Katholikus Néplap, 1861. július-december (14. évfolyam, 28-53. szám)

1861-08-08 / 33. szám

PEST, AUGUSTUS 8. 33 szám. II. FÉLÉV. 1861. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési dij : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. a. ért.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. a. ért. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérm­en­­­tesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a „Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Zöldfa-utcza, 14. sz.) intézendők. Örök igazságok, in. Té Ta e földi élet rövid vándorlás az örökkévalóságba: mi sem lehet ránk nézve fontosabb, mint hogy oly utat válaszszunk, mely óhajtott czélunkhoz az örök boldog­ságba vezet. Két út áll előttünk: a kárhozat s örök élet útja. Egyiken mindenesetre haladnunk kell, — hogy melyiken? ... az tetszésünktől függ. Ne feledjük azon­ban, hogy ha e választást eltévesztjük, számunkra min­den veszve van. Az örök üdv munkálása oly ügy, mely valamint bennünket embereket közösen érdekel, úgy egyszers­mind mindegyikünknek legfontosabb teendője is. Min­dennek e czélra kell közreműködnie. Habár mindent megtettünk is, de ha ez egyet elhanyagoltuk, minden veszve van, s ha ez egyet megtettük, minden egyéb mu­lasztás ez által helyre leend pótolva. „Továbbá csak egy szükséges“ — mondja az Üdvözítő (Luk. 10, 42.). S mi ez az egy? Nem egyéb, mint az örök üdvösség munkálása. A végre nem teremtettünk, hogy gazdagok, szépek vagy kitűnőek legyünk, hanem igenis, hogy Is­tennek szolgáljunk s ez által boldogok lehessünk. Azért inti sz. Pál apostol a thessalonik­ai híveket: „Kérünk titeket testvérek, hogy a ti foglalatosságtokat tegyé­tek“ (Thess. I. 4, 11.). Mintha mondaná: Intlek benne­teket, kedves testvérek! hogy földi gondjaitok közt a legfőbb s legfontosabb ügyeket, az örök üdv munkálá­­sát el ne hanyagoljátok! Loyolai sz. Ignácz összetalálkozott egyszer Páris utczáin Xav. sz. Ferenczczel, ki akkor még a világ fia lévén, földi kincsek gyűjtésével foglalkozott s a többek közt ilyformán szólt hozzá: „Ön nemde e csalárd világ­nak szolgál, mely mindig igér, de soha sem ad? — S ha meg is adná azt, a mit igér, valljon meddig tartana mindez ? — tovább semmiesetre sem, mint e rövid földi élet. Mit használna pedig ekkor önnek minden kincs s gyönyör, ha örökké boldog nem lehetne? . . .“ A lecz­­ke hatott. Ferenczünk megtért és India buzgó apos­tola jön. Valóban legelső, legfőbb s legfontosabb dolgunk az örök üdvösség munkálása. E világon csak egy jó és egy rész van. Az egyedüli jó: örökké boldog lenni; az egyedüli rész : örökre elkárhozni. S mégis semmi dol­gainkban sem mutatunk annyi könnyelműséget s ha­nyagságot, mint az örök üdv munkálásában. Mit nem teszünk s mennyit nem áldozunk, hogy e vagy ama vágyunkat, vagy szenvedélyünket kielégít­sük ? Egy per megnyerésére, valamely birtok megszer­zésére, vagy egy szerencsés házasság megkötésére olykor vagyonunkat, egészségünket s becsületünket is készek va­gyunk föláldozni. Éhséget, nélkülözést s megaláztatást bé­kével tű­rünk, csakhogy némely földi javak birtokába jut­hassunk. Nincs veszély, mely czélunk kivitelétől vissza­riasztana. Nézzük csak a kalmárt, mint teszi ki magát a legnagyobb életveszélyeknek tengeren s szárazon, hogy tetemes birtokra tegyen szert, mely őtet talán örökre boldogtalanná teendi. — A nagyravágyó, fösvény és kéjencz határt nem ismerő mohósággal ragad meg minden alkalmat, hogy lelki nyugalma, ideig­­s örök­kévaló boldogsága árán pillanatnyi örömet élvezhes­sen. Mennyire elszomorodunk, ha egy pert elvesztet­tünk , birtokunkat szerencsétlenség érte, vagy vala­mely kedves jószágunk elveszett ? S ha egy halálos bűnt elkövetünk, az Isten kegyelméből kiesünk, még meg sem zavarodunk, annyiba sem veszszük, mint egy csekély szunyogcsipést. Szégyen fog el bennünket, ha restségünk miatt megfedhetünk; de hogy az örök üdv munkálásában hanyagok s könnyelműek vagyunk, el sem tudunk pirulni. Hasonlítunk azon gyermekhez, ki ugrándozva s játszva közeleg a tátongó mélység felé. Ha valamiben kárunk történt, mennyire iparkodunk ezt jóvá tenni; ha az isteni kegyelmet elvesztettük, tovább mulatunk, tréfálunk s nevetünk. „Ti jártok és futtok — mond III. Incze pápa — tört s járatlan ösvényeken, fölmentek a dombokra s hegyekre, fölkúsztok a sziklákra és bekalandozzátok a hegységet; kerülitek az egyik térséget, a másik felé kö­zeledtek; ti behatoltok a föld gyomrába, leereszkedtek a tenger fenekére, kipuhatoljátok a folyó fövenyét, 33

Next