Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-03 / 1. szám
Megjelenik minden Csütörtökön. — Előfizetési ár: egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyedévre 1 frt. — Hirdetések ára: 4 hasábos petit sor 8 kr Az előfizetési pénzeket a Szent-István Társulat igazgatóságához, a kéziratokat a lap szerkesztőségéhez (IV. Lövész-utcza 13. sz.) kérjük küldeni Budapest, 1884. 1. szám. Január 3. Boldog új évet!I Sokat, használt kifejezés, mely milliók ajkain ezen vagy hozzá hasonló alakban évezredek óta szokott hangzani s a roppant használat közben nem lett közönségessé, mindennapivá, nem kopott el. Az ókor népei közöl csak a rómaiakat említjük, kik apró ajándékokokkal lepték meg újév napján ismerőseiket, jó barátaikat, mely apró emlékekről nem feledték le soha a »novum faustum felicem« köszöntést. Mi is az ősrégi szokásnak hódolunk, midőn e lapok tisztelt olvasóinak boldog új évet kivárnunk. Nincsen köztünk oly szegény, kinek a jó kívánság reménysugarat nem nyújtana a tán szomorúságaiban dús múlt és sivár jelennél szebb, boldogabb jövő iránt; nincs egyetlen dúsgazdag sem, aki a fény és pompa, gazdagság és hatalom közepett a boldogságot nélkülözhetné. Szükségünk van arra mindnyájunknak, mert birhatásának vágya lelkünk mélyébe oltva, annak elérésére sarkall. És vajjon hány mondhatja közülünk azt magáénak ? Íme ily gondolatok folynak az újévi köszöntő tollhegyéről: merengés a jövőbe, melytől mindenki jobbat vár, mint amit a múlt év nyújtott. Az ó esztendő bezárult koporsója felett lehetne órákig, sőt napokig tartó elmélkedésbe merülnünk, mert az 1883. év nem volt eseményekben sovány. Lapunk feladatai közé nem számítjuk a politikai élet hullámzásának fokozatait registrálni, de a társadalmi élet lényegével egybeforrt eseményekkel szemben nem hunyhatunk szemet, mert soraink és törekvéseink nemes czélja egyedül a kath. családi élet emelése, méltóságának és tekintélyének megőrzése. Csak egyet említünk s ezt sem azért, mintha már feledésbe ment volna t. olvasóink emlékezetében, mert csak a minapában történt s természeténél fogva messze kimagaslik a múlt év eseményei közöl. Értjük azon törekvés meghiúsítását, mely a keresztény családot saeculárisul ni tűzte ki czéljául. Az idők intései közt már jó évtized óta érthetőn szólott hozzánk a figyelmeztető hang, hogy a keresztény társadalom számára átalakító, illetve felforgató reformok készülnek. Az első lépés a legördült év utolsó hónapjában megtörtént, Hála — a Mindenhatón kívül — a haza jobbjainak, a deczember 11-iki szavazás megadta reá egyelőre a méltó választ. Méltán kérdhette önmagától minden tisztes családapa és szülő, hogy váljon most már, midőn az állam mindenfelé teret foglalt, a gyermeknevelést és oktatást kezébe ragadva, a szülők jogaiba avatkozott, azok jövőjének mikénti megszabására, a családi élet feltételeinek, ami eddig a vallás legszentebb feladatai közé tartozott — kitűzésére is megmozdítja kezét? S ha felekezet nélküli az állam, felekezet nélkülivé akarja tenni a családot is ? Megdöbbenve kellene feltennünk a kérdést: »hova, megyünk, hová rohanunk?« Nincs okunk ugyan kételkednünk a magyar keresztény családélet erényeiben, de be kell azt is vallanunk, hogy csak a megdöbbentő események, vagy törekvések hatnak reánk s a mindennapi kötelességek előtt szépen szemet hunyunk. Legyen szabad ugyanis ezúttal feltennünk a kérdést, hogy váljon a család saecularisatiójára irányult hivatalos törekvés meghiúsultával mentek vagyunk-e a veszedelemtől ? Nem akarjuk a dolgok menetét sötétebben nézni, mint valósuknál fogva ismeretesek, de félő, hogy a keresztény család erőszakos saecularizatiója helyett — nem minden esetben ugyan, de a minoritás