Kárpáti Igaz Szó, 2002. július-szeptember (83. évfolyam, 93-140. szám)
2002-07-30 / 108. szám
Megható pillanatok..., meleg ölelések, kemény kézszorítások. És természetesen könnyek a szemekben. Nemcsak a hölgyekében, hanem az öregurakéban is... Az ungvári magyar iskola első kibocsátásának öregdiákjai jöttek össze a negyvenöt éves találkozójukra. Az 1957-ben ballagott 40 diákból 28-an jelentek meg a névsorolvasáson. A két osztályfőnök, sajnos, nem lehetett ott volt tanítványaival. Ivaskovics Mihály már nincs az élők sorában, a Nyíregyházán élő Kristofori József pedig hajlott korára való tekintettel nem tudott eljönni. Eljöttek viszont a régi tanárok, Szemrád Emil, az Ungvári Nemzeti Egyetem nyugalmazott docense, Kurilló Olga, Jarema Magdolna, Szimocskó János és mások. Legutóbb öt éve tartottak hasonló találkozót az Ung-parti öregdiákok, akik ősz halántékkal, nagyapai, nagymamái, sőt, dédapái »titulussal« és szekérderék unokával a hátuk mögött, de lélekben ma is fiatalon emlékeztek vissza a régi időkre, amelyek bizony nem voltak könnyűek. Hiszen magyar tankönyvek egyáltalán nem voltak, a tanárok oroszból fordították le a tananyagot, és a diákok a jegyzeteikből készültek az órákra. A számtalan nehézség ellenére az első ungvári magyar kibocsátás két osztályából sokan ismert személyiségek lettek, a többség felsőfokú szakképzést szerzett. Például Schneidgen György ismert ungvári építész, Fülöp Sándor, az Olimpiai Tartalékok Ungvári Szakosított Labdarúgó Iskolájának edzője, vagy a jelenleg Németországban élő Drágosy Ottilia és mások, orvosok, tanárok, közgazdászok. Az élet különböző helyekre sodorta a hajdani diáktársakat. Negyvenöt év után nagy részüket mégis sikerült összetoborozni. Nagy érdeme van ebben Méhes Károlynak, Homoky Györgynek, Fényi Juditnak, Rónay Máriának, Varjasi Valériának, Ivaskovics Máriának, Hruszkó Jolánnak és Galajda Andrásnak, akik oroszlánrészt vállaltak a találkozó szervezésében. Sorsok, életek... Erről beszélgettek az öregdiákok, miközben felidézték a diákéveket, amelyeket a Petőfi (akkor Masaryk)téri Mária Házban kezdtek, majd különböző helyszíneken, épületekben folytattak. Éjszakába nyúltak a beszélgetések, előkerültek a fényképek a családról, gyerekekről, unokákról. Az Atlant étteremben megtartott találkozó végén azzal váltak el a volt Urig-parti öregdiákok, hogy öt év múlva újra összejönnek. Bízzunk abban, hogy a névsorolvasáskor nem lesz hiányzó. (fedák) Lélekben még fiatalon Diáktalálkozó — 45 év után Anyanyelvi tábor szórványbeli gyerekeknek A kiszáradt filctollból tarka szárnyú pillangó, az üres bonbonos dobozból gipszfigurák tárlója, tojáshéjból mozaikképek, az egyszer használatos papírtányérok szolgáltatta alapon száraz virágból és termésből készült faliképek... Némi fantáziával, kreativitással és egy kis tanári segítséggel pompás dolgokat készítettek azok a táborozó gyerekek, akik immár nyolcadik alkalommal vesznek részt az anyanyelvi Irka-táborban. Beregszászban, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola kollégiumának udvarán egy csapat gyerek kézenfogva áll. Énekelnek és magyar népi játékokat játszanak. Csak a hosszas odafigyelés után üti meg a fülünket, hogy néhol szlávos akcentussal ejtenek egyes szavakat. Ők, szám szerint 48-an, Kőrösmezőről, Tiszabogdányból, Gyertyánligetről, Bükéről, Szolyváról és Nagybaktáról érkeztek. A szórványmagyarság kisiskolásai az Irka c. gyermeklap aktív kis levelezőivel töltenek egy hetet a Vérke-parti városban. — A beregszászi tábornyitást kint, a helyszíneken egyhetes előtáborozás előzi meg — tájékoztat P. Punykó Mária, a tábor vezetője. Az idén, a korábbi évekhez hasonlóan számos színes programot állítottunk össze a gyerekeknek kézműves foglalkozásokból, városnéző kirándulásból, bábszínházi előadásokból és természetesen anyanyelvi és szókincsfejlesztő játékokból. A beregszászi Bundás-házaspárnak köszönhetően táncház is várja a gyerekeket és esténként a közkedvelt diszkó. A táborvezető mutatja azokat a képeket, amelyek az Ilka-tábor elindításától, vagyis 1991-től folyamatosan készültek. — Ez a két apró kislány, aki a képről mosolyog — mutatja P. Punykó Mária , ma már főiskolai hallgató Beregszászon. Elmondásuk szerint, ezek a táborozások is közrejátszottak abban, hogy a továbbtanulás mellett döntöttek. Az idén ismét három egykori Irka-táborozó adta be jelentkezését a KMTF-re, ami reményt ad a folytonosságra. A magyar identitástudat kialakításának jegyében zajló táborban nagy a nyüzsgés, vidáman telnek a napok. A táborvezető mellett Gergely Éva, a Beregszászi 8. Sz. Középiskola tanára és Kovács Erika, a Rarajnaújfalui Általános Iskola igazgatóhelyettese vállalta a tábor nevelői munkáját. Ebédre indulnak az irkás táborlakók, felcsendül a diákhimnuszuk. A fegyelmezetten, párosan felsorakozó gyerekek arcát fürkészem közben... Bájos, vidám, mosolygós arcocskák. Sugárzik róluk, hogy remekül érzik itt magukat, valódi táborias hangulatban vonulnak át az étkezdébe. Közben magyarul társalognak és olyan jó látni, hogy milyen sok a cserfes gyerek, és némelyik milyen tisztán ejti a szavakat. Fedák Anita Vidám ének- és játékszó töltötte be a tábor környékét. Fotó: Tóth László Kultúra 2002. július 30., kedd A Tanítóra emlékezik a hálás utókor A Holubinei Középiskola falán a napokban emléktáblát helyeztek el. Ez arról tanúskodik, hogy a falubeliek hálával és szeretettel őrzik településük szülötte, Mihajlo Molnár egykori iskolaigazgató emlékét. Valóban kiváló ember volt. Több mint negyven évet töltött a pedagógiai pályán, ebből három évtizeden át irányította az iskola munkáját. Az oktatásban a legújabb módszereket alkalmazta, maga is újító volt. Érdemei elismeréseként megkapta az Ukrajna érdemes tanítója címet. Ismertté tette a nevét megyeszerte néprajz- és folklórkutatóként és népművelőként is. Az általa vezetett Holubinszka Korona agitkultbrigádot a műfaj egyik legjobb képviselőjeként tartották számon nemcsak megyei, hanem országos viszonylatban is. Mihajlo Molnár forgatókönyve nyomán készítették el azt a nagysikerű filmet, amely a szolyvai járási lakodalmas szokásokat mutatja be. A neves Tanító már nincs az élők sorában, de tanítványai folytatják munkáját, az általa elvetett mag termékeny talajba hullott. (radvánci) A főszerkesztő az indulásról Együtt: az együttgondolkodás fóruma A Magyar Írószövetség Kárpátaljai írócsoportja folyóiratot indított Együtt címmel. Nagy Zoltán Mihály írót, a folyóirat főszerkesztőjét azzal a céllal kerestem fel papi otthonában, hogy ossza meg olvasóinkkal az új kiadvány létesítésével kapcsolatos gondolatait. — Fontosnak tartanám elmondani, hogy a folyóirat megindításának már voltak bizonyos előzményei, méghozzá igen jelentősek. Nagyjából harmad évszázaddal korábban az elődje egy gépiratos egyetemi szamizdat kiadvány volt, ugyanilyen címmel, S. Benedek András szerkesztésében. Ha viszont még jobban visszaforgatjuk az idő kerekét, azt látjuk, hogy Lator László költő beregszászi gimnazistaként szintén egy azonos című kiadványt szerkesztett... — Talán közelítsünk egy kissé jobban a mához, a most szárnyra kelő folyóirathoz. Konkrétan mi ösztönözte önöket a megindítására? — Valaminek a hiánya, az a bizonyosság, hogy valamit pótolni kell, itt és most, Kárpátalján, a harmadik évezred elején. Amikor ez év februárjában körlevelet intéztem néhány pályatársamhoz, választ szerettem volna kapni arra, hogy ők mennyiben éreznek ugyanígy, mennyiben érzik égető hiányát egy irodalmi folyóiratnak. Bennem már régóta megérlelődött a gondolat, hogy egyértelműen szükség lenne rá, hiszen a Hatodik Síp meghalt — már elnézést a fogalmazásért —, a Pánsíp »elment« az Internetre, kirekesztve a hozzáférhetőséget a szélesebb olvasóközönség részéről, egyszóval egyfajta igényt tapasztaltam a kárpátaljai magyarság körében egy ilyen kiadvány iránt. Nos, visszakanyarodva a körlevélhez, zömmel pozitív, felkaroló, a folyóirat megindítását támogató válaszok érkeztek rá. Az elsők között reagált levelemre Dupka György, a MÉKK elnöke, és biztosított arról, hogy a Kárpáti Magyar Krónika önálló kiadványaként megjelenteti a folyóiratot. Úgyszintén támogatói a kiadványnak az Illyés Gyula Közalapítvány, az Intermix Kiadó és a Credo Alapítvány. Tehát hangsúlyoznám: a meghatározó a hiánypótlás szándéka volt. Jómagam a józan paraszti eszemmel úgy gondoltam, fontos, hogy az itteni magyarság számára hozzáférhetővé tegyük írásainkat, helyben született szellemi termékeinket. Annál is inkább, mert az említett problémákon túlmenően, az anyaországi irodalmi és művészeti kiadványok ára meghaladja az emberek anyagi lehetőségeit. — Mindennek tudatában is elég merész vállalkozásnak tűnik manapság egy irodalmi folyóirat indítása, nem utolsósorban a kárpátaljai magyar tollforgatók csekély létszáma miatt... — Bevallom, tartottunk tőle, hogy nem fogjuk tudni megtölteni a folyóiratot színvonalas anyagokkal. Hála Istennek, fordítva történt. A hozzánk eljuttatott írások egy része helyhiány miatt kiszorult az első számból. Ezek persze majd olvashatók lesznek a folyóirat második számában, amely már nyomdakész állapotban van. — Egy kis előretekintés: tervek, elképzelések... — Fokozni szeretnénk a nyitottságot, törekszünk a változatosságra, arra, hogy minél szélesebb olvasóközönség érdekTóth László felvételeződését váltsa ki a folyóiratunk. Itt említeném meg, hogy harmadik számunkban például közölni szeretnénk Ivan Csendes egyik művét és Petro Szkunc verseit, az író, illetve a költő kerek születési évfordulója jegyében. Ami pedig tágabb kitekintéssel, elméleti síkon a hitvallásunkat, a folytatás felelősségét illeti, engedtessék meg, hogy a már egyszer papírra vetett (a folyóirat első számában megjelent) soraimat idézzem: »Megadni egymásnak a tiszta lappal és szándékkal való továbblépés esélyét, ehhez kínál alkalmat az újrainduló Együtt, amelynek leendő arculata a kisháza iránti hűséget bárhol, minden időben pironkodás nélkül megvallani kész írástudók karaktervonásaiból kell hogy kirajzolódjon«. Még hozzátenném, hogy fóruma kívánunk lenni az együttgondolkodásnak, a vitákat is beleértve, amennyiben azok épülésünket, szellemi felemelkedésünket, megmaradásunkat szolgálják. Barát Mihály Nagy Zoltán Mihály főszerkesztő: »Megadni egymásnak a tiszta lappal és szándékkal való továbblépés esélyét...«