Református Reálgimnázium, Karcag, 1890
Néhány szó városunk polgáraihoz: „Azon nép, melynek lesrjobb iskolái vannak, a legelső nép ha nem az még ma, azzá lesz holnap.“ Jules Simon. Nem kecsegtetem magam ama vérmes reménynyel, hogy a mit mondani fogok, egészen új s egyszersmint jó is lesz: lehet, hogy ezek közül egyet-mást mások is elmondtak, sőt bizonyos, hogy avatottabb tollak, hivatottabb ajkak is munkálkodtak már ez ügyben, mivel én most Karczag város derék polgáraihoz szólni akarok. Vigasztal azonban az a tudat, hogy a csatát legalább is nem mindig a tábornokok döntik el, hanem a közkatonák; millió és millió embernek kell munkálni, mig egy eszme diadalra jut. Vigasztal az, hogy nemcsak az a nagy folyó hasznos, mely hajókat hordoz, megvan a haszna a legcsekélyebb patakocskának is, mely hozzájárul ahoz, hogy az a nagy folyó hajózható legyen. Minden polgárnak széles e hazában megvan a maga szerepe a nemzeti előhaladás nagy és magasztos munkájában, mint ahogy a Tiszavidék legigénytelenebb folyócskája is hozzájárni ahoz, hogy a Tisza hazánk büszke folyójává váljék. Nem az a fő dolog, ki melyik s minő helyet foglal el közöttünk, mert hiszen ehez legtöbbször szerencse kell, hanem az, ki hogy őrködik azon az őrállomáson, melyre a Gondviselés helyezte, s mennyivel tanit munkálkodásával ahoz, hogy azon intézmény, melynek ő is egyik munkása, feladatát híven, becsületesen betöltse. Hogy az eszme, melyért küzdünk, diadalra jut-e, ki tudja előre megmondani? Elégedjünk meg a magvetéssel anélkül, hogy vérmesebb reményünk volna az aratás iránt. A siker Istennél van, emberé a munka s a becsületes igyekezet!