeges tanulságait.13 Toramána (484-515) és Mihirakula (515-544) uralmának elemzése közben is utal a heftaliták nyelvére, amely az ún. paisácsi prákrit elődje lett volna s a kihalt burishi nyelvre alapozódott. De nem válik egyértelművé az olvasó számára, hogy a kusánhun-perzsa-türk-várhun-avar vegyes etnikumhoz nyelvileg és genetikailag köze lehetett-e a magyarnak? Az avaroknak pedig valóban köze volt-e a heftalitákhoz és csak külsőségekben (például hajviselet) tértek el egymástól? A kései leszármazottak: a rádzsputok és a gurdzsárok nyelve valóban hasonlít a hunokéhoz? S a hunok nyelve valóban a türk lett volna? A szent hagyományok és az ősi szokások mindenesetre nem állnak távol tőlünk (pl. a fehér ló áldozat, a Nap-kultusz, a vérszerződés, maga a kereszténység). Aradi Éva világossá teszi könyvében, hogy az indoeurópai (árja) szemlélet és gyakorlat súlyosan elfogult s a győztesek által írt (meghamisított) történelem nem örökérvényű. A magyarok a Kárpát-medencébe, akár elődeik és rokonaik, a szkíták, a szarmaták, a hunok és az avarok, igenis keletről jöttek, ezértÁzsia kutatása nélkül nem lehet valóságos a magyarság-kutatás.” De azért fel szabad tenni azt a kérdést is: tartható-e a népek örökös vándorlásáról szóló dogmatikus elmélet?14 Más szóval: lehetséges-e az, hogy egy nép (például a magyar) ezredéveken át kóborolva vándorol ezer km-eken át, amíg eljut végleges hazájába ? Nagy horderejű és roppant bonyolult kérdések ezek, de egyre kevésbé térhetünk ki megválaszolásuk kísérlete elől. Az eddig elfogadott elméletek (hipotézisek) közül a finnugor származást erőltető teória pillérei meginogtak,15 ám a közvetlen török-magyar rokonságot sem támasztották alá a legújabb genetikai vizsgálatok. Többen hisznek abban a feltevésben, hogy Álmos és Árpád nagyfejedelem népe nem magyarul, hanem törökül beszélt s csakis azért maradhatott fenn a magyar nyelv, mert a Kárpát-medencét benépesítő lakosság zöme a IX század előtt, már hosszú idő óta magyarul beszélt. Ezt a különbözőséget igazolnák a hun, az avar és a magyar személy- és méltóságnevek, amelyek türk eredetűek, amíg viszont a Kárpát-medence helynevei túlnyomórészt magyar eredetűek. A történeti személynevek azonban nagyon kis mértékben használhatók fel történeti megállapításokhoz,16 másrészt sokszor annyira eltorzítottak, hogy az eredeti alakokat kikövetkeztetni sem nagyon lehet. A hungar nevünk is megfejtetlen,17 bár a hun név eredete és jelentése 18 nem lehet kétséges, a gaz azonban vitatható. Vizsgáljuk meg, van-e lehetőségünk arra, hogy elfogadható magyarázatot adjunk a hun-magyar rokonságra, amely az őstörténetkutatásunknak ma is egyik legneuralgikusabb pontja? Legutóbb így fogalmazták meg ezt (a marxista Szűcs Jenő nyomán): „A hun-magyar azonosság valójában fikció, amelyet Kézai terjesztett el s végeredményben ebből a tételből vezethető le a magyar nacionalizmus (sic!). Mindannyian tudjuk, hogy a magyarok hun-szittya származása napjainkig élő, a nemzeti érzékenységre kiható elmélet, amiben a nagyközönség és a tudomány álláspontja élesen szemben áll egymással.”19 Az elfogadott hivatalos nézet szerint a hunok nyelve török (türk) volt, mind az ázsiai xiongnuk, mind az európai testvéreik esetében. Függetlenül attól, hogy az írott forrásokban csak személy- és méltóságnevek maradtak fenn, hiteles nyelvemlék egyetlen egy sem, fogadjuk el a feltételezett török nyelvűséget. Ez esetben a közvetlen hun-magyar rokonság kizárható lenne, ugyanakkor két súlyos kérdés adódik. Az egyik az, hogy a Kárpát-medencében nincsen török eredetű helynév, a másik, hogy a magyar nyelv több száz (talán több ezer) török eredetű, illetve rokonságú szóval rendelkezik. A lehetséges megoldás egyik változata lehet az alábbi feltevés. A finnugristák szerint az „uráli és a finnugor alapnyelv” hatezer évvel ezelőtt jött létre, amikor a kijelölt övezetben (is) kőkori viszonyok voltak. Eurázsia benépesülése 70-50-35 000 évvel ezelőtt ment végbe, óriási tehát a „kronológiai űr”, amelyet a jégkorok szakaszolnak.20 A jégkorok utáni újabb népmozgások közül a Kr.sz. előtti 2000 . A gyökerektől a koronáig. Nemeskürty Istvánnal beszélget Molnár Pál: Magyarnak lenni sorozat. Budapest, Kairosz, 2005. 10 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolc 1997, 207 - 228. - uő Őstörténetünk régészeti forrásai II. Miskolc 1998, 133 - 212. A hivatalos történetírást képviselő Bóna István nézetei több, mint vitathatóak. 11 Tábori László, A párthus birodalom. 12 Eredeti források kritikai kiadásai csak az indiai források esetében szerepelnek. Feltűnő az eredeti kínai források idézésének hiánya. 13 Gobi R., Dokumente zur Geschichte der iranischen Hunnen in Baktrien und Indien. I-H. Wiesbaden 1967. 14 Nógrády Mihály tanulmányát a következő számunkban közöljük. 15 Vö. Századok 140 (2006) 294 - 295. 16 Benkő Loránd, Név és történelem. Budapest 1998. - uő Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről. Budapest, 2003-17 Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai III. Budapest, 2005, 307 skk. 18 Hunokunk Nap! 19 Kubinyi András, Az 1505. évi rákosi országgyűlés és a szittya ideológia. Századok 140 (2006) 371. 20 Bakay Kornél, A magyarság és Európa. In: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Pomáz 2004, 29 -32. KAPU XIX. ÉVFOLYAM