Kárpáti Igaz Szó, 2015. március (11. évfolyam, 32-47. szám)

2015-03-12 / 36-37. szám

8. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Sport/Hirdetés 2015. március 12., csütörtök Az Ungvári Hoverla vo­nattal utazott a Poltava elleni bajnokira. Az Ung­­pártiak végül sima, 2-0- ás vereséget szenvedtek a Vorszkla otthonában az ukrán Premjer Liga 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A pocsék tel­jesítményt nyújtó ungvá­riak rossz szériája tovább tart, sorozatban a negye­dik bajnoki meccsükön kaptak ki. A Hoverlának ez volt a kilencedik vere­sége a szezonban. Csak miheztartás vé­gett, az amatőr kárpátaljai megyei, sőt még a járási pontvadászatokban sze­replő csapatok is ki tudják gazdálkodni - ami ilyen kis távolságok mellett sem könnyű - az idegenbeli mér­kőzések buszköltségét. Úgy tűnik, egyre mélyebb vál­ságba sodródik a klub. Volt már hasonlóan nehéz hely­zetben az Ung-parti egylet, néhány éve ugyan titkolták, de végül kiszivárgott, hogy a csapi edzésről Ungvárra tartó csapatbusz fél úton leállt, ugyanis a járműből elfogyott az üzemanyag. Viktor Vacko, ismert szakkommentátor a múlt hét végén a bajnokság leg­különlegesebb csapatának nevezte a Hoverlát. Még­pedig azért, mert emléke­zete szerint az ukrán futball újkori történetében nem volt még olyan klub, melynek ilyen jó esélye lett volna végigjátszani egy idényt úgy, hogy egyáltalán nem fizet játékosainak. De hova mehetnének a focisták, tet­te hozzá, utalva arra, hogy a gárda nagyobb hányada kölcsönjátékos anyaegye­sülete fizeti a labdarúgó bé­rét. Vacko szerint így nincs jövője egy klubnak, főleg hogy a Hoverlában a helyi tehetségeknek egyáltalán nem adnak játéklehetőséget, nem járulnak hozzá a kár­pátaljai futball fejlődéséhez. A szakember szerint bár­milyen mérleggel zárja a szezont a klub, Vjacseszlav Groznij pozitívan értékel majd és elmondja, hogy a Dinamo számára kine­velte Mjakuskót, Kováit, Hlebaszt, Jagodinskist, Kaverint, Ljulkát, a Sahtarnak Grisint, Glusickijt és Kacsaradát. Úgy fest, a Hoverla leg­fontosabb missziója, hogy játéklehetőséget biztosítsa­nak az ifjú ukrán tehetségek kibontakozásának a Premier Ligában. Vacko végül mes­terséges képződménynek nevezte a Hoverlát. Visszatérve a hétvégi bajnokira. Nem tartott a csapattal az alapembernek számító Makszim Sackich, Oleg Geraszimjuk és Olekszij Poljanszkij. Nyolc kölcsönjátékossal álltak fel az ungváriak, visszatért és kiszorította az ungvári Nagy Sándort a kapuból Makszim Koval, a megszo­kottól eltérő poszton, a kö­zéppályán kapott szerepet Szerhij Ljulka, aki a szin­tén a Dinamótól kölcsönbe érkezett nigériai válogatott Lukman Harunával igyeke­zett kiszolgálni az egy szem csatárt, Makszim Fescsukot. Haruna több akadémiát is megjárt, mielőtt 2008-ban az AS Monacóhoz került volna. Hamar felfigyeltek a tehetségére más csapatok is, a Real Madrid, az Atlético Madrid, az FC Porto és a Benfica is szerette volna le­igazolni, de ő a Monacónál maradt. 2011-ben 1,5 millió eurót fizetett érte a Dina­mo. Sokáig alapembernek számított, később kiszorult a csapatból. Az ungváriak így álltak fel Poltavában: Koval - Glusickij, Akakpo, Jagodinskis, Kacsaraba — Ljulka (Akimov 33. p), Tudóse, Grisin (Truhin 80. p), Haruna (Hlobasz­­ 72. p), Mjakusko — Fescsuk. A Hoverla játékosai az egész mérkőzés során teljesen ta­nácstalanok voltak, minden elképzelés nélkül, lelketle­nül futballoztak. A hazaiak Ljulka peches öngóljával szereztek vezetést, az eset­nél a középpályás összeüt­között saját kapusával, ezt követően le kellett cserélni. A folytatásban is a Poltava irányított, a 74. percben egy hosszú indítást követően Gromov lépett ki az ung­vári védők közül, majd a tehetetlen kapus mellett a hosszú sarokba bombázott, beállítva a 2-0-ás végered­ményt. A következő fordulóban, március 14-én, szombaton 16 órától (közép-európai idő) a mieink a Metaliszt Harkivot látják vendé­gül az ungvári Avangard­­stadionban. Az elmúlt két tavaszi fordulóból kiindul­va az ungváriaknak kissebb csoda kéne a pontszerzés­hez, főleg, hogy a hétvégén a Metaliszt pontot rabolt a Sahtar Donecktől. A Premjer Liga 16. for­dulójának eredményei: Mariupol-Zorja Luhanszk 2-1, Metaliszt-Sahtar 2-2, Zaporizzsja-Metalurg Doneck 0-1, Olimpik Doneck-Dina­­mo Kijev 0-1, Voliny Luck- Csoromorec 1-1, Poltava- Hoverla 2-0, Kárpáti-Dnyipro 0-1. Az állás: 1. Dinamo Ki­jev 42 pont, 2. Sahtar 35, 3. Dnyipro 34,4. Zorja Luhanszk 24,5. Metaliszt 23,6. Olimpik Doneck 22, 7. Poltava 21, 8. Voliny Luck 21, 9. Metalurg Doneck 18, 10. Csomomorec 17, 11. Zaporizzsja 15, 12. Hoverla 9,13. Mariupol 7,14. Kárpáti 5. Szabó Sándor - AZ UKRÁN UTÁNPÓTLÁS DDC INKUBÁTORA A pocsék teljesítményt nyújtó ungváriak rossz szériája tovább tart Nagyija évek óta emberi sorsokat változtat meg, boldogságot aján­dékoz nekik. Ősi imák segítségével megszabadol a negatív befoly­ásoktól, s ezáltal számos súlyos betegségtől és szerencsétlenségtől Helyreállítja az emberek bioenergetikai mezejét, leveszi a rontást, védelmet nyújt az irigység, a sikertlenség, a vajákos­­ság, az átok és a káros szenvedélyek ellen. Egy esdi a szélesed családokat, megszűnteti a rokoni konfliktusokat, visszahozza a szereted férjet, felesé­get, megvéd az árulástól, megszűnted a hölgyek magányát,segít hégy szé­pekké és nőiesekké váljanak. „Édesanyám egyedül él. Korábban gyakran talált az udvarán furcsa dolgokat, például rozsdás szöge­ket, döglött macskát, földbe kevert rézpénzt 131 és egyebeket. Engem nagyon zavart, édes­anyámat megijesztette. Egyre gyakrabban betegeskedett. Nagyija tisztázta a helyzetet Azt mond­ta, a szomszédban egy boszorkány lakik, aki ellen védekeznünk kell, különben édesanyám akár meg is halhat. Vásároltam Nagyijánál néhány talizmánt és otthon mindent úgy csináltam, ahogy meghagyta. Nagyon meglepődtünk, amikor egyszer csak eltűntek az udvarról az oda nem való dolgok. Azóta anyukám is sokkal jobban érzi magát Most már nem fél, jól alszik, nem fáj a szíve, normális a vérnyomása és a fejfájása is elmúlt. Nagyon köszönjük Nagyijának a segítséget” Okszana L. „Kilátástalan helyzetbe kerültem - csődbe­mentem és eladtam vállalkozásomat, mely eltartotta a családomat. Elhagyott a feleségem, a cégtársaim elfordultak tő­lem. Nagyijától kértem segítséget. Ma már vétek lenne a sorsomra panaszkodni. Az életem rendes Állandó egyéni fogadásokat tart A LEGENDÁS NAGYIJA Nagyija önöket is várja 10-től 14 óráig MUNKÁCSON - március 16-án, 17-én, 18-án, 19-én, 20-án, 21-én, 22-én a Tanulók Házában (Margitics u.1l.) UNGVÁRON - március 23-án, 24-én, 25-én, 26-án, 27-én, 28-án, 29-én a Junyiszty Sportkomplexumban (az Ukrajna áruház mögött) ___________________Vásárolhatók módszertani kiadványok, amulettek, fényképek.________________ A tevékenység az Ukrán Gazdasági Kódex 42., 43., 44. cikkelye alapján folyik. Ez nem a varázslói és a jövendőmondói szolgáltatás reklámja KÁRPÁTI IGAZ SZÓ TEL./FAX: +380-312-66-14-40 MOBIL: +38-050-432-71-91 +38-067-312-25-60 HIRDETÉS: +380-31 2-66-14-42 +38-050-432-71-91 Főszerkesztő: KŐSZEGHY ELEMÉR • Főszerkesztő-helyettes: DUNDA GYÖRGY, HORVÁTH SÁNDOR­­ Olvasószerkesztő: TIMKÓ ILONA • Rovatvezetők: ALMÁSI IRÉN (Oktatás, ifjúság), BALOGH CSABA (Belpolitika), MAGYAR TÍMEA (Közszolgálat), SEBŐK KATALIN (Szabadidő), SZABÓ SÁNDOR (Sport, turisztika), TÉGLÁSI ISTVÁN (Gazdaság), TÓTH VIKTOR (Magyarság) • Fotóriporter: ZMNKÓ BARNABÁS • Tudósító: HEGEDŰS CSILLA (Beregszász) • Főkönyvelő: WRIGHT JELENA • Reklámszervező: MJASZKOVSZKA NATALJA •Titkárnő: SZALAI ANETT­ Tördelők: BEZSOVSZKI KATALIN, SZEMSZICSKÓ BEÁTA • Korrektorok: FAZEKAS MÁRIA, LŐRINC EMÍLIA • Web­mester: KONTROS KORNÉL • Ofszetnyomás. Példányszám: 6700­­HETI PÉLDÁNYSZÁM: 19 080 • Rendelési szám: 113 • A címünkre beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaadását, levélben történő megválaszolását, valamint más intézményhez, szervezethez való átküldését nem vállaljuk. A publikációkban közölt tényekért és véleményekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget. A hirdetések valóságtartalmát nem garantáljuk • Lapalapítók: Tisza FM Stúdió Kft. és a szerkesztőség kollektívája • Видавець: ТзОВ «Студія Тиса ФМ», Адреса: 88000, м. Ужгород, вул. Мукачівська, 54. • Реєстраційне свідоцтво КВ 10238 від 08.08.2005 р. • Віддрукована у ПРАТ «Видавництво Закарпаття», 88011, м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1. CÍMÜNK: 88011 UNGVÁR, GAGARIN UTCA 42/1., 5. szint (88011, Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1). LEVÉLCÍM: 88000 Ungvár, Főposta Pf.: 34/A. (88 000, Ужгород, Головпошта, а/с: 34/А) • E-mail: igazikiszo@ gmail.com • LAPUNK INDEXE: 94567 • Az előfizetési díj: egy hónapra 22 hrivnya 65 kopijka, negyedévre 67 hrivnya 35 kopijka, fél évre 133 hrivnya 5 kopijka, egy évre 264 hrivnya 90 kopijka kerékvágásba került, új vállalkozásom szép kilátá­sokkal kecsegtet. Már csak egy odaadó és szerető feleség hiányzik az életemből, de várok rá. Nagyija azt ígérte, az év végén találkozni fogok vele. Hiszek neki és várni fogom, mert jótevőm eddig semmiben sem hazudott, csak energiát és sikert hozott nekem.” Olekszandr „Amikor a lányom bejelentette, hogy férjhez megy, örültünk. A nő családja jómódúnak bizonyult, de az esküvő után lányom élete pokollá változott. Nagyijához fordultunk segítségért. Miután elvégzett egy szertartást, kijelentette, hogy a nő családján átok ül: minden férfi boldogtalan a házasságában. Jómódjuk ellenére: vagy leisszák magukat, vagy nem lehet gyermekük, vagy magukra maradnak. Ez valóban így volt. Nagyija megszabadított az átoktól, Irgi megtanított rá, hogyan védekezzünk ellen­Üzt ne. Nem hittünk a szemünknek, amikor Sztepan térden állva kért bocsánatot a lányunktól. Köszönjük Nagyijának a segítséget. Minden rend­ben van, most várjuk az unokánk születését.” Tisztelettel a Bozsuk család Majdnem pórul járt a Real Egyetlen gól hiányzott a Schalke 04 együttesé­nek, hogy kiejtse a Baj­nokok Ligája-címvédő Real Madridot a legran­gosabb európai kupaso­rozatban. A németek többször is vezettek, jól játszottak, s az utolsó percekben, 4-3- as előnynél a továbbjutá­sért rohamozták a királyiak kapuját. Az első mérkőzés Gelsenkirchenben 3-1-es Real-sikert hozott, s végül ez volt Cristiano Ronaldóék nagy szerencséje, mert ösz­­szesítésben 6-5-tel így ők mentek tovább. A másik keddi meccsen a Sahtar volt csoportellenfe­le, az FC Porto fölényesen, 4-0-ra verte a svájci Baselt, s 50 legyel jutott a legjobb nyolc közé. Tegnap, lapzártánk után Mircea Lucescu donecki alakulata a német Bayern München otthonában lé­pett pályára, a két gárda első találkozója gól nélkü­li döntetlennel végződött. A Chelsea pedig a francia PSG-t látta vendégül, elő­zőleg Párizsban 1-1-re vé­geztek a felek.

Next