Katedra, 2017. szeptember - 2018. június (25. évfolyam, 1-10. szám)

2017-12-01 / 4. szám

6 NÉGYSZEMKÖZT zenemű, ami a keze alatt megszólal. Mindezeken túl nyilvánvalóan legyen jó pedagógus, sőt pszichológus, a tü­relem, kitartás sem árt, ha az erényei közt szerepel. Fred Goldbeck a szemé­lyi kisugárzást is fontosnak tartja, és a kedvenc mondatomat hadd idézzem A tökéletes karmester című könyvé­ből: „Nyilván sokféle képességgel kell rendelkeznie egy karmesternek, egy kicsit varázslónak, jócskán színésznek és nagyon-nagyon muzsikusnak kell lennie.” És kihagytam még egy fontos dolgot: a művészi alázat. Enélkül alig­ha lesz valakiből jó karnagy. ■ A Tanárnőről tudni illik, nagy fi­gyelmet szentel a Kodály-kultusz ápo­lásának. Többek között az Ön által vezetett galántai daloskör is a nagyra becsült zeneszerző nevét viseli. Mi kel­tette fel az érdeklődését Kodály Zoltán zenei kultúrája iránt? ■ A Kodály Zoltán Daloskört megörö­költem, 35 éve felkértek a további ve­zetésére. Óriási megtiszteltetés, hogy maga Kodály Zoltán hagyta jóvá, az ő nevét viselje az együttes. Amíg élt, figyelemmel kísérte a kórus működé­sét. Én azt gondolom, hogy ez a dolog innentől kezdve kötelez. Egy olyan kó­rusnak az élére állni, amelynek maga a zeneszerző adta a nevét, nagy ajándék. A Kodály-műveket rendre műsoron tartjuk. Bizonyos kórustáborokban, karvezető kurzusokon, Kodály-szemi­­náriumokon jobban megismerkedtem a zeneszerző életével, munkásságával és műveivel, sőt a doktori disszertációmat is Kodály-témából írtam. Maga a tény, hogy Kodály Zoltán Galántán töltötte gyermekkorát, saját bevallása szerint élete legszebb hét esztendejét, egyfajta varázst kölcsönöz az énekkar munkás­ságának. Azt gondolom, hogy Kodály életműve példaértékű. Egész életében nemzete fölemelkedésén fáradozott. Azon munkálkodott, hogy a széles tö­megeket zeneileg műveltebbé, a művelt réteget magyarabbá formálja, és hogy a magyar zenének világviszonylatban is elismertséget, tekintélyt szerezzen. Olyanfajta gerincességet kölcsönöz az ő eszmeisége, hogy mindenképpen köve­tendő példának tartom. ■ Köztudott, hogy a közelmúltban (2017. szeptember 21-én) Nagyszom­batban Kodály Zoltán tiszteletére em­léktáblát avattak, melyet egy színvo­nalas hangverseny kísért. A Tanárnő nagymértékben hozzájárult eme nemes esemény létrejöttéhez. Miért volt fontos, hogy Nagyszombat városát is ékesítse egy Kodály Zoltán-emléktábla? * Kodály Galántán töltötte gyermekko­rát, de középiskolás éveit Nagyszombat­ban, a Katolikus Érseki Főgimnázium diákjaként élte meg. Ebben a városban születtek első művei, itt tudatosodott benne a zeneszerzési pálya felé vezető út, itt mutatták be első kompozícióit. Galántán hét, Nagyszombatban nyolc évet töltött. Míg Galánta városa a Kodály hagyományok ápolása terén, mondhat­ni, jeleskedik­­ egyfajta Kodály-kultuszt tart életben (iskolák viselik a zeneszerző nevét, szobor a parkban, emléktábla az állomás épületén, különböző rendezvé­nyek, maga a kórus is az ő nevét viseli), addig Nagyszombat városa mintha nem tudna arról, hogy a világ egyik nagy zeneóriása az ő városuk utcáit rótta nyolc éven át. Pedig Nagyszombatban több kiváló kórus is működik, nemigen hallottam még Kodály-műveket az ő előadásukban. Engem bosszantott ez a dolog, és úgy gondoltam, ez ellen ten­ni kéne valamit. A Kodály-emléktábla gondolata már néhány évvel korábban megfogant bennem, és úgy gondol­tam, hogy a 2017-es esztendő - amely egyben Kodály-emlékév is, hiszen a zeneszerző halálának 50., születésének, épp decemberben, a 135. évfordulóját ünnepeljük - kiváló alkalom a megva­lósításra. A Nagyszombati Kerületi Ön­­kormányzat elnökét szólítottam meg ez ügyben, aki pártolta és támogatta az öt­letet és annak megvalósítását. Persze ez egy hosszú folyamat volt, tele buktatók­kal és akadályokkal. De az emléktábla megszületett, a Zene Háza boltíves ka­pualjában kapott helyet, és egy gyönyö­rű ünnepélyes hangverseny zárta a nem mindennapi eseményt. Állítom, hogy az elmúlt több mint 100 esztendőben összességében nem csendült fel ennyi Kodály-kompozíció Nagyszombatban, mint ezen az estén. ■ Milyen zenei tervek állnak Ön előtt? ■ Szintén azt tudom mondani, mint a zenei hivatás választásával kapcsolat­ban is, hogy nem én tűzök ki zenei ter­veket, hanem azok, pontosabban a fel­adatok valamilyen módon megtalálnak engem. Nyilván vannak kivételek. A felvidéki magyar karvezetőképzés, vala­mint a kántorképzés a jelen helyzetben nem igazán megoldott. A kettő nagyon szorosan összefügg. Erre jó lenne ki­találni valami hatékony és hosszú távú megoldást. A 90-es évek végén, 2000- es évek elején néhány évig egy ideális­nak mondható magyar karnagyképzés működött Nyitrán, a Zene Tanszéken. Ekkor nyolc szemeszteren keresztül tudtam foglalkozni a hallgatókkal, akik minden zenei stílusban kipróbálhatták magukat. Abból a korosztályból vi­­­­szonylag sok, azóta már gyakorlatban dolgozó kolléga vezet kórust a saját működési területén. Ezek a hallgatók olyan felvértezett tudást és gyakorlatot szereztek karvezetésből, ami felbáto­rította őket egy énekkar alapítására. Mindig melengeti a keblem, amikor a Csengő Énekszón versenyző kórusok karnagyai közt aránylag sok az egykori tanítvány. De több kéne. A fiatalok kö­zül is. Napjainkban sajnos magyar ajkú zene szakos hallgató alig akad Nyitrán, a­ magyar karnagyképzés pedig egysze­rűen nem létezik. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében a Komáromi Nyári Egyetem keretében rendszeresen tartunk karvezetőkép­zést (legutóbb 11. alkalommal). Ez, gondolom, minden résztvevő számára szakmai feltöltődést jelent és motiváló erővel bír a további munkához. De nem helyettesíti a hosszú távú, szisztemati­kusan felépített karnagyképzést. ■ Nagyon szépen köszönöm az inter­jút. Remélem, hogy ezek az értékes gondolatok, az Ön üzenete minél több ember szívéhez jut majd el. Kodály Zoltán két gondolatával zárnám a be­szélgetést: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.. „Nem sokat ér, ha magunknak da­lolunk, szebb, ha ketten összedalol­nak. Aztán mind többen, százan, ez­ren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Ör­vendjen az egész világ!” (A bővebb terjedelmű írás a www.katedra.sk oldalon olvasható)

Next