Kapu, 2009. január (22. évfolyam, 1. szám)
KULTÚRA - Békés Gábor: A remeteség lényegéről
2 • Békés Gábor A remeteség lényegéről edves komám! Tudod, remetének lenni nem foglalkozás, ahhoz filozófia kell. Azt hallom, a városban nagy konjunktúrája van, de aki hajléktalan, az még nem remete. Többsége tömegszálláson hal, oszt ott is meglopja a másikat. Annyira nincs önbecsülése, ahogy a másikat se becsüli. Aljas ember az, aki meglopja a másik szerencsétlent, közben követelőzik, hogy őtet segítsék, mert ő nyomorult. A másik nem az, akitől nem átall lopni? Tán politikusnak képzeli magát, akinek mindent szabad? De bölcs ember is csak kényszerből áll remetének, ám ezeket hiába iskolázná az élet, elisszák az eszüket, mielőtt kinyílhatna a szemük a dolgok lényegére. Tudod, fiam, a remeteség nem olyan, mint a miniszterség, itt elmélkedni kell. Ha rosszul döntök, azt magam fogom elszenvedni, nem mások. Igaz, én magam választottam ezt a sorsot, nem csaptam be senkit, hogy remetének válasszanak, mint mást miniszterelnöknek. Nem is a párt állított hivatalba, fizetést se kapok érte, lopni se tudok hozzá. A népek, akik irigylik a függetlenségemet, követnék a példámat, de mondjuk a család miatt nem tehetik, azok hoznak ezt-azt, elemózsiát, híreket, panamákról, gazemberségrűl. Minél nagyobb az ember, annál nagyobb a gazembersége! Hogyan lehetséges ez, fiam? Mi lesz, ha mégis van, lesz megméretés a halál után? Ezek vagy nagyon bátrak, vagy nagyon ostobák. Igaz, üldözték a papot, meg a templomba járást, mert az a jóra intette őket! Majd a halálos ágyán nyüszít mind, mint a kutya félelmiben, vagy még ott se? Te mit gondolsz erről? Egyszóval, pénzt nem kapok a hivatalomért, de nyugalmat, békességet se lehet venni. Nekem is csak a nélkülözésért adja az Isten. Mint a hajnali madárdalt, ködöt, zúzmarát, hópaplant a rétre, meg annyi szépet, mit tik álmotokba' se láttok. Azért itt kell élni! Igaz, ez nem arra tanít, hogy valaki vagy, hanem arra, hogy senki! Falevél. Kihajtottál, kiződültél, dolgozol, elsárgulsz, lehullasz. Egy voltál a millióból. Ez az első igazsága Istennek. Senki élő nem hoz, nem visz, magával semmit, a maga életén kívül. Senki nem lehet a világnak sem megváltója, sem ura! Minden élő, élősködő a másik vérét szívja, hulláját eszi. Megnézted-e már magadnak a virágos rétet, mikor kihajt? Gyönyörűség a teteje. Ha széthajtod a pázsitot, ott is megláthatod az elnyomottakat, amelyik gyengébb, vagy letaposták, kevesebb fényhez jut, elsárgul, legalul vannak a haldoklók, vagy az elhaltak, belőlük él az összes többi, ők az a humusz, amiből a „virítok” dőzsölnek! No, így van ez följebb is, csak a sok buta ember ezt nem látja meg, vagy nem akarja látni. Azt hiszi magáról mind, hogy ő Isten kiválasztott állatja, pedig ugyanolyan, ha nem rosszabb karma a többinél! Mennyi majomember, nép gondolja magáról, hogy ő kiválasztott, vagy különb a többinél. Próbálj meg csak egyetlen növényt kiválasztani, egyedül ültetni, búzát vagy kukoricát, akármit. Az összes többi közéje tolakszik, mert neki is joga van, ő is élni akar! Az okos ember erre ezeket üldözi, hogy ők gyomok! Mi jogon? Ugyanúgy az Isten vagy a természet gyermekei, a maguk helyén akár hasznosabbak is a búzánál, csak őtet nem akarja az ember megenni. Próbálná megenni a csalánt. Annak még arra is van „esze”, hogy megcsípi azt, aki őtet meg akarja enni. Ezért kell üldözni, mert meg akarja védeni magát? Ki mindenkit üldöznek még ezért, gondolj bele! Persze magának mind egyenlő jogokat követel, ám ha róla van szó, mindjárt tudja a jogokat, amit másnak, például a leszakadt magyarnak, nem adna meg, pedig nem mink mentünk őhozzájuk... Az embert kevés élő bírja elpusztítani, ezért egymást ölik, hogy túl ne szaporodjanak. Mégis túl fognak szaporodni, és meg is fogják egymást ölni. Félek, előbb a természet fog elpusztulni, és csak azután az emberek. A természet sokkal jobban megvolt a maga csendességében, míg a majom tüzet nem gyújtott, kőbaltát nem csinált, rálépve a természetpusztítás útjára...