Kapu, 2007. május (20. évfolyam, 5. szám)
VILÁGSZERTE - Fadrusz-emlékmű Zilahon - Skrivanek Dániel: Rigómező, 2007
VILÁGSZERTE A szenzációtól kár megilletődni. Kicsiny tábla az impozáns épület falán, amely még közelről is alig kiolvasható, nem minden. Kellett nekünk? Hát odabiggyesztették, erőlködve, hogy mértékadónak lássák őket. Miközben dehogy. Ettől nem a „multikultúra” fellegvára, megtestesítője az egyetem. Na, erre még várni kell. Egyébként mitől lenne elintézett az ügy, amikor hamis filantrópia és olcsó reklám az egész, ami pimaszságba van öltöztetve. Persze nem átallják mondani, kivételes kisebbség vagyunk, akiknek kivételes dolgokat is megengednek immár. Csakhogy kilóg lába a lónak. Mert maradt az önzés. Hiába ide Európa. Amikor szőnyeg alatt a sok kérdés, s hiányzó jogainkról civilizáltan még vitatkozni sem lehet. Lassan-lassan már nincs, ki megtehetné, mert a kiöregedett magyar oktató helyére másokat alkalmaznak. Belül az épületben ma minden, minden román, nincsenek önálló magyar karok, a laboratóriumi gyakorlatokon magyarul megszólalni tilos. És államvizsgázni pláne az idegennek nyelvén lehet. Ott, ahol a magyar középkáder képzése soha nem volt téma... Az ember keresgéli a szavakat, tábla ide, tábla oda, attól még mi változna. Ha a tünet mindig ugyanaz. Pedig bizonyíthatóan megesik velünk (mostanában), hogy felsrófoljuk magunkat a lelkesedés kellő fokára. És győzködjük magunkat, s hagyjuk, hogy a csalók igézetével megvezessenek. Hiszen van úgy, inkább hallgatnánk róla, hogy mi sérti önérzetünket. Kicsit már szégyelljük, kicsit már unjuk, és legszívesebben eltitkolnánk magunk előtt is. De kicsit meg vagyok botránkozva, kisebbségi érzelmességgel. Ma Romániában a diszkriminációt méricskélő „társadalomtudósok” ügyködnek (állítólag) érdekünkben. Köztük megvásárolt magyarok is. Velük bizonygatnak. S bizony tőlük tudjuk, én, a magyar egyre komfortosabban érzem magam kisebbségi létemben. Csitul türelmetlenségünk, okán a rokonszenvesebb légkörnek. S nekünk az ilyesmi írtóra tetszik. Zavarban vagyok, megfordult volna a világ? A látszattörvények mintha nem azért születnének, hogy azokat alkalmazni se lehessen. Ó, nem. Komfortérzetünknek aligha van tartalma. Egyenrangúságról szó nincs, arról sem, hogy kivételek lennénk. (Esetleg álmunkban.) Az üzenet felette hamis. Altatnak, áltatnak minket. Hogy legyen valaki, aki másként érez. Hogy őt már nem is utálják annyira, inkább kellő alázatossággal. Némely magyar ki is mondja, hogy oda minden dühe. Csakhogy ez önző beszéd. A látszatintézkedések után esedékes mindig. Kegyes hazugság. Önmagunk megtévesztésére. Furcsa mód semmi több. És észre sem vesszük, igazoltan görnyedünk tovább a megvetés súlya alatt. Ha már a puszta színjáték is elég. Fadrusz-emlékmű visszaállítása Zilahon Közlemény Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a zilahi Fadrusz-emlékmű, a „Turul” rekonstrukciós kezdeményezésének a folyamata újabb fázisba lépett. 2007. február 23-i bizottsági ülésen elfogadtuk Sepsi József helyi szobrászművész költségvetését, és őt bízzuk meg a rekonstrukcióval. A teljes költségvetés kb. 23.500 euró lesz, ebből jelenleg 2.300 euró áll rendelkezésünkre magyarországi gyűjtésből, elszármazott zilahiaktól és helyiektől. Áprilisig amennyi összegyűl, azzal elkezdjük a rekonstrukciót, ugyanis Sepsi úr vállalta, hogy a hátralék összeget részletekben is kifizethetjük az adományok beérkezésétől függően... A bizottság felülbírálta előző döntését, és így köztérre is beadtuk igényünket a helyfoglalásra. A polgármesteri hivatal nem zárkózott el az engedély megadásától. Valószínű, hogy a Wesselényi parkban fogjuk felállítani, közel az „Angyalkák” kúthoz. Számítunk mindenki anyagi támogatására, aki szívügyének tekinti e nemes ügyet. Köszönettel: Turul Emlékmű bizottság (Főszerk. megjegyzése: ez ellen sem tiltakozott az SZDSZ...) ■ Skrivanek Dániel (Felvidék) Rigómező, 20071 .Azzal, hogy Szerbia védi területi egységét, védi a demokratikus alapelveket, s ezáltal a koszovói albánok jogait is” - jelentette ki Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök szerb kollégája, Borisz Tadics áprilisi szlovákiai látogatása alkalmából, a koszovói helyzet kapcsán. Koszovónál - vagy ahogy egykoron hívták, Rigómezőnél - immáron sokadik alkalommal védenek különböző alapelveket, ez idáig többnyire sikertelenül. A két legismertebb összecsapásban, 1389-ben és 1448-ban mindannyiszor a „szövetségesek” maradtak alul a hódító török hadakkal szemben. Azóta persze sok víz lefolyt Koszovó folyóján, a Sitnicán, egyvalami azonban nem változott: béke azóta sincs a Balkánnak ezen a vidékén. A Balkán egyébként is méltán „büszkélkedhet” azzal a kétes dicsőséggel, hogy „örök időkre” elbitorolta magának az „Európa puskaporos hordója” címet. E terület több évszázadra visszamenőleg is az állandó feszültségek gócpontja volt, nem beszélve a korábbiaknál is több vért és szenvedést hozó huszadik századról... A balkáni konfliktusokat mindazonáltal sohasem lehetett az abban résztvevő országok (vagy országon belüli csoportok) belügyének tekinteni, hiszen minden eseménynek megvan a maga ! Köszönet Ilenczfalvi-Szász Veronikának, a téma kiváló szakértőjének az értékes kéziratért, amelynek segítségével közelebb juthattam a balkáni és a kelet-közép-európai folyamatok összefüggésrendszerének megértéséhez, s amely jelen szöveg megírására ösztönzött. KAPU XX. ÉVFOLYAM