Katholikus Néplap, 1864. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1864-05-26 / 21. szám
PEST, MÁJUS 26. 21. szám. I. FÉLÉV. 1864. minden csütörtökön. Szer-J 27. Béda. 28. German. 29..II. Izsák, Miksa. (Evang. Egy emberi Előfizetés : helyben félévre 1 írt 31 kr kesutő lakása(kegyesrendüek épülete 32. nagy vacsorát szerzett. Lukács 14, 16 — 24.) 30. Ferdinand. 31. egész évre 2 frt 62 kr , vidékre félévre 1 sz.) Ügynöki hivatal: (Lipótutcza 8. sz.) Petronella. JlinillS. 1. Nikodem. 2. Erasmus. frt 66 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. 1. A kilencz idegen bűnről. III. Mással a bűnben egyetérteni. ""Valamint a betegápoló hibát követ el, ha, a gondviselésére bizott beteggel egyetértve, neki tiltott eledelt nyújt, mivel ez által egészsége helyreállását akadályozza, hasonlókép más bűnének is részese mindaz, ki őt, vele tartva, vétkes szándékában megerősíti, mert annál fogva még készségesebb a czélba vett bűntényt, rablást, lopást, csalást, kárt, vagy a bárminemű felebarátjának sérelmével járó roszat véghezvinni. A bűnben való egyetértésnek különféle fokozatai vannak, melyek szerint a betudás is különféle. E szerint azon esetben is vétkezünk, midőn a vétkezővel, habár nem örömest is, egyetértünk. Tudvalevőleg a zsidók hozhattak ugyan halálos ítéletet, mindazáltal, mivel már a római császár uralma alatt állottak, ezt felsőbb megerősítés nélkül végre nem hajthaták. Ennek okáért a zsidó tanács Istenemberi Megváltónkat a római helytartó Pontius Pilatus elé hurczoltató, hogy az ő egyetértésével őt keresztre feszíthesse, mint állítólagos néplázítót és istenkáromlót. Pilatus mindenkép azon munkálkodott ugyan, hogy az úr Jézust megmentse, miután „nem talált benne semmi bűnt“, mindazáltal utóvégre mégis beleegyezett a zsidók vérszomjas kivánságába, és igy bizony szerzője jön a gyilkosságnak, melyet hatalmánál fogva megakadályoztathatott, és meg is kellett volna akadályoznia. Pilatus nyomdokát követik mindazok, kik különösen a hozzájuk tartozók vétkes életmódjának gátat nem vetnek, mert látván nem látnak, hallván nem hallanak. ,,A ki az övéire, főkép háza népére gondot nem visel — mond azért sz. Pál — a hitet megtagadta és a hitetlennél is alábbvaló.“ Pedig vajmi sok szülő és fölebbvaló mulasztja el abbeli lélekbejáró kötelességét! Hányan látják főleg faluhelyen, hogy gyermekeik és alattvalóik az ő pénzbeli hozzájárulásuk nélkül, mily költséges ruhaviselettel állanak elő, és vesznek részt a sokféle épen nem ingyenbe eső mulatságokban, mégsem vonják őket az iránt kérdőre, hanem minderre szemethunynak. Lehet-e aztán csodálni, ha az olyatén elgondatlanított fiúk,leányok és gondviselés alatt levők hozzászokván a bűnös keresethez, utóbb vágyaik növekedtével készek rablókkal, tolvajokkal, csalókkal és egyébféle gonoszokkal is kéz alatt egyetérteni, miként a szomorító példák bizonyítják is, csak hogy könyek kedvek szerint tölthessék életöket. Innen van az is, hogy annyira uralkodik köztünk a vallástalanság és erkölcstelenség, innen, hogy az ünnepek szentsége a szolgai szükségtelen és törvényes engedelem nélküli munka által széltében megbecsteleníttetik, és hogy átalában a vallás-erkölcsös hitélet föntartására czélozó, isteni és egyházi polgárilag is kötelező törvények áthágása napjainkban oly közönségessé vált, miszerint (itt-ott) bizony úgyszólván nagyobb bátorság kell hozzá, azt roszalni merni, mintsem elkövetni. Nem is lehet ez különben, ha meggondoljuk, miként az isteni, egyházi és polgári törvények megvetését már otthon tanulja el szüleitől sok gyermek, kik a mindennapi rész példa láttára aztán magukba szívják a tiszteletlenséget minden iránt, mi a két emberiség előtt legszentebb, és idegenséggel tekintenek minden, az ő akaratosságuknak nem engedő felsőbbségre. Az ily minden házi fenyíték nélkül fölnövekedettek hogyan álljanak ellent a romlottság ragadó erejének, ha a közéletbe lépnek, miután Isten szent félelmét szívükbe nem oltották, és ha hozzá nem szoktaták őket idejekorán a jóhoz, az erkölcsös önviselethez ? Boldog Isten! mily sok ifjú sorsát ábrázolja élethiven a carthauzi, midőn az atyai házban tapasztaltakat leírja! „Vasárnap volt — úgy mond — s senki a templomba nem ment, az ájtatos nép körmenetet (processiót) járt, s mi kinézünk ablakainkon, az anyaszentegyház által rendelt böjti napon húst evénk, én enni nem akartam, s atyámat figyelmeztettem a böjti napra, de ő erre mosolygott. Mit jelent ez ? gondolom magamban, atyám mosolyog ! S lelkemben az első kétely támada. Tán a böjt nem fődolog ? Így töprenkedem magamban, tehát mi volna az, ha az anyaszentegyház egy parancsolatát sem szabad megszegnünk ? Szerencsétlennek kezdem érezni 21